Dávid és Góliát története nagyon fontos igazságokra hívja fel a figyelmünket:
Aki a hit szemével nézi a valóságot, az a teljes valóságot látja.
Aki a hit szemével nézi a valóságot, az a teljes valóságot látja.
A rettegett óriást azonnal lefokozza: ez egy körülmetéletlen pogány, mi pedig Isten szövetséges népe vagyunk.
Nemcsak a túlerő és a technikai fölény számít, hanem hogy kinek az oldalán van Isten!
Aki látja Isten páratlan nagyságát, az nem kerül a félelem igézetébe. Saul seregét az jellemezte, hogy „megrettentek és igen féltek". Ez már fél vereség.
Ők csak Góliát méreteit és fegyverzetét látták, Dávid viszont elmondta neki:
Nemcsak a túlerő és a technikai fölény számít, hanem hogy kinek az oldalán van Isten!
Aki látja Isten páratlan nagyságát, az nem kerül a félelem igézetébe. Saul seregét az jellemezte, hogy „megrettentek és igen féltek". Ez már fél vereség.
Ők csak Góliát méreteit és fegyverzetét látták, Dávid viszont elmondta neki:
„Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek Urának, Izrael csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál. Még ma kezembe ad az Úr..."
Mivel így bízik Istenben, ezért mer a hívő ember más eszközökkel harcolni.
Dávid egyszerű parittyával, amit azonban Isten irányít majd. És az ilyen ember jobban bírja idegekkel is.
A győzelemhez vezető legbiztosabb út Isten nevének komolyan vétele.
A bukáshoz vezető út: Isten nevének gyalázása.
Dávid emlékezett arra, hogyan szabadította meg őt Isten már a vadállatok karmai közül is.
Ezzel a nagy hittel bírja az ember a magányt is - milyen egyedül van ott, még a testvérei is csak csúfolják!
Akinek azonban Istennel ilyen közössége van, az soha nem lesz magányos.
Még ő bátorítja a királyt és a harcosokat: „Senki se csüggedjen el emiatt, elmegy a te szolgád, és megvív ezzel a filiszteussal."
Merünk-e mi hasonló éles helyzetekben ilyen életveszélyesen is bízni Istenben?
Dávid emlékezett arra, hogyan szabadította meg őt Isten már a vadállatok karmai közül is.
Ezzel a nagy hittel bírja az ember a magányt is - milyen egyedül van ott, még a testvérei is csak csúfolják!
Akinek azonban Istennel ilyen közössége van, az soha nem lesz magányos.
Még ő bátorítja a királyt és a harcosokat: „Senki se csüggedjen el emiatt, elmegy a te szolgád, és megvív ezzel a filiszteussal."
Merünk-e mi hasonló éles helyzetekben ilyen életveszélyesen is bízni Istenben?
Nem a szerencsében vagy a magunk rátermettségében, hanem a személyes, élő Istenben, akiről sok mindent tudunk, s akinek a szabadítására hittel várunk.
Aki valóban bízik benne, azt nem hagyja megszégyenülni.
Aki valóban bízik benne, azt nem hagyja megszégyenülni.
