2024. június 14., péntek

JÉZUS és a GYERMEKEK❣️

,,💞..aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.,, 
(Mk 10,15)

A tanítók és írástudók megvetették a gyerekeket, mert ők még nem ismerik a törvényt, és nem tudnak felmutatni semmilyen vallásos teljesítményt. Jézus ezzel szemben többször példaként állította a gyermekeket a felnőttek elé.
Egy alkalommal csecsemőket vittek hozzá édesanyák, hogy áldja meg őket. 
A tanítványok nem akarták engedni a szülőket, mire Jézus megdorgálta őket. 
Akkor mondta a fenti igét. 
Hogyan fogadja a kisgyermek az ajándékot? Úgy, hogy elfogadja. 
Tudja, hogy gyerek, rászorul, s nem akar fizetni érte, bizalommal megragadja. 
Alázat, önismeret, Istenbe vetett bizalom nélkül sok büszke felnőtt kizárja magát az üdvösségből.
A tanítványok egyszer arról vitáztak, ki nagyobb köztük.

Jézus felemelt egy kisgyermeket, és ezt mondta:
„Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában."
Isten előtt nem az lesz nagy, aki hatalmaskodik, hanem aki szolgál, „...aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok..." (Mt 20,26)

Valakit egy megtisztelő címmel és feladattal tüntettek ki.
Hívő barátja így gratulált neki: meg ne nőj!
A harmadik jelenet virágvasárnap történt a jeruzsálemi templomban. Jézus kiűzte a kereskedőket a templomból, az emberek már hazamentek, és akkor gyermekek kezdték éltetni a Messiást: 
Hozsánna a Dávid Fiának!

Talán nem is tudták, mi ennek ott a jelentősége, de amikor a felnőttek már félve elhallgattak, 
Isten a kicsiket használta fel arra, hogy dicsőítésének eszközei legyenek.
Kész vagyok-e gyermekként fogadni Isten ajándékait, az üdvösséget is?
Kész vagyok-e megalázni magamat, s mindig kicsinek maradni, hogy ő legyen nagy az életemben?
S bízom-e abban, hogy minden erőtlenségem ellenére még engem is tud használni az ő szolgálatára?