2024. január 1., hétfő

AGGÓDÁS HELYETT IMÁDKOZÁS❣️

,,💞Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.....,, (Fil 4,6)

Istentől kapott programunk:
ne aggódjatok, hanem imádkozzatok!
 
Nem tudjuk, mit hoz a jövő, és olyan sok rosszat kellett már tapasztalnunk. Ez könnyen aggodalmaskodóvá tesz. Erre gyógyszer a hittel elmondott imádság.

Az aggodalmaskodás gyökere a hitetlenség, az imádkozás tápláló gyökere az Istenbe vetett bizalom. 
Az aggodalmaskodás elszívja az energiáinkat, az imádkozás megsokszorozza és mozgósítja azt. 
Az aggodalmaskodó ember csőlátásban szenved: csak a lehetséges bajokat és nehézségeket látja. 
Az imádkozónak tágas a horizontja: a láthatatlanokat is komolyan veszi. 
Az aggodalmaskodó úgy véli, van oka félni. 
Az imádkozó meg van győződve arról, hogy van oka nem félni. 
Az aggodalmaskodó csak az ellenségre és önmagára szokott nézni, ezért gyakran eleve lemond a győzelemről. 
Az imádkozó Istenre figyel, és szent kíváncsisággal várja: ebben a helyzetben hogyan mutatja meg majd hatalmát és szeretetét. 
Az aggodalmaskodó a holnap gondját is hordozni akarja. 
Az imádkozó a ma terheit és feladatait viszi, és azokat sem egyedül.
Nem az aggodalmaskodó áll a valóság talaján, mert ő az elképzelt bajok világában él, ahol egyedül érzi magát. Az imádkozó ember áll a valóság talaján, mert miközben számol a látható tényekkel, számol a mindenség Urával is, és számít rá.

Mit jelent imádkozni? 
Jézus tanítása szerint: kiönteni a szívünket Istennek, ahogyan egy kisgyermek az apjának, akiről tudja, hogy szereti és bármit képes megtenni érte. Szánjunk időt erre mindennap!
Istennel járni, lakozni, Szent élettel illatozni, Igaz hitben nem habozni:
Jézus Krisztus, taníts, Taníts imádkozni!


Cseri Kálmán Igehirdetése: MINDEN SZABAD NEKEM...❣️


Alapige:1Kor 10,23-33
Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít. Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét. Mindazt, amit a húspiacon árulnak, megehetitek, ne kérdezgessetek semmit lelkiismereti okokból, mert "az Úré a föld és annak teljessége."

Ha meghív titeket a hitetlenek közül valaki, és el akartok menni, mindent megehettek, amit elétek tesznek; ne kérdezgessetek semmit lelkiismereti okokból. De ha valaki azt mondja nektek: "Ez bálványáldozati hús", ne egyétek meg: amiatt, aki erre figyelmeztetett, és a lelkiismeret miatt. Lelkiismeretről beszélek, de nem a sajátunkról, hanem a másikéról. Mert miért vádolja az én szabadságomat a másik lelkiismerete? Ha én hálával eszem, miért kárhoztatnának engem azért, amiért én hálát adok?

Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! Megütközésre ne adjatok okot sem a zsidóknak, sem a görögöknek, sem az Isten egyházának; mint ahogyan én is mindenben mindenkinek igyekszem kedvére lenni, nem a magam hasznát keresve, hanem a többiekét, hogy üdvözüljenek.

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, köszönjük ezt a vasárnapot, köszönjük, hogy meg szabad állnunk, és még inkább azt, hogy eléd állhatunk, s mindnyájan a te színed előtt tudhatjuk magunkat. Köszönjük, hogy még mindig van szavad hozzánk.

Dicsőítünk téged mindazért, amit igéddel végeztél el az életünkben. Valljuk, hogy igéd igazság. Bocsásd meg, valahányszor nem engedelmeskedtünk neki. Bocsásd meg, amikor keveredik a szívünkben a benned való bizalom a veled szembeni bizalmatlansággal. Bocsásd meg, valahányszor az utóbbinak adunk helyet magunkban.

Köszönjük, hogy ennek ellenére hű maradsz. Valljuk: az égig ér a te hűséged és a felhőkig a te irgalmad. Köszönjük, hogy irgalmad számtalan jelével találkoztunk az elmúlt héten is.

Eléd hozzuk, Atyánk, terheinket és veszteségeinket is. Könyörgünk hozzád, te adj igazi vigasztalást azoknak, akik az elmúlt napokban álltak meg ravatal mellett. Segítsd őket, hogy túllássanak a láthatókon. Komolyan tudják venni a láthatatlanokat is, a te ígéreteidet és téged magadat, aki különösen közel vagy minden szenvedőhöz és gyászolóhoz. Adj a szívükbe élő reménységet.

De kérjük ezt a reménységet mindannyiunk számára. Valóban úgy tapasztaljuk, Atyánk, ahogy énekeltük: egyre inkább elsivatagosodik ez a világ, és éltető víz nincs a kietlenben. Köszönjük, hogy a világ pusztaságából is hozzád menekülhetünk. Köszönjük, hogy te vagy az élő vizeknek a forrása, az életnek a forrása. Ajándékozz meg minket most is a te életet támasztó igéddel.

Kérünk, ajándékozd meg a földet esővel is, és enyhítsd a hőséget. Tudjuk, hogy semmi jót nem érdemlünk tőled, de ne a bűneink szerint cselekedj velünk, és ne fizess nekünk az álnokságaink szerint.

Tudjuk, Atyánk, hogy kegyelmed bizonyítéka az is, hogy előtted lehetünk, s hisszük hogy te is itt vagy igéd és Szentlelked által. Szólíts meg minket, és engedd, hogy meghalljuk mindnyájan azt, ami most segít rajtunk, amire most leginkább szükségünk van.

Kérünk, gyógyítsd, tisztítsd, erősítsd az életünket, növeljed a hitünket.
Ámen.


Igehirdetés

A nyár végéhez közeledünk, és lassan jövögetni kezdenek haza azok is, akiknek hosszabb idő adatott vakációzásra, nyaralásra. Megkérdeztem a közelmúltban két ismerősömet is, hogy telt a nyaruk.

Az egyikük ezt mondta: végre kitombolhattam magamat. Senki nem korlátozott semmiben, de nem is voltam tekintettel senkire és semmire. Bömböltettük éjjel is a zenét. Aludhattunk nappal is. Élveztem a teljes szabadságot. Aztán egy kicsit halkabbra fogva folytatta: csak, izé... az a helyzet, hogy egy kicsit rászoktam az italra. Már akkor is kívánom, amikor nem kellene, vagy akkor is iszom, amikor nem kívánom. Nem is tudom, hogy van ez. Na, de majd elmúlik ez, mint ahogy minden baj előbb-utóbb el szokott múlni magától. Aztán beszélgettünk még sok mindenről, és a végén odahajolt a fülemhez és szinte fülbe súgva mondta: rettenetesen félek. A vizsgálat eredményét még nem tudom, de lehet, hogy HIV pozitív. Úgy rettegek ettől a hírtől, hogy már aludni sem tudok.

A másikuk úgy számolt be, hogy nagyon szép nyara volt. Elmondta, hogy pihent, olvasott, kirándulgatott, rendbe hozták a szülők lakását. Augusztusra pedig nagy túrát terveztek. Szeretett volna eljutni az ország egy-két olyan szép helyére, amit még nem látott. Csakhogy közbejött valami, mert hirtelen ágynak esett a nagypapa. Rohamosan gyengült, és mivel egyedül él és a szülők dolgoznak, ő odaköltözött hozzá és ápolta. Néhány nap alatt beletanult, hogy kell egy súlyos beteget ápolni. Ha volt ereje a papának, jókat beszélgettek, néha felolvasott neki a Bibliából. Aztán - fejezte be - a múlt héten csendesen elaludt, s nekem nagy élmény volt ez a néhány vele töltött hét.

