AZ IRGALMASSÁG MOZDULATAI❣️

"💞 ...míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel..." (Gal 6,10)

Miután az irgalmas samáriai meglátta az összevert embert, megállt és lehajolt hozzá. 

Mindkét mozdulat nehezünkre esik.

Megállni azért nehéz, mert rohanunk. Szorítanak a határidők, nem akarunk lemaradni a versenyben, hajszol a kötelesség, a megélhetés, a munkaadónk. A samaritánus is sietett úti célja felé, s időt veszített azzal, hogy segít. Ráadásul megállni is veszélyes volt ott, mégis megtette, mert az irgalmas ember szán időt arra, akiért felelősséget érez. Szán időt a házastársára, a gyerekeire, idős szüleire, beosztottjára, és a lelke, a hite táplálására is. És ezt soha nem bánja meg.

Mivel a sebesült a földön feküdt, le kellett hajolni hozzá. Az irgalmas ember nem leereszkedik, hanem lehajol. Aki leereszkedik, az a másikat alázza meg, aki lehajol, önmagát. 

De esetleg piszkos lesz a ruhája, véres lesz a keze, s ha az áldozat már halott, vallásilag is tisztátalanná válik. Ez azonban együtt sem nyom annyit a mérlegen, mint az, hogy életmentő segítségre van szükség. Ő nem önmagáért aggódott, hanem a másikért.

Az tud lehajolni, aki nem tartja magát különbnek másoknál. 

Aki tudja, hogy adósa lett Istennek, és mindenkire úgy néz: én tartozom neki, nem ő nekem. 

Aki le szokott térdelni Isten előtt, annak könnyebb letérdelnie sebesült felebarátja mellé is.

Mire van időm? Mire szánok időt? Mire nem lenne szabad időt áldoznom, hogy a fontosabbakra jusson? Kész vagyok-e lehajolni? Kit féltek ilyenkor: magamat vagy a másikat?

Jézus olyan mélyre hajolt utánunk, hogy két rablógyilkos között végezték ki a kereszten.
De utolsó perceit is másokra áldozta: a gyilkosaiért imádkozott, s az egyik rablót beutalta a mennyországba. Irgalmasságot is tőle tanulhatunk igazán.

ÉSZREVESZEM- E A BAJBAN LEVŐT?

"💞Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta..." (Lk 10,33)

Az irgalmas samáriai példázatában (Lk 10,25-37) Jézus egészen gyakorlati módon tanít minket az irgalmasság mozdulataira. Vegyük ezeket sorra!

A Jeruzsálem-Jerikó útvonalon sok természetes barlang volt, ahol útonállók rejtőzhettek és magányos járókelőket támadhattak meg. Így történt ez a példázatban szereplő emberrel is. 

Őt is kifosztották és félholtra verve otthagyták az úton. Többen elhaladtak mellette, de nem segítettek. Arra ment egy samáriai, és noha az ő népe és a zsidók akkor gyűlölték egymást, mégis segített rajta.

Miért? Azért, mert a másiknak szüksége volt rá. Ez elég volt számára ahhoz, hogy minden más szempont mellékes legyen, és ne tanúsítson irgalmatlanságot. Az irgalmas szívű embernek ennyi elég: valaki segítségre szorul, én pedig segíthetek. A hívő ember tudja, hogy ezeket a feladatokat Isten készíti el számára (Ef 2,10).

Hogyan segített? Meglátta és megszánta. Gyakran meg sem látjuk azokat, akik a segítségünkre szorulnak. Vagy azért, mert túlságosan el vagyunk foglalva önmagunkkal, saját gondjainkkal, vagy azért, mert meg sem akarjuk látni a segítségre szorulót, és eszünk ágában sincs segíteni. 

Pedig azt olvassuk: „Az irgalmas szemű ember megáldatik" (Péld 22,9 - Károli). 

Milyen sok hiábavalóságot és rosszat észreveszünk, mennyi mindenen legeltetjük a szemünket! 

Meglátjuk-e azokat - akár a családunkban -, akik bajban vannak és ránk várnak?

Minden ember nyomorúságán nem tudunk segíteni, de akit Isten elénk vezet, azért már felelősek vagyunk. Észreveszem-e azokat, akiken nekem kell segítenem?

Jézus mondta: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek." (Mt 5,7)