Alapige: 2Tim 1,7
,,Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.,,
Imádkozzunk!
Örökkévaló Istenünk, köszönjük, hogy szerető Atyánknak tudhatunk, és Jézus felhatalmazása alapján így is szólíthatunk.
Köszönjük neked, hogy a hétköznapok sorába ünnepeket is elhelyeztél. Köszönjük ezt a nagyon nagy ünnepet, amikor egészen közel jöttél hozzánk, be egészen azokba, akik benned hisznek, és belülről kezdted el irányítani őket. Köszönjük, hogy ez a csoda bármelyikünkkel megtörténhet.
Áldunk téged azért, hogy ez az ígéreted is teljesedett: elküldted Szentlelkedet. Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy pártfogónknak, bátorítónknak, vigasztalónknak nevezted Őt, és Ő valóban az is. Nagy szükségünk van mindnyájunknak a te vigasztalásodra, bátorításodra, erősítésedre, Szentlélek Úr Isten.
Alázatosan kérünk, hogy ne csak az igehirdetés hangozzék itt most rólad, hanem te magad munkálkodj bennünk. Ajándékozz meg, Atyánk, gazdagon a te Lelkeddel.
Könyörgünk azokért, akik gyászban vannak itt. Emeld fel a tekintetüket, hogy ne csak a veszteségüket lássák, ne csak emlékek és tárgyak emlékeztessék őket valakire, aki hiányzik, hanem téged lássanak. Merjenek hinni benned, és azt a vigasztalást, amit csak te tudsz adni, ajándékozd nékik gazdagon. Olyan gazdagon, ahogy a te igéd mondja: ők tudjanak vigasztalni másokat is, bármely nyomorúságba esteket.
Mindannyiunknak szükségünk van a te bátorításodra is. Sok csüggesztő dolog történik körülöttünk, és olyan kevés az erőnk. Sokszor csak vonszoljuk magunkat, roskadozunk a terheink alatt, és nem találunk pártfogót, aki igazán megértene, akivel megoszthatnánk a gondjainkat, terheinket, aki segítene túllátni a bajokon és a pillanatnyi helyzeten, aki eloszlatná az aggódásainkat.
Köszönjük, hogy Szentlelked megteszi mindezt. Munkálkodj most bennünk, kérünk, és miközben hallgatjuk az igét, hadd érkezzék az meg úgy a szívünkhöz, mint a te teremtő szavad, és ajándékozz meg minket egészen új szívvel.
Segíts a terheinket letenni előtted. Tégy minket bizonyosakká arról, hogy ha megvalljuk bűneinket, te megbocsátod azokat. Töltsd meg a szívünket élő reménységgel. Megalapozott, a te igédben bízó reménységgel, amivel másokat is tudunk erősíteni.
Beszélj velünk, kérünk, egészen személyesen a te igéden keresztül, s könyörülj meg rajtam is, hogy a te Szentlelked juttassa eszembe mindazt, amire tanítottál. Ne én legyek, aki szólok, hanem a mi Atyánk Lelke szóljon itt most hozzánk.
Ámen.
Igehirdetés
Ahol a Biblia a Szentlélekről, ír gyakran említi, hogy Ő az erőnek a Lelke. Nem a Szentlélek az erő — van egy ilyen széltében-hosszában elterjedt igeellenes, téves gondolat, hogy a Szentlélek erő. A Szentlélek személy. Isteni személy, aki sok mindent cselekszik. Nem ami, hanem aki. Aki nekünk sok ajándékot kínál, aki azokat, akik Isten gyermekei lettek, vezeti, akit meg is tudunk szomorítani — egy személytelen erőt nem lehet megszomorítani. Ő tehát is-teni személy, de sok ajándéka között ott van az erő is. Aki Isten Szentlelkét kapta, az erőt is kap. És fordítva is igaz: igazi erőt a terheihez az kap, aki Isten Szentlelkét vette. Mivel nekünk szükségünk van erre az erőre, ma a Szentlélek ajándékai közül ezt az egyet szeretném kiemelni.
Ő megerősíti azokat, akik Őt befogad-ták, a jóra, és erőt ad minden rosszal szem-beni ellenálláshoz. Erőnk feletti erőt ad nem-csak a magunk terheinek a hordozásához, hanem mások terheinek az elvállalásához is.
Azért fontos örömhíre ez a Bibliának, mert egyre nagyobb erőtlenséget tapasztalunk magunkban is, meg magunk körül is. Azért is van ez, mert rohamosan nőnek a-zok a terhek, amiket hordoznunk kell. Hihetetlenül megnő azoknak az ingereknek a mennyisége, amik bennünket nap mint nap érnek, és sok mindenre képes a mi szervezetünk az alkalmazkodás terén, de azért nem győzi ezt vég nélkül. Oly temérdek környe-zeti ártalom ér bennünket fizikálisan is, meg lelkileg, szellemileg is, hogy sokan eljutnak oda: nem bírom tovább! Erejüknek a határá-hoz érkeznek.
Az erőtlenségünket tapasztaljuk sokszor egyszerűen fizikai értelemben is. Sajnos szé-les körben szerzett tapasztalat, hogy miközben gyermekeink magasra nőnek és a fejüket igyekszünk megtölteni mindenféle hasznos ismerettel, aközben fizikálisan egy-re gyengébbek, egyre kisebb a teherbíró ké-pességük, az állóképességük. Sorozásoknál félelmesen derül ez ki.
Lelkileg is sokan erőtlenek lesznek, vagy erőtlenek már eleve. Megdöbbentő az néha, hogy viszonylag kis veszteséget sem tud elhordozni sok ember. Csalódás éri, és akkor a padlón — vagy ahogy újabban mond-ják: a padló alatt — van. Nem tudjuk elviselni a bennünket ért támadásokat, megaláz-tatásokat, sikertelenségeket. Valami szép ter-vet készített valaki a nyárra, és valami miatt meghiúsul — és ez ok arra, hogy maga alatt legyen. Erőtlenek vagyunk, nem bírjuk a terheket.
Nemcsak az állóképességünk kevés, az ellenálló képességünk is. Mintha valami vég-zetes nagy baj lenne az emberek szellemi immunrendszerével, nem tudunk ellenállni annak a sok rossznak, ami pedig személy szerint nekünk is ártalmas. Sokszor nem is akarunk, sokszor már észre sem vesszük, mi ártalmas nekünk.
Pál apostol az Efézusi levélben arra bá-torítja a hívőket, hogy erősödjetek meg az Úrban és az Ő hatalmas erejében, hogy ellenállhassatok az Ördög minden ravaszságának, és megállhassatok az ellene vívott harcban. Ki vív itt harcot az Ördöggel? So-kan azt sem hiszik, hogy van, vagy nem veszik észre, hogy éppen az ő életüket teszi tönkre.
Sokszor csak az akarásig jutunk el. A-karnánk mi megállni, meg a terheket hordozni, meg ellenállni a rossznak, de úgy van, ahogy egyik énekünk mondja: „Nincs erőnk. A jót, noha jónak hisszük, véghez nemvisszük." A vágynál megrekedünk. Nem lesz belőle valóság. Sokszor pedig már az akarásig sem jutunk. Szenvedélybetegeknél lehet tapasztalni, hogy már akarni sem tud, vagy akarni sem akar.
Ezért van az, hogy hiányzik az állhatatosság is sok emberből. Belekapunk, belekezdünk sok mindenbe, és kevesen visznek végig valamit. Mert amikor a nehézségek jelentkeznek például a nyelvtanulásnál, amikor komolyabb akadályokba ütközünk, sokan visszariadnak, visszahőkölnek, és nem mennek tovább.
Ez az erőtlenség az oka annak is, hogy sok hívő ember gyáva arra, hogy megvallja Jézust. Szégyelli magát önmaga előtt meg a testvérei előtt is, de még sincs ereje kimon-dani: ismerem Őt, szeretem Őt, hiszem Őt, higgyél benne te is. Hát még ha arról van szó, hogy valamiféle szenvedést kell vállal-nunk Jézusért, arra meg aztán végképp nagyon kevésnek van ereje.
Tapasztaltuk már sokan, milyen nagy különbség az, amikor valakinek valamit sze-retnénk megmagyarázni, őt valamiről meggyőzni, és nincs erő abban, amit mondunk. Üresen kopognak a szavaink, — vagy pedig van benne erő, meggyőző erővel hat a másikra és segít rajta, és megmenti őt valami bajtól.
A Biblia világosan szól arról — amit most nem akarok részletezni —, hogy ez az általános erőtlenség az Istentől való elválásunknak a következménye. A bűnnek a következménye. Isten nem akar minket ilyen erőtlenségben hagyni. Vannak zsoltárok, amik egyenesen így kezdődnek vagy ez a fő mondanivalójuk. „Az erős Isten uraknak Ura.” „Örvendezzetek az erős Istenben” — énekeltük tegnap este az ifjúsági csoportban. Nekünk erős Istenünk van. Azzal kezdődik a magunkhoz térésünk, talpra állásunk, erőnyerésünk, hogy megismerjük ezt az erős Istent és megtanulunk bízni benne.
Nem olyan régen hosszú sorozat volt itt Josafátnak az életéről. Ő volt az, aki élete legnehezebb helyzetében így kezdte az imád-ságát: „Uram, a te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben." Erre nem Istennek volt szüksége, hogy elmondja neki, mert Ő ezt tudja. Erre Josafátnak volt szüksége: Uram, én igenis hinni akarom, hogy a te kezedben van az erő és hatalom, és nem a bennünket fenyegető ellenség kezében. Senki sem állhat meg veled szemben! Számunkra tehát életkérdés, hogy ott legyünk a te közeledben, és aki minket támad, veled találja magát szemben, és veled szemben nem állhat megsenki. Ha mi elcsámborgunk tőled mesz-szire, akkor bajba kerülünk, akkor nincs erő, akkor kiszolgáltatottak vagyunk. Mivel azonban nálad van az erő és a hatalom, aki veled szövetségben van, azt te megvéded és azzal szemben nem arathat győzelmet más.
Nos, ez az isteni, számunkra elképzelhetetlen erő, Jézusban jelent meg ezen a földön. A názáretiek ezen csodálkoztak elő-ször: hogyan működik ebben ez az erő, meg ez a bölcsesség, mikor ismerjük apját, any-ját, testvéreit. Kicsoda ez, hogy ilyen erő van benne?
Ismerjük a vérfolyásos asszonyról szó-ló történetet. Amikor Jézus megy az utcán, nagy sokaság veszi körül, és ez a gyógyíthatatlan beteg asszony hittel, hátulról hozzáér Jézus ruhájához, s ezt olvassuk: erő áradt ki belőle, és azonnal meggyógyult a bajából. Senki nem vesz észre semmit, csak az asszony, hogy valami történt, meggyógyult, meg Jézus. Ki érintett engem? S akkor ilyeneket mondanak neki: a tömeg szorongat, hol ez ér hozzád, hol az, miért fon-tos, hogy ki ért hozzád? Azért, mert erő áradt ki belőlem. Ezt lehet érzékelni, hogy ebből az isteni erőből Jézuson keresztül átárad valami egy nyomorult emberbe, és en-nek megvan ott a következménye: a gyógyulás, a szabadulás.
Jézusban tehát ez az erő érkezett el hoz-zánk, és Ő ezt nem tartotta meg magának. Amikor a tanítványait először kiküldte a szá-mukra ismeretlen szolgálatba, akkor mindenekelőtt ezt az erőt adta nekik. Olyan szé-pen írja ezt le Lukács az evangéliumában: összehívta őket, és erőt és hatalmat adott nekik.
Feltámadása után pedig egyenesen ehhez a feltételhez köti, hogy majd újra elinduljanak és szolgáljanak. A Lukács evangéliuma végén olvassuk: maradjatok Jeruzsálemben mindaddig, amíg felruháztattak mennyei, és a ti Atyátok Lelkét megkapjátok. Az Apostolok Cselekedetei 1,8-ban azt mondja: „Erőt kaptok, amikor a Szentlélek eljön reátok, és tanúim lesztek."
Pünkösdkor ez az erő vált hozzáférhetővé mindazoknak, akik Jézus Krisztust, mint Urukat, Krisztusukat hittel az életükbe fogadták. Pünkösd reggelén a tanítványi se-reg még félve szorongott abban a kis padlásszobában, ahova Jézus mennybemenetele óta minden nap összejöttek imádkozni. Ma-gukra zárták az ajtót, mert attól tartottak, hogy őket is elviszik és esetleg Jézus sorsára jutnak. A gondolatától is rettegtek ennek. Észre ne vegyék, hogy vagyunk. Leg-jobb lenne megsemmisülni, valahova elbúj-ni. Összebújtak és imádkoztak.
És akkor történt az, amit hallottunk az imént a Cselekedetek könyve 2. részéből: Isten az Ő Szentlelkét kiárasztotta rájuk. Péter körülnéz, és azt mondja: miért zárkózunk be, amikor az emberek ott kinn van-nak. Nagy ünnep volt, több százezer ember fordult meg egy ilyen ünnepen Jeruzsálemben. Ezeknek a többsége még nem hallotta azt, hogy Isten szereti őket, hogy Jézus őér-tük is meghalt, és feltámadott, és ígéri nekik is az Ő Szentlelkét. Ki mondja el nekik, ha nem mi? Menjünk, és mondjuk.
Eltűnt a félelem, eltűnt a tanácstalanság. Lett mondanivalójuk, felelősség ébredt a szívükben ismeretlenek iránt, és a Jézustól kapott nagy szeretettel mentek és mond-ták az örömhírt. Egy analfabéta halászember, mint Péter, olyan erővel prédikált, hogy több ezer férfi — ők még nehezebben jutnak bűnlátásra és bűnbánatra — magába roskad-va azt kérdezte: most mit csináljunk? Ez mind igaz, amit hallottunk. Hol kezdjük el az életünk megváltoztatását? S akkor Péter megmondta, hol kezdjék el: Bánjátok meg a bűneiteket, keresztelkedjetek meg ennek a jeleként Jézus nevére, tőle kérve bocsánatot, s aztán kapjátok a Szentlélek ajándékát. Így is történt.
Micsoda erő volt a szavaiban! Azok az emberek, akik végképp nem igét hallgatni mentek, hanem a nagy ünnepre meg vásárra, meg baráti találkozókra, egyszerre szembesülnek a valósággal. Péter bátran, nagy erő-vel rámutat az ő bűneikre: ti feszítettétek meg Jézust. S rámutat nagy erővel Jézusra, az Ő üres sírjára és üres keresztjére és azt mondja: az Isten feltámasztotta Őt és él, és mindannyian mehettek Őáltala az Istenhez.
És mindebben erő van, erő sugárzik. Belőlük? Sokkal inkább így kellene mondani: rajtuk keresztül. Az az erő, amit az Istent ismerő ember így mondott: az erős Isten uraknak Ura… az jelent meg Jézusban, az áradt rajta keresztül is a nyomorultakra, azt adta a tanítványainak, és azt adják a tanítványok tovább most másoknak. Terjed ez az áldott tűz, és emberek jutnak tiszta látásra, világosságra, és kapnak ez által az erő által új életet és szabadulást.
Ugyanez az erő munkálkodott Pál apos-tolban is, aki Athénből nehéz szívvel gyalogolt át Korinthusba, ahol senkit sem ismert, és nagyon félt, hogy mi lesz ott, hogy kezdjen ott munkához? Miért oda küldi őt Jézus Krisztus? Amikor később erre vissza-emlékezik azt írja a Korinthusi levél elején: emlékszem, mikor hozzátok mentem nagy félelem és rettegés között, de elhatároztam, hogy semmiről nem akarok tudni, csak a Jézus Krisztusról, mint megfeszítettről, és nem emberi bölcsesség hitető beszédével ámítottalak titeket, hanem az én beszédem Léleknek és erőnek megmutatása volt, hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességére épül-jön, hanem Istennek erejére. Isten neki is ad-ta ezt az erőt, pedig fizikálisan erőtlen ember volt. (1Kor 2,3-5)
Gyógyíthatatlan betegséget hurcolt magában, a családja elhagyta, még a munkatársak közül is többekben csalódnia kellett. Hányatatott sorsa volt, nélkülözésekkel teli. Igazságtalanul évekig börtönben felejtet-ték a római helytartók, de a Krisztus ereje nemcsak hogy tartotta őt, hanem áradt rajta keresztül másokra is. Amikor egyszer gyógyulásért imádkozott, hogy gyógyítsa meg őt Jézus, akkor Jézus azt mondta: nem. Megtanulod, hogy elég neked az én kegyel-mem, és a te nagy erőtlenséged által az én erőm fog majd munkálkodni. Erre Pál azt mondta: Ámen, akkor többször gyógyulásért nem imádkozom. Hadd legyen nyilvánvaló az én erőtlenségemben az Ő ereje. (2Kor 12,9))
Az egyik börtönből írt levelében pedig le tudta írni azt, hogy nekem pedig mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem mege-rősít. (Fil 4,13)
Ez az erő nem alkati kérdés. Sem fizikai, sem lelki értelemben nem a szüleinktől örököljük. Ezt az erőt mindenki kaphatja, aki ezt megismeri, és el tudja mondani: a Krisztusban. Aki az élő Jézus Krisztussal olyan közösségre jut a hit által, amit éppen a Szentlélek tett lehetővé mindannyiunk szá-mára. Ez a Krisztusban áradó erő megerősít minket fizikálisan is, sokszor lelkileg, szellemileg is, és minden nagyképűsködés és túlzás nélkül elmondhatjuk: csakugyan mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.
Kit erősít meg tehát Isten Szentlelke? Azt, aki Jézus Krisztust hittel befogadta az életébe. Akiben Ő él. Hiszen az ilyen ember Jézussal együtt az Ő Lelkét is kapta. A Lélekről pedig azt olvastuk, hogy erőnek a Lelke. Jézust hittel behívom, Ő adja nekem Szentlelkét, és kapja az ember ezt az erőt is.
Jézus nélkül erőlködés az ember vallásos élete is. Megállapítja azt, hogy nem tud-ja teljesíteni Isten törvényeit. Ezt tudjuk mióta ezek a törvények vannak. Jézussal pe-dig erőt nyer újra és újra. Valami olyan a különbség, mint amikor teljes szélcsend van, de egy vitorlással mégis valahova el kellene jutni. Az ember előveszi az evezőket és gyötri magát. Amikor pedig felkerekedik a szél, felkerülnek a vitorlák és vitetünk. Eről-ködünk, a magunk erejéből húzzuk, vagy pedig nézzük, hogy a Szentlélek szele fúj — Jézus szélhez hasonlítja — és viszi a vitorláinkat. Nem mi rendeljük meg a szelet. A Lélek ott munkálkodik, ahol akar, úgy és akkor, ahogyan és amikor akar.
Hinni azt jelenti: készen vannak a vitorláim. Bízom Őbenne, elmondom azt, amit Josafát a teljesen kétségbeejtő helyzetben, amikor még fogalma sem volt arról, milyen segítséget fog adni Isten, hogy nálad van az erő és a hatalom, és veled szemben senki sem állhat meg. Egyebek között ezért is ragaszkodom hozzád, és melletted akarok maradni Istenem mindvégig, — s egyszer csak megérkezik a szabadítás. Egyszer csak szél kerekedik, belekap a vitorlákba és röpíti az életünket. Nem erőlködünk, hanem kapjuk az erőt, és ezzel az erővel tudunk másoknak is szolgálni.
Pünkösd után hamarosan nagy üldözés indult a keresztyének ellen. Mit csináljanak? Nem tudták. Maradjanak Jeruzsálemben, ne maradjanak? Jobb, ha szétoszlanak, jobb, ha összebújnak? Elkezdtek imádkozni.Imádkoz-tak az ellenségeikért is. Imádság közben bi-zonyosak lettek arról, hogy nem szabad innen elmenni, tovább kell hirdetni a Jézusról szóló örömhírt. És hogyan hirdették? „Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról és nagy ke-gyelem volt mindnyájukon." (ApCsel 4,33)
Amikor fokozódott az üldözés, és az első vértanú, István kivégzésére került sor, akkor fokozódott az erő is. Amikor István már ott volt a kivégzés előtt közvetlenül, akkor azt olvassuk: az Úr hittel és erővel megtöltötte őt. (ApCsel 6,8)
Ez így működik. Nem mi erősítjük meg magunkat, ez nem szuggesztió és önszuggesztió, ez a Szentlélek munkája.
Mire erősít meg minket Isten Lelke, il-letve ki kaphatja ezt az erőt? Az, akinek Is-ten adni akarja. De azért világosan beszél a Szentírás arról is, hogy az kapja ezt az erőt, aki tudja, hogy rászorul, aki tudatában van a maga erőtlenségének és ezt be is vallja Is-tennek.
Az előbb említettem Josafát imádságát. Az úgy kezdődött, ahogyan mondtam. Meg-vallotta: Uram, nálad van az erő és a hata-lom, de így folytatódott: Istenünk, nincs e-rőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad. Nem tudjuk, mit tegyünk, de tereád tekintünk.
Ezt ki kell tudni mondani: nincs erőnk, és nem tudjuk, mit tegyünk. Ez nagy szégyen volt. Ha a király nem tudja mit tegyenek, aki a hadvezér is volt, akkor ki tudja, és ki fogja megmondani? Nem szégyelli magát, még a nyilvánosság előtt is bevallja? Bevallja, mert ez az igazság. Olyan nagy volt az erőfölény, hogy nem tudta, hogy ott hirtelen mit lehet tenni. De a mi szemeink tereád néznek… és ebben megvallotta az Is-tenbe vetett bizalmát. Az kap erőt, aki megvallja a maga erőtlenségét.
Egyetlen alkoholistán sem lehet segíteni addig, amíg az illető bizonygatja: akkor teszi le a poharat, amikor akarja. Amikor eljut oda, hogy tehetetlen vagyok, erőtlen vagyok, nem tudok leszokni, nem tudok újat kezdeni, de nem mondok le arról, hogy Is-ten segíthet rajtam, akkor lép be ez az erő. Innen kezdve mutatja meg Isten Szentlelke, mit tud Ő elvégezni valakiben.
Amikor valaki ilyen őszintén ki tudja mondani, hogy nincs erőm, de az én szemem tereád néz, és tőled várok erőt. Amikor elhangzik: Jézus, segíts! Úgy, ahogy Pé-ter ott a viharban felrázta az alvó Jézust: Uram, segíts, mert másképp elveszünk!
Érdekes, hogy ez a segélykiáltás többször is előfordul a Bibliában, és éppen a Szentlélekkel kapcsolatos helyeken. Olvassuk Jóel prófétánál, amikor megígéri, hogy majd kitöltetik a Szentlélek, és azt mondja: aki pedig segítségül fogja hívni az Úrnak nevét, az megszabadul, üdvözül, megtarta-tik. És Péter a pünkösdi prédikációjában idé-zi ezt a jóeli mondatot: aki pedig segítségül hívja az Úrnak nevét, az megszabadul, üdvözül, megtartatik; mert az hívja segítségül, aki már nem magában bízik, de aki az Úrban még mindig bízik. Vagy akkor kezd el igazán bízni benne. És aki Őt segítségül hívja, azt Ő nem hagyja magára.
