Alapige:Mt 11,28-30
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."
Imádkozzunk!
Dicsőítünk, mennyei Édesatyánk, mert hatalmas vagy, mindenható vagy, és mégis a mi Atyánknak nevezed magad. Köszönjük, hogy ilyen mélyre is tudtál hajolni hozzánk. Köszönjük, hogy nem hagytad annyiban akkor a te népednek a fogságát, amiről most olvastunk, és azóta sem hagyod annyiban egyikünknek a fogságait, megkötözött állapotait, tőled elfordult tévútjait sem.
Köszönjük, Urunk, hogy te azért vagy itt ma délelőtt, hogy minket keress és hívj. Köszönjük, hogy így állsz az igehirdetés szavai mögött, és neked magadnak van hatalmad arra, hogy olyan dolgokat értess meg velünk, amiket eddig nem tudtunk vagy elfejeltettünk.
Kérünk azért, Urunk, hogy engedj a színed elé, hogy bocsáss meg minden alkalmatlanságot, szétszórtságot. Bocsásd meg minden bűnünket, ahonnan jöttünk, és amiket cipelünk. És kérünk, ahogyan olvastuk, rajtunk is könyörülj, minket is kegyelmesen fogadj magadhoz, mert hisszük, hogy nekünk is Atyánk vagy. És kérünk, Urunk, hogy állj is mellettünk! Erősíts, vigasztalj, szólj olyan szót, amit csak tőled hallhatunk, embertől nem.
Kérünk, Urunk, különösen azokért is, akik most a gyász terhét hordozzák, akik az elmúlt héten koporsó mellett kellett, hogy álljanak. Ahogyan ember nem képes betölteni semmilyen űrt, ami szeretteink után marad, és ahogyan nem képes kérdésekre válaszolni, amik a mi látókörünkön túlmutatnak, úgy te válaszolhatsz ezekre a kérdésekre is. Megerősítheted a szívünket. Kérünk, hogy akár abban a kezedben, ahol élőként vagyunk itt a földön akár, úgy a kezedben, hogy odaát vagyunk nálad, mindenképpen te legyél és maradj mindannyiunk szerető, mennyei Édesatyja. Köszönjük, hogy ezért vagy most itt velünk.
Szeretnénk neked szóban is elmondani, urunk, hogy emelj minket sasszárnyakon tehozzád úgy, ahogy csak te tudsz. Kérünk tőled olyan élő, újjáteremtő igét, amit csak te tudsz mondani. És kérünk, hogy ne hagyj minket anélkül hazamenni innen, hogy válaszolnánk neked. Köszönjük, hogy ezért vagy itt Szentlelkeddel.
Ámen.
Igehirdetés
Hadd kezdjem egy személyes élményemmel. Bizonyára a legtöbben tudják a testvérek közül, hogy csupán két hete vagyok segédlelkész ebben a gyülekezetben. Nagyon sűrűnek éltem meg ezt a két hetet. Sokat ültem bent a hivatalban délelőttönként. Ilyet eddig még másutt nem csináltam. Egészen megrázó volt nekem az a sűrűség, ahogyan ilyen helyzetben találkozni lehet nagyon sokféle emberi bajjal, problémával, nyomorral, gyásszal, szükséggel. Hála Istennek, nem csak ezek vannak egy gyülekezet életében. Sok öröm és hálaadásra való alkalom is volt már ebben a két hétben, de sajnos azok közül is nagyon sok volt, amiket fölsoroltam.
Olyan jó, hogy a mai igeszakaszunk éppen ilyen helyzetben lévő embereknek szól leginkább. Éppen azokhoz jön legnagyobb erővel az Úr Jézus, akik minél inkább átélik, amit itt olvastunk, hogy megfáradtak és különféle terhek alatt meg vannak terhelve.
Úgy is mondhatnánk, hogy azokat hívja leginkább az Úr Jézus magához ebben az igében, akiket mi emberek nem választanánk. Képzeljünk csak el egy álláshirdetést. Milyen kvalitásokkal, milyen jellemzőkkel kell rendelkezni manapság egy egészen egyszerű álláshoz is.
Itt pedig arról van szó, hogy azokat hívja az Úr Jézus, akik fáradtak, ziláltak, összekuszálódott életűek, megtörtek, és akik méltatlannak érzik magukat. Hívja a megfáradt idősebbeket és az agyonhajszolt fiatalokat is, akik terhek alatt roskadoznak és rohannak. Azokat is hívja, akik úgy érzik, hogy kiszorultak arról a bizonyos munkaerőpiacról. Lehet ezt a szó szoros értelmében is érteni, erre is vannak példák körülöttünk. De lehet érteni mélyebben, sokkal általánosabb lelki értelemben is. Azokra, akik úgy érzik, hogy az ő életük már nem alkalmas arra, hogy jó képet tudjon mutatni mások felé, hogy teljesítsenek valamit, letegyenek az asztalra. Ezeket is hívja kifejezetten és külön a mai igeszakaszban az Úr Jézus.
Nem véletlenül vagyunk itt. Hiszem, hogy egyikünk sem. Ki az, aki hív? Mit tudunk meg róla? A lekcióban felolvasott szakasz Jeremiás könyvének 31. részéből úgy foglalható össze, hogy a fogságba szétszóródott, és a nagy nyomorúságban lévő Izráel népének a hazahívó levele. Az Isten, aki kiválasztotta őket, aki azt állította róluk, hogy a saját népe, minden más néptől különbözik a föld színén, próféták hosszú során át sok-sok évig hirdette ennek a népnek, hogyha nem térnek meg, hogyha maradnak a bálványimádásaikban, hogyha nem térnek igazán, teljes szívvel Istenhez, akkor az lesz a következménye, hogy fogságra viszik őket a babiloniak.
Amikor ezt az igét leírták, akkor volt ennek a fogságnak az ideje. Beteljesedett, amit Isten előre megmondott, és mégis azt olvassuk egészen vallomásszerű, ragyogó és nagyon bensőséges szavakban, hogy Isten ebbe nem nyugszik bele. Vissza akarja hozni őket, és vissza is fogja mindenáron. "Hát nem drága fiam-e Efraim, és nem kedves gyermekem-e? Valahányszor megfenyegettem, mégis mindig törődöm vele. A bensőm remeg érte, irgalmaznom kell neki - így szól az Úr." (20) Így fogalmaz az Úristen népével kapcsolatban.
Ez volt az a helyzet, amikor egyetlen történelmi nép, amely Isten népe volt, átélhette, hogy Isten mindenen keresztül, és minden bűnük ellenére megtartja őket. A szétszóratásnak, a fogságnak is célja volt. Az, hogy összegyűjtse őket, és többet megtudjanak róla.
Az újszövetségi ige - amit fölolvastunk - az Úr Jézus szájából pedig arra vonatkozik, hogy ugyanezt a visszahívást, a maga köré gyűjtést egyszer s mindenkorra nemcsak egy nép, és nemcsak egy korszak történetében, hanem az egész emberiségre nézve véghez akarja vinni. Azért fogalmaz így az Úr Jézus, hogy jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, terheket hordoztok. Mindnyájan jöjjetek. Megnyugvást adok nektek.
Mi volt a lényege a felolvasott ószövetségi szakasznak? Az a mondat a legelején, hogy "Izráel minden nemzetségének Istene leszek, ők pedig népemmé lesznek". (Jer 31,1) Ebben foglalható össze minden, amit ez a szakasz tartalmaz. Istenükké leszek, és ők pedig népemmé lesznek. Ez volt az a bizonyos régi szövetség, amiről a Biblia első, nagyobbik fele a nevét kapta.
Ha továbbolvassuk ugyanezt a szakaszt, csak egyet kell lapozni, itt található benne az a szó, az Ószövetség egyik bibliai könyvében az a szókapcsolat, hogy új szövetség. Mindjárt meglátjuk, hogy hogyan. "Eljön az idő - így szól az Úr, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk - így szól az Úr. Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az Úr -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogyan ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok - így szól az Úr -, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre." (Jer 31,31-34)
Itt tehát Isten bejelenti, hogy van egy régi szövetség, amelyik nem működött igazán. Azért nem, mert Isten egyoldalúan tartotta be. Kihozta a népét Egyiptomból, vezette, megtartotta, hű volt hozzá, de a nép nem volt hű Istenhez. Ez a szövetség féloldalasan működött. És jaj lenne nekünk, ha mindig is így maradt volna. Istentől elszakítva, távol tőle kellene meghalnunk. Ezért ígéri meg már ott az új szövetséget. Ugyanazt a szövetséget, amelyet Jézus felolvasott szavaiban bejelent.
Mi a jellemzője ennek az új szövetségnek? Úgy olvastuk, hogy Istenük leszek, ők pedig népemmé lesznek, vagyis kétoldalú ez a szövetség. És nem tanítja egyik ember többé a másikat, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem. Törvényemet a belsejükbe írom be - így szól az Úr.
Azért kellett eljönnie az Úr Jézusnak, hogy az Isten minket kereső visszahívása, meghívása ne csak a kiválasztottakra vonatkozzon, egyesekre, népekre. Ne csak egyoldalúan éljük meg, hanem lehetséges legyen az, amit az előbb mondtunk, hogy szívükbe írom be, hogy a belsejükből fognak ismerni engem. Ezt jelentik Jézusnak a felolvasott szavai. Ezért döntött úgy, hogy eljön hozzánk emberi testben. Egészen olyan lesz, mint mi. És közben megmutatja, hogy hogyan is kell az Atyával közösségben lenni. Szelídséget és alázatot tanulhattak tőle, akik látták. És egyértelművé tette a szándékait például a következőképpen: Lukács evangéliuma 4. részéből olvasom. Jézus mondja: "Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek, azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét." (18-19)
Nyilvánvalóvá tette a küldetése elején, hogy miért jön, hogy mi lesz a programja. És akik találkoztak vele, akik ismerték, azok arról számolhattak be, amit valaki így mondott: egyszerre vonzó és vádoló tisztaság, szeretet, jóság és erő jellemezte. Egyszerre hihetetlenül jó volt a közelében lenni, és gyógyító volt a jelenléte, másrészt pedig látták, hogy nem olyan, mint bárki más, hanem hatalommal beszél, és hatalommal cselekszik.
Gondoljunk csak Máté evangélistára, aki az előbb felolvasott szavakat lejegyezte egyetlenként a négy evangélista közül, mert ő maga is gyökeresen átélte és egészen az alapjaiban rengette meg az ő életét ez a hívás, hogy jöjjetek énhozzám mindnyájan, és vegyétek magatokra az én igámat. Hiszen vele éppen ez történt. Találkozott ezzel az egyszerre vonzó és egyszerre vádoló, hatalmas erejű, szeretetű Jézussal. Otthagyta a vámszedőasztalt, otthagyta a pénzt, amivel el kellett volna számolnia. Az egész egzisztenciáját, mindent, amiben bízott, és követte Jézust. Így lett belőle tanítvány, majd később evangélista. Ő átélte, amiket itt írásba foglalt.
Hogyha bármelyikünknek az a kérdése, vagy a külvilágnak az a kérdése, hogy hogyan lehet az ember igazán ember, hogyan lehet méltó erre a névre, azt hiszem, ma sincs rá jobb válasz, és lehet is nekik mondani, mutatni - meg kell találnunk a módjait, hogy rámutassunk -, hogy hasonlítani kell Jézusra, az Ő arcára kellene formálódni. Akkor lehetnénk igazán emberek.
Egy kérdéssel tovább: hogyan lehet helyesen tisztelni Istent? Mi a módunk erre? Azonosulni egyre inkább Jézusnak az istentiszteletével. Ez az egyetlen mód rá. Ezért volt szükség az új szövetségre, hogy ne csak a mennyből valamilyen közvetítőkön keresztül tanítson minket Isten, hiszen láttuk, hogy a régi szövetség nem működött úgy. Egyoldalú volt, csak Isten tartotta meg. Az új szövetségnek az a legfontosabb jellemzője, hogy "törvényemet a szívükbe írom be". Ezért kellet, hogy eljöjjön Jézus.
Jézust úgy jellemezhetnénk a legtömörebben, hogy Ő Isten mellettünk, Isten, aki mellettünk van. Két dologból áll a felolvasott ige szerint ez a mellettünk létel. Az egyik, amit így mondott az ige, hogy ismerni fognak engem. Gondolhatunk arra, hogy Jézus mondta a tanítványainak, hogy aki engem látott, látta az Atyát. A másik, hogy: mert megbocsátom bűneiket, és vétkeikről többé nem emlékezem meg.
Ez az a pont, ami nélkül nem lenne érdemes arról beszélni, hogy Jézus hív minket magához, és hogy Jézusnak van egy igája, amit mi is fölvehetünk. Hogy lássuk rajta a helyes istentiszteletet. Ugyanis ez az a pont, amikor arra gondolhatunk, amit Jézus az utolsó vacsorán mondott. Fölemelte a poharat, és azt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által. A régi szövetség nem működött, hiszen nem volt igazán Isten népe az Isten népe, nem úgy élt. Nem tudta megtartani, mi sem tudjuk. De az új szövetség azt jelenti, hogy mindezekért a bűnökért - nem is csak az elkövetett bűnökért, hanem azért, mert távol vagyunk Istentől, mert hátat fordítunk neki, mert nem ismerjük az Ő arcát és az akaratát... - tehát mindezért a büntetést, a távolságunknak az egyenes következményét az Úr Jézus magára vállalta. "E pohár az új szövetség az én vérem által": azt jelenti, hogy elsősorban is az övé volt az a teher, az a számunkra elhordozhatatlan teher, amit átvállalt értünk.
Azt mondja, és azzal folytatja ezt az igeszakaszt, hogy vegyétek magatokra az én igámat, és az én terhemet. Igen, de mi a célja ezzel? Mi a célja velünk? Két kérdésre bonthatjuk ezt föl. Egyrészt, hogy mire szólít fel, amikor magához hív? Másrészt: mit kínál?
Azzal kezdi, hogy jöjjetek énhozzám. Vagyis nemcsak azt akarja Isten, hogy elvileg egyetértsünk vele, hogy itt legyünk a templomban, és hogyha jó az igehirdetés, akkor egyetértő érzésekkel menjünk haza, tanulmányozzuk az írásokat, és néha mi is képviseljük, hogy ezek igazak, és jól vannak így, hanem konkrétan, ahogy akkor nagyon konkrét dolgot jelentett. Jöjjetek énhozzám: azt jelentette, hogy a sokaság fogta magát, és ment Jézus után. Adott esetben a pusztába, vagy a hegyre, vagy a tenger túlsó oldalára. Mentek Jézus közelébe, és mentek oda, ahova Ő. Ugyanezt jelenti ma is. Jöjjetek énhozzám, vagyis látsszon is rajtatok a meggyőződésetek. Mozdulatban legyen kifejezhető. Látsszon az élet konkrét dolgainak a változásában. Egyszerű dolgokban akár. Idejönni a templomba. Igen, de teljes szívvel jönni. Úgy, hogy a magunkénak tudjuk és érezzük. Úgy, hogy mindjobban be akarunk épülni Isten közösségébe.
Vagy kifejeződhet abban, hogy átrendeződnek az életünkben a prioritások, a fontossági sorrendek, hogy mi határoz meg minket, az egész lényünket, a döntéseink magvát attól kezdve, hogy az új szövetséget akarjuk Jézus Krisztus vére által elfogadni. Például ebben is megnyilvánul, és meg kell, hogy nyilvánuljon, hogy jöjjetek énhozzám. Isten dolgaival törődni, csendességet tartani, úgy tekinteni magunkra, hogy én mostantól kezdve Jézushoz tartozom, és mindent ez határoz meg az életemben. Gondolhatunk arra, ahogyan ez Máténál meghatározó volt, és ahogy mindent felforgatott az ő életében.
Azután azzal folytatja Jézus, hogy vegyétek magatokra az én igámat. Azért, mert volt az a régi szövetség, ami egyoldalú kapcsolat volt, ahogy olvastuk itt a Jeremiás könyvében, a nép hűtlenkedett, de Isten összegyűjtötte őket. A nép nem érdemelte meg, de Isten megígéri nekik, hogy táncolnak majd és vigadoznak, szüretelni fognak, és zavartalanul fogják fogyasztani a gyümölcsét. Jól hallja a sírásukat, figyel rájuk, megvédi őket. Ez még mindig egy egyoldalú kapcsolat. Az ember kap, az Isten ad. Talán távoli, és egy kicsit sántító hasonlattal, de ahhoz hasonlíthatnánk, amikor a vadőrök, az erdészek sózó helyeket létesítenek az erdőben, és a vadállatok odajárnak és megkapják a szükséges tápanyagokat. Az emberhez nem közelítenek. Nincs közük hozzá, elbújnak előle, de azért az ajándékait elfogadják.
És van helyette az új szövetség, ami viszont azzal jár, hogy vegyétek föl az én igámat. Azért, mert erre nekünk van szükségünk. Az előbbi hasonlatot folytathatnánk úgy, hogy a nagy megbecsülésnek örvendő, nagy becsben tartott, fontos háziállatok olyan kapcsolatban lehetnek a gazdájukkal, ami valóban a jó gazdára jellemző megbecsülésen, figyelmen, sorsközösségen alapul. Az egyik sem tud semmit tenni a másik nélkül. Nem egészen találó ez a hasonlat, de van olyan része, ami igen, és amit a Biblia is használ. Vegyétek magatokra az én igámat - mondja Jézus -, és arra gondol, hogy ez egy páros iga. Bizonyára mindannyian láttunk már ilyet, ha máshol nem, képen. Középen a kocsirúd, egyik oldalon is egy igavonó állat, meg a másik oldalon is.
Az Úr Jézus azt mondja, hogy azt az igát vegyétek magatokra, amelynek már én vagyok az egyik felébe befogva. Gyertek mellém, húzhatjátok velem együtt. Így nyer értelmet az, hogy tanuljátok meg tőlem a szelídséget, az alázatosságot. Velem együtt kezdjetek mozogni. Gyertek, mert a tehernek a nagyobb részét én húzom. Szabad jönni velem egy igába. Azért, mert ez az Úr Jézus egyben Gazdánk is. Az, aki egészen olyanná lett, mint mi. Belehajtotta a fejét a saját igánkba. Elhordozta előbb azt a terhet, amit mi sohasem tudtunk volna: a bűneinknek a terhét a kereszten. És azután társnak hív minket, hogy aki fáradt, aki meggyötört, aki úgy érzi, hogy azt sem tudja, merre forduljon és merre menjen, az nyugodtan menjen Ővele, csendesedjen le Őmellette. Olyan szoros közösségben, aminél szorosabb alig létezik, Ővele egy igában. Nekünk van erre szükségünk. Azért, mert nem tudjuk máshogy betölteni az életünknek azt az Istenarcú űrét, amit - akár bevallja magának az ember, akár nem - mindannyian hordozunk magunkban. Részt venni Isten dolgaiban, az Ő szövetségese, barátja, munkatársa lenni. Ezek azok a dolgok, amire Isten mindannyiunkat teremtett. Ezeket szó szerint állítja a Biblia.
Amíg nem vagyunk az Ő igájában, addig másik igában vagyunk. A Sátánnak az igája nem ilyen. A Sátán nem azt mondja, hogy mozogjunk, és tanuljunk tőle bármit is, hanem gúzsba köt, és elhordozhatatlan terheket rak ránk úgy, hogy észre sem vesszük. Az Úr Jézus az, aki azt mondja: gyertek, tanuljatok tőlem, és nyugalmat találtok lelkeiteknek.
Tehát az a jó nekünk, ha felvállaljuk az Úr Jézus igáját. Nem kell azt gondolni, hogy nagyobb terheket rak ránk, mint amik eddig voltak. Sőt, ellenkezőleg. Az iga erőátviteli eszköz. Olyan eszköz, amivel el lehetséges húzni azt a terhet, amit a vállamon nem tudnék elviselni, még a töredék részétől is leroskadnék.
Egyszer mozgássérült testvérek között volt alkalmam beszélni erről az igeszakaszról. Isten azt juttatta eszembe, hogy ott is, abban az intézetben olyan sokféle ügyes erőátviteli eszköz van: tolószékek, különféle emelők, mindenféle okos szerkezetek. Arra valók, hogy aki testileg nem tud úgy mozogni, mint más emberek, azoknak segítségre legyenek. Lelki értelemben mindannyian egészen mozgásképtelenül születünk. Nem tudunk Isten útján járni. Azt sem tudjuk, hogy merre van. Szükségünk van arra, hogy segítségünkre jöjjön olyan eszközökkel, amiket Ő erre szánt. Elsősorban saját Fiával, az Úr Jézussal. Szabad felvállalni ennek az igának a felvételét, hiszen azt állítja, hogy az Ő terhe boldogító és könnyű.
A Római levél 15. részében van egy igevers, ami egyszer, éppen, amikor ilyen dolgokkal küszködtem a saját életemre nézve, akkor nagyon maradandó nyomot hagyott bennem. Egyszer beültem egy templomba évekkel ezelőtt. A hátsó sorba. Igyekeztem mindenkitől elbújni. Úgy voltam vele, hogy annyira összetörtnek és gyengének érzem magam, hogy nem szeretnék most senki ismerőssel találkozni. Nem is tudom igazából, hogy van-e megoldás különféle gondjaimra, amik éppen akkor nyomasztottak, de azért beültem erre az igehirdetésre. Remélve, hogy Istentől kapok valami vigasztaló, bátorító, megerősítő szót. A következő igét olvasta föl a lelkész: "Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk." (Rm 15,1) Úgy voltam vele, hogy legszívesebben most azonnal kiszaladnék abból a templomból. Egyáltalán nem ezt vártam. Hogy létezik az, hogy "mi erősek"?! Hogyha valaki távol van ettől, én - úgy éreztem akkor - fényévnyi távolságra vagyok ettől a megállapítástól. Mégis ez Isten nekem szóló igaz igéje. Azt érttette meg velem akkor az Úr Jézus, hogy erősnek lenni vagy gyengének lenni nem képesség és állapot, emberi tulajdonság kérdése. Nem azt jelenti, hogy csak azokra vonatkozna ez az ige, akik kifejezetten jól és erősnek érzik magukat. Nem azokat hívja az Úr Jézus az Ő igájába, akik képesnek érzik magukat arra, hogy vele együtt menjenek bárhova is, és akármilyen terhet vele együtt cipeljenek. Mindenkit hív. A gyengéket és az összetörötteket elsősorban! Azért, mert erősnek lenni Ő mellette az nem tulajdonság, hanem megbízatás és feladat. Hiszen az erőt Ő képviseli. Nekünk csak szabad vele együtt lépdelni.
Ez konkrétumokban úgy nyilvánul meg, ahogy ez az ige folytatódik. "Ne a magunk kedvére éljünk. Mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, mégpedig annak javára, épülésére. Hiszen Krisztus sem magának kedvezett, hanem ahogyan meg van írva: a te gyalázóid gyalázásai énreám hullottak." Még ezt is föl lehet vállalni, hogyha az Úr Jézus igájában ér minket. Föl lehet vállalni azt, hogy elhordozhatatlanul nagy terheket cipelünk és húzunk, hiszen Ő húzza. Adós vagyok, ahogy itt az első versben hangzott. Adós vagyok neki attól kezdve, hogy a vérét és az életét adta értem, és az adósságomat nem szorongva, hanem jólesően törlesztem egy életen keresztül. Nem is egyenesen neki, hanem az embertársaimon keresztül neki. Így lehet az Ő terheit fölvenni és hordozni. S meg fogja látni az ilyen ember, hogy tényleg tanul a mellette lépdelő Úr Jézustól szelídséget, alázatot, béketűrést. Valahogy úgy, ahogy Pál írja az egyik levelében: az Isten békessége uralkodjék a ti szíveitekben. Elkezd az Isten békessége uralkodni. Nemcsak úgy egyszerűen van, hanem átveszi az uralmat, és meghatározza a tetteinket.
Ugyanezt mondja Jézus: megnyugosztlak titeket. Ez az eredeti szövegben egy folyamatos jelen idejű igealak. Nem egyszer megnyugtat vagy meg fog nyugtatni a végén, hanem folyamatosan a békességének az uralma alá rendel, nyugtat, és a saját letett élete mellé teszi a miénket is. Így lehet érvényes ránk az az ígéret, hogy aki elveszíti az életét énértem, megtalálja azt.
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus köszönjük, hogy nem mi keresünk téged, hanem te kerestél meg minket. Köszönjük, hogy ezért jöhetünk egyáltalán a te színed elé. Köszönjük az értünk felvállalt terhet és áldozatot, gyalázatot, amit zokszó nélkül elviseltél. Köszönjük, hogy azt akarod, hogy ahol te vagy, ott legyünk mi is. Kérünk, hogy egyen-egyenként mindannyiunkat szólíts meg, és mutasd meg az életünkben, hogy mi az a dolog, amiben még hozzád kell mennünk, amiben nem rendeltük alád a döntéseinket. Mi az a dolog, amit nem akartunk fölvállalni, mint igát.
Urunk, kérünk, hogy mutasd meg nekünk a te arcodat is, a jellemvonásaidat. Azt, hogy milyen vagy, és mit teszel, mutasd meg egyre inkább. Szeretnénk, Urunk melletted lépdelni, és olyanná válni, mint te. Köszönjük, hogy sokszor bizonyítottad az életünkben, hogy képes vagy elhordozni minden terhünket. Kérünk, fogadd el, hogyha bizalommal közeledünk most is tehozzád.
Kérünk azokért, Urunk, akiknek a szeme előtt élünk, és akikhez küldesz, akiket talán szintén a felvállalandó feladatok és szeretet-kapcsolatok közé sorolsz. Köszönjük, Urunk, hogy van szolgálatunk. Köszönjük az egyházunkat, annak mindenféle misszióját, tevékenységét. Köszönjük, hogy szól a te igéd most is határokon innen és túl.
Kérünk, hogy terjeszd ki, áraszd ki a te Szentlelked áldásait, és használj minket is a te aratásodban, munkásként. Kérünk a most folyó csendeshetekért országszerte, hogy hirdesd a te igédet megragadó erővel, és ne vonhassa el a részvevők figyelmét semmi, ami nem odavaló.
Kérünk gyülekezetünk csendesheteiért, a mostani konfirmandus hétért. Áldd meg a szolgálattevőket. Adj nekik testi, lelki erőt, bátorítást, élő igét, tőled való körülményeket; és adj megtéréseket! Kérünk azért a csoportért, amelyik most indult Kárpátaljára. Legyen a te áldásod eszköze ott is minden gyermeked.
Kérünk azokért, akikhez haza fogunk menni innen. Áldj meg minket, hogy veled együtt, veled közös igában mehessünk el. Kérünk, segíts folytatni az imádságot ebben a csendben.
Ámen.
