SÍRVA IS VETÜNK❣️

,,...sírjatok a sírókkal.,, (Róm 12,15)

Nemcsak a bűnbánatnak vannak könnyei, hanem az együttérzésnek is. 

Akinek érző szíve van, annak fáj a másik ember fájdalma. 

Valakit súlyos gyász ért, ismerősei az együttérzés sok kedves jelét adták, próbálták vigasztalni.
De amint utólag elmondta, a legtöbbet az jelentette neki, amikor egy barátnője átölelte, és együtt sírt vele.

Nem hangzott el semmi, de megérezte az őszinte részvétet. 

Jézus is sírt Lázár sírjánál, pedig tudta, hogy fel fogja támasztani őt. 

De sírt Jézus Jeruzsálem lelki keménysége miatt is.
Fáj-e nekünk, ha valaki visszautasítja Isten szeretetét, kigúnyolja szent igéjét és azokat, akik azt vallják?
Lázár sírjánál Jézus csak könnyezett, de Jeruzsálem ellenállása miatt keservesen zokogott
(két különböző szó van az Újszövetség eredeti szövegében).

Aztán van, amikor a Krisztusért vállalt szenvedés is könnyeket fakaszt. Ezt sem kell szégyellni. 

Néha nagyon nehéz az a kereszt, amit Urukért vállalnak a hívők. 

Sok bántó megjegyzést hallgatnak keresztények a nem hívő családtagoktól, gúnyt és sértést a munkatársaktól, esetleg kegyetlen bántalmazást is a hatóság részéről.
S van, amikor olyan mostoha közegben kell lelki munkát végezni, hogy az csal könnyet a lelki munkás szemébe.

Ezért imádkozik így a zsoltáros: „Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak! 

Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!" (Zsolt 126,5-6)

Akinek az ilyen könnyek ismeretlenek, annak ott kell majd sírnia, ahol „lesz sírás és fogcsikorgatás".
Aki viszont itt tud sírni a bűnei, mások fájdalma, emberek keménysége miatt, az már soha többé nem fog, 

mert Isten letöröl a szeméről minden könnyet.

BOLDOG SÍROK❣️

,,💞Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.,, (Mt 5,4)

Különös megállapítása ez Jézusnak. Milyen sírásra gondolhatott?
Egyszer valaki úgy ment el reggel otthonról, hogy köszönés nélkül csapta be maga mögött az ajtót.
Felesége szipogva készült szintén munkába.
A napi események kitörölték mindezt a férfiból, s este kedélyesen tért haza.
Az asszony éppen mosogatott, s amikor a férje megpuszilta, látta, hogy sír. Te meg mit bőgsz? - kérdezte.
Rövid csodálkozás után a férje vállára borult, és elkezdett zokogni.
A legtöbb férfi ilyenkor nem tudja, mit tegyen, de ahogyan ott álltak a konyha közepén, eszébe jutott a reggeli jelenet.
Meg az a sok veszekedés, ami az utóbbi időben lezajlott.
Szinte visszahallotta a maga kemény, durva szavait, és ő is elkezdett sírni. Aztán leült, ölébe vette asszonyát (már régen nem történt ilyen), és elkezdett gyónni.
Bocsánatot kért sok mindenért. Mire az asszony is kezdte sorolni a maga bűneit.
És kölcsönösen megbocsátottak egymásnak. Amikor ezt elmondták, így fejezték be:
azóta vagyunk boldog házasok.
Ugye, milyen igaz Jézus szava: boldogok, akik sírnak.
Akik csak siránkoznak, hogy milyen szerencsétlenek, azok nem boldogok.
De akik sírni tudnak amiatt, hogy milyen bűnösök, azok boldogok.
A sírás nem a gyengeség jele, hanem az őszinteségé.
Boldog az, akinek valós képe van önmagáról, aki nem akar olyan maradni, amilyen, akinek van bátorsága bűnt vallani és bocsánatot kérni, s aki tud szívből megbocsátani.
S boldog az, akit Isten annyira szeret, hogy bevilágít a szívébe, s megmutatja, mi rejtőzik ott.
Amikor ezt meglátta Péter, a kemény férfi, a derék, jó ember is csak sírni tudott rajta.
Ekkor már meg lehetett vigasztalni.

ÚGY, MINT PATÓ PÁL?

"💞...a világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai.,, (Lk 16,8)

Jézusnak ezt a példázatát sokan félreértik. Arról van itt szó, hogy egy sáfár (vagyonkezelő) sikkasztott, és emiatt elbocsátják. 

Megijed, mert „kapálni nem tud, koldulni szégyell", mit tegyen, hogy biztosítva legyen a jövője? 

Gyorsan hívatja az ügyfeleket, és mindegyiknek elenged a tartozásából, hogy később majd jóindulattal legyenek hozzá.

Jézus nem a csalását állítja példaként, hanem a gyors és határozott cselekvését, amivel biztosítani akarja a jövőjét. 

Erkölcsileg elítéli, végig hamisnak nevezi, de azt mondja: ha még egy ilyen alak is így gondol a jövőjére, mennyivel inkább kellene nektek biztosítanotok helyeteket az örökkévalóságban.

Minden példázatnak egy központi üzenete van, a részletek csak ennek a színezésére valók. 

Itt tehát Jézus figyelmeztetése ez: ha egy ilyen minden hájjal megkent szélhámos felelősen és idejében gondoskodott magáról, mennyivel komolyabban kellene nektek, felelős embereknek gondolnotok arra, hogy ez az élet rövid ideig tart, utána következik az örökkévalóság, de csak most lehet bebiztosítani, hogy az ne gyötrelmes legyen, hanem boldog. 

És ti olyan ráérősen, tétován, Pató Pál-osan gondoltok erre, semmit sem tesztek az örök üdvösségetekért, vagy halogatjátok az evangélium komolyan vételét, mintha ez olyan felesleges, lényegtelen dolog lenne, holott ez az ember legjelentősebb döntése, valóban élet vagy halál kérdése: állást foglalni Jézus mellett vagy Jézus ellen.

A jövőnknek kell meghatároznia a jelenünket.
Mivel mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, most lehet és kell felkészülni erre, és rendezni vele a kapcsolatunkat. 

Ha ez megtörtént, félelem nélkül és örömmel élhetünk és léphetünk majd át az örökkévalóságba.

ISTENTISZTELET a HÉTKÖZNAPOKRA❣️

,,💞...fölállította az Úr énekeseit, akik szent öltözetben dicsérték őt, és az arcvonal előtt vonulva így énekeltek...,, (2Krón 20,21)

Ez alkalommal egészen szokatlan módon adott győzelmet Isten az ő népének. 

Miután böjtöltek és imádkoztak, Jósáfát „seregei" előtt mentek az énekes léviták „szent öltözetben", és dicsőítették az Urat, utánuk a nép. Velük szemben az ellenség. Jósáfát bátorította az embereket: higgyetek az Úrban, és higgyetek az ő prófétáinak! - akik ugye azt mondták, hogy ez az Úr harca lesz.
S akkor valami viszály támadt a szövetségesek seregében, váratlanul egymásnak estek, és lekaszabolták egymást.

 „Senki sem menekült meg." Jósáfát emberei összegyűjtötték a zsákmányt, és utána megint hálaadó istentiszteletre gyűltek össze.

A nem hívő ember ezt mondja: ilyen esetben nem imádkozgatni kell, hanem rendbe hozni a fegyvereket, haditervet készíteni és küzdeni. Imádsággal még senki sem nyert meg csatát, az csak a kegyesek pótcselekvése.
A vallásos ember így szól: az imádság a papok dolga, azt a templomban kell gyakorolni ünnepi istentiszteletek alkalmával. Más az ünnep, és mások a profán hétköznapok.
Jósáfát szerint a hívő ember élete egységes, nem válik így ketté. 

Ő az istentiszteletet is behozza a hétköznapokba. Nem száműzi az imádságot a templomba, hanem templommá lesz még a harctér is: ott is hangzott a léviták Istent magasztaló éneke. S hangzott az imádság ütközet előtt, a győzelem után - mindig.

Ez nem azt jelenti, hogy a hívő ember tétlen, és várja a sült galambot. 

Hanem hogy mindig azt igyekszik tenni, aminek Istentől rendelt ideje van, s amit Isten parancsol neki. 

Van, amikor erejét megfeszítve dolgozik s van, amikor hittel várja, hogyan teljesíti Isten az ígéreteit. Sok erőlködéstől, kudarctól és mulasztástól megmenekülnénk, ha ezt gyakorolnánk.

OTT ÁLLTAK AZ ŐR ELŐTT❣️

,,💞Ne félj, és ne rettegj..., mert veletek lesz az Úr!,, (2Krón 20,13-19)

Elhangzott Jósáfát király imádsága, a nagy gyülekezet csendben áll és vár. Mire?
Az ellenség rohamosan közeledik. Nem kellene most már tenni valamit? Mégis mit?
Akármit, de cselekedni kell. - Mi a hit magatartása?

„...a júdaiak valamennyien ott álltak az Úr színe előtt gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt." És várták, hogy Isten válaszol az imádságra. Mert ő hallotta azt, és ő fogja megmondani, mit tegyenek most. Nem akármit akarnak tenni, csak amit az Úr mond.

- Ez hiányzik sokszor a mi életünkből.
A beteges tevékenység és a tétova semmittevés közt hányódik sok ember élete. 

Nem szánunk időt arra, hogy Isten előtt állva megértsük az ő tanácsát, világosságába kerülve helyesen értékeljük a magunk szerepét, s merjük kivárni, míg ő indít valamire. A hit mindezt vállalja.

Ezt érdemes vállalni, mert a csendben megszólalt valaki, és elmondta Isten válaszát:
„Ne féljetek, ez nem a ti háborútok, hanem Istené. Nem kell harcolnotok, csak nézzétek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr!"

Ilyen is van. Meg olyan is, hogy harcba küld és győzelemre segít, máskor csak nézzük az Úr szabadítását. 

A legnagyobb szabadításokat egyedül szokta elvégezni az Úr. A Golgotán is egyedül győzött.