Nagy különbség van a két beszámoló között, most azonban csak egyetlen szempontból hasonlítsuk össze őket. Kinek mit jelent a szabadság? Egyiküknek azt: kitomboltam magamat, végre senki sem korlátozott, semmire és senkire nem voltunk tekintettel, élveztük a szabadságot. Aztán - hozzá kell tenni - közben rabja lettem az italnak és rettegésben tart a félelem egy esetleges gyógyíthatatlan betegségtől. Ez a nagy szabadság.

A másik szintén élvezte a szabadság adta lehetőségeket. Több olyan tevékenységben is örömét lelte, amikre tanév közben nincs lehetőség. Közben rendbe hozták a szülők lakását is, és haláláig ápolta a nagypapát.

Mi a szabadság? Mit szabad egy keresztyén embernek? Mit mond erről a Biblia?

Szomorú, hogy sokak fejében él az a téves gondolat, hogy egy keresztyénnek, főleg egy hívő fiatalnak, szinte semmit sem szabad. Minden tilos! Ez egyszerűen butaság. A Biblia egészen mást mond. Számunkra mégis csak az irányadó, amit Isten elénk tesz.

Mi volt Isten eredeti gondolata a szabadságot illetően? Az, hogy megteremtette ezt a gyönyörű, gazdag világot, és odaajándékozta az embernek. Azt mondta: ez a tied. Semmit sem tettél érte, készen kapod ajándékként, becsüld meg! Élvezd! Érezd magad otthon benne. Próbáld továbbfejleszteni a meglevőt. Ismerd meg, kutasd ki, és ami benne jó, azt mind élvezzed. Minden szabad neked...

Olyan volt ez a világ akkor, mint egy terített asztal. Tele földi jóval. Hihetetlen gazdagságban és sokféleségben, mindaz, ami szem-szájnak ingere. Ezt mind élvezhette az ember. Minden szabad volt neki, kivéve azt az egy fát, amiről most olvastunk a Mózes első könyvében. Arra Isten azt mondta: ez az egy, amiről ne egyél a saját érdekedben. Mert ha erről eszel, meghalsz.

Senki sem akar meghalni, amikor ilyen szép és gazdag az élet. Dehogy eszik arról, a közelébe sem megy. Vagy ha a közelében van, akkor is a többi fáról szed, hiszen minden fáról szedhet szebbnél szebb gyümölcsöt, miért pont arról az egyről szedne?

S akkor jelent meg a kísértő, aki viszont pontosan erre az egyetlen fára irányította az ember figyelmét. Erről kezdett el duruzsolni. Előbb Évát vette célba, úgy gondolta, vele hamarabb boldogul. Elzsongította, elaltatta a szövegeivel, megszédítette, annyira arra a fára irányította a figyelmét, hogy Éva nem tudta levenni a szemét róla. Egyre szebbnek látta, s egyre kevésbé látta, hogy miért ne lehetne erről enni, amikor az összes többiről lehet. Csak azt felejtette el, hogy azért nem, mert ezt mondta Isten.

Közben elhangzott az ellentmondás: Dehogy haltok meg! S észre sem vette talán, hogy már nyúlt és szakított róla. Adott a férjének is, annak meg nem volt annyi esze és engedelmessége, hogy azt mondja: Anyukám, dobjuk el minél messzebbre ezt, amit leszakítottál, mert megmondta az Úr... Ez akkor nem lett fontos, hogy mit mondott az Úr az ő érdekükben. S ahogy megkóstolták azt a gyümölcsöt, a szó lelki értelmében meghaltak. Mert itt erről a halálról beszél a Szentírás. Isten az élet forrása, s aki tőle elszakad, az halál fia. És ezt visszafordítani már nem lehetett.

Mi már mindnyájan ebbe az állapotba születünk bele. Az ördögnek mindig az a taktikája, hogy arra hívja fel a figyelmünket, ami tilos. "Minden fáról korlátlanul vehetsz, erről az egyről ne!" Akkor azt az egyet ajánlja az ember figyelmébe, és ráveszi, hogy arról szakítson.

Mint ahogy ma is mindig arra irányítja a figyelmünket, amink még nincs. Ha azt tartanánk számon, hogy mimindent kapunk Istentől érdemeink nélkül, akkor bővölködnénk a hálaadásban, éreznénk, milyen gazdagok vagyunk, és milyen szerető Atyánk van. Az ördög mindig arra hívja fel a figyelmünket, ami nekünk még nincs, a másiknak már van. Ők megengedhetik maguknak, mi még mindig nem, pedig mi is dolgozunk. Vagy mi dolgozunk, ő meg másképpen jutott hozzá. És észre sem vesszük, hogy indulatba hozzuk magunkat, egyre torzítóbb szemüvegen keresztül látjuk a valóságot, és igézetébe kerülünk annak, ami még nincs. Az ördög célja mindig az, hogy elégedetlenné, keserűvé tegyen bennünket. Istennel szemben lázítson, vele szemben bizalmatlanná tegyen, és így tegye tönkre az embert.

Mióta ez először az Édenkertben megtörtént, azóta az ember nem szabad többé. Azóta kényszer hat rá, hogy mindig azt kell tennie, amit Isten a saját érdekünkben megtiltott. Tehetetlenek vagyunk az Isten szerinti jót cselekedni.

Ez oda vezet, hogy kénytelen volt az ember saját magának bizonyos korlátokat felállítani, mert gátszakadás történt, és az árvíz elpusztítana mindent. Ezért jöttek létre a törvények, így született meg az igazságszolgáltatás, hogy valahogy mégis próbáljuk mederben tartani azt, amit egyébként nem lehet igazán mederben tartani.

A Biblia nagy örömhíre az, hogy aki megismeri Jézus Krisztust és megismeri azt is, hogy nem véletlenül hívják Jézusnak, ami azt jelenti szabadító, és összeköti az életét a szabadító Jézussal, azt Ő megszabadítja ettől a kényszertől, hogy mindig az ellenkezőjét tegyük annak, amit Isten nekünk mondott. Hogy ne azt élvezzük, ami jó, hanem próbáljuk mindig azt kóstolgatni, ami rossz. Jézus megszabadítja ettől a benne hívőket, elsegít minket oda, hogy tudunk újra nem vétkezni is, vagyis Isten akarata szerint élni. Igent mondani arra, amit Ő ajándékként kínál, újra és újra nemet mondani arra, amire Ő azt mondja, hogy saját érdekedben ne fogyaszd.

Ez az a szabadság, amiről Pál apostol az Korinthusiakhoz írt első levelében több helyen ír. A 6. részben például így: "Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." A pohárnak sem, a félelemnek sem, meg nagy szabadságomban ne tegyek olyat, aminek az a következménye, hogy rab leszek. Minden szabad, de ne váljak semminek a rabjává. Vagy ugyanezt mondja alapigénkben is: "Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít."

Itt ír az apostol egy különleges lehetőségről. Arról, amit Isten odaajándékoz azoknak, akik Jézus Krisztussal összekötik az életüket. Akiknek az életébe Jézus mint Szabadító belép, azokat olyan tökéletes szabadságra segíti el, hogy szabadok lesznek még arra is, hogy időnként korlátozzák a saját szabadságukat valakinek vagy valaminek az érdekében. Szabaddá válnak arra, hogy örömmel és önként lemondjanak a jogaikról, ami minden embert megillet, s ami nekik is megvan. De időlegesen vagy egyszer s mindenkorra lemondanak róla, ha azzal valaki másnak az életét meggazdagítják, vagy valamilyen számukra fontos ügyet így tudnak jól szolgálni.

Az a fiú lemondott a túráról a nagypapa ápolása kedvéért, Pál apostol lemondott sok mindenről az evangélium előrehaladásának az érdekében. Kinek mit tesz Isten szívügyévé. Kit hol akar használni. Annak érdekében, hogy Isten minél jobban, minél többek számára használhassa, ő kész arra is, hogy nem él a jogával, vagy lemond a szabadságról.

Azért olvastam fel ezt a hosszabb szakaszt a Korinthusi levélből, mert Pál itt egy korabeli konkrétumon szemlélteti, hogyan történik ez. Nagy probléma volt azokban a gyülekezetekben, ahol bálványimádó pogányokból lettek emberek Jézust imádó keresztyénekké, hogy most hogyan viszonyuljanak az eddigi vallásos szokásokhoz. A család továbbra is elment a pogány istenség templomába, és ott bemutatták neki az áldozatot, ami azt jelentette, hogy levágtak egy állatot, annak egy részét elégették az oltáron az istenség tiszteletére, a másik részét meg hazavitték, és otthon megették. Vagy ha sok volt, eladták a hentesnek és az kimérte másoknak. Na most mi legyen? Ha ők Jézus tanítványai lettek, elmehetnek-e ilyen istentiszteletre? Oda jobb, ha nem mennek el. De szabad-e enni abból a húsból, amit a rokonok hazahoznak, és otthon elkészítik? Pál azt mondja: kezdjük az elején. Olyan jellemző ez, az ő Szentlélektől kapott bölcsességére és pedagógiájára, hogy nem egyszerűen igennel és nemmel intézi el a kérdést, hanem disztingvál, árnyaltan válaszol. És logikus lépésekben bontja ki, vezeti el az olvasóit az igazsághoz.

Azt kérdezi először: vannak-e bálványok? Tehát valóban létező hatalmak-e ezek, amiket a pogányok istenként tisztelnek. Nincsenek. Egyetlen Isten van, az Atya, aki teremtette ezt a világot, és Jézus Krisztus, aki megváltott minket. Nincs több Isten. Ő az egy, valóban létező, igaz Isten. Tehát, ha nincsenek bálványok, akkor azzal a hússal, amit a nem létező bálvány számára áldoztak fel, semmi nem történik. Az ugyanolyan hús marad, mint amit itthon levágunk, és mindjárt elfogyasztjuk.
Tehát, ha semmi nem történik, akkor minden aggályoskodás nélkül egyétek meg. Én is ezt teszem - teszi hozzá Pál.

De - és itt lép be az isteni szeretet és bölcsesség - ha valakinek mégis aggályoskodás van a szívében, hogy őt Isten kihozta abból a sötét, pogány bálványimádásból, elsegítette Jézus Krisztus világosságára, neki semmi köze többé a régi életéhez, ő semmit nem akar folytatni, amit ott gyakorolt, nem akarja megenni azt a húst, amit onnan hoztak, akkor, noha ti tudjátok, hogy az ugyanolyan hús és meg lehetne enni, mégse gúnyoljátok ki őt, ne tegyétek nevetségessé. Ne akarjátok, hogy megegye, ha az ő lelkiismerete tiltakozik, sőt ti se egyétek meg akkor.

Itt írja az apostol ezt a sokat jelentő mondatot: Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja az én testvéremet, inkább nem eszem húst soha, csakhogy őt meg ne botránkoztassam. Megehetném nyugodtan, semmi bajom nem lesz tőle, mert tudom, hogyan vannak a dolgok. Ő azonban ezt még nem egészen érti, csak ez a szent cél van előtte, hogy ő csak az Úr Jézusnak akar élni. És ha szerinte ebbe az is beletartozik, hogy nem eszik ebből a húsból, akkor ne egyék belőle. Majd növekszik a hite, Isten előbbre viszi az ismeretben, aztán egy idő után ő is megeszi. Viszont, akkor én sem fogok ott előtte enni. És ha kell, egész életemben nem eszem, mert a másiknak a lelki fejlődése, állapota, növekedése nekem fontos.

Szabad arra is, hogy lemondjon a maga szabadságáról. Neki szabadsága van megenni akármilyen húst, mert hús, hús, bálvány nincs, ő Istentől fogadja el a mindennapi ételt hálával, és akkor minden rendben van. De ha bármilyen nehézséget támaszt ez az én erőtlenebb testvéremnél, akkor hozzá alkalmazkodom, és reá való tekintettel, az ő növekedése érdekében, nem élek a szabadságommal.

Ez az igazi szabadság, amikor nemcsak azt mondhatja el valaki, hogy minden szabad nekem, ami javamra van. Szabad vagyok arra, hogy semmi olyat nem teszek, ami árt nekem. Szabad vagyok minden jóra. Szabad vagyok arra, hogy ma is, holnap is, holnapután is nemet mondjak mindarra, amire Isten nemet mond és nekem ártana. De szabad vagyok arra is, hogy ezzel az első nagy szabadságommal adott esetben ne éljek. Lemondok róla a másik érdekében, vagy Isten ügye érdekében, vagy akármi olyan céllal, ami a számomra fontossá lett.

Nem az tehát az igazi szabadság, hogy kitombolom magam, nem érdekel senki és semmi. Éjjel is bömböljön a zene, nappal is alszom stb., aztán a végén megkötözött rab leszek, aki tehetetlenül vergődik és a félelme miatt már aludni sem tud. Nem ez az igazi szabadság, mert erre az érvényes, amit egy alkoholizáló ismerősöm mondott egyszer józan állapotában: tudod, én szabad vagyok, mint a madár, melyet elkap a forgószél. Ilyen a világ szabadsága. Krisztus pedig arra a szabadságra akar elsegíteni minket, hogy nagyképűség nélkül elmondhassam: minden szabad nekem... Alig tiltott meg valamit az én Uram. Minden szabad, ami az én és a többiek javát szolgálja. Ezeket élvezzem hálaadással. De semmit nem akarok tenni, ami árt nekem meg másoknak. Mert ezt mondta az én Uram, és de jó, hogy előre figyelmeztetett! Szabad vagyok arra is, hogy alkalmanként ne éljek a szabadságommal. Mindezt önként és boldogan teszem, valami módon ezt is hálából, hogy egyáltalán ahhoz tartozhatom, aki engem megszabadított, hogy vele járhatok, neki élhetek, és éppen ott kerülök hozzá nagyon közel, amikor Őérte meg az Övéiért lemondok a szabadságomról.

A megelőző fejezetben részletesen elsorolja Pál apostol, hogy milyen alapvető jogaikra hivatkoztak, és jogaikhoz ragaszkodtak a korinthusiak. Felsorolja, hogy minden munkásnak joga van ahhoz, hogy megkapja a bérét. Mi nem kérünk tőletek semmi bért. Egy éve itt dolgozunk közöttetek, s nem kérünk semmit. Minden munkásnak joga van ahhoz, hogy ha hosszú ideig távol van otthonától, és másokért dolgozik, a felesége is vele menjen. Barnabás és én nem hoztuk - Barnabásnak volt, ő vihette volna. Azt mondja: ha megy valaki gyülekezetet építeni evangélistaként, amíg ott szolgál, és nektek a lelki javakat osztogatja, addig azt el szokták tartani. Én nem kértem, hogy tartsatok el. Ezek a kezek keresték meg a mindennapi kenyeremet - írja itt nekik.

Miért? Szép ez a mondat a 9,12 versében: "Ha mások részesedhetnek ezekből, miért nem inkább mi? De mi nem éltünk ezzel a szabadsággal, hanem mindent elviselünk, hogy semmi akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangéliuma elé." Nehogy ez legyen már a szóbeszéd, hogy Barnabás ugyan prédikál, de a felesége csak otthon lebzsel, aztán mind a kettőt etetjük. Ne mondhassatok ilyet. Ne mondhassatok olyat se, hogy én csak prédikálok, de nem működik a két kezem, és nem keresem meg a kenyeremet. Elment Akvila és Priszcilla bőrkikészítő műhelyébe, és amikor szabadideje volt, ott dolgozott és megkereste a maga kenyerét.

Semmi akadályt ne gördítsünk az evangélium elé, hogy ne velünk foglalkozzatok, hanem azzal a Jézussal, akit mi hozunk nektek. Ne mi legyünk a téma, hogy ki mit csinál, hanem az, hogy Jézus mit tett érettetek és milyen szabadságra hívott el titeket. Egy magasztos cél érdekében mi nem éltünk e szabadsággal, ami egyébként egészen természetes lett volna.

Jézus nélkül maradunk abban a rabságban, hogy mindig a tiltott fa gyümölcse után nyúlunk ki, hogy mindig olyan késztetések támadnak bennünk, amik Isten parancsaival ellenkeznek, s hogy azokat többnyire végre is hajtjuk. Nem tudunk olyat tenni, ami Isten mércéjével mérve jó lenne.

Valóban úgy van, ahogy Jézus mondja: "Aki bűnt cselekszik, rabszolgája a bűnnek." Ezt a mondatot azonban ezzel folytatja: "Akit azonban Fiú megszabadít, az valósággal szabad." (Jn 8,34-36)

Mitől lesz szabad az ilyen ember? A bűntől. És mire lesz szabad? Arra, hogy hálásan éljen minden jóval, amit Istentől kap. Határozottan visszautasítson mindent, ami ártalmára lehetne. Tudjon újra Isten akarata szerint élni, és ha kell, szabad legyen lemondani is a maga szabadságáról. Ez az az igazi szabadság, amit Isten a benne hívőknek lehetővé tett. Hálásan élni, iránta való hálával mindazzal, amit ad nekünk. Határozottan visszautasítani mindent, amire Ő azt mondja, rossz. Megtanulni újra az Ő akarata szerint élni, és ha a célt szolgálja: lemondani a szabadságunkról.

Szeretném ezt egy-két egészen gyakorlati dolgon szemléltetni.

Evés. Ételek. A Bibliában több felszólítás van: élvezzétek az ételeket. Ha van mit enni, adjatok hálát Istennek. Neki legyetek hálásak a kevésért is, vigyázzatok, ha sokat kaptatok. Nem kellene-e annak egy részét valakinek átadni? - ez jelentené azt, hogy Isten akarata szerint élek vele. De amire nektek szükségetek van, élvezzétek, de hálaadással. Semmit ne egyetek, ami árt. Időnként legyetek készek lemondani erről a szabadságról. És a hívő ember tudja, milyen sokat jelent a böjtnek a gyakorlása. Nem kell mindig böjtölni. Megvan annak az ideje, ha Isten megmutatja a célját. Élvezzétek hálásan. Úgy élvezzétek, hogy ne ártson. Legyetek készek arra, hogy mit adhattok belőle tovább másnak, amit Isten nem nektek szánt, csak kézbesítésre akar felhasználni, és tudjatok néha lemondani róla egy magasabb cél érdekében.

Pihenés. Többször beszél erről a Szentírás. Tudni kell pihenni is, de nem szabad lustává válni. Ez lenne az, hogy a rosszra viszont nemet mondok. Isten akarata szerint kell az arányokat megtalálni. Lehetnek olyan időszakok, hogy bizony megrövidítem a pihenésemet valamilyen cél érdekében. Valaki másnak fokozottan szüksége van rám, vagy valamilyen cél most ezt megkívánja. Aztán majd pihenünk azután, ha a nehéz korszakon túl leszünk. Emiatt nem leszek mártír, de ezzel nem is dicsekszem. Mind a kettőt kizárja az, ha valaki helyesen él a szabadságával. Természetesen él az ember.

Hadd beszéljek ilyenekről is, amikről ritkán van szó: szex. A Biblia erről is ír. Azt mondja: hálásan és örömmel élvezzétek a házastársatokkal mindazt, amit a szexuális közösség nyújt. Ez az, hogy élvezd hálával a jót, de mondjál nemet arra, amit Isten megtiltott. Csak a házastársaddal élvezzed és senki mással, mert aztán retteghetsz attól, hogy nem vagy-e HIV pozitív. Isten akarata szerint éljetek ezzel. Aki élhet vele, egymást kölcsönösen megbecsülve, - akinek nincs rá lehetősége, Istentől elfogadva és kérve hozzá erőt és ebben is örömöt, mert ez megadatik. És még a negyedik is ott van a Bibliában (1Kor 7): Ha azt akarjátok, hogy jobban ráérjetek az imádságra, és együtt megegyeztek abban, akkor egy időre szüneteltethetitek a házaséletet. De megvan a célja, és együtt kell megbeszélni, egy bizonyos időre.

Van szabadságom nem élni a szabadságommal. Így érvényes ez mindenre: pénzre, munkára, akármire, amiből a hétköznapjaink állnak. Akik Jézus Krisztussal együtt élnek, akiknek a múltját Ő tisztára mosta a bűnbocsátó kegyelmével, akik az egész jövőjüket letették az Ő kezébe, azokat Ő megtanítja úgy élni, hogy élvezzék mindazt, ami jó, akár kevés, akár sok. Iszonyodjanak mindattól, ami ártana, és amire Ő azt mondja: ne. Az egész életüket rendezzék be Isten akarata szerint; és legyenek annyira szabadok, hogy időnként nem élnek a szabadságukkal valakinek vagy valaminek az érdekében.

Gyönyörű példa erre a mi Urunk Jézus Krisztus. Itt is Ő ad nekünk példát is, meg erőt is. Mindnyájan ismerjük a Filippi levél 2. részéből azt a szép Krisztushimnuszt, amelyik azzal kezdődik, hogy Pál figyelmezteti a gyülekezetet, hogy ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindig a másokét is. És mintha itt jutna eszébe: az ám, ismeritek ezt a szép himnuszt, ugye, hogy Jézus Krisztus nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, nem élt a maga szabadságával, hanem megalázta magát, emberekhez hasonlóvá lett, és amikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megüresítette magát, rabszolgai formát vett fel, és engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthaláláig.

Ő aztán tökéletes isteni szabadságban élt, de otthagyta a mennyet miértünk, hogy minket innen kiemeljen, magához közelebb. Ő mindig nemet mondott az ördög minden kísértésére. Mindig, mindent az Atya akarata szerint cselekedett, és ennek a gyümölcseit a mai napig élvezhetjük.

Hadd fejezzem be egy olyan idézettel, ami a János evangéliumában egészen különös magasságokban jár, és a mi Urunk szívébe enged betekinteni. Ezt mondja Jézus: "Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól." (Jn 10,17)

Ez a szó, amit itt hatalomnak fordít az evangélium, a Korinthusi levélben is előfordul. Ott azt mondja: van jogom ahhoz... Van szabadságom arra. Jézus azt mondja: teljesen szabad vagyok arra, hogy letegyem az én életemet tiérettetek, de teljesen szabad vagyok arra is, mint Isten, hogy visszavegyem az én életemet. Ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól, és neki tetsző módon akarok cselekedni. Aki tökéletes szentséggel él a maga tökéletes szabadságával - ezt közelíthetjük meg mi is az Ő kegyelméből.

Jó lenne, ha megvizsgálnánk becsületesen, hogy mitől nem vagyunk még szabadok. Jó lenne, ha hálát adnánk azért, amitől már megszabadított minket a mi Urunk. Jó lenne buzgó hittel könyörögni azért, hogy "szabadságot adj nekem és tiszta szívet, vonj magadhoz, Jézusom, hogy járjak veled" Mert ez a vele való járás, ez a teljes elkötelezettség, ez a kötött pálya az, ahol a legteljesebb szabadságra eljuthat Isten gyermeke.

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, áldunk téged a te Jézus nevedért, ami önmagában is már azt juttatja eszünkbe, hogy szabadítónak jöttél. Oly sok minden kötöz bennünket: téves gondolatok, gyerekkori emlékek, rossz szokások, hibás beidegződések. A szenvedélyek különböző fajtái és árnyalatai, mert megkötöz minket az ellened való lázadás, a bűn.

Könyörülj rajtunk, Urunk, hogy mindnyájan megtapasztalhassuk, milyen az az élet, amire te segítesz el. Milyen az, amikor a Fiú megszabadít, és valósággal szabadokká válunk mindarra, ami jó, mindattól, ami rossz, és szabaddá leszünk még arra is, hogy adott esetben ne éljünk a szabadságunkkal, ha ez szolgálja a te dicsőségedet és mások üdvösségét.

Megvalljuk, hogy sokszor csak magunkkal vagyunk tele, csak a magunk kényelmét és hasznát keressük, és messze távol vagyunk ettől a szabadságtól. Segíts el erre minket, alázatosan kérünk.

Könyörgünk mindazokért, akik most tértek haza egy-egy csendeshétről, hogy a te igéd formálja és formálja át egészen az életüket.

Könyörgünk azokért, akik most kezdik. Segíts, hogy igazán el tudjanak csendesedni és a te halk és szelíd szavaddal hatalmasan munkálkodj bennük.

Könyörgünk hozzád népünkért, ennek a népnek a jövőjéért. Könyörgünk egyházunkért, lelki megújulásért, és kérünk téged, segíts minket megmaradni abban a szabadságban, amire elsegítesz, hogy az soha ne váljék szabadossággá, ami csak ürügy a testnek.

Cseri Kálmán igehirdetése- KIJELENTÉST KAPTAK


(Alapige:Mt 2,12.)
"Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba."

Imádkozzunk!

Örökkévaló Istenünk, te kívül állsz az időn, mi pedig be vagyunk szorítva tér és idő korlátaiba, de köszönjük, hogy innen is adsz nekünk kitekintést az örökkévalóságba.

Magasztalunk téged, aki létének nincs kezdete és nincs vége.

Megvalljuk, hogy az életünket feldarabolja az idő. Neked adunk hálát azért, hogy elindulhatunk ennek az új esztendőnek az útján. Valljuk, Urunk, hogy csak a te nagy kegyelmed, hogy még nincs végünk.

Köszönjük, hogy abban, hogy ma reggel itt dicsőíthetünk téged együtt, és segítségül hívhatjuk a te nagy nevedet, benne van a te ígéreted is, hogy még terved van velünk. Köszönjük, ha még feladatokat készítettél a számunkra. Köszönjük, hogy ajándékokat készítettél el nekünk. Köszönjük különösen azt, hogy nem fogyott el a türelmed és még munkálkodni akarsz bennünk.

Bocsásd meg, Urunk, hogy ebben is a gőgünk szólal meg, amikor mindig csak azt nézzük és keressük, hogy mit akarsz elvégezni általunk, és nem vesszük komolyan: ha te alkalmasakká nem teszel minket, semmire nem vagyunk használhatók. Segíts el minket erre az igaz önismeretre. Engedd komolyan vennünk, hogy nálad nélkül semmit sem cselekedhetünk. Ugyanakkor erősítsd meg bennünk azt a hitet, hogy "az én Istenemmel táboron is átfutok és kőfalon is átugrom."

Szeretnénk ebben az évben komolyabban venni ígérteidet, mint korábban. Növeljed a hitünket. Olyan sokféle kételkedés rágja hitünknek a gyökereit, és ezért sokszor kishitűek vagy egyenesen hitetlenek leszünk.

Kérünk, használd fel ezt a mostani csendes alkalmat is arra, hogy közelebb kerüljünk hozzád, jobban megértsünk és megismerjünk téged, és feltétel nélküli bizalommal merjük reád bízni a jövendőnket.

Köszönjük, hogy te készíted mindannyiunk jövendőjét, és te jót végeztél felőlünk. Kérünk, győzz meg minket erről, mi pedig nem akarunk sérteni téged hitetlenséggel, hanem bízunk szavadban, igéd igazságában, ígéreteidben.

Kérünk alázatosan, ezt a bizalmat erősítsd meg bennünk most is.

Ámen.

A napkeleti bölcsek történetének ez a befejező mondata nagy örömhírt rejt magában. Akkor ragyogott ez fel előttem, amikor a karácsonyi igehirdetésre készültem, (annak a megelőző vers volt az alapja), és a történetet újra és újra elolvasva, úgy láttam, egy teljes új évi program van benne.

Mi az az örömhír, ami ebben a mondatban rejlik? Az örömhír így hangzik: Isten megőrzi azokat, akik bíznak benne attól, hogy gyilkos kezekben váljanak eszközzé mások halálára, és Ő veszi kezébe őket, s az Ő kezében lesznek eszközökké mások életének a gazdagítására. Kicsit hosszú, de egyszerű és áttekinthető: Isten megőrzi a benne bízókat attól, hogy gonoszok manipulálhassák őket és felhasználják piszkos céljaikra, mint ahogy itt Heródes akarta ezeket a bölcseket, sőt nemcsak megőrzi, hanem Ő veszi kezébe a benne bízókat, és Ő használja arra, hogy mások életét védhessék és gazdagíthassák.

Mit jelent ez? Ezek a kedves naiv tudósok mit sem sejtve kopogtattak be Jeruzsálemben Heródes palotájába és kérdezték: hol van a zsidók királya, aki most született. Nem tudták, hogy Heródes betegesen féltékeny uralkodó volt, és kíméletlenül elpusztított mindenkit, akiben vetélytársat sejthetett. Ezt azonban ravasz, álnok, hazug módon csinálta, úgy, hogy kihasználva a bölcsek jóhiszeműségét, ezt mondja nekik: "Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!"

Ezt elhitték. A bölcsek elmentek, megtalálták a kis Jézust, hódoltak előtte, átadták az ajándékaikat, és mint úriemberekhez illik, igyekeztek visszamenni, a kérésnek eleget tenni, és tájékoztatni Heródest arról, amit tapasztaltak. És itt szólt közbe Isten. Itt van ez a súlyos mondat: "Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba."

Ha visszamennek, bűnsegédei lesznek egy véres kezű diktátornak egy újabb gyilkosság megszervezésében. És akaratlanul is Jézus meggyilkolásában segédkeznek. Így azonban, hogy Isten közbeszólt, kijelentést kaptak és engedelmeskedtek Isten kijelentésének, maradt idő arra, hogy amíg őket Heródes várta, addig kimentették Betlehemből a kis Jézust. Ők pedig, amikor hazamentek, boldogan bizonyságot tettek a Megváltóról, akivel találkoztak. Kétszeresen is az élet munkálásában használta fel őket Isten: Jézus megmentésében segédkeztek közvetve, otthon pedig közvetlenül továbbadták az evangéliumot, hogy minél többen hihessenek.

Azt nézzük meg először, mi is történik itt valójában, mert ennek a hátterét is világosan kell látni, aztán azt, miért volt ez nagy dolog, hogy ők engedtek ennek a kijelentésnek, és hogy mi tette lehetővé, hogy bekövetkezzék ez a változtatás, hogy noha már eltervezték, hogy visszamennek Heródeshez, mégis más úton tértek haza.

Mi történt itt valójában? Az, hogy a hatalom gonoszul manipulálni akar jóhiszemű embereket. Vagyis Heródes be akarja szervezni ezeket a bölcseket, hogy ügynökei legyenek, és segédkezzenek neki a megszületett Messiás meggyilkolásában. Mindezt az említett álnok, ravasz, képmutató módon, mintha ő is imádni akarná a megszületett Szabadítót.

Veszélyes csapdahelyzet volt ez, amibe majdnem belementek ezek a gyanútlan tudósok. Isten minket ennek az esztendőnek az első napján szeretettel figyelmeztet, hogy készüljünk fel arra, hogy mi is kerülhetünk az idén - akár egészen váratlanul is - különböző csapdahelyzetekbe.

Fenyegeti a hívő embert az, hogy váratlanul olyan helyzetbe kerül, amit nem tud hirtelen áttekinteni, ahol csak azt látja és hallja, ami a felszínen van, ahol, ha elhiszi a hazugságot, akkor ő is áldozatul esik. Életfontosságú az, hogy mi is elmondhassuk Pál apostollal, hogy ismerjük az ördög szándékait, mert itt végül is nem Heródes van munkában, hanem a Messiás megszületésekor a Sátán kezd akcióba. Kiváló médium neki Heródes, Heródes meg munkatársakat keres ezekben a bölcsekben.

De ki látja azt, hogy honnan indul el az egész? Az látja, aki elhiszi, amit Jézus mondott a csapdát állító ősellenségről. Jézus azt mondta: két jellemző tulajdonsága van az ördögnek: hazug és hazugságnak atyja, és emberölő volt kezdettől fogva. Ahol a hazugság eszközéhez nyúlnak, mint itt Heródes, ott biztos, hogy az ördög mozgatja az eseményeket és az embereket. Ahol mások élete, boldogulása, kibontakozása, előrejutása ellen kezdődik akció, ott is biztos, hogy a háttérben maga a sötétség fejedelme, akit Jézus néven nevezett, az ördög van ott.

Ezt a legtöbben nem ismerik fel. Akikben Isten Szentlelke van, akikben Jézus Krisztus lakozik a hit által, azok felismerik, és azok elmondhatják: mi ismerjük az ő szándékait.

Miért nem sikerült itt Heródesnek ez a próbálkozása? Azért, mert ezek a bölcsek előzőleg már egy hatalmasabb Úrnak a szolgálatába szegődtek. Ők már otthon, Babilonban kaptak kijelentést Istentől. Ők már otthon elhitték azt, amit erről az élő Istenről a benne hívők mondtak nekik. Nem ismerték még igazában Istent, de a hitük már megmozdult, már egyszer egy nagy útra Isten szavára indultak el, és a kisded Jézusban is ezt a mindenható Istent ismerték fel, és azért hódoltak előtte, imádták Őt. És ebben a szolgálatban, ebben az Istennel való bármilyen laza, de mégis meglevő közösségben védve voltak.

Hányszor tapasztalhatjuk, hogy Isten olyan veszedelmektől is megóv minket, amiket észre sem vettünk. Hány helyzetben vigyázott már ránk, amikor nem láttuk a csapdát. Hányszor óvott meg - nyugodtan elmondhatom - a saját butaságom vagy tudatlanságom következményeitől ezzel az Ő gyöngéd szeretetével. Bizony úgy van az, ahogy a közelmúltban olvastuk Péter leveléből: Isten hatalma őriz minket hit által az üdvösségre.

A bölcseknek az esete gyönyörűen mutatja ezt, és jó lenne, ha megbátorítana minket ennek az esztendőnek az első napján. Nem az ő nagy ügyességük, nem a rutinuk, nem a szimatuk mentette meg őket a bajtól. Az az Isten mentette meg őket, aki elindította erre az útra, akinek terve volt velük. Nekik az volt a dolguk, hogy figyeljenek rá, és amikor kijelentést kaptak, akkor legyenek készek engedelmeskedni annak.

Jobb, ha józanul felkészülünk arra, hogy lesznek csapdák az utunkon ebben az évben is. Hogy az ördög, mint ordító oroszlán, szertejár és nézi, hogy kit nyeljen el, és át tudja változtatni magát a világosság angyalává is, és igyekszik megtéveszteni, ha lehet, még a hívőket is. Ezért kell nekünk elkérnünk azt a bölcsességet, amiről tavaly ilyenkor volt itt szó az újévi istentiszteletünkön, amelyik képessé tesz arra, hogy különbséget tegyünk Isten szerinti jó és rossz között, és legyen bátorságunk mindig újra az Isten szerinti jót választani.

Legyen imádságunk ennek az évnek az elején is, hogy Isten ajándékozzon meg ilyen bölcsességgel. Bízzunk abban, hogy megvalósulhat az, amiről Pál apostol az Efézusi levél 6. részében ír: hogy Isten hatalmasan megerősít minket Jézus Krisztusban, és nekünk adja az Istennek minden fegyverét, hogy megállhassunk az ördög minden ravaszságával szemben. Amikor megálltunk, akkor még sem magunknak fogjuk tulajdonítani ezt a csodát, hanem azt az Istent magasztaljuk, akinek a hatalma megőrzött.

Nekünk csak erre az eltökéltségre van szükségünk, hogy ami a sötétség fejedelmétől jön, abból nem kell egy szemernyi sem, most ebben az egy esetben sem, meg úgy látszólag sem, semmi sem.

Tegnap olvastuk bibliaolvasó kalauzunk szerint Jézus megkísértésének történetét, és újra felragyogott előttem az a tántoríthatatlan eltökéltség, amivel a mi Megváltó Urunk az Atyának, az Atya kijelentésének, az írott igének engedelmeskedett. Mondhatott az ördög, amit akart, újabb és újabb támadásokat intézhetett ellene, visszapattant minden róla. Az jutott eszembe, olyan volt Jézus az ördög számára, mint egy gömb, nem volt rajta fogás. Mondja is ezt egy helyen. A János evangéliumában olvassuk: Őbenne (Jézusban) nincsen semmije az ördögnek. Bennünk sajnos megvan a bűn, Jézusban nem volt meg. A bűn, mint fogódzó, mindig kínálja magát a kísértőnek. Ezért kell ébereknek lennünk és ragaszkodni a mi Urunkhoz.

Ennyit arról, hogy mi történt itt valójában.

Aztán nézzük meg azt is, miért volt ez nagy dolog, hogy ezek a bölcsek készek voltak megváltoztatni az útvonalukat? Miért van itt ez a hangsúlyos: azonban? "Mivel azonban kijelentést kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba."

Azért, mert elhatározták, hogy visszamennek. Ez volt a természetes nekik. Ő kérte, ők meg készségesek voltak. Mi sem magától értetődőbb. Ez nem szorul magyarázatra. Segítséget kértek tőlük, igazán semmiből sem áll, hogy amerről jöttek, arra mennek haza is. Igen ám, csak azt nem szabad elfelejtenünk, hogy az ördög mindig ügyesen álcázza valódi céljait, és valamivel igyekszik megnehezíteni mindig az Istennek való engedelmességünket. Itt ezzel álcázta, és ezzel nehezítette meg a bölcseknek, hogy hiszen Heródes is imádni akarja a megszületett királyt, a Messiást. Hiszen olyan udvariasan és kedvesen kérte, hát illik erre udvariasan úgy válaszolni, hogy teljesítjük a kérését, különösen, ha az semmibe nem kerül nekünk. Megyünk és beszámolunk.

Ők tehát már elhatároztak valamit. Isten azonban valami mást parancsol nekik. És ez a döntő mindig, mindannyiunk életében, hogy itt mit csinálunk. Kész-e az ember félretenni mindent. A protokollt, az illemet, az udvariasságot, vagy egyszerűen csak megszokásból egymást követő gépies cselekedeteket, ha kijelentést kapott. Ha Isten közbeszólt és valami mást mond, akkor kész vagyok-e mindenestől, az egész érvrendszeremmel félre állni Isten útjából, és azt mondani: Uram, parancsolj előre fáradni, és én csak utánad jövök. Akárki, akármit mond. Akármilyen Heródes, akármilyen kedvesen kért, akárhogyan elhatározták már közösen, mindent megváltoztatunk, ha te mást kívánsz.

Ezt be kell gyakorolni. Nem szeretem szóval úgy mondják: engedelmesség, de itt ennek most konkrét tartalma van. Ez azt jelenti, hogy már volt egy tervem, ami minden tekintetben jónak látszik, semmi rossz nincs benne. Isten azonban valami miatt rossznak látja. És Ő mást akar velem. Akkor okoskodás nélkül, halogatás nélkül kész vagyok-e félreállni, és azt mondani: igen, Atyám. Mindazáltal ne úgy legyen, ahogy azt szépen elterveztük, vagy ahogy tőlünk várják, hanem úgy, ahogy te akarod. És amit te mondasz, arra én feltétlenül igent mondok.

Mivel a bölcsek erre készek voltak, megmenekültek attól, hogy egy gonosz diktátor kezében játékszerré váljanak, és közvetve Krisztusgyilkosokká, és így lehettek alkalmasakká arra, hogy Jézus életének a megmentéséhez hozzájárultak. Ez azonban nem könnyű, főleg ha már elhatároztuk.

Érdekes az a kifejezés, és tulajdonképpen emiatt figyeltem fel erre az igére, ami itt az ősi szövegben áll: más úton tértek vissza hazájukba. Ez egy hadi kifejezés, azt jelenti, hogy a már elfoglalt területet újra elhagyni, visszavonulni. Ez mindig nehezünkre esik. Már elfoglaltam valamit, megvan a tervünk, összeült a családi tanács. Mindenki jónak látja, és egyszerre csak Isten beleszól és keresztülhúzza. Először talán az Ő igéjével, vagy a lelkiismeretünkön keresztül, ha nem hallgatunk rá, akkor az eseményeket alakítja úgy, hogy meghiúsítják a tervünket. Minél előbb észreveszi valaki, hogy kijelentést kapott, és minél előbb kész engedelmeskedni, annál boldogabb, és annál kevesebb szenvedést okoz magának.

Mert ilyenkor szólal meg az: jaj, mit szólnak hozzá, jaj, micsoda presztízsveszteség ez. A hitelük, az önérzetük, a becsületük szenved csorbát, hiszen várja őket az a nagy úr, aki milyen kedvesen kérte meg őket erre. És így tovább, lehet sorolni. És lehet, hogy nem értették, hogy Isten miért tiltja meg, hogy visszamenjenek, és miért parancsolja, hogy más úton menjenek, de ebben példák lehetnek előttünk ezek a derék emberek, hogy nem szorul indokolásra az, amit Isten mond. Ha Ő azt mondta, és ez a kijelentés, akkor azt teszem.

Utólag a leggyakrabban megértjük, mert Isten a mi értelmünket is meg szokta győzni, de néha próbára teszi a hitünket, hogy amit nem értek, de bizonyos vagyok benne, hogy Ő mondta, kész vagyok-e azt is meglépni. Ez a hitnek, ez az Istenbe vetett feltétel nélküli bizalomnak a gesztusa mindig. És ezt Isten mindig csodálatosan megáldja és megjutalmazza.

Jó lenne, ha úgy indulnánk erre az évre, hogy elkérjük Istentől a bátorságot ahhoz, hogy mindig készek legyünk változtatni akármin, ami neki nem kedves. És eleve, látatlanban igent mondjunk arra, ami az Ő akarata.

Hadd mondjak két bibliai példát arra, hogy milyen az, aki nem képes erre vagy nem is kész, és hogy jár az, aki kész változtatni, amikor kijelentést kap. Két bibliai királyról szól a történet.

Az egyik az a Heródes, aki nem ez volt, hanem aki Jézus halálakor volt Galilea fejedelme, Heródes Antipas (az volt a mellékneve). Ő egyszer a születésnapját ünnepelte. Összehívta az ország vezetőit és nagy dínomdánom volt, az átforrósodott hangulatban tett egy könnyelmű ígéretet annak a gyönyörűséges leányzónak, Salóménak, aki ott a táncával szórakoztatta őket, hogy kérj, amit akarsz, és megadom neked. Volt ebben sok nagyképűség is, hogy ő mindent megtehet, csak nem gondolta, hogy a leány az anyja tanácsára Keresztelő János fejét kéri. Salóme anyja haragudott Jánosra, mert János megmondta az igazat. Heródesről azt olvassuk, hogy nagyon elszomorodott, amikor ezt hallotta, mert Jánost prófétának tartotta, de a vendégekre való tekintettel elküldte a hóhért és még aznap kivégeztette Jánost.

Hogyan menekülhetett volna meg ettől? Csak egyféleképpen, ha van bátorsága azt mondani: bocsánatot kérek, könnyelmű volt a kijelentésem. Ezt az egyet nem! Kérj valami mást. Keresztelő János az Isten embere, próféta, nem bántjuk. - Na, de milyen "égés" lett volna ez ott a díszes vendégsereg előtt? Hátha égés, égés. Akinek könnyen eljár a szája, és felelőtlen ígérteket mond, az megérdemli, hogy utána szégyenkezzék. De Keresztelő János fejét akkor sem! Ezt ő tudta, hogy Isten akarata az lenne: nem! A lelkiismerete tiltakozott ellene. Márk evangélium 6. részéből ez világosan kiderül. De a vendégekre való tekintettel nem volt bátorsága változtatni.

Egy másik király: Júda királya volt az az Amásia, aki egyszer hadat akart indítani. Ehhez zsoldosokat fogadott fel. Nagy zsoldot, a teljes összeg nagyobbik részét előre kifizette nekik, és akkor jött Isten prófétája, hogy álljon meg az egész! Isten azt üzeni neked, hogy el fogod veszíteni ezt a hadjáratot. Na de már kifizettem a zsoldnak a nagy részét - mondja Amásia. Itt hangzik el egy nagyon szép mondat: az Úr Isten neked annál sokkal többet adhat. Amásiának volt bátorsága lemondani a hadjáratot, - majdnem őt támadták meg azok, akiket zsoldosként felfogadott, olyan dühösek voltak, elúszott a pénz is, - de nem sokkal ezután egészen más módon Isten nagy győzelmet adott neki zsoldosok nélkül.

Mert, aki kész engedelmeskedni Istennek, akinek van bátorsága megváltoztatni a terveit, ha kijelentést kap, annak az életében Isten csodái jelennek meg, és Isten különösen megáldja azt.

Ebből a szempontból, úgy gondolom, háromféle ember van: vannak, akik Istentől függetlenül terveznek és cselekszenek. Vannak, akik terveznek, és utána Isten jóváhagyását kérik a terveikre, és az Ő segítségét kérik a saját cselekedeteik megvalósítására: Én Istenem segíts meg abban, hogy megvalósítsam, amit nélküled elterveztem. Ez a vallásos ember. S vannak a hívők, akik szintén gondolkoznak és terveznek, de mihelyt kijelentést kapnak, félretesznek minden tervet, hogy azt tehessék, amit Isten parancsolt nekik.

A hitetlen Istentől független, teszi mindezt, a vallásos Isten jóváhagyását kéri a saját terveire, a hívő pedig mielőtt nekikezd bárminek, már kérdezi: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? meg közben is kérdezi, meg amikor már kész a terve, akkor is figyel Istenre, és mindig kész annak megfelelően módosítani, ahogyan azt Isten akarataként megérti.

Éppen erről szól a harmadik része ennek az igének. Tudniillik az, hogy ehhez viszont hallani és érteni kell Istennek a kijelentését. Mert róluk is azt olvastuk, hogy mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.

Érdekes, hogy itt már Isten nem az ő nyelvükön, a csillagok nyelvén beszél velük, mint amikor elindította őket Babilonból. Itt már közvetlen módon kapnak kijelentést. Álom által, mert nekik még nem volt kezükben az írott ige, ahogy a mi kezünkben van.

Fontos lenne, de most nem akarok kitérni, hogy az álmok és látomások jelentőségét ne tartsuk olyan sokra, mint ahogy sokan teszik. A mai álmok és látomások a legritkább esetben vannak Istentől, szinte sohasem. Isten ma velünk az Ő igéjén keresztül beszél. Ezt kellene sokkal jobban megismerni, tanulmányozni, komolyan venni, és ehhez igazítani magunkat.

Hogy mi a különbség az álomlátomás és Isten igéje között, azt a Jeremiás könyve 23. részéből rendkívül élesen olvashatjuk: ahogy a polyva aránylik a búzához, úgy aránylik az álomlátomás az Isten igéjéhez. A polyvát elfújja a szél, azt a szelelésnél szemétnek tekintették. Viheti a szél, az nem való semmire, az nem takarmány, az csak szúr. A tiszta szem az érték. A tiszta szem az ige, az álmok és látomások a polyva. De amíg nem volt írott ige, addig Isten ritkán ilyen módon közölte akaratát az emberekkel.

Sokszor van az, hogy valaki olvassa a Bibliát és mégsem érti. Hallgatja az igehirdetést, és semmi személyeset és konkrétat nem tud kihámozni belőle. Mi a feltétele annak, hogy valaki értse? Ezért olvastam fel az előbb a János evangéliuma 10. részéből Jézus szavait, aki azt mondja itt: a juhok hallgatnak a pásztor hangjára, a maga juhait nevükön szólítja és kivezeti. Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik. (3-5 v.)

A maga juhai követik, mert ismerik a hangját. Itt lesz döntő az, hogy kinek a juha vagy, kire szoktál figyelni, kire hallgatsz, kinek a "szavát lesed", ahogy egyik szép énekünk mondja. Kit követsz, kihez tartozunk, mert a maga juhai ismerik az Ő hangját, és azok követik is Őt.

Heródes az ördögnek a juha volt és őt követte, az ő szavára hallgatott. Ezek a bölcsek már elhatározták, hogy Istennek akarnak engedelmeskedni. És íme, a legkülönbözőbb módon, most már a harmadik féle módon, felismerik az Isten kijelentését és követik is azt.

Szoktassuk a fülünket a Pásztor hangjához. Ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy naponta tanulmányozzuk az igét, hogy ismerős legyen nekünk a Pásztor hangja. Hogy ha éppen nincs a kezünkben vagy zsebünkben Biblia, akkor is igeszerűen tudjunk gondolkozni, akkor is a Pásztorra tudjunk hallgatni, és Istennek bennünk lakozó Szentlelke, akit az újjászületéskor ad, segítsen különbséget tenni igaz és hamis között, és bátorítson minket az engedelmességre. Mert így valósul meg az, ami ezeknek a bölcseknek az életében, hogy ahelyett, hogy Krisztusgyilkosokká váltak volna, Krisztushordozókká lettek. Vitték haza mindazt, amit kaptak ezen az úton Istentől.

Hálás vagyok Istennek, hogy így indít el minket ennek az új esztendőnek az útjára. Józanít, számoljunk azzal, hogy csapdák lesznek, de azokat fel lehet ismerni, és ki lehet kerülni. Bátorít, hogy merjünk változtatni még az elkészített terveken is, ha kijelentést kapunk, ha az Isten igéjével nem egyezik, ha Isten közben valami mást parancsol nekünk. És ez akkor fog egyre könnyebben megvalósulni, ha a fülünk hozzászokik a Pásztor hangjához. Ha naponta figyelünk rá, hallgatjuk Őt, örülünk annak, amit mond, és engedelmeskedünk neki.

Egészen a teológiai tanulmányaim végéig minden nyarat egy kertészetben dolgoztam, amelynek a vezetője édesapám volt. Egy ilyen kis üzemben mindig, mindenféle előfordulhat, sokféle munkafolyamat van, s a külső körülmények, meg az emberi adottságok beleszólnak sokszor, és módosítani, változtatni kell. Sok emlékem van arról, hogy megegyeztünk valamiben, elindultunk, hozzákezdtünk. Egyszer csak jött egy küldönc, mondjuk egy kisgyerek, és azt mondta: ne így csináljátok, hanem amúgy. Az első kérdésünk az volt: ki mondta? Édesapám. Akkor legfeljebb elmondattuk vele még egyszer, hogy egyformán mondja el kétszer a parancsot, és ha igen, akkor gondolkodás nélkül változtattunk. Ez biztonságérzetté sűrűsödött bennem, hogy ha ő mondja, akkor biztos, hogy úgy jó és úgy kell csinálni, mert ez sokszor kiderült már.

Miért nincs meg bennünk ez a megingathatatlan bizonyosság, hogy ha az én mennyei Atyám mondja, akkor azt úgy kell csinálni? Hát Ő már csak jobban tudja, mint én! Én a pillanatot látom, ott is csak egészen felszínesen az eseményeket, Ő pedig átlátja a múltat, jelent, jövőt, és kimondhatatlanul szeret engem. Mindennel a javamat akarja munkálni, és ezért ad kijelentést újra és újra. És akkor jövök én, az okos hívő, és elkezdem magyarázni a mindenható Atyámnak, hogy az nem úgy van, hanem emígy, meg később kellene, meg másnak, meg miért. Nem szégyelljük magunkat? Micsoda hitetlenség van emögött, és micsoda gőg!

Hálás vagyok Istennek azért, amit ezeken a napkeleti bölcseken keresztül, most a karácsonyi történettől függetlenül megtanított. Szeretnék bátorítani mindenkit, hogy legyen ez az esztendő a gyakorlatozásnak az ideje. Gyakoroljuk be egyre jobban azt, hogy éberen figyelem a csapdákat, nem kell belemenni, Isten figyelmeztet erre. Hogy mindig kész vagyok bármilyen változtatásra, ha Ő mondja. És a fülemet odatartom folyamatosan, hogy egyre egyszerűbben érzékeljem, hogy valóban Ő mond valamit és nem az én csalárd lelkem sugallja.

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, olyan nagynak látunk most téged ennek a történetnek a világosságánál is. Olyan jó látnunk, hogy te adtad nekünk a Megváltót, és senki és semmi nem pusztíthatta el Őt. Jó látnunk, hogy te védted ezeket a jóhiszemű, gyanútlan embereket. Te vezetted őket igaz ösvényen, a te utadon. Te beszéltél hozzájuk, és megtaláltad azt a nyelvet, amit ők értettek. Te formáltad őket, és te használtad őket a pogányságban, és egyáltalán minden jót, szépet és nagyot te cselekszel ezen a földön.

Téged magasztalunk mindazért, ami az életünkben tiszta és jó, hiszen mindet te munkáltad ki igéd és Szentlelked által.

Alázatosan kérünk, folytasd ezt az áldott munkádat bennünk ebben az évben is. Adj a szívünkbe egészséges szomjúságot igéd után, hogy vágyakozzunk arra, hogy egyre jobban megismerjük, és azon keresztül megismerhessünk téged.

Segíts, hogy egyre világosabban lássuk, hol a helyünk ebben a világban, melyik úton akarsz minket vezetni, melyikünket mire akarsz használni. Sokszor mi vagyunk legfőbb akadálya annak, Urunk, hogy a te újjáteremtő munkádat végezhesd bennünk.

Köszönjük, hogy nem tudjuk megakadályozni, de nem akarjuk késleltetni, vagy nehezíteni sem. Szeretnénk teljes bizalommal belesimulni a te kezedbe. Nem akarunk mi senki másnak a kezében eszközökké válni, de nagy megtiszteltetésnek tartjuk, ha te kézbe veszel minket. Szeretnénk a testben hátralevő időnket mindenestől a te dicsőségedre és mások javára eltölteni.

Segíts minket ebben. Nyisd ki a szemünket, hogy észrevegyük a csapdákat. Adj eltökéltséget a szívünkbe, hogy mi csak tőled akarunk ajándékot, parancsot, tanácsot elfogadni, és nem kell semmi, ami a gonosztól jön. Adj nekünk készséget, lelki rugalmasságot, hogy mindig készek legyünk bármin változtatni, ha úgy értjük meg akaratodat.

Kérünk, Atyánk, hogy legyen ebben az évben valóban a mi lábainknak szövétneke és ösvényünknek világossága a te igéd. Segíts, hogy mindnyájan juhaid közé tartozzunk, és így értsük a te szavadat, és az engedelmesség lelkével támogass minket, hogy egyre könnyebb legyen engedelmeskednünk is neked.

Hittel reád bízzuk magunkat, szeretteinket, egyházunkat, népünket.

Könyörgünk hozzád az evangélium terjedéséért. Könyörgünk, hogy te álld útját a gonoszságnak. Könyörgünk, adj lelki ébredést itt a mi országunkban is. Kérjük, használj minket abban a pogány világban, amelyikben élünk, hogy tudjuk szeretni azokat, akik közé letettél minket, és tudjunk hitelesen tereád mutatni, téged nekik bemutatni, az életünkkel is felmutatni.

Segíts előbbre lépnünk a tiszta, megszentelt életben, és ajándékozz meg minket Jézus Krisztus, ígéreted szerint ebben az évben is azzal a békességgel, amit csak te tudsz adni, és amit nem úgy adsz, mint ahogy a világ adja, és a te örömöddel, amit nem vehet el semmi módon a világ.

Segíts most ebben a csendben együtt is odaállni eléd és beszélni veled.

Ámen.