Az kapja Isten Szentlelkét és ezt az erőt, aki arra használja, amire kapta. Mert Isten nem arra adja, hogy mi ezzel az erővel lekaszaboljuk az ellenségeinket. Nem arra adta, hogy erőfölényünk tudatában mások feje fölé kerekedjünk, hanem először is arra adta, hogy ragaszkodjunk Őhozzá. Legyen erőnk megmaradni a hitben. Hogy az a kicsi hit, amivel hozzá kiáltottunk, erősödjék, növekedjék. Aztán arra adta, hogy legyen erőnk másoknak is mutatni a hozzá vezető utat. Mint az apostolok az üldözés idején, nagy erővel tudjunk Őróla bizonyságot tenni. Ne féltsük magunkat: mit szólnak hozzá, mi lesz a következménye? Az lesz a következménye, hogy aki hittel hallgatja, az üdvözülni fog. S lehet ennél nagyobb dolgot cselekedni ezen a világon? Akkor ez mindent megér, akkor nem szégyellem azt a Krisztust, aki nem szégyellt engem elfogadni, és testvérének nevezni.
Azután adja ezt az erőt arra, hogy más erőtlenek mellé odaálljunk és szép csendesen vagy erősítsük őket, vagy vegyük át egy időre a terheiket, hiszen nekünk már van Jé-zustól kapott erőnk. Akkor erősítsük őket, s tanuljunk meg szolgálni, szeretni. Adja ezt az erőt ahhoz is, hogy tudjunk szenvedést vállalni a Krisztusért, és hogy tudjuk dicsőíteni a mi Urunkat a Szentlélek erejével.
Az ilyen ember már nem magára néz, mert ha magára néz, csak annyit mondhat: az én erőm kicsiny. Nem a bűnre néz, mert akkor csak így folytathatja: a bűn erős nagyon. A megváltó Jézusra néz és azt mond-ja: de te tudsz s akarsz segíteni, hát segíts bajomon. (Szép ez az ének, majd olvassuk el otthon a 461. éneket.)
Jézusra néz tehát az ilyen ember úgy, ahogy a Zsidókhoz írt levélben olvassuk: nézvén a hitnek elkezdőjére és bevégzőjére: Jézusra. Nem magunkra, nem az ellensé-günkre, nem a bajainkra. Ne az erőtlenségünket soroljuk, mert ezt a lemezt mindenki fel tudja tenni és mindenki tud ehhez illusztrációkat adni. Valljuk meg annak az erőtlenségüket, aki maga az erő, és enged-jük, hogy belénk áradjon Jézus ereje, amit a Szentlélek közvetít mindannyiunk számára.
Csak az elmúlt napokban is sokszor hal-lottam ezt: nem bírom tovább. Nincs erőm. Feladom. Összeroskadok. Ezt minden esetben meg kell értenünk, mert egy hosszan tartó betegség, a csillapíthatatlan fizikai fájdalom, a tartós lelki gyötrettetés, a csalódások, a hosszú ideig elhúzódó bizonytalanság, a magány, a külső-belső feszültség, a sokféle nélkülözés el tudja szívni az ember erőit, s ott áll kiszipolyozva, kifacsarva, tényleg a padlón, meg maga alatt — ahogy mondogatni szoktuk. S most mit kezdünk egymással? Hümmögetünk: bizony, ilyen az élet, vagy rosszabb esetben ki-ki el-kezdi sorolni a maga terheit, majdnem úgy: az semmi, ami téged összetört, hanem az enyém… S ettől megvigasztalódik a másik?
A pünkösdi evangélium úgy hangzik: van erő, és Isten Szentlelke hozzáférhetővé tette mindannyiunk számára Istennek ezt az erejét. Ő nem biztat minket, hogy próbáljuk tovább vonszolni magunkat, hanem erőt ad. Nem kell az evezőkkel küszködni. Lehet várni a Szentlélek szelére, tőle kérni erőt, és engedni, hogy aztán Ő vigyen min-ket olyan célok felé, amiket Ő tűzött ki elénk. Tele van a Szentírás erre vonatkozó ígéretekkel. Ő nem a csüggedésnek a Lelke (így is lehet fordítani), hanem az erőnek a Lelke. Jézus azt mondja: maradjatok Jeruzsálemben, mert felruháztattok mennyei erő-vel. Kaptok erőt, amikor a Szentlélek eljön rátok. És tanúim lesztek.
Ő kínálja nekünk ezt az erőt. Van-e any-nyi alázat bennünk, hogy ma elmondjuk: Uram, csakugyan nincs erőm ezzel a nagy sokasággal szemben, ami reám telepszik és a-mi megterhel. De hiszem, hogy nálad van az erőés a hatalom, és te ezt az erőt küldted el nekem is Jézusban, és ezt közvetíti a te Szentlelked, alázatosan kérem tőled ezt. És akkor türelmesen várni, amíg Ő ajándékozni is fog-ja ezt az erőt. Nem kell összeroskadva vonszolnunk magunkat, nem kell dramatizálnunk a helyzetünket, nem kell még nagyobbnak látni a bajokat és gondokat, mint amekkorák, hanem azt az Istent lássuk olyan nagynak, amilyen, aki nekünk ezt az erőt kínálja.
Imádkozzunk!
Atyánk, dicsőítünk téged, és valljuk mi is: nálad van az erő és a hatalom. Veled szemben senki sem állhat meg ma sem.
Bocsásd meg, hogy sokszor hánykolódunk a két véglet között: Hol azt képzeljük magunkról, hogy megvan a szükséges erőnk a terheink hordozásához, hol meg kétségbeesünk és úgy látjuk: semmihez nincs erőnk.
Köszönjük neked, hogy egyik sem igaz. Köszönjük, hogy az az igaz, hogy te mindenhez adsz erőt, ami terhet te helyezel ránk, ami feladatot te tűzöl ki elénk. Bocsásd meg, hogy sokszor olyasmiket is hordani akarunk, amihez nem kapunk tőled erőt. Bocsásd meg a fontoskodásunkat, aggodalmaskodásunkat. Bocsásd meg, hogy nem elég nekünk a mának a gondja, hanem a holnaputáné miatt szenvedni kezdünk már ma. Bocsásd meg, hogy sokszor csak a magunk terhével foglalkozunk, és olyan szeretetlen közönnyel észre sem vesszük a mellettünk levők roskadozását.
Kérünk, hogy Szentlelked teremtsen rendet az életünkben e tekintetben is. Tegye világossá számunkra, hogy mik azok a terhek, amiket nekünk kell hordoznunk. Kik azok, akikért mi vagyunk felelősek előtted. Mik azok a gondok, amikért nekünk kell imádkoznunk, és feladatok, amiket nekünk kell megoldanunk. Mik a te ígéreteid? Amikre ígérted, hogy te fogsz cselekedni. Amikor nekünk veszteg szabad maradnunk és nézni, hogy te milyen csodákat teszel.
Taníts meg így látni a valóságot. Taníts meg a valóságot látni, és ne csak annak egy szeletét, egy szűk területét. Így adj nekünk békességet. Szabadíts meg minden aggodalmaskodástól. Taníts meg örvendezve bízni benned sokféle nehézségünk között is.
Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk a gondjainkat. Könyörgünk, áraszd ki Szentlelkedet a mi népünkre, és adj lelki ébredést ennek a népnek. Könyörgünk szeretteinkért, akiknek nincs erejük talán már akarni sem. Hisszük, hogy ez esetben is nálad van az erő és a hatalom. A mi szemeink tereád néznek akkor is, ha erőtlenek vagyunk velük kapcsolatosan.
Könyörgünk, add a te igédet gazdagon. Engedd, hogy mi is sokkal mélyebben értsük azt, és tudjunk hinni neki.
Könyörgünk, légy irgalmas nekünk, és adj esőt a kiszáradt földekre. Könyörgünk hozzád a nélkülözőkért. Azokért, akik roskadoznak, vagy összeroskadtak a terheik alatt. Indítson minket a te Szentlelked, hogy kinek, mikor, hogyan lehet szolgálnunk, segítenünk.
Köszönjük, hogy minden gondunkat tereád vethetjük, mert neked gondod van reánk.
Ámen
,,Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.,,
Imádkozzunk!
Örökkévaló Istenünk, köszönjük, hogy szerető Atyánknak tudhatunk, és Jézus felhatalmazása alapján így is szólíthatunk.
Köszönjük neked, hogy a hétköznapok sorába ünnepeket is elhelyeztél. Köszönjük ezt a nagyon nagy ünnepet, amikor egészen közel jöttél hozzánk, be egészen azokba, akik benned hisznek, és belülről kezdted el irányítani őket. Köszönjük, hogy ez a csoda bármelyikünkkel megtörténhet.
Áldunk téged azért, hogy ez az ígéreted is teljesedett: elküldted Szentlelkedet. Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy pártfogónknak, bátorítónknak, vigasztalónknak nevezted Őt, és Ő valóban az is. Nagy szükségünk van mindnyájunknak a te vigasztalásodra, bátorításodra, erősítésedre, Szentlélek Úr Isten.
Alázatosan kérünk, hogy ne csak az igehirdetés hangozzék itt most rólad, hanem te magad munkálkodj bennünk. Ajándékozz meg, Atyánk, gazdagon a te Lelkeddel.
Könyörgünk azokért, akik gyászban vannak itt. Emeld fel a tekintetüket, hogy ne csak a veszteségüket lássák, ne csak emlékek és tárgyak emlékeztessék őket valakire, aki hiányzik, hanem téged lássanak. Merjenek hinni benned, és azt a vigasztalást, amit csak te tudsz adni, ajándékozd nékik gazdagon. Olyan gazdagon, ahogy a te igéd mondja: ők tudjanak vigasztalni másokat is, bármely nyomorúságba esteket.
Mindannyiunknak szükségünk van a te bátorításodra is. Sok csüggesztő dolog történik körülöttünk, és olyan kevés az erőnk. Sokszor csak vonszoljuk magunkat, roskadozunk a terheink alatt, és nem találunk pártfogót, aki igazán megértene, akivel megoszthatnánk a gondjainkat, terheinket, aki segítene túllátni a bajokon és a pillanatnyi helyzeten, aki eloszlatná az aggódásainkat.
Köszönjük, hogy Szentlelked megteszi mindezt. Munkálkodj most bennünk, kérünk, és miközben hallgatjuk az igét, hadd érkezzék az meg úgy a szívünkhöz, mint a te teremtő szavad, és ajándékozz meg minket egészen új szívvel.
Segíts a terheinket letenni előtted. Tégy minket bizonyosakká arról, hogy ha megvalljuk bűneinket, te megbocsátod azokat. Töltsd meg a szívünket élő reménységgel. Megalapozott, a te igédben bízó reménységgel, amivel másokat is tudunk erősíteni.
Beszélj velünk, kérünk, egészen személyesen a te igéden keresztül, s könyörülj meg rajtam is, hogy a te Szentlelked juttassa eszembe mindazt, amire tanítottál. Ne én legyek, aki szólok, hanem a mi Atyánk Lelke szóljon itt most hozzánk.
Ámen.
Igehirdetés
Ahol a Biblia a Szentlélekről, ír gyakran említi, hogy Ő az erőnek a Lelke. Nem a Szentlélek az erő — van egy ilyen széltében-hosszában elterjedt igeellenes, téves gondolat, hogy a Szentlélek erő. A Szentlélek személy. Isteni személy, aki sok mindent cselekszik. Nem ami, hanem aki. Aki nekünk sok ajándékot kínál, aki azokat, akik Isten gyermekei lettek, vezeti, akit meg is tudunk szomorítani — egy személytelen erőt nem lehet megszomorítani. Ő tehát is-teni személy, de sok ajándéka között ott van az erő is. Aki Isten Szentlelkét kapta, az erőt is kap. És fordítva is igaz: igazi erőt a terheihez az kap, aki Isten Szentlelkét vette. Mivel nekünk szükségünk van erre az erőre, ma a Szentlélek ajándékai közül ezt az egyet szeretném kiemelni.
Ő megerősíti azokat, akik Őt befogad-ták, a jóra, és erőt ad minden rosszal szem-beni ellenálláshoz. Erőnk feletti erőt ad nem-csak a magunk terheinek a hordozásához, hanem mások terheinek az elvállalásához is.
Azért fontos örömhíre ez a Bibliának, mert egyre nagyobb erőtlenséget tapasztalunk magunkban is, meg magunk körül is. Azért is van ez, mert rohamosan nőnek a-zok a terhek, amiket hordoznunk kell. Hihetetlenül megnő azoknak az ingereknek a mennyisége, amik bennünket nap mint nap érnek, és sok mindenre képes a mi szervezetünk az alkalmazkodás terén, de azért nem győzi ezt vég nélkül. Oly temérdek környe-zeti ártalom ér bennünket fizikálisan is, meg lelkileg, szellemileg is, hogy sokan eljutnak oda: nem bírom tovább! Erejüknek a határá-hoz érkeznek.
Az erőtlenségünket tapasztaljuk sokszor egyszerűen fizikai értelemben is. Sajnos szé-les körben szerzett tapasztalat, hogy miközben gyermekeink magasra nőnek és a fejüket igyekszünk megtölteni mindenféle hasznos ismerettel, aközben fizikálisan egy-re gyengébbek, egyre kisebb a teherbíró ké-pességük, az állóképességük. Sorozásoknál félelmesen derül ez ki.
Lelkileg is sokan erőtlenek lesznek, vagy erőtlenek már eleve. Megdöbbentő az néha, hogy viszonylag kis veszteséget sem tud elhordozni sok ember. Csalódás éri, és akkor a padlón — vagy ahogy újabban mond-ják: a padló alatt — van. Nem tudjuk elviselni a bennünket ért támadásokat, megaláz-tatásokat, sikertelenségeket. Valami szép ter-vet készített valaki a nyárra, és valami miatt meghiúsul — és ez ok arra, hogy maga alatt legyen. Erőtlenek vagyunk, nem bírjuk a terheket.
Nemcsak az állóképességünk kevés, az ellenálló képességünk is. Mintha valami vég-zetes nagy baj lenne az emberek szellemi immunrendszerével, nem tudunk ellenállni annak a sok rossznak, ami pedig személy szerint nekünk is ártalmas. Sokszor nem is akarunk, sokszor már észre sem vesszük, mi ártalmas nekünk.
Pál apostol az Efézusi levélben arra bá-torítja a hívőket, hogy erősödjetek meg az Úrban és az Ő hatalmas erejében, hogy ellenállhassatok az Ördög minden ravaszságának, és megállhassatok az ellene vívott harcban. Ki vív itt harcot az Ördöggel? So-kan azt sem hiszik, hogy van, vagy nem veszik észre, hogy éppen az ő életüket teszi tönkre.
Sokszor csak az akarásig jutunk el. A-karnánk mi megállni, meg a terheket hordozni, meg ellenállni a rossznak, de úgy van, ahogy egyik énekünk mondja: „Nincs erőnk. A jót, noha jónak hisszük, véghez nemvisszük." A vágynál megrekedünk. Nem lesz belőle valóság. Sokszor pedig már az akarásig sem jutunk. Szenvedélybetegeknél lehet tapasztalni, hogy már akarni sem tud, vagy akarni sem akar.
Ezért van az, hogy hiányzik az állhatatosság is sok emberből. Belekapunk, belekezdünk sok mindenbe, és kevesen visznek végig valamit. Mert amikor a nehézségek jelentkeznek például a nyelvtanulásnál, amikor komolyabb akadályokba ütközünk, sokan visszariadnak, visszahőkölnek, és nem mennek tovább.
Ez az erőtlenség az oka annak is, hogy sok hívő ember gyáva arra, hogy megvallja Jézust. Szégyelli magát önmaga előtt meg a testvérei előtt is, de még sincs ereje kimon-dani: ismerem Őt, szeretem Őt, hiszem Őt, higgyél benne te is. Hát még ha arról van szó, hogy valamiféle szenvedést kell vállal-nunk Jézusért, arra meg aztán végképp nagyon kevésnek van ereje.
Tapasztaltuk már sokan, milyen nagy különbség az, amikor valakinek valamit sze-retnénk megmagyarázni, őt valamiről meggyőzni, és nincs erő abban, amit mondunk. Üresen kopognak a szavaink, — vagy pedig van benne erő, meggyőző erővel hat a másikra és segít rajta, és megmenti őt valami bajtól.
A Biblia világosan szól arról — amit most nem akarok részletezni —, hogy ez az általános erőtlenség az Istentől való elválásunknak a következménye. A bűnnek a következménye. Isten nem akar minket ilyen erőtlenségben hagyni. Vannak zsoltárok, amik egyenesen így kezdődnek vagy ez a fő mondanivalójuk. „Az erős Isten uraknak Ura.” „Örvendezzetek az erős Istenben” — énekeltük tegnap este az ifjúsági csoportban. Nekünk erős Istenünk van. Azzal kezdődik a magunkhoz térésünk, talpra állásunk, erőnyerésünk, hogy megismerjük ezt az erős Istent és megtanulunk bízni benne.
Nem olyan régen hosszú sorozat volt itt Josafátnak az életéről. Ő volt az, aki élete legnehezebb helyzetében így kezdte az imád-ságát: „Uram, a te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben." Erre nem Istennek volt szüksége, hogy elmondja neki, mert Ő ezt tudja. Erre Josafátnak volt szüksége: Uram, én igenis hinni akarom, hogy a te kezedben van az erő és hatalom, és nem a bennünket fenyegető ellenség kezében. Senki sem állhat meg veled szemben! Számunkra tehát életkérdés, hogy ott legyünk a te közeledben, és aki minket támad, veled találja magát szemben, és veled szemben nem állhat megsenki. Ha mi elcsámborgunk tőled mesz-szire, akkor bajba kerülünk, akkor nincs erő, akkor kiszolgáltatottak vagyunk. Mivel azonban nálad van az erő és a hatalom, aki veled szövetségben van, azt te megvéded és azzal szemben nem arathat győzelmet más.
Nos, ez az isteni, számunkra elképzelhetetlen erő, Jézusban jelent meg ezen a földön. A názáretiek ezen csodálkoztak elő-ször: hogyan működik ebben ez az erő, meg ez a bölcsesség, mikor ismerjük apját, any-ját, testvéreit. Kicsoda ez, hogy ilyen erő van benne?
Ismerjük a vérfolyásos asszonyról szó-ló történetet. Amikor Jézus megy az utcán, nagy sokaság veszi körül, és ez a gyógyíthatatlan beteg asszony hittel, hátulról hozzáér Jézus ruhájához, s ezt olvassuk: erő áradt ki belőle, és azonnal meggyógyult a bajából. Senki nem vesz észre semmit, csak az asszony, hogy valami történt, meggyógyult, meg Jézus. Ki érintett engem? S akkor ilyeneket mondanak neki: a tömeg szorongat, hol ez ér hozzád, hol az, miért fon-tos, hogy ki ért hozzád? Azért, mert erő áradt ki belőlem. Ezt lehet érzékelni, hogy ebből az isteni erőből Jézuson keresztül átárad valami egy nyomorult emberbe, és en-nek megvan ott a következménye: a gyógyulás, a szabadulás.
Jézusban tehát ez az erő érkezett el hoz-zánk, és Ő ezt nem tartotta meg magának. Amikor a tanítványait először kiküldte a szá-mukra ismeretlen szolgálatba, akkor mindenekelőtt ezt az erőt adta nekik. Olyan szé-pen írja ezt le Lukács az evangéliumában: összehívta őket, és erőt és hatalmat adott nekik.
Feltámadása után pedig egyenesen ehhez a feltételhez köti, hogy majd újra elinduljanak és szolgáljanak. A Lukács evangéliuma végén olvassuk: maradjatok Jeruzsálemben mindaddig, amíg felruháztattak mennyei, és a ti Atyátok Lelkét megkapjátok. Az Apostolok Cselekedetei 1,8-ban azt mondja: „Erőt kaptok, amikor a Szentlélek eljön reátok, és tanúim lesztek."
Pünkösdkor ez az erő vált hozzáférhetővé mindazoknak, akik Jézus Krisztust, mint Urukat, Krisztusukat hittel az életükbe fogadták. Pünkösd reggelén a tanítványi se-reg még félve szorongott abban a kis padlásszobában, ahova Jézus mennybemenetele óta minden nap összejöttek imádkozni. Ma-gukra zárták az ajtót, mert attól tartottak, hogy őket is elviszik és esetleg Jézus sorsára jutnak. A gondolatától is rettegtek ennek. Észre ne vegyék, hogy vagyunk. Leg-jobb lenne megsemmisülni, valahova elbúj-ni. Összebújtak és imádkoztak.
És akkor történt az, amit hallottunk az imént a Cselekedetek könyve 2. részéből: Isten az Ő Szentlelkét kiárasztotta rájuk. Péter körülnéz, és azt mondja: miért zárkózunk be, amikor az emberek ott kinn van-nak. Nagy ünnep volt, több százezer ember fordult meg egy ilyen ünnepen Jeruzsálemben. Ezeknek a többsége még nem hallotta azt, hogy Isten szereti őket, hogy Jézus őér-tük is meghalt, és feltámadott, és ígéri nekik is az Ő Szentlelkét. Ki mondja el nekik, ha nem mi? Menjünk, és mondjuk.
Eltűnt a félelem, eltűnt a tanácstalanság. Lett mondanivalójuk, felelősség ébredt a szívükben ismeretlenek iránt, és a Jézustól kapott nagy szeretettel mentek és mond-ták az örömhírt. Egy analfabéta halászember, mint Péter, olyan erővel prédikált, hogy több ezer férfi — ők még nehezebben jutnak bűnlátásra és bűnbánatra — magába roskad-va azt kérdezte: most mit csináljunk? Ez mind igaz, amit hallottunk. Hol kezdjük el az életünk megváltoztatását? S akkor Péter megmondta, hol kezdjék el: Bánjátok meg a bűneiteket, keresztelkedjetek meg ennek a jeleként Jézus nevére, tőle kérve bocsánatot, s aztán kapjátok a Szentlélek ajándékát. Így is történt.
Micsoda erő volt a szavaiban! Azok az emberek, akik végképp nem igét hallgatni mentek, hanem a nagy ünnepre meg vásárra, meg baráti találkozókra, egyszerre szembesülnek a valósággal. Péter bátran, nagy erő-vel rámutat az ő bűneikre: ti feszítettétek meg Jézust. S rámutat nagy erővel Jézusra, az Ő üres sírjára és üres keresztjére és azt mondja: az Isten feltámasztotta Őt és él, és mindannyian mehettek Őáltala az Istenhez.
És mindebben erő van, erő sugárzik. Belőlük? Sokkal inkább így kellene mondani: rajtuk keresztül. Az az erő, amit az Istent ismerő ember így mondott: az erős Isten uraknak Ura… az jelent meg Jézusban, az áradt rajta keresztül is a nyomorultakra, azt adta a tanítványainak, és azt adják a tanítványok tovább most másoknak. Terjed ez az áldott tűz, és emberek jutnak tiszta látásra, világosságra, és kapnak ez által az erő által új életet és szabadulást.
Ugyanez az erő munkálkodott Pál apos-tolban is, aki Athénből nehéz szívvel gyalogolt át Korinthusba, ahol senkit sem ismert, és nagyon félt, hogy mi lesz ott, hogy kezdjen ott munkához? Miért oda küldi őt Jézus Krisztus? Amikor később erre vissza-emlékezik azt írja a Korinthusi levél elején: emlékszem, mikor hozzátok mentem nagy félelem és rettegés között, de elhatároztam, hogy semmiről nem akarok tudni, csak a Jézus Krisztusról, mint megfeszítettről, és nem emberi bölcsesség hitető beszédével ámítottalak titeket, hanem az én beszédem Léleknek és erőnek megmutatása volt, hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességére épül-jön, hanem Istennek erejére. Isten neki is ad-ta ezt az erőt, pedig fizikálisan erőtlen ember volt. (1Kor 2,3-5)
Gyógyíthatatlan betegséget hurcolt magában, a családja elhagyta, még a munkatársak közül is többekben csalódnia kellett. Hányatatott sorsa volt, nélkülözésekkel teli. Igazságtalanul évekig börtönben felejtet-ték a római helytartók, de a Krisztus ereje nemcsak hogy tartotta őt, hanem áradt rajta keresztül másokra is. Amikor egyszer gyógyulásért imádkozott, hogy gyógyítsa meg őt Jézus, akkor Jézus azt mondta: nem. Megtanulod, hogy elég neked az én kegyel-mem, és a te nagy erőtlenséged által az én erőm fog majd munkálkodni. Erre Pál azt mondta: Ámen, akkor többször gyógyulásért nem imádkozom. Hadd legyen nyilvánvaló az én erőtlenségemben az Ő ereje. (2Kor 12,9))
Az egyik börtönből írt levelében pedig le tudta írni azt, hogy nekem pedig mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem mege-rősít. (Fil 4,13)
Ez az erő nem alkati kérdés. Sem fizikai, sem lelki értelemben nem a szüleinktől örököljük. Ezt az erőt mindenki kaphatja, aki ezt megismeri, és el tudja mondani: a Krisztusban. Aki az élő Jézus Krisztussal olyan közösségre jut a hit által, amit éppen a Szentlélek tett lehetővé mindannyiunk szá-mára. Ez a Krisztusban áradó erő megerősít minket fizikálisan is, sokszor lelkileg, szellemileg is, és minden nagyképűsködés és túlzás nélkül elmondhatjuk: csakugyan mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.
Kit erősít meg tehát Isten Szentlelke? Azt, aki Jézus Krisztust hittel befogadta az életébe. Akiben Ő él. Hiszen az ilyen ember Jézussal együtt az Ő Lelkét is kapta. A Lélekről pedig azt olvastuk, hogy erőnek a Lelke. Jézust hittel behívom, Ő adja nekem Szentlelkét, és kapja az ember ezt az erőt is.
Jézus nélkül erőlködés az ember vallásos élete is. Megállapítja azt, hogy nem tud-ja teljesíteni Isten törvényeit. Ezt tudjuk mióta ezek a törvények vannak. Jézussal pe-dig erőt nyer újra és újra. Valami olyan a különbség, mint amikor teljes szélcsend van, de egy vitorlással mégis valahova el kellene jutni. Az ember előveszi az evezőket és gyötri magát. Amikor pedig felkerekedik a szél, felkerülnek a vitorlák és vitetünk. Eről-ködünk, a magunk erejéből húzzuk, vagy pedig nézzük, hogy a Szentlélek szele fúj — Jézus szélhez hasonlítja — és viszi a vitorláinkat. Nem mi rendeljük meg a szelet. A Lélek ott munkálkodik, ahol akar, úgy és akkor, ahogyan és amikor akar.
Hinni azt jelenti: készen vannak a vitorláim. Bízom Őbenne, elmondom azt, amit Josafát a teljesen kétségbeejtő helyzetben, amikor még fogalma sem volt arról, milyen segítséget fog adni Isten, hogy nálad van az erő és a hatalom, és veled szemben senki sem állhat meg. Egyebek között ezért is ragaszkodom hozzád, és melletted akarok maradni Istenem mindvégig, — s egyszer csak megérkezik a szabadítás. Egyszer csak szél kerekedik, belekap a vitorlákba és röpíti az életünket. Nem erőlködünk, hanem kapjuk az erőt, és ezzel az erővel tudunk másoknak is szolgálni.
Pünkösd után hamarosan nagy üldözés indult a keresztyének ellen. Mit csináljanak? Nem tudták. Maradjanak Jeruzsálemben, ne maradjanak? Jobb, ha szétoszlanak, jobb, ha összebújnak? Elkezdtek imádkozni.Imádkoz-tak az ellenségeikért is. Imádság közben bi-zonyosak lettek arról, hogy nem szabad innen elmenni, tovább kell hirdetni a Jézusról szóló örömhírt. És hogyan hirdették? „Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról és nagy ke-gyelem volt mindnyájukon." (ApCsel 4,33)
Amikor fokozódott az üldözés, és az első vértanú, István kivégzésére került sor, akkor fokozódott az erő is. Amikor István már ott volt a kivégzés előtt közvetlenül, akkor azt olvassuk: az Úr hittel és erővel megtöltötte őt. (ApCsel 6,8)
Ez így működik. Nem mi erősítjük meg magunkat, ez nem szuggesztió és önszuggesztió, ez a Szentlélek munkája.
Mire erősít meg minket Isten Lelke, il-letve ki kaphatja ezt az erőt? Az, akinek Is-ten adni akarja. De azért világosan beszél a Szentírás arról is, hogy az kapja ezt az erőt, aki tudja, hogy rászorul, aki tudatában van a maga erőtlenségének és ezt be is vallja Is-tennek.
Az előbb említettem Josafát imádságát. Az úgy kezdődött, ahogyan mondtam. Meg-vallotta: Uram, nálad van az erő és a hata-lom, de így folytatódott: Istenünk, nincs e-rőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad. Nem tudjuk, mit tegyünk, de tereád tekintünk.
Ezt ki kell tudni mondani: nincs erőnk, és nem tudjuk, mit tegyünk. Ez nagy szégyen volt. Ha a király nem tudja mit tegyenek, aki a hadvezér is volt, akkor ki tudja, és ki fogja megmondani? Nem szégyelli magát, még a nyilvánosság előtt is bevallja? Bevallja, mert ez az igazság. Olyan nagy volt az erőfölény, hogy nem tudta, hogy ott hirtelen mit lehet tenni. De a mi szemeink tereád néznek… és ebben megvallotta az Is-tenbe vetett bizalmát. Az kap erőt, aki megvallja a maga erőtlenségét.
Egyetlen alkoholistán sem lehet segíteni addig, amíg az illető bizonygatja: akkor teszi le a poharat, amikor akarja. Amikor eljut oda, hogy tehetetlen vagyok, erőtlen vagyok, nem tudok leszokni, nem tudok újat kezdeni, de nem mondok le arról, hogy Is-ten segíthet rajtam, akkor lép be ez az erő. Innen kezdve mutatja meg Isten Szentlelke, mit tud Ő elvégezni valakiben.
Amikor valaki ilyen őszintén ki tudja mondani, hogy nincs erőm, de az én szemem tereád néz, és tőled várok erőt. Amikor elhangzik: Jézus, segíts! Úgy, ahogy Pé-ter ott a viharban felrázta az alvó Jézust: Uram, segíts, mert másképp elveszünk!
Érdekes, hogy ez a segélykiáltás többször is előfordul a Bibliában, és éppen a Szentlélekkel kapcsolatos helyeken. Olvassuk Jóel prófétánál, amikor megígéri, hogy majd kitöltetik a Szentlélek, és azt mondja: aki pedig segítségül fogja hívni az Úrnak nevét, az megszabadul, üdvözül, megtarta-tik. És Péter a pünkösdi prédikációjában idé-zi ezt a jóeli mondatot: aki pedig segítségül hívja az Úrnak nevét, az megszabadul, üdvözül, megtartatik; mert az hívja segítségül, aki már nem magában bízik, de aki az Úrban még mindig bízik. Vagy akkor kezd el igazán bízni benne. És aki Őt segítségül hívja, azt Ő nem hagyja magára.
Az kapja Isten Szentlelkét és ezt az erőt, aki arra használja, amire kapta. Mert Isten nem arra adja, hogy mi ezzel az erővel lekaszaboljuk az ellenségeinket. Nem arra adta, hogy erőfölényünk tudatában mások feje fölé kerekedjünk, hanem először is arra adta, hogy ragaszkodjunk Őhozzá. Legyen erőnk megmaradni a hitben. Hogy az a kicsi hit, amivel hozzá kiáltottunk, erősödjék, növekedjék. Aztán arra adta, hogy legyen erőnk másoknak is mutatni a hozzá vezető utat. Mint az apostolok az üldözés idején, nagy erővel tudjunk Őróla bizonyságot tenni. Ne féltsük magunkat: mit szólnak hozzá, mi lesz a következménye? Az lesz a következménye, hogy aki hittel hallgatja, az üdvözülni fog. S lehet ennél nagyobb dolgot cselekedni ezen a világon? Akkor ez mindent megér, akkor nem szégyellem azt a Krisztust, aki nem szégyellt engem elfogadni, és testvérének nevezni.
Azután adja ezt az erőt arra, hogy más erőtlenek mellé odaálljunk és szép csendesen vagy erősítsük őket, vagy vegyük át egy időre a terheiket, hiszen nekünk már van Jé-zustól kapott erőnk. Akkor erősítsük őket, s tanuljunk meg szolgálni, szeretni. Adja ezt az erőt ahhoz is, hogy tudjunk szenvedést vállalni a Krisztusért, és hogy tudjuk dicsőíteni a mi Urunkat a Szentlélek erejével.
Az ilyen ember már nem magára néz, mert ha magára néz, csak annyit mondhat: az én erőm kicsiny. Nem a bűnre néz, mert akkor csak így folytathatja: a bűn erős nagyon. A megváltó Jézusra néz és azt mond-ja: de te tudsz s akarsz segíteni, hát segíts bajomon. (Szép ez az ének, majd olvassuk el otthon a 461. éneket.)
Jézusra néz tehát az ilyen ember úgy, ahogy a Zsidókhoz írt levélben olvassuk: nézvén a hitnek elkezdőjére és bevégzőjére: Jézusra. Nem magunkra, nem az ellensé-günkre, nem a bajainkra. Ne az erőtlenségünket soroljuk, mert ezt a lemezt mindenki fel tudja tenni és mindenki tud ehhez illusztrációkat adni. Valljuk meg annak az erőtlenségüket, aki maga az erő, és enged-jük, hogy belénk áradjon Jézus ereje, amit a Szentlélek közvetít mindannyiunk számára.
Csak az elmúlt napokban is sokszor hal-lottam ezt: nem bírom tovább. Nincs erőm. Feladom. Összeroskadok. Ezt minden esetben meg kell értenünk, mert egy hosszan tartó betegség, a csillapíthatatlan fizikai fájdalom, a tartós lelki gyötrettetés, a csalódások, a hosszú ideig elhúzódó bizonytalanság, a magány, a külső-belső feszültség, a sokféle nélkülözés el tudja szívni az ember erőit, s ott áll kiszipolyozva, kifacsarva, tényleg a padlón, meg maga alatt — ahogy mondogatni szoktuk. S most mit kezdünk egymással? Hümmögetünk: bizony, ilyen az élet, vagy rosszabb esetben ki-ki el-kezdi sorolni a maga terheit, majdnem úgy: az semmi, ami téged összetört, hanem az enyém… S ettől megvigasztalódik a másik?
A pünkösdi evangélium úgy hangzik: van erő, és Isten Szentlelke hozzáférhetővé tette mindannyiunk számára Istennek ezt az erejét. Ő nem biztat minket, hogy próbáljuk tovább vonszolni magunkat, hanem erőt ad. Nem kell az evezőkkel küszködni. Lehet várni a Szentlélek szelére, tőle kérni erőt, és engedni, hogy aztán Ő vigyen min-ket olyan célok felé, amiket Ő tűzött ki elénk. Tele van a Szentírás erre vonatkozó ígéretekkel. Ő nem a csüggedésnek a Lelke (így is lehet fordítani), hanem az erőnek a Lelke. Jézus azt mondja: maradjatok Jeruzsálemben, mert felruháztattok mennyei erő-vel. Kaptok erőt, amikor a Szentlélek eljön rátok. És tanúim lesztek.
Ő kínálja nekünk ezt az erőt. Van-e any-nyi alázat bennünk, hogy ma elmondjuk: Uram, csakugyan nincs erőm ezzel a nagy sokasággal szemben, ami reám telepszik és a-mi megterhel. De hiszem, hogy nálad van az erőés a hatalom, és te ezt az erőt küldted el nekem is Jézusban, és ezt közvetíti a te Szentlelked, alázatosan kérem tőled ezt. És akkor türelmesen várni, amíg Ő ajándékozni is fog-ja ezt az erőt. Nem kell összeroskadva vonszolnunk magunkat, nem kell dramatizálnunk a helyzetünket, nem kell még nagyobbnak látni a bajokat és gondokat, mint amekkorák, hanem azt az Istent lássuk olyan nagynak, amilyen, aki nekünk ezt az erőt kínálja.
Imádkozzunk!
Atyánk, dicsőítünk téged, és valljuk mi is: nálad van az erő és a hatalom. Veled szemben senki sem állhat meg ma sem.
Bocsásd meg, hogy sokszor hánykolódunk a két véglet között: Hol azt képzeljük magunkról, hogy megvan a szükséges erőnk a terheink hordozásához, hol meg kétségbeesünk és úgy látjuk: semmihez nincs erőnk.
Köszönjük neked, hogy egyik sem igaz. Köszönjük, hogy az az igaz, hogy te mindenhez adsz erőt, ami terhet te helyezel ránk, ami feladatot te tűzöl ki elénk. Bocsásd meg, hogy sokszor olyasmiket is hordani akarunk, amihez nem kapunk tőled erőt. Bocsásd meg a fontoskodásunkat, aggodalmaskodásunkat. Bocsásd meg, hogy nem elég nekünk a mának a gondja, hanem a holnaputáné miatt szenvedni kezdünk már ma. Bocsásd meg, hogy sokszor csak a magunk terhével foglalkozunk, és olyan szeretetlen közönnyel észre sem vesszük a mellettünk levők roskadozását.
Kérünk, hogy Szentlelked teremtsen rendet az életünkben e tekintetben is. Tegye világossá számunkra, hogy mik azok a terhek, amiket nekünk kell hordoznunk. Kik azok, akikért mi vagyunk felelősek előtted. Mik azok a gondok, amikért nekünk kell imádkoznunk, és feladatok, amiket nekünk kell megoldanunk. Mik a te ígéreteid? Amikre ígérted, hogy te fogsz cselekedni. Amikor nekünk veszteg szabad maradnunk és nézni, hogy te milyen csodákat teszel.
Taníts meg így látni a valóságot. Taníts meg a valóságot látni, és ne csak annak egy szeletét, egy szűk területét. Így adj nekünk békességet. Szabadíts meg minden aggodalmaskodástól. Taníts meg örvendezve bízni benned sokféle nehézségünk között is.
Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk a gondjainkat. Könyörgünk, áraszd ki Szentlelkedet a mi népünkre, és adj lelki ébredést ennek a népnek. Könyörgünk szeretteinkért, akiknek nincs erejük talán már akarni sem. Hisszük, hogy ez esetben is nálad van az erő és a hatalom. A mi szemeink tereád néznek akkor is, ha erőtlenek vagyunk velük kapcsolatosan.
Könyörgünk, add a te igédet gazdagon. Engedd, hogy mi is sokkal mélyebben értsük azt, és tudjunk hinni neki.
Könyörgünk, légy irgalmas nekünk, és adj esőt a kiszáradt földekre. Könyörgünk hozzád a nélkülözőkért. Azokért, akik roskadoznak, vagy összeroskadtak a terheik alatt. Indítson minket a te Szentlelked, hogy kinek, mikor, hogyan lehet szolgálnunk, segítenünk.
Köszönjük, hogy minden gondunkat tereád vethetjük, mert neked gondod van reánk.
Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése