Elhangzott Jósáfát király imádsága, a nagy gyülekezet csendben áll és vár. Mire?
Az ellenség rohamosan közeledik. Nem kellene most már tenni valamit? Mégis mit?
Akármit, de cselekedni kell. - Mi a hit magatartása?
„...a júdaiak valamennyien ott álltak az Úr színe előtt gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt." És várták, hogy Isten válaszol az imádságra. Mert ő hallotta azt, és ő fogja megmondani, mit tegyenek most. Nem akármit akarnak tenni, csak amit az Úr mond.
- Ez hiányzik sokszor a mi életünkből.
A beteges tevékenység és a tétova semmittevés közt hányódik sok ember élete.
Az ellenség rohamosan közeledik. Nem kellene most már tenni valamit? Mégis mit?
Akármit, de cselekedni kell. - Mi a hit magatartása?
„...a júdaiak valamennyien ott álltak az Úr színe előtt gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt." És várták, hogy Isten válaszol az imádságra. Mert ő hallotta azt, és ő fogja megmondani, mit tegyenek most. Nem akármit akarnak tenni, csak amit az Úr mond.
- Ez hiányzik sokszor a mi életünkből.
A beteges tevékenység és a tétova semmittevés közt hányódik sok ember élete.
Nem szánunk időt arra, hogy Isten előtt állva megértsük az ő tanácsát, világosságába kerülve helyesen értékeljük a magunk szerepét, s merjük kivárni, míg ő indít valamire. A hit mindezt vállalja.
Ezt érdemes vállalni, mert a csendben megszólalt valaki, és elmondta Isten válaszát:
„Ne féljetek, ez nem a ti háborútok, hanem Istené. Nem kell harcolnotok, csak nézzétek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr!"
Ilyen is van. Meg olyan is, hogy harcba küld és győzelemre segít, máskor csak nézzük az Úr szabadítását. A legnagyobb szabadításokat egyedül szokta elvégezni az Úr.
A Golgotán is egyedül győzött.
Ezt hallva a király is, a nép is „arccal a földig hajolt", és dicsőítették az Urat.
Ez a hit magatartása: tud várni Isten szavára, képes meghallani és megérteni azt, elhiszi, hogy valóban ő szólt, s amit mondott, igaz. Annyira komolyan veszi Isten ígéretét, mintha már be is következett volna, és hálát ad érte, dicsőíti Istent.
Aki az ellenségre néz, az fél. Aki a mindenható Istenre, az bízik benne.
Ezt érdemes vállalni, mert a csendben megszólalt valaki, és elmondta Isten válaszát:
„Ne féljetek, ez nem a ti háborútok, hanem Istené. Nem kell harcolnotok, csak nézzétek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr!"
Ilyen is van. Meg olyan is, hogy harcba küld és győzelemre segít, máskor csak nézzük az Úr szabadítását. A legnagyobb szabadításokat egyedül szokta elvégezni az Úr.
A Golgotán is egyedül győzött.
Ezt hallva a király is, a nép is „arccal a földig hajolt", és dicsőítették az Urat.
Ez a hit magatartása: tud várni Isten szavára, képes meghallani és megérteni azt, elhiszi, hogy valóban ő szólt, s amit mondott, igaz. Annyira komolyan veszi Isten ígéretét, mintha már be is következett volna, és hálát ad érte, dicsőíti Istent.
Aki az ellenségre néz, az fél. Aki a mindenható Istenre, az bízik benne.
Tőle vár segítséget, és neki köszöni meg azt. Ez nem felelőtlen tétlenség, hanem felelős engedelmesség.
Cselekszik, de csak azt, amit Isten parancsol neki.