Ezt hallva a király is, a nép is „arccal a földig hajolt", és dicsőítették az Urat.
Ez a hit magatartása: tud várni Isten szavára, képes meghallani és megérteni azt, elhiszi, hogy valóban ő szólt, s amit mondott, igaz. Annyira komolyan veszi Isten ígéretét, mintha már be is következett volna, és hálát ad érte, dicsőíti Istent.

Aki az ellenségre néz, az fél. Aki a mindenható Istenre, az bízik benne. 

Tőle vár segítséget, és neki köszöni meg azt. Ez nem felelőtlen tétlenség, hanem felelős engedelmesség.

Cselekszik, de csak azt, amit Isten parancsol neki.

https://www.facebook.com/CseriKalmantanitasai/videos/101661293000007/

JÓSÁFÁT IMÁDSÁG❣️

,,💞Mert nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad... csak rád tekintünk.,,

(2Krón 20,5-12) 

Az ellenség tehát köz eledik, védekezésre nincs se idő, se mód. Mit tesz ilyenkor egy felelős vezető és a nép?

A nép összegyülekezett a jeruzsálemi templomba, a király pedig mindenki füle hallatára elmondott ott egy megrendítő imádságot. Mert sem a hívő hite, sem imaélete nem magánügy. 

Ebben az esetben a legteljesebb mértékben közügy volt.
Ez nem mutatvány, nem zavarában tesz valami rendkívülit, hanem mindig így szokta. 

Beszélget mennyei Atyjával. Ha öröme van, akkor is, ha bánat éri, akkor is, jóban, rosszban - mindig.

Kinek vallja Istent? „Te vagy Isten a mennyben, aki uralkodsz a népek minden királyságán!
A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben."
Aztán emlékezik Isten nagy tetteire és igéreteire, s máris biztos talajt érez a lába alatt.
Kinek látja az ellenséget? Onnan akarják kiűzni Jósáfát népét, ahova Isten helyezte őket.
Tehát így Istennel kerültek szembe. Akkor pedig nem nekik kell legyőzniük őket, ez az Úr harca.
Máris oldódik a szív szorongása, s egyre nagyobb kíváncsisággal várja, mit fog cselekedni Isten.
És kinek látja önmagát? „...nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben.

 
Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk." Az igazi imádság ilyen őszinte.
Jézus így tanított erről a hegyi beszédben: úgy imádkozzatok, ahogyan a kisgyerek beszél apjához, akiben bízik, 

és akiről tudja, hogy szereti őt!
Ilyen természetes-e számunkra az imádság, hogy nemcsak baj esetén, hanem folyamatosan kapcsolatban vagyunk Istennel? Hisszük-e, hogy a ma is cselekvő Úr, aki ki tud szabadítani emberileg reménytelen helyzetből is?  

Szoktunk-e imádkozni ilyen hittel népünkért?

Gyakoroljuk saját hitünk erősítésére, hogy elsoroljuk hálával Isten tulajdonságait és nagy tetteit!

Ő ígérte: 

„ Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." (Zsolt 50,15)

A HIT VIZSGÁJA❣️

,,Történt ezek után, hogy hadba vonultak Jósáfát ellen a móábiak és az ammóniak..,, 

(2Krón 20,1-4)

Ez derült égből villámcsapás volt. A felderítők hozták a vészhírt, ráadásul olyan közel járt az ellenség, hogy már felkészülni sem lehetett a védekezésre, nem beszélve a nagy túlerőről.
Mit tesz most Jósáfát? „...megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában."
Milyen őszinte könyv a Biblia! Mennyivel szebb lenne, ha azt olvasnánk, hogy a hívők mindig bátrak és okosak, első nekifutásra mindent jól megoldanak stb. De nem ez a valóság.
A valóság az, hogy ők is ismerik a félelmet, s képesek megijedni is, ha váratlanul valami szörnyű hírt hallanak.
Csak nem állnak meg itt. Hanem ez a különös kifejezés így fordítható: a maga arcát az Úr arcára irányította.
Először csak önmagára és népére nézett, s látta, milyen gyengék. 

Aztán az ellenségre, s látta, milyen erősek.
De utána az Úrra nézett, mert látni akarta, hogy ő nemcsak még erősebb, hanem Mindenható.
Csak az első válasza volt a rémület, a második már a bizalom.
Ez a hit győzelme. „Ha félek is, benned bízom" - írta Jósáfát egyik elődje, Dávid király.
És most érik be a jó magvetés, a korábbi alapos igehirdetés gyümölcse: amikor felszólítja a népet böjtre és imádkozásra, az emberek értik, miről van szó.
Nem esnek pánikba, nem kapkodnak szövetségesek után, tudják, hogy az élő Isten az ő hatalmas szövetségesük, s ha őt hívják segítségül, számíthatnak rá.
De nagy dolog, ha egy közösségben ez természetes!
A váratlanul támadó nehézségek mindig vizsgáztatják a hitünket. 

Könnyű nyugodt időkben tisztelni az Urat, de merünk-e bízni benne, amikor hirtelen történik valami baj, s nyilvánvaló a tehetetlenségünk?
Hisszük-e, hogy Istennek valóban minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen?