Egyszer, amikor Jézus nagy sokaságot tanított és meg is vendégelte őket, csak a férfiak mintegy ötezren voltak.
Mit tanulhatunk Jézus, a tanítványok és a sokaság magatartásából?
Jézustól először is azt, hogy e nagy csoda előtt elmélyülten imádkozott, s utána is elvonult magányosan egy csendes helyre ugyanezt tenni. Az emberekkel való nagy tetteit az Atyával való csendes imádság keretezi be.
Tevékenysége abból táplálkozott, amikor nem tevékenykedett. A mi teljesítmény központú, felpörgetett korunkban sokkal komolyabban kell vennünk az Isten előtti rendszeres elcsendesedésünk fontosságát. Aritmiássá vált az életünk: csak erőlködni tudunk, elernyedni, Isten előtt kitárulkozni alig.
Másodszor, amikor megzavarta a sokaság Jézus csendjét, ő „örömmel fogadta őket". Nem háborog, hogy hagyják békén, nem emleget semmiféle „magánéletet", nem oktatja ki őket türelmetlenségük miatt - tudja, hogy sok nyomorúságuk van, segít rajtuk. Mi hányszor zúgolódunk, hogy alkalmatlan időben és erőszakosan igénylik a segítségünket!
Vegyünk példát, és kérjünk szeretetet Jézustól a készséges szolgálathoz!
S a harmadik: Jézus minden esetben ura maradt a helyzetnek. Türelmes volt az emberekhez, de mindig pontosan tudta, mi az Atya akarata, s attól nem lehetett eltéríteni. Nem engedi, hogy tanítványai éhen hazaküldjék a sokaságot, nem kevesellte az öt kis kenyeret és a két halat, és nem hagyta, hogy a végén királlyá tegyék őt, mivel jóltartotta az embereket. Őt nem kell királlyá tenni, mert már az. Szelíden szolgál, de nem szolgál ki semmilyen emberi akaratot. Árad belőle a jóság és segítség, de nem lehet őt semmi módon irányítani.
Hisszük-e, hogy a mi életünkben is ura minden helyzetnek és bölcsessége és szeretete szerint tud segíteni?
Mit tanulhatunk Jézus, a tanítványok és a sokaság magatartásából?
Jézustól először is azt, hogy e nagy csoda előtt elmélyülten imádkozott, s utána is elvonult magányosan egy csendes helyre ugyanezt tenni. Az emberekkel való nagy tetteit az Atyával való csendes imádság keretezi be.
Tevékenysége abból táplálkozott, amikor nem tevékenykedett. A mi teljesítmény központú, felpörgetett korunkban sokkal komolyabban kell vennünk az Isten előtti rendszeres elcsendesedésünk fontosságát. Aritmiássá vált az életünk: csak erőlködni tudunk, elernyedni, Isten előtt kitárulkozni alig.
Másodszor, amikor megzavarta a sokaság Jézus csendjét, ő „örömmel fogadta őket". Nem háborog, hogy hagyják békén, nem emleget semmiféle „magánéletet", nem oktatja ki őket türelmetlenségük miatt - tudja, hogy sok nyomorúságuk van, segít rajtuk. Mi hányszor zúgolódunk, hogy alkalmatlan időben és erőszakosan igénylik a segítségünket!
Vegyünk példát, és kérjünk szeretetet Jézustól a készséges szolgálathoz!
S a harmadik: Jézus minden esetben ura maradt a helyzetnek. Türelmes volt az emberekhez, de mindig pontosan tudta, mi az Atya akarata, s attól nem lehetett eltéríteni. Nem engedi, hogy tanítványai éhen hazaküldjék a sokaságot, nem kevesellte az öt kis kenyeret és a két halat, és nem hagyta, hogy a végén királlyá tegyék őt, mivel jóltartotta az embereket. Őt nem kell királlyá tenni, mert már az. Szelíden szolgál, de nem szolgál ki semmilyen emberi akaratot. Árad belőle a jóság és segítség, de nem lehet őt semmi módon irányítani.
Hisszük-e, hogy a mi életünkben is ura minden helyzetnek és bölcsessége és szeretete szerint tud segíteni?
