Cseri Kálmán Igehirdetései: A GYERMEK HELYE

Alapige:1Sám 1,27-28

Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amit kértem tőle. Én viszont felajánlom az Úrnak. Legyen egész életére felajánlva az Úrnak! És imádták ott az Urat.

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, szeretnénk mi is, így együtt imádni téged. Ebben a világban, amelyben oly sokan gyaláznak téged, és amelyben sokan még a létedet is kétségbe vonják, ahol sok mindent dölyfösen számon kérnek rajtad, és felelősségre vonnak téged olyasmikért, amiket mi követtünk el gonosz szívünkkel, szeretnénk meghajolni előtted, és egyedül néked adni minden dicséretet, dicsőséget, tiszteletet és áldást.

Köszönjük gondviselő szeretetedet. Köszönjük, hogy gondoskodtál rólunk az elmúlt héten is. Oltalmaztál ott is, ahol nem is sejtettük.

Köszönjük az esőt. Alázatosan kérünk, hogy ajándékozz meg most minket lelki esővel is: a te életet támasztó és tápláló élő igéddel. Olyan tikkadt sokszor a mi lelkünk, Atyánk, úgy ki tudunk száradni. Nem marad bennünk semmi őszinte érdeklődés, áldozatkészség, szeretet.

Könyörülj rajtunk és támassz minket új életre, hogy tudjunk úgy élni és cselekedni, ahogyan te, Urunk Jézus Krisztus. Hogy te élj bennünk, minél többünkben, egyre hatalmasabban. Ezt az új életet kérjük tőled és az ebben való megerősödést.

Add, hogy ne hiába legyünk itt. Szeretnénk most csak rád figyelni. Veled szemben nem akarunk bizalmatlanok lenni. Tudjuk, hogy te vagy az, aki mindig a javunkat munkálod. Munkáld ezt most is, kérünk, a te igéddel és újjáteremtő Szentlelkeddel.
Ámen.

Igehirdetés

Öt alkalommal volt szó eddig arról, hogy mit tanít a Szentírás a házasságról és a családról. Legutóbb ennek a hívő ószövetségi családnak az életébe pillantottunk be, amelyről most is olvastunk. Talán még emlékszünk arra, hogy Elkánának és Annának az volt a bánata, hogy nem született gyermekük. Mivel istenfélők voltak, Istentől kértek gyermekáldást. Amikor megszületett a kis Sámuel, azért adták neki ezt a nevet, hogy még az is emlékeztesse őket mindig arra, hogy Isten meghallgat, Isten imádságot meghallgató Úr. Amikor pedig felcseperedett a gyermek, akkor egészen odaadták őt Isten szolgálatára.

Ma egyetlen kérdésre keressünk választ: mit tanít a Biblia arról, hol van a gyermekek helye a családban. Hol a gyermek helye? Hol jelöli ezt ki Isten?

Először két végletet hadd említsek, amelyek messze távol vannak a Szentírásból kapott isteni utasítástól, de amelyekkel sajnos elég gyakran lehet találkoznunk.

Az egyik ilyen véglet az, amikor a gyermek teher, felesleges. Csak gondot okoz. Minek is van? Jobb lenne, ha nem lenne. Vagy: jobb lenne, ha később jött volna. Sok szülő ezt meg is mondja a gyermekének: téged nem akartunk ám, csak úgy lettél. Korábban jöttél, mint ahogy szerettük volna. Szerettünk volna még tanulni, gyűjteni, utazni, élni.

Ki kell mondani: rettenetes lélekgyilkosság az, amikor valaki ilyesmit mond. Már az is baj, ha ilyet gondol. De ha kimondja, az szülői szörnytett. Olyan sebeket okoz ezzel, amiket egy életen át hordoznak ezek a gyerekek. Minden alap nélkül rossz lelkiismeretük lesz, mintha ők lennének az okai a szüleik boldogtalanságának. Mintha miattuk nem valósulhatott volna meg sok jó dolog. És sok más lelki görcs is születik abból, ha valaki nem érzi magát várva vártnak, elfogadottnak, fontosnak, értékesnek.

Sose tegyetek ilyet! És sose kövessétek el azt a bűnt se, amikor a szülők nem fogadják el a gyermekük nemét. Amikor ilyeneket mondanak: ha már lettél, legalább fiúnak születtél volna. Vagy amikor a kamasz fiukkal küszködnek, azt mondják: bárcsak egy aranyos kislányt kaptunk volna. Ez is múlhatatlan sebeket okoz a gyermekek lelkében.

A lelkigondozó tudja, hogy sokszor ezeket a sebeket csak az igazi újjászületés gyógyítja meg. Csak a gyógyító Jézus Krisztus és az újjáteremtő Szentlélek tudja begyógyítani.

Mert ezek a gyerekek lelkileg egész gyermekkorukat magányosan töltik el. Van, amikor fizikailag is, mert ha sosem érnek rá a szülők velük játszani, vagy ha csak kötelességből teszik azt néha úgy, hogy játék közben is örökké az órájukat nézik, mert sietnek valahova, ha soha nincs idejük arra, hogy nyugodtan, elengedetten beszélgessenek, valamit együtt dolgozzanak, együtt megfejtsenek, együtt nevetgéljenek, akkor megint csak azt élik át: fölöslegesek, terhet jelentenek. Jobb lenne, ha nem lennének.

Vagy keresnek maguknak más társaságot, aztán foghatja a fejét a szülő később, hogy kik közé keveredtek és milyen lejtőn indultak el. Annak, hogy utcagyerek, sokféle változata van, és ez a helyzet űzi oda sokszor a gyerekeket.

Ez tehát az egyik véglet: a gyerek senki, teher, minek van. Menjen innen, hagyjon békén.

A másik véglet pedig az, amikor bálványozzák a kicsikét. Többnyire drága játékokból építenek egy emelvényt neki, arra felhelyezik őt, és istenként tisztelik. Körülötte forog minden és mindenki. Ő szabja meg a szülők időbeosztását is, a programjaikat. Ő szabja meg az étrendet a családban, a családi költségvetést. Csakugyan imádják a drágát.

Ezt azután meg is szokja, egy idő után meg is követeli, és torzó lesz belőle. Nemcsak a nagyszülőknek a kísértése ez, hanem némely anyukáknak is, és elkezdik már az áldott állapot közepe táján. Egyre kevesebbet törődnek a férjükkel meg önmagukkal is, és csak a várva várt kicsike tölti be a gondolataikat. Vége van mindennek vége a házaséletnek, vége mindenféle gyengédségnek és figyelmességnek, mert jön a császár, már készen van a talapzata.

És ha ez állandósul, miután hazajöttek a kórházból, és szintén sokadrangúvá válik minden és mindenki, csak ő a fontos személy, akkor a legbiztosabb úton haladnak a házasságuk meg a gyermekük tönkretétele felé. Ez a másik véglet.

És mit tanít nekünk Isten igéje? Hol van a helye a gyermeknek a családban?

Megkérdeztem többeket, hogy milyen sorrendbe raknák a következő három dolgot egy család értékrendjén belül: házasság, gyermek, Isten? Mi a helyes rangsor?

A legtöbben a gyereket tették az első helyre, utána a legtöbben a házasságot másodikra, és Isten a sor végére került. A vallásosabbak Istent tették a második helyre és a házasság került a sor végére.

Mit tanít nekünk a Szentírás?

Isten igéje egyértelműen és határozottan azt mondja, hogy ennek a háromnak az Istentől rendelt sorrendje, ami nekünk és gyermekeinknek a legjobb, ha első helyen Isten van, a másodikon a házasság és a harmadikon a gyerekek.

Az, hogy a harmadik helyre kerülnek ők, nem azt jelenti, hogy ők az utolsók, hanem azt, hogy az a legvédettebb hely. Mert ha egy család fölé borul az élő Isten gondviselő szeretete, és ezen belül a szülők mindvégig szeretik egymást, akkor ebben a kettős burokban van leginkább védve a gyermek. Vagy amikor ez így van, ott általában többes számban lehet beszélni: a gyermekek. Ebben a védettségben fejlődnek harmonikus személyiséggé, egészséges jellemmé. Ebben a biztonságban válhatnak a szó eredeti, bibliai értelmében emberré. Amikor pedig kiszabadulnak majd, és önállóak lesznek, akkor ebből a védettségből kikerülve tudnak helyesen élni a szabadságukkal. Mert ez a biztonság felkészítést is jelent az önállóságra és a szabadságra.

Isten igéje tehát azt mondja, hogy ha jót akarunk a gyerekeinknek, akkor legyen az életünkben az abszolút első helyen mindig az élő Isten, akit egy szívvel, egy szájjal tiszteljünk, mint szülők. Utána következzék a házastársunk, akit minden élethelyzetben a legelsősorban szeretünk, és szintén tisztelünk, segítünk. Így fogjuk tudni helyesen együtt szeretni a gyermekeinket. Nem majomszeretettel, hanem azzal a szeretettel, ami azt adja nekik mindig, amire éppen szükségük van. De ha ő áll a talapzaton és kis istenné tesszük, vagy ha senkinek tekintjük, átnézünk rajta, egy tárgy, akkor feltétlenül tönkretesszük.

Elkána és Anna életében ez volt a sorrend. Amikor valami gondjuk volt, azt Istennek mondták el. Gyermeket is tőle kértek. Amikor megkapták, neki köszönték meg. Amikor már nagyobbacska volt, neki ajánlották fel és adták vissza. Isten megbízásából próbáltak a kis Sámuelnek meg a testvéreinek (született még öt testvére) jó szülei lenni, de Isten volt az abszolút tekintély. Őreá néztek mind a ketten, utána egymásra való tekintettel hoztak döntéseket. Ezért mondhatjuk el: jól járt a kis Sámuel, hogy éppen ilyen családba született!

Hogyan működik ez a bibliai családmodell, ha valóban Isten van az első helyen a családban, azután a házaspár következik, és utána a gyermekek a legnagyobb biztonságban. Hogyan működik ez?

Most csak a vázlatát lehet elmondani annak, amit erről a Szentírás tanít, de talán ez is segítség lesz sokunknak.

1. Isten van tehát az első helyen az istenfélő családokban. Itt fontos látnunk, hogy ezt nem mi döntöttük el. Nem mi tesszük Istent az első helyre. Ő tőlünk és a magas vélekedésünktől teljesen függetlenül az első helyen van, mert Ő az Isten, akárhogyan vélekedik róla bárki is. A hívő ember csak felismeri és elismeri, hogy Ő az Isten, és így viszonyul hozzá. Ezért lesz a valóban istenfélő családoknál természetes az, hogy ki az Úr a házban. Az Úr az úr a házban. Az az Úr Isten, aki előtt tisztelettel borul le apa és anya. És látva tőlük a gyerekeik jó modellt, jó mintát, talán majd ők is eljutnak oda, hogy ők is szívükből tisztelik Őt.

Ezt a hívő csak felismeri és elismeri. És akkor kerül a helyére és teljesedik ki az élete. Mivel felismerte és elismerte, hogy Isten az Úr, ezért nem akar uralkodni sem a házastársán, sem a gyerekein, sem az öregedő szülőkön. Senkin, mert az Úr uralkodik, és együtt akarnak engedelmeskedni ennek az Úrnak. Így is van akaratuk, de közös imádságuk az, amit Dávid így mondott: taníts engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem. Nem a gyerek a kis isten. Nem a zsarnok apa próbál uralkodni. Nem a furfangos anya, vagy egy anyacsászárnő nagymama akarja az uralkodói pálcát a kezében tartani, hanem az Úr az Isten, és mindnyájan készek meghajolni előtte.

Mennyi felesleges veszekedésnek az elejét veszik így! Nem egymással mérkőznek a hatalomért, hanem komolyan veszik, hogy "Tied a hatalom", mi pedig egymást segítve szeretnénk a te akaratodat teljesíteni. Az ilyen családban sokkal könnyebb megbocsátani, hiszen Isten bocsánatából élnek a hívők. Sokkal könnyebb egymásnak és másoknak is segíteni, hiszen Jézus Krisztus nagy segítségét kaphatták és ez adott nekik új életet. Sokkal könnyebb egymást szeretni, mert az Isten örök szeretete élteti őket is, és az árad rajtuk keresztül.

Az egész családi menetet meghatározza az, ha tudatosan az Úr az úr a házban, Őt istenítik, Őt imádják, neki akarnak engedelmeskedni.

2. Ezután a második helyen a házastársam van. Nem a szüleim többé - ezt láttuk -, nem is a gyerekeink, nem ők parancsolnak, az Úr parancsol mindnyájunknak, és Őelőtte leborulva mi ketten egymást szeretjük a legjobban.

Azok a szülők tesznek a legtöbbet a gyerekeikért, akik egymást igazán szeretik. Nagy igazságot mondott az, aki egyszer ezt mondta: az az apa teszi a legtöbbet a gyerekeiért, aki szereteti az anyjukat és fordítva is. Ezt nekünk komolyan kell vennünk. Nem lehet rövidre zárni a dolgokat, illetve ha megpróbáljuk, ott mindenki sérül, és senki sem kapja meg azt, amire szüksége lenne.

Mert ebben a kettős burokban vannak igazán védve a gyerekek. Ez ad olyan fészekmeleget, ahol kibontakozhatnak, s ahonnan majd szárnyukra engedjük őket, és öröm lesz nézni, hogy repülnek, mert jó irányba repülnek.

A Biblia egyébként is azt tanítja, hogy a gyermek nem végső célja és értelme a házasságnak, hanem gyümölcse. Fontos a gyümölcs, fontos, hogy minél több gyümölcs legyen, fontos, hogy egészséges gyümölcsöt teremjen egy fa. De a házasságnak nem a gyermek a végső célja, hanem az, amit Isten így jelölt meg: lesznek ketten egy testté. Van ennek biológiai jelentése is, bele van sűrítve ebbe a szexuális élet, de benne van ebben az is, hogy két egymást szerető ember között olyan különös lelki egység jöhet létre a házasságban, ami egyetlen más emberi kapcsolatban sem jöhet létre. Szinte egy új személyiség valósul meg: a házasság személyisége. Ez a végső cél.

Így érthetjük meg azt, hogy ha egy házasságba nem adatik gyermek, pedig szeretnének. Akkor annak a házasságnak is van értelme, az emiatt még nem válik értelmetlenné. S amikor az utolsó gyermek is kiröpült és önálló lett, akkor a két otthon maradt szülőnek a házassága nem vált céltalanná, ha addig is fontosak egymásnak és ápolták az egymással való közösségüket.

Azért kerül válságba sok házasság, amikor megint magukra maradnak, nem tudnak mit kezdeni egymással, mert addig sem ők voltak a legfontosabbak egymás számára ezen a földön. Erre tudatosan törekedni kell minden házasságban.

Megint csak azt kell mondanunk, hogy Elkána és Anna házassága szép példa erre. Elkána akkor is látta értelmét házasságuknak, és szerette feleségét, amikor hosszú időn át nem született gyermekük. Akkor sem fordult el a szíve tőle, amikor végleg otthagyták a kis Sámuelt Éli főpapnál a silói templomban, mert nem a kis Sámuel kötötte őket össze. Nem ő volt a házasságuknak a tartalma.

Hogyha így van, csak akkor következik be az is, hogy nem lesz féltékeny Istenre egyik házasfél sem. Ez is azért fordul elő, mert egymással nincs meg az Istentől rendelt kapcsolatuk. Nem kell félnünk attól, ha házastársunk szereti az Úr Jézust, és engedelmeskedni akar neki. Tegyük ezt együtt. Szeressük együtt az Urat. Ebben a szeretetben lesz igazán masszív, teherbíró az egymás iránti szeretetünk is. Így fogjuk okosan szeretni a gyerekeket is.

3. Ha így lesz harmadik helyen a gyermek, akkor soha nem lesz feleslegessé, de soha nem fogjuk bálványozni őt. Akkor nem fogjuk imádni, hanem szeretni. Szeretni pedig azt jelenti a Biblia nyelvén, hogy megadom a másiknak azt, amire szüksége van.

Néha arra van szüksége, hogy kiporoljuk a fenekét. Erről is beszél a Szentírás: a kemény szeretetről. Nem azért, mert engem feldühített a főnök és megverem a gyerekemet, hanem azért, mert neki akkor arra van szüksége. Ehhez kell Istentől kapott bölcsesség. De ez is csak akkor működik jól, ha mindenki a helyén van. Isten is a helyén van, akire ilyenkor feltekintünk, hogy Uram, mit kell most tenni, mert ilyen helyzet még nem volt, még négy éves nem volt, még tizenhárom éves sosem volt, húsz éves sem volt soha. Minden feladat új a nevelésben. Egészen másként tizennégy éves az egyik, mint a másik.

Nem is lehet Istentől kapott bölcsesség nélkül helyesen nevelni őket, helyesen szeretni őket, megadni nekik azt, amire szükségük van. De ha ki-ki a helyén van, akkor Isten csodálatosan megadja ezt, és sokszor maga a szülő csodálkozik azon, hogyan tudtam most így eltalálni, hogy ez volt a helyes az ő érdekükben. Isten vezet ebben is minket.

De a gyerekek nem kultuszra vágynak, hanem arra, hogy gyermekként szeressük őket. Ahogy nőnek, egyre több szabadságra neveljük őket. Nem, hogy szabadon eresszük, és csinálj, amit tudsz a nagy életben, hanem felkészíteni arra, hogy legyen iránytűje, amivel eligazodik az élet dzsungelében. Hogy legyenek szempontjai, amik alapján dönt majd egy számára meglepő helyzetben. Hogy hasznosítsa az otthon látott sok-sok jó példát arra, mikor mit kell tennie. Nem biztos, hogy úgy fog viselkedni, mint ahogy a szülőktől látta, de ha az alapokat leraktuk, akkor azokra az alapokra fog építeni, amik igaznak bizonyultak a szülők életében is.

Ilyenkor bosszulja meg magát az, ha valaki bálványozta a gyerekét. Mert aki bálványozza, az magához igyekszik kötni. Képtelen elengedni, sose lesz igazán önálló, a szabadsággal helyesen élni tudó felnőtt, érett személyiség a gyermeke. A szülő önzése értéktelenebbé teszi a gyermeket.

Ahol egy szülőpár imádja az Istent, aki az első helyen van, igazán szereti egymást, az így tudja nevelni a gyermekét, és így tudja majd elengedni, ahogy itt Anna és Elkána tette a kis Sámuellel. Ők nem tekintették saját tulajdonuknak ezt a gyermeket, mint ahogy nem is az. Minden gyermek Isten tulajdona, aki teremtette őket, csak ránk bízza egy időre. Mondom Jézus Krisztus szép szavát: sáfárokká teszi a szülőket egy időre, hogy lehetőleg ne tegyenek kárt a gyerekeikben, hogy ne csak az atyáiktól örökölt hiábavaló életet vigyék tovább, hanem Istentől kapott kincseket is tudjon továbbadni nekik a szülő, és amíg a szülő nevelheti őket, addig hadd ismerjék meg a gyermekek azt, akinek a tulajdonai ők. Hadd ismerjék meg a szülőtől az élő Istent. Ez gyönyörű papi feladata minden szülőnek, és mindenkinek, akire Isten gyermekeket bízott.

Ez tehát a bibliai sorrend: Isten, házasság, gyermek. Akkor járnak jól a gyerekeink, ha ezt komolyan vesszük. És ha egy családban nem istenfélők a szülők, akkor is ez a sorrend: előbb a házastársam és utána a gyermekeink. Ez nem a gyerekek elhanyagolását, mellőzését jelenti.

Mond-e valamit a Biblia azokról és azoknak, akiknek nincs házastársuk, és akiknek nincsenek vér szerinti gyermekeik? Mond bizony.

Valaki, aki egész életében egyedül élt, nem házasodott meg, nem születtek gyermekei, ezt írja az egyik levelében: "Gyermekeim, akiket ismét fájdalommal szülök, amíg kiábrázolódik bennetek a Krisztus." (Gal 4,19)

Pál apostol egyedül élte le az életét, de mivel az életében az első helyen az élő Isten állt, ezért szenvedélyes vágyat érzett arra, hogy legyenek lelki gyermekei. Hogy bábáskodjék emberek újjászületésénél. Hogy sokakat odavezessen az Úr Jézushoz. És ennek érdekében sok mindenre képes volt. Képes volt minden áldozatra. Amíg olyan korúak voltak lelkileg, tejjel táplálta őket, amikor már kinőtt a foguk és egy kicsit érettebbek voltak, keményebb eledellel táplálta őket (ott van a leveleiben a nyoma ennek). Név szerint számon tartotta őket. Volt úgy, hogy naponta imádkozott értük. Amikor leveleket ír nekik, a levél elején biztosítja őket erről. Sok-sok nevet felsorol és érdeklődik: ez hogy van? és azok kibékültek-e már? és azok meggyógyultak-e már? mert naponta hordozlak titeket az Isten előtt. Szenvedélyesen szerette lelki gyermekeit és egyre többeket hívott az Úr Jézushoz, hogy új életet kapjanak. Ez nemcsak a nagy Pállal volt így, ez ma is így van.

Akinek az életében csakugyan úr az Úr, aki Jézus Krisztust mint Urát tiszteli és követi, annak a szívében szenvedélyes vágy ébred, hogy sokakat hozzá vezessen. Ahogy az ő életét Jézus oldotta meg, sok nyomorult embernek a nyomorúsága hadd oldódjék meg igazán, és legyenek boldogok. Ahogy minden szülő szíve vágya, hogy a gyermeke boldog legyen, minden hívőnek a szíve vágya, hogy legyenek lelki gyermekei, és azok boldogok legyenek.

Ilyen értelemben érvényes az Ézsaiás 54,1, ahol ezt mondja Isten "Ujjongj te meddő, aki nem szültél, vígan ujjong! Örvendj, aki nem vajúdtál, mert több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak! - mondja az Úr."

Isten segítsen mindnyájunkat, hogy akármilyen a családi állapotunk, akárhogyan alakult az eddigi életutunk, akármilyen a sorsunk, kerüljön az első helyre a feltámadott dicsőséges Jézus Krisztus. Tudjuk Őt igazán tisztelni, Istenként magasztalni, Megváltónkként hálát adni neki, tanítványaiként követni.

Ezután legyen a szívünkben ez a vágy és engedjünk ennek, hogy akár vannak vér szerinti gyermekeink, akár nincsenek, legyen minél több lelki gyermekünk, akiket sokszor fájdalommal szülünk meg újra és újra, mert visszaeshetnek, elbukhatnak, megcsúfolnak bennünket, hálátlanok lehetnek. De nekünk makacsul szabad hinnünk, hogy akiben Isten elkezdte a munkáját, azt be is végzi. Nem mi szüljük újjá őket, mi legfeljebb megszülni tudtuk (az édesanyjuk) őket. Isten Szentlelke teremti újjá az életüket. De mi tudjuk mutatni azt az utat, ami Jézushoz vezet. Tudunk előttük járni és elmondani azt, amit Pál le mert írni: legyetek az én követőim, miképpen én a Krisztusé (1Kor 11,1).

Ebben akar minket megújítani Isten. Akármilyenek a körülményeink, sokakat vezethetünk hozzá. Azután rábízhatjuk őket a mi hű Jézusunknak a kezére, aki nem feledkezik el rólunk, s ha mi lehunyjuk a szemünket, és nem tudunk értük imádkozni, Ő akkor is szüntelen él, hogy esedezzék érettük. És Ő, aki elindítja őket az úton, célba is fogja vezetni őket.

Imádkozzunk!

Köszönjük, dicsőséges Urunk, hogy hűséges kézzel vezeted azokat, akik bíznak benned. Bocsásd meg, ha sokszor bántottunk téged bizalmatlanságunkkal. Bocsásd meg, ha nem merjük igazán nagy békességgel reád bízni gyermekeinket sem. Bocsásd meg, ha szüntelenül aggódunk lelki gyermekeinkért ahelyett, hogy dicsőítenénk téged bennük végzett munkádért.

Kérünk, növeljed a hitünket. Bocsásd meg azt a sok bűnt, vétket, hibát, amit ezen a téren elkövettünk. Itt is, ott is, ahogy hallottuk igéd tanítását, magunkra ismertünk. Kérünk, hozd helyre, amit elrontottunk, és segíts másként folytatni.

Adj bátorságot újat kezdeni a házasságunkban, a családunkban, az egyedüllétünkben. Mutasd meg, hogy mik azok a feladatok, amiket te bíztál ránk. Nem mással akarjuk tölteni ezt a rövid földi életet. Segíts minket a helyünkre állni, hogy elvégezzük tőled kapott feladatainkat. Add, hogy hű és bölcs sáfárok legyünk.

Könyörgünk hozzád szeretteinkért. Könyörgünk a felnövekvő nemzedékért, hogy minél többen megismerjenek téged. Neked köszönjük meg a most befejeződött tanévet. Kérünk, készíts pihenést a pedagógusoknak, és add, hogy az ifjúság is tisztán és értelmesen töltse a nyarat.

Könyörgünk hozzád: adjál sok lelki áldást azon a sok konferencián, csendeshéten, ami előttünk van. Könyörgünk gyülekezetünk kicsinyeiért is, akik éppen tegnap indultak el ilyen csendeshétre, hadd ismerjék meg minél előbb a te örök szeretetedet, megváltó Urunk Jézus Krisztus.

A te Szentlelked vezessen minket a tanítvánnyá tétel szolgálatában is. Hadd legyenek nekünk lelki gyermekeink, akik majd ha megállunk előtted ama napon, csendesen reánk mutathatnak, hogy mi vezettük őket tehozzád. Legyen azért is egyedül tied a dicsőség, ha ezt végezhetjük. Vezess minket ebben a szolgálatban. Ámen!