(2Móz 1,14)
Sokan tiltakoznak az ellen, hogy Isten nélkül kényszerpályára került az emberiség.
A tudomány és technika nagyszerű eredményeinek birtokában egyre büszkébbek leszünk.
Pedig ugyanaz a helyzetünk, mint Isten népének volt Egyiptomban: láthatatlan hajcsárok állnak mögöttünk, és hajszolnak bennünket. Mi pedig tehetetlen rabszolgák vagyunk, nem tudjuk kiszabadítani magunkat.
Dolgozunk, hogy legyen mit ennünk, és eszünk, hogy tudjunk dolgozni.
Pedig ugyanaz a helyzetünk, mint Isten népének volt Egyiptomban: láthatatlan hajcsárok állnak mögöttünk, és hajszolnak bennünket. Mi pedig tehetetlen rabszolgák vagyunk, nem tudjuk kiszabadítani magunkat.
Dolgozunk, hogy legyen mit ennünk, és eszünk, hogy tudjunk dolgozni.
Csakhogy egyre gyakrabban munkalehetőség sincs, és egészséges élelem sem jut sokaknak.
Tudjuk, hogy mi lenne jó, s tesszük mégis azt, ami árt - magunknak is, másoknak is.
Mennyi pénzt elköltenek sokan arra, hogy tönkretegyék az egészségüket, s utána mindent megadnának, hogy valaki helyreállítsa azt.
Igyekeznek leszoktatni bennünket a gondolkozásról, olcsó élvezetekkel elvonják figyelmünket a valóban fontos igazságokról, rablógazdálkodással feléljük a tartalékainkat, mérhetetlen önzésünk felborítja a biológiai egyensúlyt, tönkretesszük az Istentől kapott védőernyőt, az ózonpajzsot, és sem egységes akarat, sem erő nincs arra, hogy megálljunk ezen a lejtőn.
Ilyen reménytelen volt Isten népének a helyzete is Egyiptomban.
De ő nem felejtette el népét: „Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségére.
,,Rátekintett Isten Izrael fiaira, és gondja volt rájuk Istennek."
(2Móz 2,24-25)
Ilyen Istenünk van. Ő nem felejti, amit megígért, egyoldalúan is megtartja szövetségét, s nem hagyja népét még abban a nyomorúságban sem, amibe az önmagát sodorta.
Sőt még azt is arra használja fel, hogy emlékeztesse népét az elfelejtett Istenre, hogy újra imádkozzanak.
Ő pedig kegyelmesen meghallgatja imádságukat.
Igyekeznek leszoktatni bennünket a gondolkozásról, olcsó élvezetekkel elvonják figyelmünket a valóban fontos igazságokról, rablógazdálkodással feléljük a tartalékainkat, mérhetetlen önzésünk felborítja a biológiai egyensúlyt, tönkretesszük az Istentől kapott védőernyőt, az ózonpajzsot, és sem egységes akarat, sem erő nincs arra, hogy megálljunk ezen a lejtőn.
Ilyen reménytelen volt Isten népének a helyzete is Egyiptomban.
De ő nem felejtette el népét: „Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségére.
,,Rátekintett Isten Izrael fiaira, és gondja volt rájuk Istennek."
(2Móz 2,24-25)
Ilyen Istenünk van. Ő nem felejti, amit megígért, egyoldalúan is megtartja szövetségét, s nem hagyja népét még abban a nyomorúságban sem, amibe az önmagát sodorta.
Sőt még azt is arra használja fel, hogy emlékeztesse népét az elfelejtett Istenre, hogy újra imádkozzanak.
Ő pedig kegyelmesen meghallgatja imádságukat.
