(2Krón 18,28-34)
Lezajlott hát a csata, amitől Isten óvta a királyokat.
Szörnyű vereség lett a vége, Aháb ottmaradt a harcmezőn, és Jósáfát is csak isteni csoda révén menekült meg.
Ennyire igaz az, hogy Isten az ő beszédével meg akar menteni minket.
Szörnyű vereség lett a vége, Aháb ottmaradt a harcmezőn, és Jósáfát is csak isteni csoda révén menekült meg.
Ennyire igaz az, hogy Isten az ő beszédével meg akar menteni minket.
Ha azt komolyan veszik, elkerülték volna ezt a tragédiát.
De Ahábot nem is érdekelte, Jósáfát pedig nem mert hallgatni Isten világos intésére.
Szívszorító jelenet: két felelős vezető ott tántorog a szakadék szélén, ha belezuhannak, magukkal rántják a népet is, s Isten nyújtja feléjük a kezét, de ők ellökik maguktól.
Háromszáz évvel később ugyanez történt, megvetették Isten igéjét, és bekövetkezett a babiloni fogság.
És mi mit teszünk Isten életmentő igéjével?
Aki nem engedi, hogy Isten szava bölccsé tegye, az egyre balgább lesz.
De Ahábot nem is érdekelte, Jósáfát pedig nem mert hallgatni Isten világos intésére.
Szívszorító jelenet: két felelős vezető ott tántorog a szakadék szélén, ha belezuhannak, magukkal rántják a népet is, s Isten nyújtja feléjük a kezét, de ők ellökik maguktól.
Háromszáz évvel később ugyanez történt, megvetették Isten igéjét, és bekövetkezett a babiloni fogság.
És mi mit teszünk Isten életmentő igéjével?
Aki nem engedi, hogy Isten szava bölccsé tegye, az egyre balgább lesz.
Aháb azt javasolja, hogy Jósáfát maradjon királyi ruhájában, ő pedig páncélba öltözik.
És Jósáfát nem lát át a szitán!
Persze hogy őt támadják a csatában, s csak az menti meg, hogy végre Istenhez kiált, és az Úr elviszi onnan támadóit. Előbb is kiálthatott volna, de eddig nem volt szava Istenhez.
Persze hogy őt támadják a csatában, s csak az menti meg, hogy végre Istenhez kiált, és az Úr elviszi onnan támadóit. Előbb is kiálthatott volna, de eddig nem volt szava Istenhez.
Ő azonban olyan kegyelmes, hogy az ilyen segélykiáltást is meghallgatja.
Így hallotta meg Jézus a vele együtt megfeszített lator kiáltását is.
Mert „mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik" (ApCsel 2,21 - Károli).
De aki nem hívja segítségül, hanem magában bízik, az elvész, mint Aháb.
De aki nem hívja segítségül, hanem magában bízik, az elvész, mint Aháb.
Ha páncél van rajta, akkor is. Így van ez a mi örök sorsunkkal is.
Kilátástalan helyzetbe kerültünk, ahol nem tudunk magunkon segíteni, mint Jósáfát.
De aki Isten kegyelméért kiált, üdvösséget kap.
Aki pedig a maga álruhás huncutkodásában reménykedik, elpusztul.
Hisszük-e mind a két megállapítást?
Hisszük-e mind a két megállapítást?
