Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok. Mégsem kapjátok meg, azért, mert nem kéritek.
Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni.
Imádkozzunk!
Mindenható Istenünk, megalázzuk magunkat előtted, és boldogan valljuk a te kijelentésed alapján, hogy egyedül te vagy Isten. Te teremtetted az eget és a földet, és mindent, ami azokban van. Áldunk téged, mert örökkévaló szeretettel szerettél minket, azért terjesztetted ki reánk is a te irgalmasságodat.
Köszönjük a mögöttünk levő hétnek az ajándékait is. Hálásan köszönjük, hogy adtál esőt, és alázatosan kérünk: adjál még. A te kezedben van a kenyerünk, engedd, hogy betakaríthassuk azt bőséggel és hálaadással.
Hálásan köszönjük, hogy befejeződhetett ez a tanév is, és te adtál erőt minden jóra. Engedd tanároknak és diákoknak értelmesen, akaratod szerint eltölteniük a szünidőt.
Hálaadással köszönjük meg, hogy újra itt lehetünk előtted, a gyülekezet közösségében, és megpróbálhatunk egy szívvel, egy szájjal dicsőíteni téged.
Bocsásd meg, ha sokkal könnyebben jön ki a szánkon panasz vagy dicsekedés. Munkálkodj bennünk, Atyánk, most is, hogy természetes legyen az, hogy egyedül neked adunk minden dicsőséget, egyedül tőled várunk minden segítséget és bővölködünk a hálaadásban.
Emelj ki minket csüggedésünkből, megfáradtságunkból, hitetlenségünkből. Emelj egészen közel magadhoz, a te atyai szívedhez és taníts meg sokkal jobban bízni benned. A te közelséged és a benned vetett bizalom űzzön ki belőlünk minden félelmet, aggodalmaskodást, szorongást.
Könyörgünk hozzád igédért. Tedd meg azt a nagy csodát most, hogy olyan ige hangozzék itt, ami a te szádból származik. Hogy az emberi szó teremtő isteni igeként érkezzék meg a szívünkhöz, és azt újjáformálja, megtisztítsa. Ajándékozz meg minket új természettel, Jézus Krisztus természetével. Hadd legyünk mi itt most mindnyájan a te rendelődben, áldott orvos, aki ma is tudsz gyógyítani minden testi és lelki erőtlenséget, betegséget. Hadd legyünk itt a te műhelyedben, ahol kézbe veszel és formálsz, mígnem kiábrázolódik rajtunk a Krisztus.
Jövünk eléd mindnyájan úgy, ahogy vagyunk: terheinkkel, kérdéseinkkel, kételyeinkkel, bűneinkkel. Könyörülj rajtunk, hogy ne így menjünk tovább. Vedd le rólunk terheinket, sokszorozd meg erőnket és ajándékozz meg önmagaddal.
Jézus érdeméért kérünk. Ámen.
Igehirdetés
A Presbiteri Szövetség javaslatára ma minden református gyülekezet presbitériuma imaórára gyűlik össze. Ugyanígy volt ez tavaly ilyenkor is és sok áldás kísérte ezt. Az imádság azonban nemcsak a presbiterek kiváltsága, hanem minden hívő emberé. Éppen ezért hadd tanítson minket ma Isten igéje a helyes imádság jelentőségéről és feltételeiről.
Jakab apostol különös összefüggésben ír az imádság jelentőségéről. Abból a megfigyelésből indul ki, hogy minden embernek vannak vágyai, amiket szeretne kielégíteni. Mindenki vágyik a többre, nem akar lemaradni a versenyben, és ha látja, hogy a másiknak már megvan az, ami az ő életéből hiányzik, akkor először irigy lesz, aztán annál inkább sarkallja ez a tény arra, hogy ő is megszerezze, amiről úgy gondolja, szüksége van rá.
Sokan aztán a kívánságaik igézetébe kerülnek. Szakadatlanul arról gondolkoznak, éjjel-nappal az jár a fejükben, amit meg akarnak szerezni, vagy el akarnak érni. Sokszor a gondolkozásukat is elhomályosítja ez az állapot, és mivel mindenáron ki akarják elégíteni a kívánságaikat, nem válogatnak az eszközökben.
Itt nem a mindennapi kenyér megszerzéséről van szó, ez nyilvánvaló alapigénkből, hanem a még több pénzről, a még nagyobb befolyásról, az újabb és újabb élvezetek kielégítéséről. S mivel mindenáron el akarja érni valaki ezeket a célokat, ezért, ha kell erőszakhoz is folyamodik, ha kell a másik megrövidítése árán is előbbre akar jutni, s ebből lesz azután sok viszály, veszekedés, háború. Az lesz a helyzet, amit valaki így írt: az a világ, amelyben az önszeretet és az egyéni vágyak feltétlen kielégítése lesz a legfőbb cél, egyetlen nagy csatamezővé válik.
Mert ha mindenki csak törni akar előre, és csak arra figyel, amit el akar érni, akkor a többiekre nem tud figyelni. Akkor bizonyos normákra sem tud figyelni. Akkor semmi nem számít, és senki nem számít, és gázolunk keresztül egymáson, hogy a kívánságainkat kielégítsük. Pontosan úgy, ahogy itt alapigénkben olvastuk.
Az önmagában természetes, hogy vannak kívánságaink, de nem kellene ezeknek feltétlenül háborúkhoz vezetni. Miért vezetnek oda? Azért, mert két szó zakatol az ilyen ember szívében és hol az egyikre, hol a másikra teszi a hangsúlyt, s ez a két szó így hangzik: nekem kell. Nekem kell - vagyis azt nekem mindenképpen meg kell szereznem. S az Isten nélkül élő ember tudja, hogy egyedül kell elérnie, akkor meg a másik szó lesz hangsúlyos: nekem kell kiharcolnom azt. Ebből azután csak háborúság lehet. A gyerekszobában dúló háborúktól a házaspárok veszekedésein keresztül, a nemzetek közötti gyilkos háborúkig.
Mikor nem lesz belőle háború? Erről beszél itt Jakab. Azt mondja: akkor nem vezet ez háborúhoz, ha kéritek, ha a vágyaitokkal odaálltok Isten elé, és neki mondjátok el, miről gondoljátok, hogy szükségetek van rá, és ott Ő előtte a helyükre kerülnek a vágyak.
Annak a temérdek viszálynak tehát, ami nehézzé teszi a mindennapjainkat, e szerint az ige szerint két oka van: hogy nem kéritek azt, amit szeretnétek elérni, ha pedig mégis, akkor rosszul kéritek. Nem kéritek, vagy rosszul kéritek. Itt érthetünk meg valamit a helyes imádság jelentőségéről és feltételeiről.
Kicsit elemezzük Jakabnak ezt a két panaszát, hogy azért vannak viszályok közöttetek, mert nem kéritek, vagy rosszul kéritek.
Miért nem kéri sok ember Istentől a vágyainak a beteljesítését? Azért, mert egészen természetesnek tekinti, hogy ő egyedül van ezen a világon. Amit el akar érni, azt neki kell elérnie. Ahogy egyszer valaki mondta: fiam, jegyezd meg, hogy soha senkire nem számíthatsz, csak magadra.
Amikor ezt a mondatot hallottam, az jutott eszembe, mintha Isten nem lenne? Az ilyen embernek nincs is, mert eszébe sem jut, hogy Istent kérdezze: kell-e az nekem valóban, vagy hogy Istent kérje, hogy ha valóban szüksége van rá, akkor adja meg neki, vagy irányítsa őt úgy, hogy elérhesse. Teljesen kimarad Isten az életéből. Ez a gyakorlati ateizmus.
Ezek az emberek nem tagadják Istent, csak semmibe veszik Őt. Az ateizmus nem feltétlenül Isten tagadása, hanem Istennélküliség, kimarad az életükből, a mindennapjaikból Isten. Egyáltalán nem számolnak vele, és nem számítanak rá. Eszébe sem jut az ilyen embernek, hogy amikor a vágyai ösztönzik valamire, akkor odaálljon Isten elé.
Sokszor tapasztalom, hogy amikor viszont az életükben valami baj támad, vagy a bűneik vetésének a gyümölcsét le kell aratniuk, akkor elkezdik vádolni Istent. Akkor rázzák az öklüket, hogy milyen Isten az, hogy engedheti meg. De előtte nem kérdezték Őt, és nem kértek tőle semmit.
Az az oka ennek a legtöbbször, hogy ezek az emberek nem ismerik Istent. Nem tudják, hogy Isten mindent megelőzően létezett, hogy mindent Ő mozgat ezen a világon, és hogy eközben Ő személy szerint számon tart és ismer minket, és kimondhatatlanul szeret, egyoldalúan is, akkor is, ha mi nem veszünk tudomást róla.
Ó, ha az emberek ismernék az élő Istent! Ha nem azt képzelnék, hogy ha egyáltalán létezik, akkor valahol a fellegek felett trónol, valami isteni megközelíthetetlenségben és szent közönnyel, hanem, hogy itt van. Közel van az Őt hívóhoz, karnyújtásnyira, mindig hallótávon belül. Persze ehhez az ismerethez szükséges, hogy valaki Isten gyermekévé váljék. Mert aki az Úr Jézust behívta a szívébe, azt az Isten befogadja a gyermekei közé - ezt olvassuk a Bibliában -, és az ilyen ember egyre jobban tapasztalja, hogy a láthatatlan Isten valóban a mi szerető mennyei Atyánk, akinek minden vágyunkat teljes bizalommal elmondhatjuk, minden kérésünkkel gyermeki egyszerűséggel, hozzá fordulhatunk. Az ilyen ember megtanul kérni, mint a gyermek az apjától. Ezt hiányolja itt Jakab. Töritek össze magatokat meg egymást, veszekedés, viszály, irigykedés, háborúság, öldöklés jellemez titeket, nem de kéritek. Ha nem kéritek, nem kapjátok.
Mi kell ahhoz, hogy valaki így tudjon kérni? Legalább két dolog: az egyiket találják ki a következő igaz történetből.
Valaki szorongva ül a lelkipásztorral szemben és elmondja: tele van félelemmel, mert hamarosan életének egy fontos kérdése fog eldőlni, és ettől függ, hogyan alakul tovább a sorsa. Ez a döntés azonban nem az ő kezében van. Ő szeretné, ha így meg így történne, de ki van szolgáltatva nem éppen jóindulatú embereknek. A lelkipásztor megkérdezi: elmondta ezt már Istennek? Nem. Akkor nem kellene most elmondanunk? Isten minden ember szívét irányítani tudja, neki mindenre van hatalma, és szereti azokat, akik hozzá fordulnak, Ő mindig a javunkat akarja. Az illető csak néz, nem mozdul. Akkor imádkozhatunk? Mire megkeményednek az arcvonásai, felugrik, és azt mondja: mit képzel maga? Koldus vagyok én, hogy könyörögjek?
Mi a helyes kérés egyik feltétele? Az alázat, hogy koldus vagyok. Illetve ennél sokkal jobban áll a helyzet: gyermek vagyok és jöhetek az apámhoz. És melyik apa az, aki ha a fia kenyeret kér, követ ad neki? Vagy ha halat kér, kígyót ad neki? - mondja Jézus. Mennyivel inkább a ti mennyei Atyátok, aki akkor is ad jókat nektek, ha ti gonoszok vagytok. Mennyivel inkább!
Ehhez ismerni kellene az Atyát, és ismerni kellene ezt az alázatot. Úgy látom, valamire szükségem van, azt nem tudom elérni, megyek az apámhoz és kérdezem Őt kell-e ez valóban, és ha igen, akkor kérem Őt segítsen hozzá. És ha nem adja meg? Akkor kérem tovább állhatatosan, egészen addig, amíg felismerem: erre nincs szükségem. Akkor megköszönöm neki, hogy nem ad meg olyasmit, ami csak ártana, ami nem a javamat szolgálja, mert tudom, hogy Ő mindig, mindennel csak a javamat akarja előmozdítani.
Ez a másik feltétel. Ezt meg úgy hívják: bizalom. Alázat és bizalom. És akinek a szívében ez megvan, az nem verekszik azért, hogy a kívánságait kielégítse, hanem az kér. Közben végzi a maga kötelességét. Nem azt jelenti, hogy a hívő ül egy fotelben és malmozik, végzi a munkáját. Amit neki kell megtenni, azt megteszi, de közben folyamatosan minden kívánsága ott van az Atya előtt. Újra és újra elmondja neki, és tőle várja a megoldást, a tanácsot, a segítséget.
Ez tehát az egyik, ami miatt Jakab panaszkodik: nem kéritek. Ezért nem is kapjátok, aztán megpróbáljátok kiverekedni, ebbe viszont mindenki belesérül.
Mi a másik? "Ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni."
Itt pedig az a döntő, hogy mi célból kér a gyermek valamit mennyei Atyjától. Mire akarja használni? Annak a jegyében kéri-e azt, amire az Atya őt akarja használni? Ez-e a kiindulás: Atyám, te mit akarsz énvelem? Abba beleillik a kívánságom vagy nem? Azt, hogy elvégezzem a tőled kapott feladatomat, segíti-e ezt vagy nem? Ha segíti, akkor hatalmasabban fogja meghallgatni kéréseinket, mint ahogy azt elképzelni tudjuk. Ha pedig nem, ha csak arra lenne az jó, hogy a büszkeségünket növelje, a rátartiságunkat hizlalja, hogy esetleg csak kísértést vagy csapdát jelentsen, vagy egyenesen eltávolítson Istentől, akkor pedig meg fogjuk köszönni utólag, hogy nem teljesítette a kívánságunkat. Akkor Ő nem fogja azt meghallgatni. Mert, ha ilyet kérünk mindenáron, akkor rosszul kérünk. Nem jól kérünk. Mondok egy egyszerű példát.
Valaki még mindig az öreg Trabantjával jár, és minden vasárnap elviszi egy mozgássérült ismerősét az istentiszteletre. Meghallják ezt mások is, sérültek, és megkérdezik: nem mehetnének-e ők is. Az illető imádkozni kezd: Uram, ha lehet, segíts hozzá engem egy nagyobb autóhoz, lehetőleg ötajtóshoz, hogy több sérült testvért is tudjak vinni és legyen hely a tolószékeiknek is. - A másik emígy imádkozik: Uram, már minden szomszédnak jobb kocsija van, mint nekünk. Segíts hozzá minket egy újabbhoz, ne kelljen "égnünk" itt a szomszédok előtt.
Nem tudom, érezzük-e a különbséget. Mind a kettő kér. Az egyik valószínűleg jól kér, a másik biztos, hogy rosszul kér. - "hogy élvezeteitekre tékozoljátok el." Eszébe sem jut, hogy mi a célja ennek, beleillik-e ez az Atya tervébe. Abban segít-e engem, amivel az én Atyám megbízott, hogy azt végezhessem jobban. Hogy mindenestül, minden alá van rendelve az Atyának, én is, a kívánságaim is, azok teljesítése is, minden, minden. Aki így kér, az jól kér. Ha ez van ott a kéréseink mögött, akkor lesznek meghallgatott imádságok.
Legyen e tekintetben is az Úr Jézus Krisztus a példa előttünk. Ő még a Gecsemáne kertben is, ereje fogytán, utolsó nagy harcában is úgy fejezte be az imádságát: "Mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te." Ott valami olyat kért, ami nem illett bele az Atya tervébe: Ha lehet, múljék el tőlem a keserű pohár, ne kelljen a kereszthalált elszenvedni. De utána tette: mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te. Aztán még kétszer könyörgött ezért, és ezzel áment mondott az Atya akaratára, és elvégeztetett a váltság.
Egyebek között erre való az imádság, hogy vigyem oda az kívánságaimat fésületlenül az Atya elé, mondjam el neki azt, ami a szívemben van, s miközben ott állok, egyszer csak látni fogom, hogy mely kívánságaim az Ő akarata szerint valók és melyek nem. Az ilyen hívőnek ad erőt a Lélek arra, hogy nemet mondjon mindazon kívánságaira, amik nem az Atya akarata szerint valók.
Lehet tehát rosszul kérni is, ahogy itt az igében olvastuk. És ennek megint csak az az oka, hogy az illető nem ismeri Istent. Mert Istentől, mint a mi mennyei Atyánktól, kérni lehet bármit, de megrendelni nem. Mert Isten nem arra való, hogy a kívánságainkat teljesítse, hanem minket teremtett arra, hogy az Ő akaratát teljesítsük. Aki ezt az alaptételt elfelejti, annak a kiindulása rossz, és ettől kezdve gondolhat bármit az imádságról meg Istenről, az csak hamis lesz. Isten nem arra való, hogy a mi kívánságainkat teljesítse, hanem mi vagyunk arra valók eredetileg, hogy az Ő akaratát kutassuk, felismerjük és teljesítsük. És ha ezt tesszük, akkor fogunk tudni helyesen imádkozni és akkor lesznek meghallgatott imádságaink, és megtapasztaljuk, hogy általában többet ad a mi gazdag Atyánk, mint amennyit kértünk.
Az tehát itt az alapkérdés: ki van az imádságaink középpontjában? Mi vagy pedig Isten? Amennyiben mi vagyunk azoknak a középpontjában, csak rosszul tudunk kérni. Akkor ne azt mondjuk: csalódtunk Istenben. Nem ismerjük Őt. Nem tudjuk, mit jelent imádkozni, rosszul próbáljuk gyakorolni az egészet, és persze, hogy nem működik. Meg kell ismerni a mi Atyánkat, el kell ismerni a mi Atyánkat teljhatalmú szuverén Urunknak, és akkor fakadnak a szívünkből majd olyan kérések, amik egyeznek az Ő akaratával, és akkor meghallgat minket.
Mint ahogy rosszul kér az is, aki mindig csak kér. Hiszen az imádság nem kérések összegzése. Milyen apa-fiú kapcsolat lenne az, ha egy gyerek csak akkor szalad oda, ha valamit kér, de soha nem kérdezne semmit, soha nem érdekelni: apu, mi volt benn a munkahelyen, miért vagy szomorú, vagy minek örülsz annyira? Ez mind mellékes, nekem mi kell, s ami kell, azt mondom neki és várom, hogy teljesítse. Milyen kapcsolat ez? Sok ember ezzel a hamis viszonyulással áll oda Isten elé.
Az imádság arra való, hogy a tekintetünket felemeljük a Mindenhatóra. Az imádság arra való, hogy a Mindenható minket felemeljen magához. Kiemeljen a kicsinyességből, gondjaink posványából, fenyegetettségünkből, sokféle szükségünkből. Felülemeljen önmagunkon is. Legyen rálátásunk önmagunkra - ez az igazi Szentlélektől kapott önismeret. Onnan magasabbról tágasabb horizonton belül tudunk tájékozódni. Erre való az imádság.
A helyes imádságban egyáltalán nem csak kérések hemzsegnek, hanem a helyes imádság tele van ilyen mondatokkal, mint amit Dávid mondott egyszer: Szeretlek Uram, én erősségem. Dicsérlek téged szüntelen. Jöjjetek és dicsérjük együtt az Urat, mert egyedül Ő dicséretre méltó. Vagy ilyen mondatokkal: Hálát adok, Uram néked, teljes szívből áldlak téged. Meg ilyenekkel, amit csak lehajtott fejjel lehet mondani: Bocsásd meg, Úr Isten ifjúságom sok vétkét, sok hitetlenségét, undok fertelmességét. Meg ilyen kérésekkel: Vezess, Uram utaidban, hogy járjak igazságodban, és csak arra hajtsd szívem, hogy szent nevedet féljem.
Amikor ilyen kívánságok születnek meg az ember szívében, azokra válaszol Isten gazdagon és nagy örömmel.
