Különös megállapítása ez Jézusnak. Milyen sírásra gondolhatott?
Egyszer valaki úgy ment el reggel otthonról, hogy köszönés nélkül csapta be maga mögött az ajtót.
Felesége szipogva készült szintén munkába.
A napi események kitörölték mindezt a férfiból, s este kedélyesen tért haza.
Az asszony éppen mosogatott, s amikor a férje megpuszilta, látta, hogy sír. Te meg mit bőgsz? - kérdezte.
Rövid csodálkozás után a férje vállára borult, és elkezdett zokogni.
A legtöbb férfi ilyenkor nem tudja, mit tegyen, de ahogyan ott álltak a konyha közepén, eszébe jutott a reggeli jelenet.
Meg az a sok veszekedés, ami az utóbbi időben lezajlott.
Szinte visszahallotta a maga kemény, durva szavait, és ő is elkezdett sírni. Aztán leült, ölébe vette asszonyát (már régen nem történt ilyen), és elkezdett gyónni.
Bocsánatot kért sok mindenért. Mire az asszony is kezdte sorolni a maga bűneit.
És kölcsönösen megbocsátottak egymásnak. Amikor ezt elmondták, így fejezték be:
azóta vagyunk boldog házasok.
Ugye, milyen igaz Jézus szava: boldogok, akik sírnak.
Akik csak siránkoznak, hogy milyen szerencsétlenek, azok nem boldogok.
De akik sírni tudnak amiatt, hogy milyen bűnösök, azok boldogok.
A sírás nem a gyengeség jele, hanem az őszinteségé.
Boldog az, akinek valós képe van önmagáról, aki nem akar olyan maradni, amilyen, akinek van bátorsága bűnt vallani és bocsánatot kérni, s aki tud szívből megbocsátani.
S boldog az, akit Isten annyira szeret, hogy bevilágít a szívébe, s megmutatja, mi rejtőzik ott.
Amikor ezt meglátta Péter, a kemény férfi, a derék, jó ember is csak sírni tudott rajta.
Ekkor már meg lehetett vigasztalni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése