2024. szeptember 6., péntek

MINDKÉT FIÚ❣️

,,💞Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút.,, (Lk 15,30)
Milyen fiúk voltak ezek? Az egyik rossz, a másik jó.
Ó, de felszínes gyakran a mi ítéletünk, és mennyire csak a látszat alapján mondunk véleményt!
Jézus éppen azt szemlélteti itt, hogy a példás viselkedés olykor milyen gonosz szívet rejt.

Elég egy váratlan lökés, amitől kiborul az ember szíve, és szörnyű dolgok gurulnak szét belőle.
Ennek az idősebb fiúnak az jelentette ezt a lökést, hogy állt a vidám családi ünnep, amikor hazajött a munkából.
Erre a bezzeg-gyerekről azonnal kiderül, hogy ugyanolyan távol áll az apjától, mint a másik, ugyanúgy lázad ellene, szemben áll vele, ellensége.
Az apjukhoz való viszonyukat és a szív minőségét tekintve nincs különbség a két fiú között.
Jézus tanítása: emberi megítélés szerint vannak jobb és gonoszabb emberek. 
De isteni megítélés szerint mindnyájan egyformán lázadunk Isten ellen, mert mindnyájan tőle elszakadt bűnösök vagyunk. 

A Biblia szerint a bűn nem erkölcsi fogalom, nem cselekedetek sokasága, hanem lelkiállapot. 
Az, amibe beleszületünk mindnyájan. Ezért születik bűnben a csecsemő is. 
Ebben az állapotban pedig minden ember csak bűnöket tud termelni.
Isten úgy segít rajtunk, hogy ezt a bűngyárat cseréli ki: új szívet ad a benne hívőknek. 
S aki őbenne hisz, nem lázad többé ellene, tehát képes szerinte való jót is tenni.

**Egyébként pedig a jó emberek is elkárhoznak, mert nem az erkölcsi teljesítményeink, hanem az Istenhez való visszatérés alapján lehet üdvözülni.**

Akár két centiméterre van valakinek az orra a víz szintje alatt, akár egy méterre, ha ott marad, megfullad.
De bármilyen mélyre is süllyedt valaki, Isten kegyelme ki tudja emelni. 
Aki nincs olyan mélyen, annak is erre a kegyelemre van szüksége.
Hisszük-e ezt, és így keressük-e az Atyához való visszatérést?