2018. január 1., hétfő

Cseri Kálmán Igehirdetései: A GYERMEK HELYE

Alapige:1Sám 1,27-28
Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amit kértem tőle. Én viszont felajánlom az Úrnak. Legyen egész életére felajánlva az Úrnak! És imádták ott az Urat.

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, szeretnénk mi is, így együtt imádni téged. Ebben a világban, amelyben oly sokan gyaláznak téged, és amelyben sokan még a létedet is kétségbe vonják, ahol sok mindent dölyfösen számon kérnek rajtad, és felelősségre vonnak téged olyasmikért, amiket mi követtünk el gonosz szívünkkel, szeretnénk meghajolni előtted, és egyedül néked adni minden dicséretet, dicsőséget, tiszteletet és áldást.

Köszönjük gondviselő szeretetedet. Köszönjük, hogy gondoskodtál rólunk az elmúlt héten is. Oltalmaztál ott is, ahol nem is sejtettük.

Köszönjük az esőt. Alázatosan kérünk, hogy ajándékozz meg most minket lelki esővel is: a te életet támasztó és tápláló élő igéddel. Olyan tikkadt sokszor a mi lelkünk, Atyánk, úgy ki tudunk száradni. Nem marad bennünk semmi őszinte érdeklődés, áldozatkészség, szeretet.

Könyörülj rajtunk és támassz minket új életre, hogy tudjunk úgy élni és cselekedni, ahogyan te, Urunk Jézus Krisztus. Hogy te élj bennünk, minél többünkben, egyre hatalmasabban. Ezt az új életet kérjük tőled és az ebben való megerősödést.

Add, hogy ne hiába legyünk itt. Szeretnénk most csak rád figyelni. Veled szemben nem akarunk bizalmatlanok lenni. Tudjuk, hogy te vagy az, aki mindig a javunkat munkálod. Munkáld ezt most is, kérünk, a te igéddel és újjáteremtő Szentlelkeddel.
Ámen.

Igehirdetés

Öt alkalommal volt szó eddig arról, hogy mit tanít a Szentírás a házasságról és a családról. Legutóbb ennek a hívő ószövetségi családnak az életébe pillantottunk be, amelyről most is olvastunk. Talán még emlékszünk arra, hogy Elkánának és Annának az volt a bánata, hogy nem született gyermekük. Mivel istenfélők voltak, Istentől kértek gyermekáldást. Amikor megszületett a kis Sámuel, azért adták neki ezt a nevet, hogy még az is emlékeztesse őket mindig arra, hogy Isten meghallgat, Isten imádságot meghallgató Úr. Amikor pedig felcseperedett a gyermek, akkor egészen odaadták őt Isten szolgálatára.

Ma egyetlen kérdésre keressünk választ: mit tanít a Biblia arról, hol van a gyermekek helye a családban. Hol a gyermek helye? Hol jelöli ezt ki Isten?

Először két végletet hadd említsek, amelyek messze távol vannak a Szentírásból kapott isteni utasítástól, de amelyekkel sajnos elég gyakran lehet találkoznunk.

Az egyik ilyen véglet az, amikor a gyermek teher, felesleges. Csak gondot okoz. Minek is van? Jobb lenne, ha nem lenne. Vagy: jobb lenne, ha később jött volna. Sok szülő ezt meg is mondja a gyermekének: téged nem akartunk ám, csak úgy lettél. Korábban jöttél, mint ahogy szerettük volna. Szerettünk volna még tanulni, gyűjteni, utazni, élni.

Ki kell mondani: rettenetes lélekgyilkosság az, amikor valaki ilyesmit mond. Már az is baj, ha ilyet gondol. De ha kimondja, az szülői szörnytett. Olyan sebeket okoz ezzel, amiket egy életen át hordoznak ezek a gyerekek. Minden alap nélkül rossz lelkiismeretük lesz, mintha ők lennének az okai a szüleik boldogtalanságának. Mintha miattuk nem valósulhatott volna meg sok jó dolog. És sok más lelki görcs is születik abból, ha valaki nem érzi magát várva vártnak, elfogadottnak, fontosnak, értékesnek.

Sose tegyetek ilyet! És sose kövessétek el azt a bűnt se, amikor a szülők nem fogadják el a gyermekük nemét. Amikor ilyeneket mondanak: ha már lettél, legalább fiúnak születtél volna. Vagy amikor a kamasz fiukkal küszködnek, azt mondják: bárcsak egy aranyos kislányt kaptunk volna. Ez is múlhatatlan sebeket okoz a gyermekek lelkében.

A lelkigondozó tudja, hogy sokszor ezeket a sebeket csak az igazi újjászületés gyógyítja meg. Csak a gyógyító Jézus Krisztus és az újjáteremtő Szentlélek tudja begyógyítani.

Mert ezek a gyerekek lelkileg egész gyermekkorukat magányosan töltik el. Van, amikor fizikailag is, mert ha sosem érnek rá a szülők velük játszani, vagy ha csak kötelességből teszik azt néha úgy, hogy játék közben is örökké az órájukat nézik, mert sietnek valahova, ha soha nincs idejük arra, hogy nyugodtan, elengedetten beszélgessenek, valamit együtt dolgozzanak, együtt megfejtsenek, együtt nevetgéljenek, akkor megint csak azt élik át: fölöslegesek, terhet jelentenek. Jobb lenne, ha nem lennének.

Vagy keresnek maguknak más társaságot, aztán foghatja a fejét a szülő később, hogy kik közé keveredtek és milyen lejtőn indultak el. Annak, hogy utcagyerek, sokféle változata van, és ez a helyzet űzi oda sokszor a gyerekeket.

Ez tehát az egyik véglet: a gyerek senki, teher, minek van. Menjen innen, hagyjon békén.

A másik véglet pedig az, amikor bálványozzák a kicsikét. Többnyire drága játékokból építenek egy emelvényt neki, arra felhelyezik őt, és istenként tisztelik. Körülötte forog minden és mindenki. Ő szabja meg a szülők időbeosztását is, a programjaikat. Ő szabja meg az étrendet a családban, a családi költségvetést. Csakugyan imádják a drágát.

Ezt azután meg is szokja, egy idő után meg is követeli, és torzó lesz belőle. Nemcsak a nagyszülőknek a kísértése ez, hanem némely anyukáknak is, és elkezdik már az áldott állapot közepe táján. Egyre kevesebbet törődnek a férjükkel meg önmagukkal is, és csak a várva várt kicsike tölti be a gondolataikat. Vége van mindennek vége a házaséletnek, vége mindenféle gyengédségnek és figyelmességnek, mert jön a császár, már készen van a talapzata.

És ha ez állandósul, miután hazajöttek a kórházból, és szintén sokadrangúvá válik minden és mindenki, csak ő a fontos személy, akkor a legbiztosabb úton haladnak a házasságuk meg a gyermekük tönkretétele felé. Ez a másik véglet.

És mit tanít nekünk Isten igéje? Hol van a helye a gyermeknek a családban?

Megkérdeztem többeket, hogy milyen sorrendbe raknák a következő három dolgot egy család értékrendjén belül: házasság, gyermek, Isten? Mi a helyes rangsor?

A legtöbben a gyereket tették az első helyre, utána a legtöbben a házasságot másodikra, és Isten a sor végére került. A vallásosabbak Istent tették a második helyre és a házasság került a sor végére.

Mit tanít nekünk a Szentírás?

Isten igéje egyértelműen és határozottan azt mondja, hogy ennek a háromnak az Istentől rendelt sorrendje, ami nekünk és gyermekeinknek a legjobb, ha első helyen Isten van, a másodikon a házasság és a harmadikon a gyerekek.

Az, hogy a harmadik helyre kerülnek ők, nem azt jelenti, hogy ők az utolsók, hanem azt, hogy az a legvédettebb hely. Mert ha egy család fölé borul az élő Isten gondviselő szeretete, és ezen belül a szülők mindvégig szeretik egymást, akkor ebben a kettős burokban van leginkább védve a gyermek. Vagy amikor ez így van, ott általában többes számban lehet beszélni: a gyermekek. Ebben a védettségben fejlődnek harmonikus személyiséggé, egészséges jellemmé. Ebben a biztonságban válhatnak a szó eredeti, bibliai értelmében emberré. Amikor pedig kiszabadulnak majd, és önállóak lesznek, akkor ebből a védettségből kikerülve tudnak helyesen élni a szabadságukkal. Mert ez a biztonság felkészítést is jelent az önállóságra és a szabadságra.

Isten igéje tehát azt mondja, hogy ha jót akarunk a gyerekeinknek, akkor legyen az életünkben az abszolút első helyen mindig az élő Isten, akit egy szívvel, egy szájjal tiszteljünk, mint szülők. Utána következzék a házastársunk, akit minden élethelyzetben a legelsősorban szeretünk, és szintén tisztelünk, segítünk. Így fogjuk tudni helyesen együtt szeretni a gyermekeinket. Nem majomszeretettel, hanem azzal a szeretettel, ami azt adja nekik mindig, amire éppen szükségük van. De ha ő áll a talapzaton és kis istenné tesszük, vagy ha senkinek tekintjük, átnézünk rajta, egy tárgy, akkor feltétlenül tönkretesszük.

Elkána és Anna életében ez volt a sorrend. Amikor valami gondjuk volt, azt Istennek mondták el. Gyermeket is tőle kértek. Amikor megkapták, neki köszönték meg. Amikor már nagyobbacska volt, neki ajánlották fel és adták vissza. Isten megbízásából próbáltak a kis Sámuelnek meg a testvéreinek (született még öt testvére) jó szülei lenni, de Isten volt az abszolút tekintély. Őreá néztek mind a ketten, utána egymásra való tekintettel hoztak döntéseket. Ezért mondhatjuk el: jól járt a kis Sámuel, hogy éppen ilyen családba született!

Hogyan működik ez a bibliai családmodell, ha valóban Isten van az első helyen a családban, azután a házaspár következik, és utána a gyermekek a legnagyobb biztonságban. Hogyan működik ez?

Most csak a vázlatát lehet elmondani annak, amit erről a Szentírás tanít, de talán ez is segítség lesz sokunknak.

1. Isten van tehát az első helyen az istenfélő családokban. Itt fontos látnunk, hogy ezt nem mi döntöttük el. Nem mi tesszük Istent az első helyre. Ő tőlünk és a magas vélekedésünktől teljesen függetlenül az első helyen van, mert Ő az Isten, akárhogyan vélekedik róla bárki is. A hívő ember csak felismeri és elismeri, hogy Ő az Isten, és így viszonyul hozzá. Ezért lesz a valóban istenfélő családoknál természetes az, hogy ki az Úr a házban. Az Úr az úr a házban. Az az Úr Isten, aki előtt tisztelettel borul le apa és anya. És látva tőlük a gyerekeik jó modellt, jó mintát, talán majd ők is eljutnak oda, hogy ők is szívükből tisztelik Őt.

Ezt a hívő csak felismeri és elismeri. És akkor kerül a helyére és teljesedik ki az élete. Mivel felismerte és elismerte, hogy Isten az Úr, ezért nem akar uralkodni sem a házastársán, sem a gyerekein, sem az öregedő szülőkön. Senkin, mert az Úr uralkodik, és együtt akarnak engedelmeskedni ennek az Úrnak. Így is van akaratuk, de közös imádságuk az, amit Dávid így mondott: taníts engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem. Nem a gyerek a kis isten. Nem a zsarnok apa próbál uralkodni. Nem a furfangos anya, vagy egy anyacsászárnő nagymama akarja az uralkodói pálcát a kezében tartani, hanem az Úr az Isten, és mindnyájan készek meghajolni előtte.

Mennyi felesleges veszekedésnek az elejét veszik így! Nem egymással mérkőznek a hatalomért, hanem komolyan veszik, hogy "Tied a hatalom", mi pedig egymást segítve szeretnénk a te akaratodat teljesíteni. Az ilyen családban sokkal könnyebb megbocsátani, hiszen Isten bocsánatából élnek a hívők. Sokkal könnyebb egymásnak és másoknak is segíteni, hiszen Jézus Krisztus nagy segítségét kaphatták és ez adott nekik új életet. Sokkal könnyebb egymást szeretni, mert az Isten örök szeretete élteti őket is, és az árad rajtuk keresztül.

Az egész családi menetet meghatározza az, ha tudatosan az Úr az úr a házban, Őt istenítik, Őt imádják, neki akarnak engedelmeskedni.

2. Ezután a második helyen a házastársam van. Nem a szüleim többé - ezt láttuk -, nem is a gyerekeink, nem ők parancsolnak, az Úr parancsol mindnyájunknak, és Őelőtte leborulva mi ketten egymást szeretjük a legjobban.

Azok a szülők tesznek a legtöbbet a gyerekeikért, akik egymást igazán szeretik. Nagy igazságot mondott az, aki egyszer ezt mondta: az az apa teszi a legtöbbet a gyerekeiért, aki szereteti az anyjukat és fordítva is. Ezt nekünk komolyan kell vennünk. Nem lehet rövidre zárni a dolgokat, illetve ha megpróbáljuk, ott mindenki sérül, és senki sem kapja meg azt, amire szüksége lenne.

Mert ebben a kettős burokban vannak igazán védve a gyerekek. Ez ad olyan fészekmeleget, ahol kibontakozhatnak, s ahonnan majd szárnyukra engedjük őket, és öröm lesz nézni, hogy repülnek, mert jó irányba repülnek.

A Biblia egyébként is azt tanítja, hogy a gyermek nem végső célja és értelme a házasságnak, hanem gyümölcse. Fontos a gyümölcs, fontos, hogy minél több gyümölcs legyen, fontos, hogy egészséges gyümölcsöt teremjen egy fa. De a házasságnak nem a gyermek a végső célja, hanem az, amit Isten így jelölt meg: lesznek ketten egy testté. Van ennek biológiai jelentése is, bele van sűrítve ebbe a szexuális élet, de benne van ebben az is, hogy két egymást szerető ember között olyan különös lelki egység jöhet létre a házasságban, ami egyetlen más emberi kapcsolatban sem jöhet létre. Szinte egy új személyiség valósul meg: a házasság személyisége. Ez a végső cél.

Így érthetjük meg azt, hogy ha egy házasságba nem adatik gyermek, pedig szeretnének. Akkor annak a házasságnak is van értelme, az emiatt még nem válik értelmetlenné. S amikor az utolsó gyermek is kiröpült és önálló lett, akkor a két otthon maradt szülőnek a házassága nem vált céltalanná, ha addig is fontosak egymásnak és ápolták az egymással való közösségüket.

Azért kerül válságba sok házasság, amikor megint magukra maradnak, nem tudnak mit kezdeni egymással, mert addig sem ők voltak a legfontosabbak egymás számára ezen a földön. Erre tudatosan törekedni kell minden házasságban.

Megint csak azt kell mondanunk, hogy Elkána és Anna házassága szép példa erre. Elkána akkor is látta értelmét házasságuknak, és szerette feleségét, amikor hosszú időn át nem született gyermekük. Akkor sem fordult el a szíve tőle, amikor végleg otthagyták a kis Sámuelt Éli főpapnál a silói templomban, mert nem a kis Sámuel kötötte őket össze. Nem ő volt a házasságuknak a tartalma.

Hogyha így van, csak akkor következik be az is, hogy nem lesz féltékeny Istenre egyik házasfél sem. Ez is azért fordul elő, mert egymással nincs meg az Istentől rendelt kapcsolatuk. Nem kell félnünk attól, ha házastársunk szereti az Úr Jézust, és engedelmeskedni akar neki. Tegyük ezt együtt. Szeressük együtt az Urat. Ebben a szeretetben lesz igazán masszív, teherbíró az egymás iránti szeretetünk is. Így fogjuk okosan szeretni a gyerekeket is.

3. Ha így lesz harmadik helyen a gyermek, akkor soha nem lesz feleslegessé, de soha nem fogjuk bálványozni őt. Akkor nem fogjuk imádni, hanem szeretni. Szeretni pedig azt jelenti a Biblia nyelvén, hogy megadom a másiknak azt, amire szüksége van.

Néha arra van szüksége, hogy kiporoljuk a fenekét. Erről is beszél a Szentírás: a kemény szeretetről. Nem azért, mert engem feldühített a főnök és megverem a gyerekemet, hanem azért, mert neki akkor arra van szüksége. Ehhez kell Istentől kapott bölcsesség. De ez is csak akkor működik jól, ha mindenki a helyén van. Isten is a helyén van, akire ilyenkor feltekintünk, hogy Uram, mit kell most tenni, mert ilyen helyzet még nem volt, még négy éves nem volt, még tizenhárom éves sosem volt, húsz éves sem volt soha. Minden feladat új a nevelésben. Egészen másként tizennégy éves az egyik, mint a másik.

Nem is lehet Istentől kapott bölcsesség nélkül helyesen nevelni őket, helyesen szeretni őket, megadni nekik azt, amire szükségük van. De ha ki-ki a helyén van, akkor Isten csodálatosan megadja ezt, és sokszor maga a szülő csodálkozik azon, hogyan tudtam most így eltalálni, hogy ez volt a helyes az ő érdekükben. Isten vezet ebben is minket.

De a gyerekek nem kultuszra vágynak, hanem arra, hogy gyermekként szeressük őket. Ahogy nőnek, egyre több szabadságra neveljük őket. Nem, hogy szabadon eresszük, és csinálj, amit tudsz a nagy életben, hanem felkészíteni arra, hogy legyen iránytűje, amivel eligazodik az élet dzsungelében. Hogy legyenek szempontjai, amik alapján dönt majd egy számára meglepő helyzetben. Hogy hasznosítsa az otthon látott sok-sok jó példát arra, mikor mit kell tennie. Nem biztos, hogy úgy fog viselkedni, mint ahogy a szülőktől látta, de ha az alapokat leraktuk, akkor azokra az alapokra fog építeni, amik igaznak bizonyultak a szülők életében is.

Ilyenkor bosszulja meg magát az, ha valaki bálványozta a gyerekét. Mert aki bálványozza, az magához igyekszik kötni. Képtelen elengedni, sose lesz igazán önálló, a szabadsággal helyesen élni tudó felnőtt, érett személyiség a gyermeke. A szülő önzése értéktelenebbé teszi a gyermeket.

Ahol egy szülőpár imádja az Istent, aki az első helyen van, igazán szereti egymást, az így tudja nevelni a gyermekét, és így tudja majd elengedni, ahogy itt Anna és Elkána tette a kis Sámuellel. Ők nem tekintették saját tulajdonuknak ezt a gyermeket, mint ahogy nem is az. Minden gyermek Isten tulajdona, aki teremtette őket, csak ránk bízza egy időre. Mondom Jézus Krisztus szép szavát: sáfárokká teszi a szülőket egy időre, hogy lehetőleg ne tegyenek kárt a gyerekeikben, hogy ne csak az atyáiktól örökölt hiábavaló életet vigyék tovább, hanem Istentől kapott kincseket is tudjon továbbadni nekik a szülő, és amíg a szülő nevelheti őket, addig hadd ismerjék meg a gyermekek azt, akinek a tulajdonai ők. Hadd ismerjék meg a szülőtől az élő Istent. Ez gyönyörű papi feladata minden szülőnek, és mindenkinek, akire Isten gyermekeket bízott.

Ez tehát a bibliai sorrend: Isten, házasság, gyermek. Akkor járnak jól a gyerekeink, ha ezt komolyan vesszük. És ha egy családban nem istenfélők a szülők, akkor is ez a sorrend: előbb a házastársam és utána a gyermekeink. Ez nem a gyerekek elhanyagolását, mellőzését jelenti.

Mond-e valamit a Biblia azokról és azoknak, akiknek nincs házastársuk, és akiknek nincsenek vér szerinti gyermekeik? Mond bizony.

Valaki, aki egész életében egyedül élt, nem házasodott meg, nem születtek gyermekei, ezt írja az egyik levelében: "Gyermekeim, akiket ismét fájdalommal szülök, amíg kiábrázolódik bennetek a Krisztus." (Gal 4,19)

Pál apostol egyedül élte le az életét, de mivel az életében az első helyen az élő Isten állt, ezért szenvedélyes vágyat érzett arra, hogy legyenek lelki gyermekei. Hogy bábáskodjék emberek újjászületésénél. Hogy sokakat odavezessen az Úr Jézushoz. És ennek érdekében sok mindenre képes volt. Képes volt minden áldozatra. Amíg olyan korúak voltak lelkileg, tejjel táplálta őket, amikor már kinőtt a foguk és egy kicsit érettebbek voltak, keményebb eledellel táplálta őket (ott van a leveleiben a nyoma ennek). Név szerint számon tartotta őket. Volt úgy, hogy naponta imádkozott értük. Amikor leveleket ír nekik, a levél elején biztosítja őket erről. Sok-sok nevet felsorol és érdeklődik: ez hogy van? és azok kibékültek-e már? és azok meggyógyultak-e már? mert naponta hordozlak titeket az Isten előtt. Szenvedélyesen szerette lelki gyermekeit és egyre többeket hívott az Úr Jézushoz, hogy új életet kapjanak. Ez nemcsak a nagy Pállal volt így, ez ma is így van.

Akinek az életében csakugyan úr az Úr, aki Jézus Krisztust mint Urát tiszteli és követi, annak a szívében szenvedélyes vágy ébred, hogy sokakat hozzá vezessen. Ahogy az ő életét Jézus oldotta meg, sok nyomorult embernek a nyomorúsága hadd oldódjék meg igazán, és legyenek boldogok. Ahogy minden szülő szíve vágya, hogy a gyermeke boldog legyen, minden hívőnek a szíve vágya, hogy legyenek lelki gyermekei, és azok boldogok legyenek.

Ilyen értelemben érvényes az Ézsaiás 54,1, ahol ezt mondja Isten "Ujjongj te meddő, aki nem szültél, vígan ujjong! Örvendj, aki nem vajúdtál, mert több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak! - mondja az Úr."

Isten segítsen mindnyájunkat, hogy akármilyen a családi állapotunk, akárhogyan alakult az eddigi életutunk, akármilyen a sorsunk, kerüljön az első helyre a feltámadott dicsőséges Jézus Krisztus. Tudjuk Őt igazán tisztelni, Istenként magasztalni, Megváltónkként hálát adni neki, tanítványaiként követni.

Ezután legyen a szívünkben ez a vágy és engedjünk ennek, hogy akár vannak vér szerinti gyermekeink, akár nincsenek, legyen minél több lelki gyermekünk, akiket sokszor fájdalommal szülünk meg újra és újra, mert visszaeshetnek, elbukhatnak, megcsúfolnak bennünket, hálátlanok lehetnek. De nekünk makacsul szabad hinnünk, hogy akiben Isten elkezdte a munkáját, azt be is végzi. Nem mi szüljük újjá őket, mi legfeljebb megszülni tudtuk (az édesanyjuk) őket. Isten Szentlelke teremti újjá az életüket. De mi tudjuk mutatni azt az utat, ami Jézushoz vezet. Tudunk előttük járni és elmondani azt, amit Pál le mert írni: legyetek az én követőim, miképpen én a Krisztusé (1Kor 11,1).

Ebben akar minket megújítani Isten. Akármilyenek a körülményeink, sokakat vezethetünk hozzá. Azután rábízhatjuk őket a mi hű Jézusunknak a kezére, aki nem feledkezik el rólunk, s ha mi lehunyjuk a szemünket, és nem tudunk értük imádkozni, Ő akkor is szüntelen él, hogy esedezzék érettük. És Ő, aki elindítja őket az úton, célba is fogja vezetni őket.

Imádkozzunk!

Köszönjük, dicsőséges Urunk, hogy hűséges kézzel vezeted azokat, akik bíznak benned. Bocsásd meg, ha sokszor bántottunk téged bizalmatlanságunkkal. Bocsásd meg, ha nem merjük igazán nagy békességgel reád bízni gyermekeinket sem. Bocsásd meg, ha szüntelenül aggódunk lelki gyermekeinkért ahelyett, hogy dicsőítenénk téged bennük végzett munkádért.

Kérünk, növeljed a hitünket. Bocsásd meg azt a sok bűnt, vétket, hibát, amit ezen a téren elkövettünk. Itt is, ott is, ahogy hallottuk igéd tanítását, magunkra ismertünk. Kérünk, hozd helyre, amit elrontottunk, és segíts másként folytatni.

Adj bátorságot újat kezdeni a házasságunkban, a családunkban, az egyedüllétünkben. Mutasd meg, hogy mik azok a feladatok, amiket te bíztál ránk. Nem mással akarjuk tölteni ezt a rövid földi életet. Segíts minket a helyünkre állni, hogy elvégezzük tőled kapott feladatainkat. Add, hogy hű és bölcs sáfárok legyünk.

Könyörgünk hozzád szeretteinkért. Könyörgünk a felnövekvő nemzedékért, hogy minél többen megismerjenek téged. Neked köszönjük meg a most befejeződött tanévet. Kérünk, készíts pihenést a pedagógusoknak, és add, hogy az ifjúság is tisztán és értelmesen töltse a nyarat.

Könyörgünk hozzád: adjál sok lelki áldást azon a sok konferencián, csendeshéten, ami előttünk van. Könyörgünk gyülekezetünk kicsinyeiért is, akik éppen tegnap indultak el ilyen csendeshétre, hadd ismerjék meg minél előbb a te örök szeretetedet, megváltó Urunk Jézus Krisztus.

A te Szentlelked vezessen minket a tanítvánnyá tétel szolgálatában is. Hadd legyenek nekünk lelki gyermekeink, akik majd ha megállunk előtted ama napon, csendesen reánk mutathatnak, hogy mi vezettük őket tehozzád. Legyen azért is egyedül tied a dicsőség, ha ezt végezhetjük. Vezess minket ebben a szolgálatban. Ámen!

Cseri Kálmán Igehirdetései: ELMENT - DE VELÜNK VAN

Alapige:1Kor 15,1-11



Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké. Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és ti így lettetek hívőkké.


Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, szeretnénk engedni felszólításodnak: Szeretnénk egy zajos nap vége felé itt a te házadban elcsendesedni előtted és elismerni, hogy te vagy az Isten. Valljuk, hogy egyedül te vagy Isten.
Bocsásd meg, valahányszor bálvánnyá nőtte ki magát valami az életünkben. Bocsásd meg, amikor magunkat bálványozzuk.
Köszönjük, hogy most előtted hódolhatunk, tőled várhatjuk, hogy annyi minden után, ami ma történt velünk, belsőleg is csendesíts le, és a te halk, szelíd szavaddal vigasztalj, bátoríts, tanácsolj kegyelmesen minket.
Köszönjük, hogy ismered mindannyiunk minden szükségét. Köszönjük, hogy tőled kérhetünk megoldást, útmutatást, szabadítást, bocsánatot, békességet - mindnyájunknak azt, amire szükségünk van. Kérünk, légy ajándékozó Atyánk ma este is.

Magasztalunk megváltó Urunk Jézus Krisztus mennybemeneteledért. Köszönjük, amikor otthagytad a mennyei dicsőséget érettünk, és köszönjük, amikor istenségedet ezáltal is megmutattad, hogy visszamentél oda. De köszönjük, hogy nem mentél ki ebből a világból, hiszen tudjuk, hogy hallótávon belül vagy most is. Megígérted, hogy velünk maradsz minden napon a világ végezetéig.

Engedd most is átélnünk jelenlétedet. Nyitogasd a szemünket, erősítsd hitünket. Taníts minket, mi pedig úgy szeretnénk figyelni az emberi szóra, ami mögött reméljük és kérjük is, hogy te magad szólíts meg minket.
Ámen.


Igehirdetés
Ebben az igében látszólag nincs szó az Úr Jézus mennybemeneteléről, de hiszem, hogy látni fogjuk majd, hogy az áldozócsütörtök nagy evangéliuma éppen úgy szólal meg ebben a mára kijelölt igénkben, hogy külön nem is említi Pál apostol. Három dolgot vizsgáljunk meg ma este. Először, hogy hol helyezkedik el Jézus útján az Ő mennybemenetele, másodszor hogyan történt pontosan a Biblia leírása szerint az Ő mennybemenetele, harmadszor hajoljunk a most hallott ige fölé, és örvendezzünk annak a nagy evangéliumnak, ami ebbe rejtve van.
1. Hol kezdődött Jézus útja?
Azt mondja a Biblia: nem kezdődött, nincs kezdete, mert Ő öröktől fogva mindörökké Isten. Jézus útja nem karácsonnyal kezdődött. A Biblia azt mondja, hogy Ő a világ teremtése előtt már mint Isten létezett, és a teremtésben részt vett. Csak egyetlen igét hadd idézzek a sok közül, ami erről szól. A Kolosséi levél első részében ezt olvassuk: "Ő benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok, minden Ő általa és reá nézve teremtetett."
Akkor mi történt karácsonykor? Az, hogy az Ő öröktől fogva meglevő isteni természete mellé magára vette még a mi emberi természetünket is. Neki mint Istennek ez lehetséges. Ez csak neki volt lehetséges. Tudjuk, hogy ennek az volt a célja, azért volt erre szükség, mert az ember bűnének a büntetését csak ember szenvedhette el. Ezért lett az Ige testté, ezért lett Ő emberré.
Az Ő testté lételével elkezdődött megalázásának az ideje. Egyre mélyebbre alázta magát. A Filippi levél második részéből jól ismert Krisztus-himnusz részletezi ezt: megüresítette magát, rabszolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és engedelmes volt egészen a kereszthalálig. Ez az Ő földi életének a mélypontja. Mivel azonban Isten, a harmadik napon feltámadt. Így olvassuk: felmagasztalta Őt az Isten. Adott neki olyan nevet, amelyikre minden térd meghajol: mennyeieké, földieké, földalattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. Feltámadása után negyven nappal pedig (ami alatt tanítványait készítette fel a szolgálatra) visszament a mennybe.
Most pedig így mondjuk a hitvallásunkban: ott ül az Atya Isten jobbján - vagyis mint az, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön - gyakorolja a maga hatalmát. De mi tudjuk, hogy egyszer újra megjelenik itt a földön, minden szem meglátja Őt, magához veszi a benne hívőket és ítéletet tart a világ felett.
Ez röviden összefoglalva Jézus életútja. Ha ezt ábrázolnánk, akkor egy egyenessel kellene kezdeni, amelyik a végtelenből jön (nincs kezdete), azután egy törés van benne, ahol Jézus felvette emberi testünket és elkezdi egyre mélyebbre megalázni magát, mélypont a kereszthalál, és onnan már a felszálló ág kezdődik, majd újra egy törés és folytatja mennyei dicsőségében az Ő örök istenségét. Az első töréspont a karácsony, a második töréspont áldozócsütörtök, a mennybemenetel. Az Ő mennybemenetele is egyfajta bizonyíték az Ő istensége mellett.
2. Hogyan történt az Ő mennybemenetele?
A Cselekedetek könyve a maga rövidségében is szemléletesen írja. Ezt olvassuk az 1. részben: "Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el Őt a szemük elől. Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, és ezt mondta: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok Őt felmenni a mennybe." (9-11)
Tehát Jézus felemeltetett és egy pillanat alatt egy felhő takarta el. Nem úgy ment fel a mennybe, hogy emelkedett, emelkedett és egyre kisebbnek látták, hanem egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy a  lába nem éri a földet. Ahogy ezen elkezdtek csodálkozni, már el is tűnt előlük. Visszalépett ebből a látható anyagi világból a láthatatlan világba, ahonnan jött. Visszaláthatatlanodott abba a világba, amelyikben Ő otthon van.
De nem szűnt meg létezni. Annyira nem, hogy több helyen olvassuk a Szentírásban, hogy szüntelenül esedezik, imádkozik érettünk. Hogy helyet készít a benne hívőknek az atyai házban. És hogy visszajön majd egyszer nagy hatalommal és dicsőséggel. Nem szűnt meg Jézus.
És nem is ment ki ebből a világból. Nem úgy hagyta itt a tanítványait, hogy egy időre, ki tudja milyen hosszú időre, mondjatok le arról, hogy bármilyen érintkezés lehet közöttünk. Ilyet nem mondott. Ellenkezőleg! Azt ígérte mennybemenetele előtt nem sokkal, hogy "ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." És a tanítványok azonnal az Ő mennybemenetele után és pünkösd után tapasztalhatták, hogy Jézus jelen van és munkálkodik.
A Márk evangéliumának az utolsó mondata különösen nagy örömhír ebből a szempontból. "Az Úr Jézus pedig, miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel."
Ez nagy evangélium ám! Nem ment ki a világból a mennybe ment Jézus, nem hagyta magukra tanítványait. Nem beszélve arról, hogy azt is ígérte nekik, hogy jön majd a másik pártfogó, a Szentlélek. És jött is! Kapták néhány nap múlva már a Szentlélek ajándékát. De Ő maga is velünk van minden napon. Ők engedelmesen elkezdtek prédikálni, és csodálkozva tapasztalták, hogy minden képességüket meghaladó erővel tudnak prédikálni. Úgy tudnak prédikálni, ahogy Jézust hallották. Akkor Jézus prédikál belőlük?
Pünkösd után értették csak meg, hogy pontosan ez a helyzet. Ezt ígérte Jézus: "Nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a ti Atyátok Lelke szól általatok." És azért van ereje, azért hat, amit mondotok (többségükben írástudatlan emberek voltak), azért van hatóereje és változtatja meg a hallgatók közül a hívőknek az életét, mert maga a feltámadott, mennybement, dicsőséges Úr Jézus Krisztus beszél rajtatok keresztül. Mert csak emberi testére nézve távozott el közülük, de itt maradt az Ő igéje és Szentlelke által. És ez nem valamiféle fikció, elképzelés, vagy halvány reménység, ez tény. Ugyanúgy hatott az általuk hirdetett ige, mint amit Jézus mondott, sőt ugyanolyan erőket is kaptak, amikor az Úr Jézus ennek szükségét látta.
3. Most hajoljunk a felolvasott ige fölé.
Ezt a tényt fogalmazza itt meg nagy örömmel Pál apostol. Miközben le sem írja ezt a szót: Jézus mennybemenetele, vagy a mennybe ment Krisztus, leírt egy fontos megfigyelést. Összefoglalja azt, amit Jézusról tudnunk kell. Ez őskeresztyén hitvallás, amit itt olvastunk tömören: Jézus meghalt, eltemették, feltámadt és megjelent, és akkor felsorolja a tanúkat, hogy ki mindenkinek.
Figyeljük meg, hogyan számol be erről. "Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké. Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. aztán megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre," és sorolja a neveket, (...) "így lettetek ti hívőkké."
Miről van itt szó? (Miközben megemlíti, hogy utoljára megjelent nekem is, de én vagyok a legkisebb az apostolok között, mert üldöztem a Krisztus tanítványait és a Krisztus egyházát.) Azt mondja: az élő Krisztus engem is megszólított a mennybemenetele után. Engem egy kicsit sajátos, egyedülálló módon, de aztán rajtam keresztül titeket szólított meg úgy, hogy nézzetek végig magatokon, mekkorát változott az életetek.
Miközben nem említi a mennybemenetelt, (ami közben volt a feltámadás meg Pál napjai között) úgy beszél Jézusról, mint aki jelen van, munkálkodik, megszólít embereket, megállít ilyen embereket is, mint amilyen Saul volt, gyűlölettől lihegve, olvassuk a Cselekedetek könyvében. Jézus azonban egy szelíd mondattal megállítja, ez a vadember megszelídül, leborul az Úr Jézus előtt, akiről azt sem tudja, kicsoda, mert kérdezi tőle: Ki vagy te, Uram, aki azt mondod, üldözlek? Jézus bemutatkozik neki: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Rövid gondolkozás és elhangzik a nagy mondat: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Ezek után Pál visszavonul. A csendjében megismeri Jézust. Jézus gondoskodik arról, hogy küldjön hozzá embereket. Elkezd járni a gyülekezetbe. Visszavonul a pusztába. Át kell dolgoznia egész filozófiáját és teológiáját. Amikor ez készen van, beáll a szolgálatba.
És az ötvenes évek elején Korinthusban olyan erővel prédikál, hogy ott gyülekezet jön létre. Ezt a levelet pedig akkor írja, amikor még az evangéliumok nem voltak leírva. Ezért meri ide írni, hogy több mint ötszáz ember egyszerre látta és hallgatta a feltámadott Krisztust, kérdezzétek meg őket. Senki nem akadt eddig közöttük, aki azt mondta volna, hogy nem igaz, mesebeszéd, sőt mindnyájan tanúságot tesznek róla.
Tehát a feltámadott és mennybement Krisztus ugyanúgy dolgozik, ahogy akkor, amikor itt volt emberi testben közöttünk. Csak most vannak eszközei. A benne hívőkön keresztül dolgozik. Adja az Ő igéjét a szájukba, adja az Ő erejét a szónak, ami hangzik, és mivel ez sok ember szívéhez úgy érkezik meg, mint az Ő szava, azok a szívek megváltoztak. A bezárt szívek megnyílnak, a kőszívek meglágyulnak, a vademberek megszelídülnek. Saulból Pál lesz. Mindannyiunkból új embert tud formálni. Pál vagy Péter? Nem! Az a Krisztus, aki őket küldte, akinek a küldetésében egyszerűen elmondják, hogy Jézus meghalt a bűneinkért, eltemették, feltámadott, megjelent sokaknak, mennybement. De íme, itt van köztünk, Ő előtte boruljunk le, és majd meglátjátok, mit csinál Ő belőletek, hogyan változtat meg, teremt újjá egészen.
Ezzel a nagy reménységgel és bizonyossággal hirdette Pál is az igét. Nem azzal jelent meg Athénben sem, Korinthusban sem, hogy ő, az egyetemet végzett, diplomás ember neki gyürkőzik és majd meggyőzi ezeket a sötét pogányokat, hanem alázatosan és csendesen elmondta azt, amit az Írásokból Jézusról tudott, mert ő alaposan ismerte az egész Ószövetséget, és most már hitte, hogy az teljesedett be a názáreti Jézus életében. Valóban Ő a Krisztus, Ő a Messiás, Ő visz vissza minket Istenhez, Ő tanít meg élni ebben a hazuggá, önzővé, gyilkossá vált világban is harmonikusan, hálásan és boldogan. Gyertek hozzá, én már tudom, milyen volt nélküle, és milyen vele. Ezért tudom teljes meggyőződéssel ajánlani nektek.
Akik a hallgatók közül jöttek Jézushoz, azok vele találkoztak és nem Pállal, Péterrel, meg a többi szolgával. Ők csak mint útjelzők, mutatták az utat, hogy arra kell menni. De Ő az élet, az igazság, benne találjátok meg azt, ami hiányzik nektek.
A mennybement Jézus itt maradt igéje és Lelke által, de valóságosan érezhetően jelen van és munkálkodik továbbra is. Ahogy egyik szép áldozócsütörtöki énekünk mondja:
Bárha nem látunk szemünkkel,
De hitünkkel megtapasztalunk.
És a hívők felsorolhatatlanul sokféleképpen tapasztalják, tapasztaljuk az Ő jelenlétét.
Valóban el lehet mondani, amivel a mai igeszakaszunkat zárja az apostol: "...így lettetek ti hívőkké." Így lett ő is hívővé, hogy a mennybemenetel után egyszer csak az Úr Jézus megszólította. Őt különös módon ott a damaszkuszi úton, közülünk sokakat egy-egy templom csendjében vagy a Bibliánk fölé hajolva, vagy egy nagy próbatételen gondolkozva. Rengeteg útja, módja, eszköze van Őneki a szívünkhöz. Mindannyiunkéhoz a kulcsot megtalálja, de a mennybement Krisztus munkálkodott eddig is az életünkben és munkálkodik ezután is.
Pál, amikor Jézus itt volt a földön, nem követte Őt. Az Ő mennybemenetele után üldözte Őt és a benne hívőket. De tanítványa lett egészen különös módon, és azután tanítvánnyá tett sokakat. Ő általa  lettek a korinthusiak is szörnyű erkölcsi és lelki posványban élő pogányokból Jézus Krisztus tanítványaivá.
Hogyan végzi ezt az Úr Jézus? Úgy, ahogy már említettem: igéje és Szentlelke által. Ő ott van mindenütt, ahol a róla szóló információ hitelesen hangzik. Ahol valaki a belé vetett hittel mutatja az utat másoknak, vagy egyszerűen csak elmondja, hogy Ő az, aki meghalt a bűneinkért, eltemették, de feltámadott, ma is él, és számíthatunk rá.
Éppen ezért az áldozócsütörtök evangéliuma után, hogy tudniillik a mennybement Krisztus jelen van ebben a világban és munkálkodik az övéin keresztül, jön az áldozócsütörtök felszólítása, hogy mindenekelőtt légy hívővé és aztán tégy hívővé másokat. Mert ezt mondja itt az apostol: így lettem én is és így lettetek ti is hívőkké.
Ezt a feladatot bízta az Ő első tanítványaira is mennybemenetelekor: tegyetek tanítványokká minden népet, a pogányokat. Másokat tanítvánnyá azonban csak Jézus tanítványai tudnak tenni. Ezért kezdődik azzal: légy hívővé és folytatódik azzal: tégy hívővé mindenkit, aki csak az utadba kerül, akihez az Úr Jézus küld.
Az elejét nem lehet megkerülni. Azzal kell kezdődnie, hogy valóban a tanítványaivá válunk. Az akkori tanítvány együtt élt mesterével teljes életközösségben, és mindent a magáévá tett, amit az a mester tanított és igaznak tartott. Akkor nem voltak kritikus tanítványok, vagy ha kritikus volt, elment másik mesterhez. De aki egy mester mellett eltöltött egy bizonyos időt, az átvette az egész életszemléletét, hitét, gondolkozásmódját.
Jézus tanítványává lenni ezt jelenti. Teljes belső azonosulás Ővele. Ebből egyenesen következik, jó esetben nem is kell erőlködnünk, hogy következzék az, hogy mi is az Ő tanítványaivá akarunk tenni másokat. Aki a tanítványságnak a lelki gazdagságát, a Jézus melletti biztonságot, békességet, azt a reménységet, amit Ő az övéinek ajándékoz, átéli, az nem is tudja eltitkolni vagy magában tartani. Az szeretné mindenkivel megosztani ezt, és mindenkit részesíteni ebben az ajándékban.
Jézus jelenlétében él az, aki érti a mennybemenetel evangéliumát. Jézus jelenlétében élni pedig öröm akkor is, ha körülöttünk sok elkeserítő esemény történik. Jézus jelenlétében élni biztonságot jelent, védettséget, az Ő oltalmát. Jézus jelenlétében élni felelősséget is jelent, mert minden az Ő szeme láttára, színe előtt történik, még a legtitkosabb gondolatunk is.
Éppen ez a Jézussal való valóságos hitbeli közösség a mennynek az előíze. Valamit a mennyből éreztet meg velünk, ami mennybement Urunk. Ezt szintén mindazok tapasztalják, akik így, az Ő jelenlétében élnek.
A Heidelbergi Káté, a mi ősi szép hitvallásunk, gyönyörűen foglalja össze ezeket az igazságokat. Többször szoktuk idézni az egyházról szóló tanítását, ami szintén arról tesz vallást, hogy a mennybement Krisztus jelen van, itt munkálkodik tovább igéje és Szentlelke által. Így hangzik ez a kérdés: "Mit hiszel az igaz keresztyén egyházról? Hiszem azt, hogy Isten Fia a világ kezdetétől annak végéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és igéje által az igaz hit egységében magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megőrzi." (54)
Ezt a mennybement Krisztusról mondja. Ő folytatja ezt a gyűjtő munkáját itt, az egész történelem ideje alatt, a világ kezdetétől annak végéig, minden nép között. Magának gyűjti ezt a sereget, oltalmazza és megőrzi. Mivel ez személyes hitvallás, még egy mondatot hozzátesz: "Hiszem, hogy ennek én is élő tagja vagyok és örökre az is maradok." Ez az a védettség, biztonság, amiről szó volt.
Amikor Jézus mennybemenetelének a célját és a részleteit próbálja megvilágítani, akkor ilyeneket mond: "Hogyan érted azt, hogy felment a mennyekbe? Úgy, hogy Krisztus a földről tanítványai szeme láttára emelkedett föl a mennybe, és a mi javunkra ott van, amíg majd ismét eljön, hogy ítéletet tartson élők és holtak felett."
És akkor jönnek a "kötekedő" kérdések, hogy ezt jól értsük: "De nincs-e velünk Krisztus mind e világ végezetéig, amint azt nekünk megígérte, ha felment a mennybe? Krisztus valóságos ember és valóságos Isten; emberi természete szerint nincs többé a földön, de istenségére, felségére, kegyelmére és Szentlelkére nézve sohasem távozik el tőlünk." Akkor tovább kötözködik: "Nem válik-e el ily módon egymástól a Krisztusban való két természet, ha az emberi természet nincs mindenütt ott, ahol az isteni természet van? Semmiképpen nem, mert az isteni természet megfoghatatlan és mindenütt jelenvaló lévén, ebből szükségképpen következik, hogy a magára öltött emberi természeten kívül is létezik, ugyanakkor abban magában is benne van, és azzal személy szerint egyesülve marad."
Végül a praktikus kérdés: "Mit használ nekünk Krisztus mennybemenetele? Először, hogy Ő a mennyben az Atya színe előtt nekünk közbenjárónk. Másodszor, hogy a mi testünk a mennyben biztos zálog nekünk arról, hogy Ő mint a mi Fejünk minket, tagjait szintén fölvisz majd önmagához. Harmadszor, hogy Ő viszont zálogul Szentlelkét küldte alá nekünk, akinek ereje által nem a földiekkel törődünk, hanem az odafelvalókkal, ahol Krisztus van, ülvén az Istennek jobbján." (46-49. kérdések)
És mind e mögött sok ige van, ami fel is van sorolva. Mert, hogy Jézus felment a mennybe, azt is jelenti, hogy még többet, vagy továbbra is ugyanolyan sokat akar nekünk adni, mint amíg itt volt emberi testben a földön. Mindenesetre számíthatunk az Ő közbenjárására, számíthatunk arra, hogy helyet készít a mennyben nekünk is, és közben számíthatunk arra, hogy velünk van minden napon a világ végezetéig.

Imádkozzunk!
Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük, hogy nem emberi csűrés-csavarás ez, hanem a tények bizonyítják számunkra, milyen közel vagy a benned hívőkhöz.
Köszönjük, hogy hallótávon belül vagy. Köszönjük, hogy sokszor válaszoltál már imádságunkra. Köszönjük, hogy a te kezed ma sem rövidült meg. Te nem nézed közömbösen bajainkat, gondjainkat, nyomorúságainkat, hanem szabadító hatalmaddal sokszor megmutatod irántunk való szeretetedet.
Bocsásd meg, valahányszor elfelejtjük ezt, vagy nem bízunk abban, hogy ez így van. Bocsásd meg, amikor elhagyatva éreztük magunkat, és még téged is vádoltunk, hogy magunkra hagytál.
Bocsásd meg, ha sötét dolgainkat úgy gondoljuk, a te hátad mögött is megcselekedhetjük. Köszönjük, hogy színed előtt zajlik az életünk. Köszönjük, hogy szemmel tartasz bennünket. Köszönjük, hogy te ma is jó Pásztor vagy, aki ismered, és számon tartod juhaidat.
Könyörülj rajtunk, hogy mindnyájan hadd váljunk a te juhaiddá. Hadd legyünk tanítványaid és hadd tudjunk másokat is azokká tenni.
Ámen.

Cseri Kálmán gondolatai: Emberek a kereszt körül


Áldalak Uram, hogy megmaradnak nekünk ezek a felvételek!
Olyan, mintha még mindig itt lenne közöttünk és prédikálna nekünk Cseri Kálmán.. :)
Kibeszélhetetlen hála van a szívemben ezekért az online lehetőségekért!

Emlékszel Uram, 1980-as években, amikor megtértem azonnal vettem egy kis bőröndnyi alap tanítási könyvet, mert másnap hétvégén mentem ki egy évre Németországba dolgozni és tudtam, hogy más semmi sincs nekem segítségnek..
Nem volt még számítógépem se, netem, okos telefon meg plána nem volt..

Hálás a szívem érte, hogy van már ilyen maradó kincsek, a könyvek mellett! 
Óriási segítség azoknak is akik most nem tudnak elmenni élő közösségbe.
De akiknek van lehetőségük, bizony menjenek el élő Istentiszteletre, mert az semmihez sem hasonlítható áldást ad!

Amikor fent volt egy kis tanyám a Csóri hegyen, kislányom pici baba volt még, betettem a kenguruba a hasamra kötöttem, felültem a távolsági buszra és kb egy órás úttal felmentünk Budapestre az akkori körcsarnokba, megnézni Magyarország legnagyobb gyülekezetét!
Akkor még számomra újdonság volt ez a kis kápolnák, templom után..:)
Azonnal tudtam, hogy nekem kell mind a kettő, hisz más-és más élményt, feltöltődést ad!

Drága Szent Szellem velünk volt akkor is, mert rögtön a székesfehérvári szektorba kaptunk helyet ahová tartoztunk helyileg és ki mellé ültette az Úr, hanem a Pásztor asszony mellé :)
-Gondoskodva a jövőnkről is :)-
Isten MINDIG velünk van, ha meg is cselekszük hittel amire Ő indít,t Ő mond nekünk! Ámen!

Élő kenet, látni mások hitét, ragaszkodádát és a beszélgetésék testvérekkel csodálatos!

Keressétek fel azokat a testévérket akik nem tudnak önerőből elmenni, tegyétek be kocsitokba és vigyétek el!
Emlékszem a gyülekezetünk ,,papájára,, székestől hozták el minden vasárnap :) szívet melengető érzés volt látni ezt!!
NE hagyjátok magukra a rászorultakat!! 
Isten áldás és vezetése legyen veletek és erő, bátorság a megcselekvéséhez,Ámen!

Vasárnapi gondolatok Cseri Kálmántól-az egyik legkedvesebb tanítómtól-

Kattints rá- AJÁNLÁS

SZERETETTEL köszöntelek!

Ebben a blogban Cseri Kálmán /1939-2017./írásos és videó igehirdetéseit és a Kegyelem harmatja című napi áhítatok könyvét osztom meg veletek.

Nóra Kelemenné ajánlása:
,,Isten áldja meg Cseri Kálmán lelkipásztorunkat. Életem legjobb könyve (a Biblia után rögtön) a Kegyelem harmatja című könyve, amely minden napra ad elegendő elmélkedést, és megtisztítja a lelket, mindenkinek ajánlom megvenni és olvasni.,,


Bármilyen sok tennivalónk van is, igyekszünk naponta néhány alkalommal valamit enni és inni, mert csak így tudunk dolgozni, és csak így maradunk életben. 
Persze az igazi az (lenne), ha mindig ugyanabban az időben, nyugodtan tudunk (tudnánk) táplálkozni. 
Könnyen elfelejtjük azonban, hogy az embernek lelke is van, s mivel a lélek nem követelőzik, nem adunk neki táplálékot. 
Ezért lesz az emberi együttélés gyakran olyan lelketlen, lélek nélküli.
A lélek tápláléka Isten igéje. Jézus mondta: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." 

Eszerint teljes emberi életet az él, aki a lelkét is táplálja.
Ezeknek az írásoknak az a célja, hogy mindennap legalább egy igei gondolattal erősítsük a lelkünket. Isten igéjének különös hatása van: az elolvasás után is munkálkodik az emberben, s amint az ételből fizikai erő, gondolat, kitartás származik, úgy az igéből szeretet, bölcsesség, derű, reménység... fakad. - Persze az igazi az, ha valaki magát a Szentírást veszi kézbe, s abból olvas naponta folyamatosan, gondolkozva egy-egy részt, amihez aztán hozzáigazítja az életét is.

Ezeknek az írásoknak egyik célja éppen az, hogy felébressze étvágyunkat Isten igéje után, s már ennek olvasása közben kikeressük az idézett helyeket, s elolvassuk azok környezetét és a zárójelben szereplő utalásokat is.
Akinek jó a lelki erőnléte, az másként hordja az élet terheit, és tud segíteni másoknak is.
De Isten igéje segít el minket igaz hitre és üdvösségre is (Lk 8,12!).
Az erre és az ezt kísérő-követő csendes, szabad imádkozásra szánt idő nem eltékozolt fáradozás, hanem sokszorosan kamatozik.
Itt és az örökkévalóságban is.
Ezért az idős János apostol jókívánságával ajánlom ezeket a gondolatokat minden kedves olvasónak: „Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek." (3Jn 2)
Cseri Kálmán-

A kegyelem harmatja-videó tanításának gyűjteménye az év mindennapjára-https://www.youtube.com/playlist?list=PL1vnCfxovKhZfifPJcH1uQmVYpLs9-NFG




Cseri Kálmán Igehirdetései: AZ ERŐ LELKE

Lekció: ApCsel 2.


Alapige: 2Tim 1,7
,,Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.,,

Imádkozzunk!

Örökkévaló Istenünk, köszönjük, hogy szerető Atyánknak tudhatunk, és Jézus felhatalmazása alapján így is szólíthatunk.

Köszönjük neked, hogy a hétköznapok sorába ünnepeket is elhelyeztél. Köszönjük ezt a nagyon nagy ünnepet, amikor egészen közel jöttél hozzánk, be egészen azokba, akik benned hisznek, és belülről kezdted el irányítani őket. Köszönjük, hogy ez a csoda bármelyikünkkel megtörténhet.

Áldunk téged azért, hogy ez az ígéreted is teljesedett: elküldted Szentlelkedet. Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy pártfogónknak, bátorítónknak, vigasztalónknak nevezted Őt, és Ő valóban az is. Nagy szükségünk van mindnyájunknak a te vigasztalásodra, bátorításodra, erősítésedre, Szentlélek Úr Isten.

Alázatosan kérünk, hogy ne csak az igehirdetés hangozzék itt most rólad, hanem te magad munkálkodj bennünk. Ajándékozz meg, Atyánk, gazdagon a te Lelkeddel.

Könyörgünk azokért, akik gyászban vannak itt. Emeld fel a tekintetüket, hogy ne csak a veszteségüket lássák, ne csak emlékek és tárgyak emlékeztessék őket valakire, aki hiányzik, hanem téged lássanak. Merjenek hinni benned, és azt a vigasztalást, amit csak te tudsz adni, ajándékozd nékik gazdagon. Olyan gazdagon, ahogy a te igéd mondja: ők tudjanak vigasztalni másokat is, bármely nyomorúságba esteket.

Mindannyiunknak szükségünk van a te bátorításodra is. Sok csüggesztő dolog történik körülöttünk, és olyan kevés az erőnk. Sokszor csak vonszoljuk magunkat, roskadozunk a terheink alatt, és nem találunk pártfogót, aki igazán megértene, akivel megoszthatnánk a gondjainkat, terheinket, aki segítene túllátni a bajokon és a pillanatnyi helyzeten, aki eloszlatná az aggódásainkat.

Köszönjük, hogy Szentlelked megteszi mindezt. Munkálkodj most bennünk, kérünk, és miközben hallgatjuk az igét, hadd érkezzék az meg úgy a szívünkhöz, mint a te teremtő szavad, és ajándékozz meg minket egészen új szívvel.

Segíts a terheinket letenni előtted. Tégy minket bizonyosakká arról, hogy ha megvalljuk bűneinket, te megbocsátod azokat. Töltsd meg a szívünket élő reménységgel. Megalapozott, a te igédben bízó reménységgel, amivel másokat is tudunk erősíteni.

Beszélj velünk, kérünk, egészen személyesen a te igéden keresztül, s könyörülj meg rajtam is, hogy a te Szentlelked juttassa eszembe mindazt, amire tanítottál. Ne én legyek, aki szólok, hanem a mi Atyánk Lelke szóljon itt most hozzánk.

Ámen.

Igehirdetés

Ahol a Biblia a Szentlélekről, ír gyakran említi, hogy Ő az erőnek a Lelke. Nem a Szentlélek az erő — van egy ilyen széltében-hosszában elterjedt igeellenes, téves gondolat, hogy a Szentlélek erő. A Szentlélek személy. Isteni személy, aki sok mindent cselekszik. Nem ami, hanem aki. Aki nekünk sok ajándékot kínál, aki azokat, akik Isten gyermekei lettek, vezeti, akit meg is tudunk szomorítani — egy személytelen erőt nem lehet megszomorítani. Ő tehát is-teni személy, de sok ajándéka között ott van az erő is. Aki Isten Szentlelkét kapta, az erőt is kap. És fordítva is igaz: igazi erőt a terheihez az kap, aki Isten Szentlelkét vette. Mivel nekünk szükségünk van erre az erőre, ma a Szentlélek ajándékai közül ezt az egyet szeretném kiemelni.

Ő megerősíti azokat, akik Őt befogad-ták, a jóra, és erőt ad minden rosszal szem-beni ellenálláshoz. Erőnk feletti erőt ad nem-csak a magunk terheinek a hordozásához, hanem mások terheinek az elvállalásához is.

Azért fontos örömhíre ez a Bibliának, mert egyre nagyobb erőtlenséget tapasztalunk magunkban is, meg magunk körül is. Azért is van ez, mert rohamosan nőnek a-zok a terhek, amiket hordoznunk kell. Hihetetlenül megnő azoknak az ingereknek a mennyisége, amik bennünket nap mint nap érnek, és sok mindenre képes a mi szervezetünk az alkalmazkodás terén, de azért nem győzi ezt vég nélkül. Oly temérdek környe-zeti ártalom ér bennünket fizikálisan is, meg lelkileg, szellemileg is, hogy sokan eljutnak oda: nem bírom tovább! Erejüknek a határá-hoz érkeznek.

Az erőtlenségünket tapasztaljuk sokszor egyszerűen fizikai értelemben is. Sajnos szé-les körben szerzett tapasztalat, hogy miközben gyermekeink magasra nőnek és a fejüket igyekszünk megtölteni mindenféle hasznos ismerettel, aközben fizikálisan egy-re gyengébbek, egyre kisebb a teherbíró ké-pességük, az állóképességük. Sorozásoknál félelmesen derül ez ki.

Lelkileg is sokan erőtlenek lesznek, vagy erőtlenek már eleve. Megdöbbentő az néha, hogy viszonylag kis veszteséget sem tud elhordozni sok ember. Csalódás éri, és akkor a padlón — vagy ahogy újabban mond-ják: a padló alatt — van. Nem tudjuk elviselni a bennünket ért támadásokat, megaláz-tatásokat, sikertelenségeket. Valami szép ter-vet készített valaki a nyárra, és valami miatt meghiúsul — és ez ok arra, hogy maga alatt legyen. Erőtlenek vagyunk, nem bírjuk a terheket.

Nemcsak az állóképességünk kevés, az ellenálló képességünk is. Mintha valami vég-zetes nagy baj lenne az emberek szellemi immunrendszerével, nem tudunk ellenállni annak a sok rossznak, ami pedig személy szerint nekünk is ártalmas. Sokszor nem is akarunk, sokszor már észre sem vesszük, mi ártalmas nekünk.

Pál apostol az Efézusi levélben arra bá-torítja a hívőket, hogy erősödjetek meg az Úrban és az Ő hatalmas erejében, hogy ellenállhassatok az Ördög minden ravaszságának, és megállhassatok az ellene vívott harcban. Ki vív itt harcot az Ördöggel? So-kan azt sem hiszik, hogy van, vagy nem veszik észre, hogy éppen az ő életüket teszi tönkre.

Sokszor csak az akarásig jutunk el. A-karnánk mi megállni, meg a terheket hordozni, meg ellenállni a rossznak, de úgy van, ahogy egyik énekünk mondja: „Nincs erőnk. A jót, noha jónak hisszük, véghez nemvisszük." A vágynál megrekedünk. Nem lesz belőle valóság. Sokszor pedig már az akarásig sem jutunk. Szenvedélybetegeknél lehet tapasztalni, hogy már akarni sem tud, vagy akarni sem akar.

Ezért van az, hogy hiányzik az állhatatosság is sok emberből. Belekapunk, belekezdünk sok mindenbe, és kevesen visznek végig valamit. Mert amikor a nehézségek jelentkeznek például a nyelvtanulásnál, amikor komolyabb akadályokba ütközünk, sokan visszariadnak, visszahőkölnek, és nem mennek tovább.

Ez az erőtlenség az oka annak is, hogy sok hívő ember gyáva arra, hogy megvallja Jézust. Szégyelli magát önmaga előtt meg a testvérei előtt is, de még sincs ereje kimon-dani: ismerem Őt, szeretem Őt, hiszem Őt, higgyél benne te is. Hát még ha arról van szó, hogy valamiféle szenvedést kell vállal-nunk Jézusért, arra meg aztán végképp nagyon kevésnek van ereje.

Tapasztaltuk már sokan, milyen nagy különbség az, amikor valakinek valamit sze-retnénk megmagyarázni, őt valamiről meggyőzni, és nincs erő abban, amit mondunk. Üresen kopognak a szavaink, — vagy pedig van benne erő, meggyőző erővel hat a másikra és segít rajta, és megmenti őt valami bajtól.

A Biblia világosan szól arról — amit most nem akarok részletezni —, hogy ez az általános erőtlenség az Istentől való elválásunknak a következménye. A bűnnek a következménye. Isten nem akar minket ilyen erőtlenségben hagyni. Vannak zsoltárok, amik egyenesen így kezdődnek vagy ez a fő mondanivalójuk. „Az erős Isten uraknak Ura.” „Örvendezzetek az erős Istenben” — énekeltük tegnap este az ifjúsági csoportban. Nekünk erős Istenünk van. Azzal kezdődik a magunkhoz térésünk, talpra állásunk, erőnyerésünk, hogy megismerjük ezt az erős Istent és megtanulunk bízni benne.

Nem olyan régen hosszú sorozat volt itt Josafátnak az életéről. Ő volt az, aki élete legnehezebb helyzetében így kezdte az imád-ságát: „Uram, a te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben." Erre nem Istennek volt szüksége, hogy elmondja neki, mert Ő ezt tudja. Erre Josafátnak volt szüksége: Uram, én igenis hinni akarom, hogy a te kezedben van az erő és hatalom, és nem a bennünket fenyegető ellenség kezében. Senki sem állhat meg veled szemben! Számunkra tehát életkérdés, hogy ott legyünk a te közeledben, és aki minket támad, veled találja magát szemben, és veled szemben nem állhat megsenki. Ha mi elcsámborgunk tőled mesz-szire, akkor bajba kerülünk, akkor nincs erő, akkor kiszolgáltatottak vagyunk. Mivel azonban nálad van az erő és a hatalom, aki veled szövetségben van, azt te megvéded és azzal szemben nem arathat győzelmet más.

Nos, ez az isteni, számunkra elképzelhetetlen erő, Jézusban jelent meg ezen a földön. A názáretiek ezen csodálkoztak elő-ször: hogyan működik ebben ez az erő, meg ez a bölcsesség, mikor ismerjük apját, any-ját, testvéreit. Kicsoda ez, hogy ilyen erő van benne?

Ismerjük a vérfolyásos asszonyról szó-ló történetet. Amikor Jézus megy az utcán, nagy sokaság veszi körül, és ez a gyógyíthatatlan beteg asszony hittel, hátulról hozzáér Jézus ruhájához, s ezt olvassuk: erő áradt ki belőle, és azonnal meggyógyult a bajából. Senki nem vesz észre semmit, csak az asszony, hogy valami történt, meggyógyult, meg Jézus. Ki érintett engem? S akkor ilyeneket mondanak neki: a tömeg szorongat, hol ez ér hozzád, hol az, miért fon-tos, hogy ki ért hozzád? Azért, mert erő áradt ki belőlem. Ezt lehet érzékelni, hogy ebből az isteni erőből Jézuson keresztül átárad valami egy nyomorult emberbe, és en-nek megvan ott a következménye: a gyógyulás, a szabadulás.

Jézusban tehát ez az erő érkezett el hoz-zánk, és Ő ezt nem tartotta meg magának. Amikor a tanítványait először kiküldte a szá-mukra ismeretlen szolgálatba, akkor mindenekelőtt ezt az erőt adta nekik. Olyan szé-pen írja ezt le Lukács az evangéliumában: összehívta őket, és erőt és hatalmat adott nekik.

Feltámadása után pedig egyenesen ehhez a feltételhez köti, hogy majd újra elinduljanak és szolgáljanak. A Lukács evangéliuma végén olvassuk: maradjatok Jeruzsálemben mindaddig, amíg felruháztattak mennyei, és a ti Atyátok Lelkét megkapjátok. Az Apostolok Cselekedetei 1,8-ban azt mondja: „Erőt kaptok, amikor a Szentlélek eljön reátok, és tanúim lesztek."

Pünkösdkor ez az erő vált hozzáférhetővé mindazoknak, akik Jézus Krisztust, mint Urukat, Krisztusukat hittel az életükbe fogadták. Pünkösd reggelén a tanítványi se-reg még félve szorongott abban a kis padlásszobában, ahova Jézus mennybemenetele óta minden nap összejöttek imádkozni. Ma-gukra zárták az ajtót, mert attól tartottak, hogy őket is elviszik és esetleg Jézus sorsára jutnak. A gondolatától is rettegtek ennek. Észre ne vegyék, hogy vagyunk. Leg-jobb lenne megsemmisülni, valahova elbúj-ni. Összebújtak és imádkoztak.

És akkor történt az, amit hallottunk az imént a Cselekedetek könyve 2. részéből: Isten az Ő Szentlelkét kiárasztotta rájuk. Péter körülnéz, és azt mondja: miért zárkózunk be, amikor az emberek ott kinn van-nak. Nagy ünnep volt, több százezer ember fordult meg egy ilyen ünnepen Jeruzsálemben. Ezeknek a többsége még nem hallotta azt, hogy Isten szereti őket, hogy Jézus őér-tük is meghalt, és feltámadott, és ígéri nekik is az Ő Szentlelkét. Ki mondja el nekik, ha nem mi? Menjünk, és mondjuk.

Eltűnt a félelem, eltűnt a tanácstalanság. Lett mondanivalójuk, felelősség ébredt a szívükben ismeretlenek iránt, és a Jézustól kapott nagy szeretettel mentek és mond-ták az örömhírt. Egy analfabéta halászember, mint Péter, olyan erővel prédikált, hogy több ezer férfi — ők még nehezebben jutnak bűnlátásra és bűnbánatra — magába roskad-va azt kérdezte: most mit csináljunk? Ez mind igaz, amit hallottunk. Hol kezdjük el az életünk megváltoztatását? S akkor Péter megmondta, hol kezdjék el: Bánjátok meg a bűneiteket, keresztelkedjetek meg ennek a jeleként Jézus nevére, tőle kérve bocsánatot, s aztán kapjátok a Szentlélek ajándékát. Így is történt.

Micsoda erő volt a szavaiban! Azok az emberek, akik végképp nem igét hallgatni mentek, hanem a nagy ünnepre meg vásárra, meg baráti találkozókra, egyszerre szembesülnek a valósággal. Péter bátran, nagy erő-vel rámutat az ő bűneikre: ti feszítettétek meg Jézust. S rámutat nagy erővel Jézusra, az Ő üres sírjára és üres keresztjére és azt mondja: az Isten feltámasztotta Őt és él, és mindannyian mehettek Őáltala az Istenhez.

És mindebben erő van, erő sugárzik. Belőlük? Sokkal inkább így kellene mondani: rajtuk keresztül. Az az erő, amit az Istent ismerő ember így mondott: az erős Isten uraknak Ura… az jelent meg Jézusban, az áradt rajta keresztül is a nyomorultakra, azt adta a tanítványainak, és azt adják a tanítványok tovább most másoknak. Terjed ez az áldott tűz, és emberek jutnak tiszta látásra, világosságra, és kapnak ez által az erő által új életet és szabadulást.

Ugyanez az erő munkálkodott Pál apos-tolban is, aki Athénből nehéz szívvel gyalogolt át Korinthusba, ahol senkit sem ismert, és nagyon félt, hogy mi lesz ott, hogy kezdjen ott munkához? Miért oda küldi őt Jézus Krisztus? Amikor később erre vissza-emlékezik azt írja a Korinthusi levél elején: emlékszem, mikor hozzátok mentem nagy félelem és rettegés között, de elhatároztam, hogy semmiről nem akarok tudni, csak a Jézus Krisztusról, mint megfeszítettről, és nem emberi bölcsesség hitető beszédével ámítottalak titeket, hanem az én beszédem Léleknek és erőnek megmutatása volt, hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességére épül-jön, hanem Istennek erejére. Isten neki is ad-ta ezt az erőt, pedig fizikálisan erőtlen ember volt. (1Kor 2,3-5)

Gyógyíthatatlan betegséget hurcolt magában, a családja elhagyta, még a munkatársak közül is többekben csalódnia kellett. Hányatatott sorsa volt, nélkülözésekkel teli. Igazságtalanul évekig börtönben felejtet-ték a római helytartók, de a Krisztus ereje nemcsak hogy tartotta őt, hanem áradt rajta keresztül másokra is. Amikor egyszer gyógyulásért imádkozott, hogy gyógyítsa meg őt Jézus, akkor Jézus azt mondta: nem. Megtanulod, hogy elég neked az én kegyel-mem, és a te nagy erőtlenséged által az én erőm fog majd munkálkodni. Erre Pál azt mondta: Ámen, akkor többször gyógyulásért nem imádkozom. Hadd legyen nyilvánvaló az én erőtlenségemben az Ő ereje. (2Kor 12,9))

Az egyik börtönből írt levelében pedig le tudta írni azt, hogy nekem pedig mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem mege-rősít. (Fil 4,13)

Ez az erő nem alkati kérdés. Sem fizikai, sem lelki értelemben nem a szüleinktől örököljük. Ezt az erőt mindenki kaphatja, aki ezt megismeri, és el tudja mondani: a Krisztusban. Aki az élő Jézus Krisztussal olyan közösségre jut a hit által, amit éppen a Szentlélek tett lehetővé mindannyiunk szá-mára. Ez a Krisztusban áradó erő megerősít minket fizikálisan is, sokszor lelkileg, szellemileg is, és minden nagyképűsködés és túlzás nélkül elmondhatjuk: csakugyan mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.

Kit erősít meg tehát Isten Szentlelke? Azt, aki Jézus Krisztust hittel befogadta az életébe. Akiben Ő él. Hiszen az ilyen ember Jézussal együtt az Ő Lelkét is kapta. A Lélekről pedig azt olvastuk, hogy erőnek a Lelke. Jézust hittel behívom, Ő adja nekem Szentlelkét, és kapja az ember ezt az erőt is.

Jézus nélkül erőlködés az ember vallásos élete is. Megállapítja azt, hogy nem tud-ja teljesíteni Isten törvényeit. Ezt tudjuk mióta ezek a törvények vannak. Jézussal pe-dig erőt nyer újra és újra. Valami olyan a különbség, mint amikor teljes szélcsend van, de egy vitorlással mégis valahova el kellene jutni. Az ember előveszi az evezőket és gyötri magát. Amikor pedig felkerekedik a szél, felkerülnek a vitorlák és vitetünk. Eről-ködünk, a magunk erejéből húzzuk, vagy pedig nézzük, hogy a Szentlélek szele fúj — Jézus szélhez hasonlítja — és viszi a vitorláinkat. Nem mi rendeljük meg a szelet. A Lélek ott munkálkodik, ahol akar, úgy és akkor, ahogyan és amikor akar.

Hinni azt jelenti: készen vannak a vitorláim. Bízom Őbenne, elmondom azt, amit Josafát a teljesen kétségbeejtő helyzetben, amikor még fogalma sem volt arról, milyen segítséget fog adni Isten, hogy nálad van az erő és a hatalom, és veled szemben senki sem állhat meg. Egyebek között ezért is ragaszkodom hozzád, és melletted akarok maradni Istenem mindvégig, — s egyszer csak megérkezik a szabadítás. Egyszer csak szél kerekedik, belekap a vitorlákba és röpíti az életünket. Nem erőlködünk, hanem kapjuk az erőt, és ezzel az erővel tudunk másoknak is szolgálni.

Pünkösd után hamarosan nagy üldözés indult a keresztyének ellen. Mit csináljanak? Nem tudták. Maradjanak Jeruzsálemben, ne maradjanak? Jobb, ha szétoszlanak, jobb, ha összebújnak? Elkezdtek imádkozni.Imádkoz-tak az ellenségeikért is. Imádság közben bi-zonyosak lettek arról, hogy nem szabad innen elmenni, tovább kell hirdetni a Jézusról szóló örömhírt. És hogyan hirdették? „Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról és nagy ke-gyelem volt mindnyájukon." (ApCsel 4,33)

Amikor fokozódott az üldözés, és az első vértanú, István kivégzésére került sor, akkor fokozódott az erő is. Amikor István már ott volt a kivégzés előtt közvetlenül, akkor azt olvassuk: az Úr hittel és erővel megtöltötte őt. (ApCsel 6,8)

Ez így működik. Nem mi erősítjük meg magunkat, ez nem szuggesztió és önszuggesztió, ez a Szentlélek munkája.

Mire erősít meg minket Isten Lelke, il-letve ki kaphatja ezt az erőt? Az, akinek Is-ten adni akarja. De azért világosan beszél a Szentírás arról is, hogy az kapja ezt az erőt, aki tudja, hogy rászorul, aki tudatában van a maga erőtlenségének és ezt be is vallja Is-tennek.

Az előbb említettem Josafát imádságát. Az úgy kezdődött, ahogyan mondtam. Meg-vallotta: Uram, nálad van az erő és a hata-lom, de így folytatódott: Istenünk, nincs e-rőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad. Nem tudjuk, mit tegyünk, de tereád tekintünk.

Ezt ki kell tudni mondani: nincs erőnk, és nem tudjuk, mit tegyünk. Ez nagy szégyen volt. Ha a király nem tudja mit tegyenek, aki a hadvezér is volt, akkor ki tudja, és ki fogja megmondani? Nem szégyelli magát, még a nyilvánosság előtt is bevallja? Bevallja, mert ez az igazság. Olyan nagy volt az erőfölény, hogy nem tudta, hogy ott hirtelen mit lehet tenni. De a mi szemeink tereád néznek… és ebben megvallotta az Is-tenbe vetett bizalmát. Az kap erőt, aki megvallja a maga erőtlenségét.

Egyetlen alkoholistán sem lehet segíteni addig, amíg az illető bizonygatja: akkor teszi le a poharat, amikor akarja. Amikor eljut oda, hogy tehetetlen vagyok, erőtlen vagyok, nem tudok leszokni, nem tudok újat kezdeni, de nem mondok le arról, hogy Is-ten segíthet rajtam, akkor lép be ez az erő. Innen kezdve mutatja meg Isten Szentlelke, mit tud Ő elvégezni valakiben.

Amikor valaki ilyen őszintén ki tudja mondani, hogy nincs erőm, de az én szemem tereád néz, és tőled várok erőt. Amikor elhangzik: Jézus, segíts! Úgy, ahogy Pé-ter ott a viharban felrázta az alvó Jézust: Uram, segíts, mert másképp elveszünk!

Érdekes, hogy ez a segélykiáltás többször is előfordul a Bibliában, és éppen a Szentlélekkel kapcsolatos helyeken. Olvassuk Jóel prófétánál, amikor megígéri, hogy majd kitöltetik a Szentlélek, és azt mondja: aki pedig segítségül fogja hívni az Úrnak nevét, az megszabadul, üdvözül, megtarta-tik. És Péter a pünkösdi prédikációjában idé-zi ezt a jóeli mondatot: aki pedig segítségül hívja az Úrnak nevét, az megszabadul, üdvözül, megtartatik; mert az hívja segítségül, aki már nem magában bízik, de aki az Úrban még mindig bízik. Vagy akkor kezd el igazán bízni benne. És aki Őt segítségül hívja, azt Ő nem hagyja magára.

Az kapja Isten Szentlelkét és ezt az erőt, aki arra használja, amire kapta. Mert Isten nem arra adja, hogy mi ezzel az erővel lekaszaboljuk az ellenségeinket. Nem arra adta, hogy erőfölényünk tudatában mások feje fölé kerekedjünk, hanem először is arra adta, hogy ragaszkodjunk Őhozzá. Legyen erőnk megmaradni a hitben. Hogy az a kicsi hit, amivel hozzá kiáltottunk, erősödjék, növekedjék. Aztán arra adta, hogy legyen erőnk másoknak is mutatni a hozzá vezető utat. Mint az apostolok az üldözés idején, nagy erővel tudjunk Őróla bizonyságot tenni. Ne féltsük magunkat: mit szólnak hozzá, mi lesz a következménye? Az lesz a következménye, hogy aki hittel hallgatja, az üdvözülni fog. S lehet ennél nagyobb dolgot cselekedni ezen a világon? Akkor ez mindent megér, akkor nem szégyellem azt a Krisztust, aki nem szégyellt engem elfogadni, és testvérének nevezni.

Azután adja ezt az erőt arra, hogy más erőtlenek mellé odaálljunk és szép csendesen vagy erősítsük őket, vagy vegyük át egy időre a terheiket, hiszen nekünk már van Jé-zustól kapott erőnk. Akkor erősítsük őket, s tanuljunk meg szolgálni, szeretni. Adja ezt az erőt ahhoz is, hogy tudjunk szenvedést vállalni a Krisztusért, és hogy tudjuk dicsőíteni a mi Urunkat a Szentlélek erejével.

Az ilyen ember már nem magára néz, mert ha magára néz, csak annyit mondhat: az én erőm kicsiny. Nem a bűnre néz, mert akkor csak így folytathatja: a bűn erős nagyon. A megváltó Jézusra néz és azt mond-ja: de te tudsz s akarsz segíteni, hát segíts bajomon. (Szép ez az ének, majd olvassuk el otthon a 461. éneket.)

Jézusra néz tehát az ilyen ember úgy, ahogy a Zsidókhoz írt levélben olvassuk: nézvén a hitnek elkezdőjére és bevégzőjére: Jézusra. Nem magunkra, nem az ellensé-günkre, nem a bajainkra. Ne az erőtlenségünket soroljuk, mert ezt a lemezt mindenki fel tudja tenni és mindenki tud ehhez illusztrációkat adni. Valljuk meg annak az erőtlenségüket, aki maga az erő, és enged-jük, hogy belénk áradjon Jézus ereje, amit a Szentlélek közvetít mindannyiunk számára.

Csak az elmúlt napokban is sokszor hal-lottam ezt: nem bírom tovább. Nincs erőm. Feladom. Összeroskadok. Ezt minden esetben meg kell értenünk, mert egy hosszan tartó betegség, a csillapíthatatlan fizikai fájdalom, a tartós lelki gyötrettetés, a csalódások, a hosszú ideig elhúzódó bizonytalanság, a magány, a külső-belső feszültség, a sokféle nélkülözés el tudja szívni az ember erőit, s ott áll kiszipolyozva, kifacsarva, tényleg a padlón, meg maga alatt — ahogy mondogatni szoktuk. S most mit kezdünk egymással? Hümmögetünk: bizony, ilyen az élet, vagy rosszabb esetben ki-ki el-kezdi sorolni a maga terheit, majdnem úgy: az semmi, ami téged összetört, hanem az enyém… S ettől megvigasztalódik a másik?

A pünkösdi evangélium úgy hangzik: van erő, és Isten Szentlelke hozzáférhetővé tette mindannyiunk számára Istennek ezt az erejét. Ő nem biztat minket, hogy próbáljuk tovább vonszolni magunkat, hanem erőt ad. Nem kell az evezőkkel küszködni. Lehet várni a Szentlélek szelére, tőle kérni erőt, és engedni, hogy aztán Ő vigyen min-ket olyan célok felé, amiket Ő tűzött ki elénk. Tele van a Szentírás erre vonatkozó ígéretekkel. Ő nem a csüggedésnek a Lelke (így is lehet fordítani), hanem az erőnek a Lelke. Jézus azt mondja: maradjatok Jeruzsálemben, mert felruháztattok mennyei erő-vel. Kaptok erőt, amikor a Szentlélek eljön rátok. És tanúim lesztek.

Ő kínálja nekünk ezt az erőt. Van-e any-nyi alázat bennünk, hogy ma elmondjuk: Uram, csakugyan nincs erőm ezzel a nagy sokasággal szemben, ami reám telepszik és a-mi megterhel. De hiszem, hogy nálad van az erőés a hatalom, és te ezt az erőt küldted el nekem is Jézusban, és ezt közvetíti a te Szentlelked, alázatosan kérem tőled ezt. És akkor türelmesen várni, amíg Ő ajándékozni is fog-ja ezt az erőt. Nem kell összeroskadva vonszolnunk magunkat, nem kell dramatizálnunk a helyzetünket, nem kell még nagyobbnak látni a bajokat és gondokat, mint amekkorák, hanem azt az Istent lássuk olyan nagynak, amilyen, aki nekünk ezt az erőt kínálja.

Imádkozzunk!

Atyánk, dicsőítünk téged, és valljuk mi is: nálad van az erő és a hatalom. Veled szemben senki sem állhat meg ma sem.

Bocsásd meg, hogy sokszor hánykolódunk a két véglet között: Hol azt képzeljük magunkról, hogy megvan a szükséges erőnk a terheink hordozásához, hol meg kétségbeesünk és úgy látjuk: semmihez nincs erőnk.

Köszönjük neked, hogy egyik sem igaz. Köszönjük, hogy az az igaz, hogy te mindenhez adsz erőt, ami terhet te helyezel ránk, ami feladatot te tűzöl ki elénk. Bocsásd meg, hogy sokszor olyasmiket is hordani akarunk, amihez nem kapunk tőled erőt. Bocsásd meg a fontoskodásunkat, aggodalmaskodásunkat. Bocsásd meg, hogy nem elég nekünk a mának a gondja, hanem a holnaputáné miatt szenvedni kezdünk már ma. Bocsásd meg, hogy sokszor csak a magunk terhével foglalkozunk, és olyan szeretetlen közönnyel észre sem vesszük a mellettünk levők roskadozását.

Kérünk, hogy Szentlelked teremtsen rendet az életünkben e tekintetben is. Tegye világossá számunkra, hogy mik azok a terhek, amiket nekünk kell hordoznunk. Kik azok, akikért mi vagyunk felelősek előtted. Mik azok a gondok, amikért nekünk kell imádkoznunk, és feladatok, amiket nekünk kell megoldanunk. Mik a te ígéreteid? Amikre ígérted, hogy te fogsz cselekedni. Amikor nekünk veszteg szabad maradnunk és nézni, hogy te milyen csodákat teszel.

Taníts meg így látni a valóságot. Taníts meg a valóságot látni, és ne csak annak egy szeletét, egy szűk területét. Így adj nekünk békességet. Szabadíts meg minden aggodalmaskodástól. Taníts meg örvendezve bízni benned sokféle nehézségünk között is.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk a gondjainkat. Könyörgünk, áraszd ki Szentlelkedet a mi népünkre, és adj lelki ébredést ennek a népnek. Könyörgünk szeretteinkért, akiknek nincs erejük talán már akarni sem. Hisszük, hogy ez esetben is nálad van az erő és a hatalom. A mi szemeink tereád néznek akkor is, ha erőtlenek vagyunk velük kapcsolatosan.

Könyörgünk, add a te igédet gazdagon. Engedd, hogy mi is sokkal mélyebben értsük azt, és tudjunk hinni neki.

Könyörgünk, légy irgalmas nekünk, és adj esőt a kiszáradt földekre. Könyörgünk hozzád a nélkülözőkért. Azokért, akik roskadoznak, vagy összeroskadtak a terheik alatt. Indítson minket a te Szentlelked, hogy kinek, mikor, hogyan lehet szolgálnunk, segítenünk.

Köszönjük, hogy minden gondunkat tereád vethetjük, mert neked gondod van reánk.

Ámen

Cseri Kálmán Igehirdetései: HOGY MEGMENTSE…

Imádkozzunk!
Alapige
Jézus így felelt neki: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”


Kattints ráLk 19,9-10

Kegyelmes Istenünk, köszönjük, hogy mindez megtörtént, és mindez így történt. Köszönjük, hogy te igazmondó Isten vagy. Ígéreteidet megtartod, azokról nem feledkezel meg.
Áldunk téged, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy megtetted ezt a nagy utat érettünk a mennyei dicsőségből a földi nyomorúságig. Köszönjük, hogy istenséged elrejtetted, midőn testünket felvetted. Köszönjük, hogy mindennek az volt a célja, hogy minket kiemelj abból a mélységből, ahova zuhantunk.
Áldunk téged, hogy van mire emlékeznünk ezen a karácsonyon is. Köszönjük, hogy nem emlékeket melengetünk most, hanem a te szent jelenlétedbe kéredzkedünk, a te közeledben szeretnénk változni, tisztulni, megújulni.
Köszönjük, hogy megígérted, hogy ahol ketten vagy hárman a te nevedben jönnek össze, ott vagy közöttük. Köszönjük, hogy jelenléted teheti ünneppé ezt a napot a számunkra. Köszönjük, hogy a te jelenlétedben lepleződhet le a mi igazi énünk és ragyoghat fel előttünk az, ahova vezetni akarsz minket.
Könyörülj rajtunk, hogy ez megtörténjék. Adj nekünk karácsonyi ajándékot: ajándékozz meg minket önmagaddal, útmutató, újjáteremtő igéddel. Olyan nagy szükségünk van rád. Légy a vigasztalónk, tanácsadónk, csüggedéseinkben bátorítónk.
Kérünk, teremts bennünk igazi csendet. Az emberi beszéden keresztül érkezzék el hozzánk a te élő és ható igéd, és az hasson el egészen a szívünk mélyéig. Kérünk, szülj újjá, értünk ma született Jézusunk a te Lelkeddel.
Ámen.
*******
A karácsonyi történet sok részletét a legtöbben jól ismerjük. Az imént is olvastuk, hogy Máriának és Józsefnek nem volt helyük Betlehemben. Egy közvetlenül szülés előtt álló fiatalasszony ott állt a szabad ég alatt, és nem fogadták be a vendégfogadóházba sem. Olvastuk, hogyan történt az, hogy az angyal a pásztoroknak hirdette azon a nevezetes éjszakán az evangéliumot: megszületett a Szabadító.
Azután ismerjük a történetet, hogyan kerekedtek fel messze Babilonból tudós államférfiak, és hogyan vezette őket a csillag egészen a betlehemi istállóig, és ott leborulva imádták a kisded Jézust. Ismerjük a szomorú folytatást is, hogy hamarosan menekülniük kellett Heródes gyilkos dühe elől Egyiptomba.
Mindezek a részletek sok tanulságot hordoznak magukban. Ma azonban nem a karácsonyi történet valamely részletéről szeretnék beszélni, hanem arról, miért történt az egész. Mi volt a célja annak, hogy Jézus Krisztus személyében maga Isten jött utánunk? Mi volt a jelentősége, az értelme az egész karácsonyi eseménysorozatnak? És hat-e ennek az ereje napjainkban is? Mi hasznunk abból, hogy az Ige testté lett?
Ma, amikor Európa-szerte, sőt világszerte igyekeznek száműzni az Isten nagy tetteire emlékeztető külső jelképeket is, nekünk világosan látnunk kell, mi történt karácsonykor, és miért történt az. Mi a lényege a testté létel csodájának? Szeretném ezt először egy regény cselekményével szemléltetni. Utána rámutatni arra, hogy ez a regény mindnyájunkról szól, a mai emberiség lelki kondícióját ábrázolja szomorúan hűségesen. Végül pedig látni fogjuk, miért volt szükség az Ige testté lételére, Jézus Krisztus eljövetelére, és mi annak az igazi célja, úgy, ahogy azt Ő maga megfogalmazta.
1. Többen ismerik William Goldingnak A legyek ura című regényét. Ez az írásmű arról szól, hogy egy csoport angol iskolás fiú, hat és tizenkét év közöttiek, valami szerencsétlenség miatt — feltehetően a II. világháború alatt — egy lakatlan kis szigetre vetődik, ami a Csendes-óceánban van. Felnőtt nélkül kell berendezkedniük ezen a szigeten az őserdő tövében. Szépen indul minden. Vezért vá-lasztanak maguknak, törvényeket alkotnak, amelyek csakugyan segítik és szabályozzák az együttélésüket. A vezér tanácsára különös gondjuk van arra, hogy a sziget egy jól látható helyén folyamatosan égjen a tűz, mert ahhoz, hogy innen megmeneküljenek — márpedig ez életkérdés nekik — valami jelet kell adni, hogy egy esetleg arra elhaladó hajó észrevegye és megszabadítsa őket. Hamarosan azonban elromlik a helyzet.
Egészen különös vad indulatok bújnak elő a gyerekekből, és egyre borzalmasabb tetteket követnek el. Mindjárt az elején elvész egy kisfiú. Egyszerűen eltűnik, és csak a vezérnek tűnik ez fel. Aztán hatalmi vetélkedés alakul ki a megválasztott vezér (aki egyébként korát meghazudtoló érettséggel és felelősséggel inté-zi a dolgokat) és egy önjelölt akarnok között, aki egyeduralomra tör. Ez az utóbbi megosztja a szép egységet. Klikket gyűjt maga körül, és uszít a többiek ellen.
Mivel a szigeten csak valamiféle gyü-mölcsöt találnak, egy idő után megkívánják a húst. Alakul egy csapat, amelyik vadászoknak nevezi magát, és mivel vannak vadmalacok a szigeten, elkezdenek vadmalacra vadászni.
Először a megfogott malacba sem meri a bicskáját beledöfni ez a nagyhangú önjelölt, később azonban az éhség mégis ráviszi őket, és egyszerűen megvadulnak részint a sikertől, hogy malacot öltek és van mit sütni, részint a vértől. Ettől kezdve kórusban üvöltik: öld meg az állatot, vágd el a torkát, ontsd ki a vérét!
Az első sikeres vadászatot megünneplik, és teljesen megmámorosodva a saját győzelmüktől, késő estik körültáncolják az áldozatul ejtett malacot. Ebben a mámoros őrületben nem veszik észre, hogy agyonverik egyik társukat, aki elő-jött a sötétben az erdőből, ők meg azt gondolták, hogy valami állat támadja meg őket. Teljesen megszédülve fel sem tűnik a társaságnak, hogy embert öltek.
Megint csak a felelős vezető veszi ezt észre, és szörnyű lelkiállapotba kerül miatta. Az őrjöngő önünneplés miatt kialszik a tűz is. Márpedig újra meggyújtani körülményes gyufa nélkül. Az egyik gyengén látó fiú vastag szemüveglencsé-jét használják fel arra, hogy összegyűjtsék vele a nap sugarait, de így is nehéz a nedves fát meggyújtani.
Egyébként az egyetlen ember, aki valóban gondolkozott, és szinte felnőttes érettséggel tanácsolni próbálta a társaságot, ez a szemüveges volt. Viszont mivel ő ragaszkodott a törvényesen megválasztott vezetőhöz, az önjelölt új vezető kegyetlen módon megöleti őt.
A gyerekszívekben egyre inkább elhatalmasodik a félelem valamiféle szörnytől, amely állítólag ott lakik a szigeten, de még senki sem látta. Ez a félelem még agresszívebbé teszi őket, ezt kihasználja ez az önjelölt új vezető, és valóságos hajtóvadászatot indíttat a régi megválasztott vezető ellen. Meg akarják ölni, sőt, mintha a malac sorsára akarnák juttatni, mert ugyanolyan két végén kihegyezett karót készítenek neki, mint amire az elejtett malacokat húzták megsütés előtt.
Látja ez a szerencsétlen fiú, hogy fele sem tréfa. Az életét mentve menekül előlük, ők meg őrjöngő dühükben felgyújtják az erdőt is, hogy kifüstöljék ezt a fiút. Ahogy menekül szegény utolsó erejével, egyszer csak a parton egy felnőttet lát maga előtt. Tudniillik közben csakugyan észrevették a füstjeleket. Egy hajó megközelítette a szigetet és a hajó mentőcsónakján néhány matróz odajött, hogy lássa, kiken kell segíteni.
Azzal fejeződik be a regény, hogy a hamuvá égetett sziget romjai mellett állva ez a tengerésztiszt keserű csalódottsággal mondja: azt gondoltam, hogy egy csomó angol gyerek ennél jobb teljesítményre képes. De hát ezek a jól nevelt angol gyerekek is csak erre voltak képesek ebben a helyzetben. Rágondolni is rossz, hogy mire lettek volna még képesek, ha marad rá idejük.
2. Ez a regény, akárhogy szépíteni akarjuk is, az egész emberiség lelki állapotát, kondícióját ábrázolja. Mert a mi életünkben is nagy törés következett be. Úgy, ahogy ezek a gyerekek, kiszakadtak a megszokott körülményeik közül, az életüket biztosító feltételek közül, és szülők nélkül maradva fokozatosan elvadultak, el egészen a potenciális kannibalizmusig, így szakadtunk mi el Istentől, és így leszünk egyre vadabbakká.
A kicsikkel itt is vajmi keveset törődnek. Ezt most, amikor karácsony előtt a kicsikre, az elesettekre, a szegényekre, a kisemmizettekre, a megvetettekre különösen igyekeztünk koncentrálni, sokféle összefüggésben tapasztaltuk. Ugyanakkor igen sokan akarnak vezérek lenni mindenféle rátermettség, ész, értelem és felelősségtudat nélkül. Akinek fontosabb a közösség jövője, mint az, hogy magát megszedje, és a közösség érdekében áldozathozatalra is biztat másokat, ő maga jó példával járva elől, azokat félretolják, bolondnak tekintik. Az ördög elég hatalmas arra, hogy a háttérből a legmeghittebb emberi kapcsolatok közé is éket verjen, és teszi tönkre sorra a házasságokat is.
Aki nemcsak a pillanatnak akar élni, hanem a közösség hosszú távon való megmentésén fáradozik, az játékrontó. Elnémítják vagy megölik. Ahogyan tették ezt a Jézus előtti prófétákkal is. Eközben egyre inkább felszabadulnak az emberi természetben rejlő vad ösztönök, és az értelmet, az értékmegőrzést, a felelősséget félretéve ezek irányítják a tömegeket. Egyre kisebb az értéke az emberi életnek. A magzatok tömeges meggyilkolásától kezdve az idegen érdekekért harcolni küldött fiatalokon át a tehetetlen és kiszolgáltatott öregekig és betegekig. Lassan magunkra gyújtjuk a szigetet, tönkre tesszük a földet, a vizet, a levegőt, önmagunkat és egymást, és általánossá válik, hogy egy cél van: én most jól érezzem magamat.
Pedig ezek a regénybeli gyerekek nem ezt tanulták. Sőt, ennek az ellenkezőjére nevelte őket a család is, meg az iskola is. A kulturált viselkedésre. Honnan jött elő akkor belőlük ez a sok gonoszság és gyilkos indulat? Pontosan ezt nem vesszük komolyan, hogy ennyire megromlott a lelkünk. Ezt senki nem tanította nekik. Akkor honnan tudták? Mi-ért viselkedtek így? Miért csak így viselkedtek? Miért kellett megölni az egyiket, és hajtóvadászattal ölni akarni a má-sikat, aki az érdekükben gondolkozott? Miért lettek olyan vakok, hogy a saját jól felfogott érdeküket sem tudták komolyan venni? Csak a pillanatnyi játék, háborúskodás, „öld meg, szúrd le, ontsd ki a vérét” hajtotta őket?
Az emberi szív legjobb ismerője, Jézus Krisztus így mondotta ezt: onnan belülről, a szívből származnak a gonosz gondolatok: házasságtörés, bujaság, gyilkolás, gonosz nyelv és mindenféle rossz. Lehet-e ezen segíteni, és ha igen, hogyan?
Erre ad választ ez a kis regény, amikor az utolsó oldalán kiderül, hogy segítség csak kívülről jöhet. Ezek a gyerekek nem tudják leállítani magukat, meg egymást sem. Nem tudják megváltoztatni magukat, és nincs a szigeten senki, aki segíthetne rajtuk. Így viszont egészen bizonyos, hogy a pusztulásba torkollik ez a handabandázás, háborúskodás. Ha nem jön segítség, elpusztulnak. Kívülről kellett érkeznie egy hajónak és jönniük felnőtteknek, hogy megmentsék őket.
3. Ez történt karácsonykor. Segítséget kaptunk a mennyből. Akármilyen furcsán hangzik is ez, akármilyen gúnyos mosolyra húzzák ezen sokan a szájukat, rajtuk is csak az segíthet, aki karácsonykor utánunk jött. Az a Jézus Krisztus, akit Isten nem véletlenül neveztetett Jézusnak, hogy az Ő drága neve is emlékeztessen minket arra, hogy Ő Szabadító. Mert mi nem tudunk leszokni mindarról a szörnyűségről, amit nap mint nap teszünk. Nem tudjuk ezt abbahagyni, mert az anyagi érdekek is az ellenkezőjét kívánják, és a megromlott természetünkből ennek az ellenkezője folyik. Ebből minket csak megszabadítani lehet. A karácsonyi evangélium az: eljött a Szabadító. Itt áll a halálsziget partján, kikö-tött a mentőcsónak, be lehet lépni. Ezt viszont tőlünk várja, hogy lépjünk be.
Jézus Krisztusban hinni azt jelenti, hogy valaki végre komolyan veszi, hogy rajta kívül más nem tud igazi szabadítást adni, de Ő szabadítónak jött, és nincs az a nyomorúság és megkötözöttség, amiből Ő ne tudna kiszabadítani. Aki a karácsonyi evangéliumot megérti, annak a szíve megtelik hálával és Isten dicsőítésével, mert miközben mi itt háborúzunk és elszórakozzuk ezt a néhány évtizedet azzal, hogy öld meg, fojtsd meg, csavard ki a kezéből, üsd le a kezéről, vedd el tőle, most légy boldog, élvezd a pillanatot. Isten nem nézte tétlenül ezt a könny- és véráradatot, amivel beborítjuk a földet, hanem utánunk jött Jézusban.
Ehhez természetesen emberré kellett válnia. Ez a magyarázata a karácsonyi csodának. Mivel Jézus Isten, ezért lehetséges volt számára, hogy örök isteni természete mellé magára vegye emberi természetünket is, és így segítsen rajtunk. Ezért lett az ige testté. Ezért fogalmazta meg Ő maga a programját így: Azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Ez, hogy megtartani, jelenti azt is, hogy megmenteni, megszabadítani, üdvözíteni. Mindezt ez az egy szó jelenti. Az „elveszett” nem azt jelenti, hogy egyszerűen nincs a helyén valami vagy valaki, hanem azt jelenti, hogy ott, ahol van, halál fia. Ahol most tartózkodik, ott a biztos pusztulás vár rá.
Komolyan vesszük-e ezt már végre? Ha ott maradunk, ahova születtünk, ha olyanok maradunk, amilyeneknek megszülettünk és amilyenekké ez az élet formált bennünket, akkor a biztos pusztulás vár ránk. Nem az ideig való, hanem az örökké való. Komolyan vesszük-e azt, hogy kár lenne a felégetett szigeten elpusztulni, amikor be lehet lépni a mentőcsónakba? Amikor maga a szabadító Jé-zus jött utánunk és ad lehetőséget arra, hogy újra olyan körülmények közé kerüljünk, ahol van életlehetőség a számunkra.
De a Biblia ennél többet is mond. Jézus Krisztus nemcsak megment a halálszigetről, hanem olyan belső változást hoz létre a benne hívőkben, aminek folytán egészen másként tudnak élni a szabadításuk után, mint előtte. Hiszen karácsonykor éppen az történt, hogy Ő elérhető közelségbe jött, tehát Őt be lehet fogadnunk. Úgy, ahogy arról János ír az evangélium első részében, aki a karácsony külső történetével nem foglalkozott. Azt leírta Máté meg Lukács. Ő leírta a karácsonyi esemény lényegét és célját. Így olvassuk ezt itt: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: Ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg Őt: az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt. Akik azonban befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az Ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1,9-14)
Itt tehát arról van szó, hogy aki Jézusban hisz, aki belép a mentőcsónakba, azt Ő visszaviszi az Atyához. Az újra hazatalál. Ismét olyan körülmények közé kerül, ahol van életlehetősége, ahol kibontakozhat, növekedhet, harmonikus, boldog életet élhet. Ez azzal jár együtt, hogy nem egyfajta viselkedésre tanít meg minket Jézus, hanem új természettel ajándékoz meg. Az ilyen ember nem ölni vágyik a továbbiakban, hanem segíteni a másikat. Nem uralkodni akar, hanem szolgálni neki. Nemcsak élvezni akarja az életet esetleg mások rovására is, hanem gazdagítani törekszik az életet. Nem elvenni akar a másiktól semmit, hanem adni neki.
Ezért olvastam fel a karácsonyi igét Zákeusnak a történetéből. Ez a néhány mondat, ami az alapigénk, az ő történetének a befejezése. Hiszen benne is az ősi ösztönök működtek, és az ő természetéből is az fakadt, hogy elszedni mindenkitől, amit lehet. Az élet célja: megszedni magamat. És ez sikerült is neki. Amikor azonban találkozott Jézussal, és befogadta Jézust a házába, aztán a szívébe is, akkor mindez teljesen megfordult. Előszedi a sok lopott pénzt a rejtekhelyről, és azt mondja az Úr Jézusnak: Uram, szeretném kárpótolni azokat, akiket az életem során becsaptam. Ami még marad, azt szeretném szétosztani a legszegényebbek között. Mit szólsz ehhez? Jó lesz ez így?
Erre mondja Jézus: „Ma lett üdvössége ennek a háznak.” Ma lépett be az életbe Zákeus. Ekkor hagyta ott a halálszigetet, amikor Jézussal összekötötte az életét, amikor befogadta Jézust, és Ő belülről kezdte irányítani ezt az embert. Zákeusra végképp nem jellemző tulajdonságok és cselekedetek jelentek meg az életében. Olyan tulajdonságok és indítékok, amelyek Jézusra jellemzőek. Mert ez valóság és nem kegyeskedő szó-lam, hogy a hívőben Jézus kezd el élni. Nem viselkedni tanít meg minket, hanem új természetet ad. Újfajta gondolkozás, új akarat, új célok, új indítékok jellemzik az ilyen újjá lett, újjászületett embert. Ezért történt karácsony.
Ezért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Ezt a változást semmi mással nem lehet elérni senkinek az életében. Ezt a változást senki más nem tudja végrehajtani, megvalósítani, csak az érettünk emberré lett Isten Fia, maga Jézus Krisztus. Ő viszont mindenféle rabságból ki tud szabadítani minket, és nincs az a nyomorúság az emberi életben, amire Ő ne tudna érdemi, tényleges, tartós megoldást adni. Az ilyen ember — mint azok a gyerekek a végén — hazatalál. Újra ismeri az Atyját, tud vele beszélgetni, megkap tőle mindent, amire szüksége van. Küldetése lesz, s tudja ugyanazt tenni, amit Jézus elkezdett ezen a földön: adni, áldozatot hozni, Isten dicsőségére élni.
Ki az, akit közülünk már megtalált? Ebbe a mentőcsónakba akár ma is be lehet lépni. Aki pedig ezt a döntő lépést már megtette, az megtanulhat örömmel, reménységgel, az élő Krisztussal való szoros közösségben élni, amely közösségen semmit nem változtat majd az sem, ha lehunyjuk a szemünket és meghalunk. Ez a közösség még mélyebb lesz, és még közelebb kerülünk hozzá. Csak így érdemes élni, mert ez az az emberi élet, amire minket Isten teremtett. Ez volt a célja a testté lételnek. Bárcsak elérné célját mindannyiunk életében!

Szülj újjá, értünk ma született
Jézusunk, a te Lelkeddel.
Ezen a néked szenteltetett
Ünnepnapon, s kegyelmeddel
Úgy igazgass és bírj bennünket,
Hogy nyomdokid követhessük,
És e mi földi életünket
Mennyeivel cserélhessük.

(323,6 dicséret)


Imádkozzunk!
Istenünk, bevalljuk őszintén, hogy sérti ez a büszkeségünket, hogy ilyen romlottak lennénk természetünktől fogva, hogy csak egyre lejjebb csúszunk a lejtőn, egyre messzebb sodródunk tőled, és mi is egyre inkább kiszolgáltatottjaivá válunk a bennünk rejlő vad ösztönöknek.
Kérünk, segíts el minket tiszta látásra. Te győzz meg minket arról, hogy mi a valóság. Ajándékozz meg minket azzal, hogy tetten tudjuk érni magunkat, amikor ezek a sötét indulatok és gondolatok megmozdulnak bennünk. Hadd lássuk elérkezettnek az időt arra, hogy kinyitjuk a szívünket előtted, és azt mondjuk: karácsonyi Gyermek, mindenek királya, Jézus Krisztus, ha nem átallottál egy birkaistállóban a világra jönni, akkor ne utáld meg a mi életünket és szívünket se, hanem jöjj be oda, és te légy ott király.
Köszönjük, hogy ahova elérkezik a te országod és megvalósul a te akaratod, oda a mennyországból érkezik el valami. Köszönjük, hogy nehéz körülmények között is lehetséges úgy élnünk ezen a földön, hogy a te jelenlétedben, a te uralmad alatt, tőled békességet és biztonságot kapva élhetünk. Könyörülj rajtunk, Jézusunk, hogy ez mindannyiunk boldog tapasztalatává hadd váljék.
Kérünk, készíts nekünk csendet ezek alatt a most következő napok alatt. Adj bátorságot megállni előtted és kérdezni: mi a véleményed rólunk? Mi a terved velünk, mit akarsz, hogy cselekedjünk? Adj nekünk kegyelmesen számunkra is érthető választ ezekre a kérdésekre.
Köszönjük, hogy ennek a lehetőségét megígérted, és olyan sokan tapasztalhattuk is már ezt. Ebben az előtted való csendben hadd formálódjék az életünk.
Könyörgünk hozzád népünkért. Adj ennek a népnek lelki megújulást. Könyörgünk az egész embervilágért, amelyik egyre vadabbul az ösztöneinek enged, hogy legyenek mégis egyre többen, akik világítanak, akik világítunk. Hadd fogjon fényt tőled sokunknak az élete. Hadd legyenek oázisok ebben a sivatagban, ahol életek menekülhetnek meg.
Beszélj velünk, kérünk, a te igéden keresztül továbbra is. Ébressz vágyat a szívünkben az új élet után és újíts meg minket a te követésedben, hogy ne tétován nézzünk utánad, hanem bátran kövessünk téged, Úr Jézus, az érted vállalt nehézségek között is. A te dicsőségedre és sokaknak üdvösségére.
Taníts minket már most, ebben a rövid csendben is őszintén imádkozni!
Ámen.

Cseri Kálmán: MIT ÜNNEPLÜNK HÚSVÉTKOR?


Iskolásokkal beszélgetünk a tavaszi szünet előtt.— Szerinted minek az ünnepe a húsvét? — Többen is válaszoltak.

— Mit tudom én. Fő, hogy nem kell suliba jönni.
— Még ezt sem tudod? Hát akkor jön a nyuszika!
— És piros tojást tojik — toldja meg egy kicsi.
— Majd én megmondom mindjárt, mit tojik — mondja valaki ravasz mosollyal.

Nagy nevetés.
— Ne beszélj butaságokat. Húsvét a locsolkodás napja. Van, aki szagos vízzel, van, aki kútvízzel szokta. Egész vödörrel is leöntik a lányokat, azok meg csak visítanak.Ilyenkor legalább nem ők nevetnek rajtunk, hanem mi őrajtuk.

Egy szemüveges fiú tudományos síkra tereli a beszélgetést:

— Ti semmit sem tudtok. A nevéből kell kiindulni: húsvét, vagyis hús vétel. A több hetes böjt után akkor ehetnek ismét húst a vallásos emberek. Húsvét annak az ünnepe, hogy elővesszük a félretett sonkát. — Persze ti azt sem tudjátok, mi a böjt —teszi hozzá megvető büszkeséggel.

Ha nem tudnám, minek az ünnepe húsvét, teljesen összezavarodnék. Munkaszünet,nyuszi, tojás, kölni, sonka — mind kellemes kellékek, de miért ünnepel hát ezen a napon minden évben az egész keresztyén világ, mire emlékeznek, minek örülnek?

Mi ennek az ünnepnek az eredete? Mi történt ezen a napon?

Valami olyan nagy horderejű esemény, amihez hasonló a világ teremtése óta nem történt: Isten feltámasztotta a halálból az Ő Fiát, Jézust.Pénteken sokan végignézték, hogyan ölték meg ártatlanul Jézus Krisztust a kereszten,s három nap múlva, meg utána, ugyanezek az emberek találkoztak vele Jeruzsálem

utcáin és másutt is. Mi történt közben? Az bizonyos, hogy meghalt. Az is,hogy pár nappal később a valóságban látták és hallották. Közben valaminek történnie kellett!

Hitvallásunk így mondja ezt: harmadnapon feltámadt a halottak közül.Mert megölhették hitvány zsoldosok,és megszűnhetett dobogni szíve —Harmadnapra legyőzte a halált.Et resurrexit tertia die.(Pilinszky János)De vajon bizonyos, hogy meghalt? Ezt akkor is kérdezte már az emberi kételkedés.

Egészen bizonyos, mert a rómaiak nagyon pontos és szigorú előírások szerint hajtották végre a halálos ítéleteket. János, aki mindvégig ott volt Jézus keresztjénél,a szemtanú elevenségével leírja, hogy miután a római halottkém megállapította Jé-

zus halálát, utána még egy katona dárdával szíven döfte, és a sebből enyhén alvadt vér és vizenyő folyt (Jn 19,32-35). Márk pedig, akinek az evangéliuma a legrégebbi,leírja, hogy amikor aznap este arimátiai József elkérte Pilátustól Jézus holttestét, a

helytartó előbb magához rendelte az ügyeletes századost, és megtudakolta tőle, valóban meghalt-e Jézus. Csak ezután adott engedélyt arra, hogy a holttestet eltemessék (Mk 15,42-45). József tehát nem tetszhalottat helyezett el a sírban, hanem egy kivérzett,

valóságos holttestet.

De hogyan támadt fel? Ezt nem tudjuk. Ez ugyanúgy Isten titka marad, mint a világ teremtése. A Jézus sírjához kivezényelt őrség halálra vált rémületében a feltámadást kísérő földrengés miatt, és elfutottak onnan. Az asszonyok pedig, akik vasárnap hajnalban kimentek a sírhoz, hogy ottani szokás szerint illatos szereket szórjanak a holttestre, már csak a halotti lepleket találták ott, szépen összehajtva. S ami őket is meglepte: angyalok mondták nekik, hogy Jézus már él, hiszen ezt előre jelezte is nekik, hogy a harmadik napon feltámad majd — adják tudtul ezt a tanítványainak.

Azok nem hitték el, de még aznap meglátogatta őket Jézus, és beszélt velük.Mivel ez példátlan esemény volt, Pál apostol név szerint is felsorolja az első tanúkat.

Az asszonyokat nem említi, mert a törvény előtt ők nem lehettek tanúk, de a férfiakat igen: „Megjelent először Kéfásnak, azután a tizenkettőnek, azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek,

néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak…” (1Kor 15,5-7).

Krisztus feltámadása óriási jelentőségű esemény, aminek a hatását mi mai hívők is érezzük. Miért olyan fontos esemény ez?

Először is Isten ezzel igazolta, hogy Jézus valóban az, akinek mondta magát.Ő Isten Fia, öröktől fogva mindörökké Isten, valóban neki adatott minden hatalom mennyen és földön. Ha beteljesedett különös állítása, hogy engedi, hogy megkínozzák és megfeszítsék helyettünk, a mi bűneinkért, de a harmadik napon feltámad, akkor

igaz minden más tanítása is — akár elhitték azt, akár nem. És akkor nyilvánvaló most már, hogy valóban Isten erejével gyógyított és tett sokféle áldott csodát. Akkor nem az ellenségeinek van igazuk, nem is a kételkedő és gúnyolódó hitetleneknek, hanem

neki, és azoknak, akik hittek benne már feltámadása előtt is.

Jézus tehát az, akinek mondta magát.

Mivel Jézus feltámadt, Ő él ma is. A benne hívőknek élő Uruk van. Nemcsak a tanításai élnek bennük, nem az Ő emléke él, hanem Ő maga. Egészen valóságosan, úgy, hogy ma is hallja az imádságot, tud arra válaszolni, tud cselekedni, segíteni,megvédeni, vigasztalni, feddeni — mikor mire van szükségünk. Aki tehát benne hisz,

az egy élő személlyel van kapcsolatban, vele él, s ez nem kitalálás, hanem valóság.

Mert Jézus valóban, testben feltámadott. Számolni kell vele, és számíthatunk rá.Feltámadásával, mint utolsó ellenségünket legyőzte a halált. A halál gonosz ellensége az embernek, és teljesen tehetetlenek vagyunk vele szemben. Halál ellen nincs orvosság. Holt biztos, hogy egyszer mindnyájan meghalunk, akik megszülettünk.

Vannak, akiket az ettől való félelem egész életükben rabságában tart.

Húsvét óta tudjuk, hogy a halál legyőzött ellenség. Azokat is magával ragadja,akik hisznek Jézusban, de azok követik Megváltójukat azon a résen át, amit Ő feltá-

madásával nyitott a halál számunkra áttörhetetlen falán. A hívőknek a halál alagút,aminek nemcsak bejárata van, hanem kijárata is — a mennyei örök életben.

Ezért vallja olyan boldogan Pál apostol: „Teljes a diadal a halál fölött! Halál,hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor 15,54-57).

Az apostol itt Jézus feltámadásának fényében a halált fullánkja-vesztett méhecskéhez hasonlítja. Még döngicsél egy ideig, de aki tudja, hogy kiszakadt a fullánkja,nem fél tőle. A hívő túllát a halálon, és látja mögötte az élő, feltámadott Krisztust, aki

második eljövetelekor minket is feltámaszt majd, s önmagához tesz hasonlóvá.Jézus feltámadása biztosít minket, hogy a halál nem megsemmisülés, nem feloldódás a nagy mindenségben, nem is ölt senki újra testet más formában, hanem aki Krisztusban hitt, az vele marad, hozzá kerül még közelebb, ha utolsót dobban a szíve.

„Boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg…” (Jel 14,13). De csak azok boldogok,akik az Úrban haltak meg, vagyis akik már itt a földi életben Krisztussal jártak,benne hittek. Akik nem, azok örökre boldogtalanok, mert a meghalásukkal véget ért annak a lehetősége, hogy Krisztushoz térjenek, s így nélküle kell eltölteniük az örökkévalóságot.Ezért fontos, hogy minél előbb hittel befogadjuk Őt a szívünkbe.

Mert a húsvéti csodának ez is nagy áldása. Nemcsak az, hogy Krisztus valósággal, testben feltámadt; nemcsak az, hogy minket is feltámaszt majd, és a benne hívők vele lesznek örökké; hanem az is, hogy Ő már itt a földön kész bennünk élni a hit által. Mert aki hisz őbenne, azt Ő nem jobbá teszi, hanem lelkileg feltámasztja,

egészen új élettel ajándékozza meg, a saját természetét kölcsönzi neki. S éppen ez az új természet, a hit által bennünk élő Krisztus az, aki túléli a halálunkat, s megmarad örökre.


(Érdemes kikeresnünk az erről szóló legfontosabb bibliai igéket: Ef 2,1.5;

3,16-17; 2Kor 4,14-16).

Végül Krisztus feltámadása a hívők erkölcsi életének az alapja is. Hiszen mivel Ő él, az Ő szeme előtt zajlik az életünk, neki vagyunk felelősek mindenért. Ezért volt igaza annak, akinek a munkatársa egyszer ezt mondta: Nincs itt a főnök, mért meló-

zol? Ő így felelt: Az enyém itt van! A hívő ember Jézus jelenlétében tölti minden percét.

Ez azonban azt is jelenti, hogy minden erejét a feladataira tudja fordítani. Hiszen Jézus Krisztus halálával bocsánatot szerzett a múltunkra, feltámadásával bebiztosította a jövőnket — akkor minden figyelmünkkel benne élhetünk a jelenben. Felszabadultan,

boldogan.

Jézus feltámadásának tehát sok haszna van a számunkra. Nem csoda, ha az első keresztyének minden héten megünnepelték ennek a napját. A hét első napján, vasárnap,összejöttek, és dicsőítették élő Urukat. Ez lett számukra a legfontosabb ünneppé,

ezért is került át lassan az Úrnak szentelt nap szombatról vasárnapra. Jézus feltámadásával valóban új korszak kezdődött, az új szövetség korszaka.

Húsvét tehát nem a nyuszika, nem a piros tojás, nem a locsolkodás, még csak nem is a húsevés ünnepe, ezek mind később rakódtak rá az ünnep eredeti jelentésére,hanem Krisztus dicsőséges feltámadásának, az Ő nagy győzelmének az ünnepe. Kár,hogy ilyen ügyetlenül rajta ragadt a húsvét elnevezés. Helyesebb lenne feltámadásünnepnek nevezni. Mint ahogyan a vasárnapnak is sokkal szebb neve volt az „Úr napja”, és nem a vásározásra utaló vasárnap.

Nem árt, ha tudjuk, hogy a húsvéti locsolás a megtisztulás és újjászületés gondolatához kapcsolódó szokás ugyan, de tovább él benne az ősi termékenység-varázslás is, hiszen a hiedelem szerint az „élet vizével” locsolják a lányokat. Ugyanígy a nyúl jövetele és a tojás ajándékozás eredeti célja is termékenység-varázslás volt. Azt akarták általa elérni, hogy az illetőnek sok utóda és bő termése legyen. Bármilyen kedves népi szokások is tehát ezek, semmi közük a húsvét eredeti jelentőségéhez: Krisztus feltámadásához. A mögöttük rejlő babonás hiedelmekhez pedig nekünk ne legyen

semmi közünk! Mi a bő termést és a születendő gyermekeket is Istentől várjuk ajándékképpen.

Visszatérve az ünnephez: akármilyen alaposan van is dokumentálva Krisztus feltámadásának eseménye, ezt mindenki csak hittel tudja komolyan venni. Mint ahogyan

akkor is hiába mondták az asszonyok a tanítványoknak, hogy Krisztus feltámadott,nem hitték el, csak amikor találkoztak vele. És hiába mondták közülük tízenTamásnak, aki akkor éppen nem volt köztük, hogy látták az Urat, ő sem hitte el, csak amikor találkozott vele.Krisztus feltámadásának a tényéről maga a Feltámadott tud meggyőzni ma is mindenkit. De hogyan lehet ma találkozni vele? Az igében. Aki olvassa a Bibliát és hallgatja a Jézusról szóló beszámolót, igehirdetést, azt maga az élő Krisztus győzi meg arról, hogy mi az igazság. Ezért is fontos, hogy olvassuk a Szentírást, és rendszeresen hallgassunk igehirdetést, mert a hit hallásból van, mégpedig Isten igéjének a hallgatásából.

Aki viszont így találkozik a Feltámadottal, annak új szakasz kezdődik el az életében. Az soha többé nem lesz egyedül, mert Jézus velünk van minden napon. Akkor is, amikor mások cserbenhagynak, akkor is, amikor elveszítünk valakit, aki életünk

egy része volt, s akkor is Ő lesz majd velünk, amikor eljön utolsó óránk, és magához vesz a mennyei dicsőségbe.

Aki együtt él a feltámadott Krisztussal, annak minden körülmények közt van reménység a szívében, az mindig megtalálja a módját, hogyan segítsen másoknak, abban Jézus békessége, az Ő csendes öröme lesz ott mindig.

Az boldogan vallja a többi hívővel együtt, még élete nehéz napjain is.