Mi jellemzi imádságainkat? Nem az-e a sok nyomorúságunk oka, hogy csak kérünk, és azt gondoljuk: ezt jelenti imádkozni? Isten ebből ki akar mozdítani ma bennünket.
Sokat elárul ám egy ember lelki életéről az, hogy szokott-e imádkozni, és mikor, miért és hogyan imádkozik. Milyen vágyak feszülnek a kérései mögött? Hogy igaz-e az: egy vágyat hagyj nekem, hogy halljam és kövessem szent igazságodat, vagy pedig bizonyos általunk kitűzött vágyakat minden áron, minden körülmények között el akarunk érni, ha kell Istennel szemben is, majd mi megmutatjuk...! Vagy, ha vallásosak vagyunk, ehhez kérjük Isten segítségét.
Azt hiszem, e tekintetben három jellemző magatartással találkozunk:
Az egyik az imádság nélkül élő emberé, igaz az előbbi idézet, hogy az a világ, amelyben az önszeretet és az egyéni vágyak feltétlen kielégítése lesz a legfőbb cél, egyetlen nagy csatamezővé válik. Ez az ateizmus.
A másik a rossz imádság, amikor rosszul kérnek emberek. Én maradok az Úr, és Istent bedolgozó alkalmazottként használni akarom, amikor úgy gondolom, szükségem van rá. Ez jellemzi a pogány vallásosságot, és az úgynevezett keresztyének között is sok pogány módon vallásos ember van.
A harmadik, amire alapigénk bátorít bennünket, a helyes imádság. Célja mindig az, hogy odaállok Isten elé a kívánságaimmal, a tanácstalanságommal, szükségemmel, úgy, ahogy vagyok, mindenestől. Odaállok elé teljes alázattal és bizalommal, mint a gyerek az apja elé, elmondom a vágyaimat, s miközben mondom, egyre világosabban látom: ez nem kell, nem időszerű, ez kell, sőt ott közben juttat eszembe a Szentlélek az addig bennem megszületett vágyaktól eltérő, azoknál sokkal fontosabb kívánságokat, és azokat tárom Isten elé. Az így imádkozó ember egyre világosabban tud tájékozódni, egyre világosabban látja, hol a helye a mindenségben, mik az Istentől kapott feladatai, s mik azok, amik ahhoz szükségesek, hogy ezeket a feladatait jól, Isten dicsőségére, mások javára, saját örömére elvégezhessen. Amit pedig nem kapott meg, azért utólag hálát ad, hogy szerette őt az ő Atyja annyira, hogy nem adott neki olyat, ami csak ártott volna.
Ez tehát az imádság igazi jelentősége. Innen, hogy: törtök, zúztok, de nem kéritek, vagy ha kéritek, rosszul kéritek, ide akar elsegíteni a mi Urunk. Először is az Atya gyermekeivé kell válni, aztán meg kell tanulnunk a természetes alázatot és bizalmat, és meg kell tanulni beszélgetni vele, mint ahogy egy nyelven is meg kell tanulni beszélni. Előbb könyvből megtanul az ember szabályokat, néhány száz vagy ezer szót, s amikor meg kellene szólalni, akkor inába száll a bátorsága. Meg kell tanulni beszélni. Be kell gyakorolnunk ezt a lelkületet. Ez nem technika kérdése.
Aki nem Isten gyermeke, az csinálhat, amit akar, nem ismeri ezt a nyelvet, és nem jut el idáig. Az újjászületéssel kezdődik. Meg kell tanulni újra és újra elmondani neki, és közben esetleg rájövök: hagyjam abba, nem erre van nekem valójában szükségem. De közben jöttem rá, miközben mondom, aközben ad Ő világosságot, és nyit ki előttem olyan kapukat, és mutat rá olyan utakra, amik addig eszembe sem jutottak. És használja az ilyen embert hatalmasan. Az ilyen embernek az akarata eggyé válik az Atyáéval. Nem ő akar már valamit mindenáron elérni, hanem teljesen rábízza magát arra, aki egyedül tudja, hogy mikor mi jó nekünk. Az ilyen ember érkezik meg oda, hogy el tudja mondani teljes bizalommal: bölcs a te végezésed, ha áld, ha sújt karod.
Az imádság áldott gyümölcsének Isten ezt készítette el. A gyermeknek ezt a teljes békességét. Erre mondja Pál apostol: kívánságaitokat tárjátok oda az Isten elé hálaadással. És mi lesz ennek a következménye? Nem az, hogy minden kívánságotokat teljesíti, hanem: És az Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. (Fil 4,6-7)
Tanuljatok meg kérni - mondja itt Jakab -, és tanuljatok meg jól kérni. Aztán boldogan fogjátok tapasztalni, hogy annak, akit szeret az Úr, álmában ad eleget.
Imádkozzunk!
Köszönjük, hogy meg szabad szólítanunk téged, örökkévaló, mindenható, felséges Úr Isten. Köszönjük, hogy a tieidnek megengeded, hogy egyszerűen csak Atyának szólítsunk. Köszönjük, hogy most is Jézus nevében jöhetünk hozzád. Őreá nézel, és magad elé engedsz minket, akik olyan sokszor semmibe veszünk, kihagyunk a számításainkból, vagy egyáltalán nem is veszünk tudomást rólad, aki a kezedben tartasz minden eseményt, akinek egyedül van hatalmad minden ember felett, és aki kimondhatatlanul szeretsz bennünket. Szégyelljük magunkat emiatt.
Szeretnénk megtanulni téged Atyánknak tekinteni. Ezzel az alázattal és bizalommal jönni hozzád. Szeretnénk megtanulni szüntelen imádkozni, de segíts, hogy legyen helye és meghatározott ideje is az életünkben a veled való beszélgetésnek. Szeretnénk mély tisztelettel beszélni hozzád. De szeretnénk mindig teljes őszinteséggel kiönteni a szívünket. Magunktól képtelenek vagyunk erre. Mi csak követelőzni tudunk, türelmetlenkedni. Taníts meg minket imádkozni. Add nekünk a Szentlelkedet, hogy tudjunk a Lélek által kiáltani: Abbá, Atyám! Add, hogy legyenek meghallgatott imádságaink, mint akik nem rosszul, hanem jól kérünk, mint akiknek az egész szívünket betölti ez a vágy, hogy mindazáltal ne úgy legyen, ahogy mi akarjuk, hanem ahogy te. Mert azt akarjuk, amit te, mert a te akaratod jobb, mint a miénk. Mert a te akaratod az egyedül jó akarat.
Taníts meg minket így imádkozni, Atyánk. Oly sok szükségünk van és oly sok összeütközés kíséri az életünket a vágyaink kielégítése miatt. Adj a szívünkbe békességet, a gyermek békességét, hogy kap az apjától enni, hogy nem feledkeznek el róla, hogy idejében megkap mindent, amire valóban szüksége van. Szeretnénk téged ezzel a bizalommal dicsőíteni. Segíts előbbre lépnünk ezen a téren is.
Add, hogy senki ne legyen közöttünk, akik most itt vagyunk, aki kívül marad a te családodon. Segíts, hogy valóban befogadjuk a te Fiadat, hogy te fiaiddá fogadj minket, és így taníts meg minket az imádság nyelvére.
Könyörgünk hozzád most azokért, akiknek különösen nagy szükségük van rád: betegekért, haldoklókért, gyászolókért, félelmek között élőkért, nélkülözőkért, hajléktalanokért, munkanélküliekért, akik tehetetlenekké és kiszolgáltatottakká váltak, akiknek nincs emberük, akin keresztül szeretetet és törődést kapnának. Könyörülj rajtuk, és küldj minket is, Atyánk, hogy azzal a gazdagsággal, amit tőled kapunk, vagy kaphatunk, tudjunk boldogan szolgálni. S miközben másoknak szolgálunk, hadd tapasztaljuk meg, hogy aki másokat felüdít, maga is üdül.
Segíts folytatnunk most az imádságot, hadd teljék el ez az egész nap a te imádásod jegyében.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése