(2Krón 20,1-4)
Ez derült égből villámcsapás volt. A felderítők hozták a vészhírt, ráadásul olyan közel járt az ellenség, hogy már felkészülni sem lehetett a védekezésre, nem beszélve a nagy túlerőről.
Mit tesz most Jósáfát? „...megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában."
Milyen őszinte könyv a Biblia! Mennyivel szebb lenne, ha azt olvasnánk, hogy a hívők mindig bátrak és okosak, első nekifutásra mindent jól megoldanak stb. De nem ez a valóság.
A valóság az, hogy ők is ismerik a félelmet, s képesek megijedni is, ha váratlanul valami szörnyű hírt hallanak.
Csak nem állnak meg itt. Hanem ez a különös kifejezés így fordítható: a maga arcát az Úr arcára irányította.
Először csak önmagára és népére nézett, s látta, milyen gyengék.
Mit tesz most Jósáfát? „...megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában."
Milyen őszinte könyv a Biblia! Mennyivel szebb lenne, ha azt olvasnánk, hogy a hívők mindig bátrak és okosak, első nekifutásra mindent jól megoldanak stb. De nem ez a valóság.
A valóság az, hogy ők is ismerik a félelmet, s képesek megijedni is, ha váratlanul valami szörnyű hírt hallanak.
Csak nem állnak meg itt. Hanem ez a különös kifejezés így fordítható: a maga arcát az Úr arcára irányította.
Először csak önmagára és népére nézett, s látta, milyen gyengék.
Aztán az ellenségre, s látta, milyen erősek.
De utána az Úrra nézett, mert látni akarta, hogy ő nemcsak még erősebb, hanem Mindenható.
Csak az első válasza volt a rémület, a második már a bizalom.
Ez a hit győzelme. „Ha félek is, benned bízom" - írta Jósáfát egyik elődje, Dávid király.
És most érik be a jó magvetés, a korábbi alapos igehirdetés gyümölcse: amikor felszólítja a népet böjtre és imádkozásra, az emberek értik, miről van szó.
Nem esnek pánikba, nem kapkodnak szövetségesek után, tudják, hogy az élő Isten az ő hatalmas szövetségesük, s ha őt hívják segítségül, számíthatnak rá.
De nagy dolog, ha egy közösségben ez természetes!
A váratlanul támadó nehézségek mindig vizsgáztatják a hitünket.
De utána az Úrra nézett, mert látni akarta, hogy ő nemcsak még erősebb, hanem Mindenható.
Csak az első válasza volt a rémület, a második már a bizalom.
Ez a hit győzelme. „Ha félek is, benned bízom" - írta Jósáfát egyik elődje, Dávid király.
És most érik be a jó magvetés, a korábbi alapos igehirdetés gyümölcse: amikor felszólítja a népet böjtre és imádkozásra, az emberek értik, miről van szó.
Nem esnek pánikba, nem kapkodnak szövetségesek után, tudják, hogy az élő Isten az ő hatalmas szövetségesük, s ha őt hívják segítségül, számíthatnak rá.
De nagy dolog, ha egy közösségben ez természetes!
A váratlanul támadó nehézségek mindig vizsgáztatják a hitünket.
Könnyű nyugodt időkben tisztelni az Urat, de merünk-e bízni benne, amikor hirtelen történik valami baj, s nyilvánvaló a tehetetlenségünk?
Hisszük-e, hogy Istennek valóban minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen?
Hisszük-e, hogy Istennek valóban minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése