VÉGET ÉRT A NYÁR❣️

,,💞Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és mi nem szabadultunk meg!,, (Jer 8,20)

Az a nyár, amiről itt Jeremiás ír, a Kr. e. 587. év nyara volt.
Ezt követően Nebukadneccar babiloni király hadai a földdel tették egyenlővé Júda városait, köztük Jeruzsálemet és a templomot is.
Az előző fejezetben Isten részletesen elmondja, hogy miért. „Loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök", pogány környezetetek hatására az ég királynőjének és egyéb bálványoknak áldoztok, asztrologiát és más sötét babonaságot gyakoroltok, mindezt leöntitek vallásos mázzal, és úgy vélitek, minden rendben van. Változni senki sem akar, „már pirulni sem tudnak".
Pedig az egyetlen menekvés az őszinte bűnbánat lenne, s akkor Islen nem hajtaná végre a kilátásba helyezett ítéletet.
Az a nyár még a kegyelmi idő meghosszabbítása volt.
De hiába, az emberek nem arra használták, amire Isten adta.
Így bekövetkezett az ítélet.
Komolyan vesszük-e, hogy minden bűnnek következménye van? 

Hisszük-e igazán, hogy minden megbánt és abbahagyott bűnre Isten bocsánatot ad? És arra használjuk-e a kegyelemből kapott időt, hogy megragadjuk az elkészített kegyelmet?
Arra használjuk-e az alkalmakat, amire Isten adta?
Így a nyár végén, tanév elején mindig feltűnik: milyen gyorsan megnőnek a gyerekek. 

Amit nem adtunk meg nekik kiskorukban, talán soha nem lehet pótolni.
S milyen hamar elmennek az öregjeink - s mi itt maradunk sok lelkiismeret-furdalással a mulasztásaink miatt. És váratlanul távoznak sokan a derékhadból is.
Egyszer pedig elmúlik nemcsak egy nyár, hanem az életünk is.
Mit kell majd mondani: sajnos nem szabadult meg, vagy ezt: idejében megragadta Isten szabadító kegyelmét, s most hazament hozzá a mennyei dicsőségbe?

KINEK az ÉLETÉT ÉLED?

,,💞Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.,,
(Jn 10,17)

Valaki ezt mondta: elköltöztem otthonról, végre a magam életét akarom élni - s otthagyta a családját, sok problémát hagyva maga mögött. Másvalaki: nekem túl nagy megkötöttség a házasság, kiszálltam, a magam életét akarom élni, hetente egyszer találkozom a gyerekekkel, s nekem ez így jó.

Mindnyájan úgy születünk, hogy önmagunkat szeretjük a legjobban, s másoktól is azt várjuk, hogy szeressenek bennünket.
S amikor valaki rádöbben, hogy másokat szeretni csak önmagunk rovására lehet, akkor megriad.
Senki sem akarja feláldozni magát, hanem a házasságban is azt várja, hogy őt dédelgessék.
S ha ez kölcsönös, mindketten egyedül maradnak.

Milyen messze van ettől Jézus programja: én odaadom az életemet, senki sem veszi el, én magamtól adom oda!
S annak, hogy ő odaáldozta az életét, az lett a gyümölcse, hogy sokunknak jut belőle, s ő sem lett szegényebb.

Aki másokért felelősséget vállalt, úgy is rákényszerül arra, hogy áldozatot hozzon.
S aki ez ellen tiltakozik, sose lesz boldog.
Mert mások boldogságának a romjain nem épülhet fel senkinek a boldog élete.
De ha valaki Jézus rendelkezésére bocsátja a maga életét (megtagadja magát), az megkapja Jézusét, amelyet aztán már könnyű a tőle kapott szeretettel szétosztani.
Ekkor már nem én élem a magam (szegényes, nyomorult, önző) életét, hanem ő éli bennem a magáét, s hatalmat ad arra, hogy letegyem a sajátomat örömmel.

 
Aki mindenáron a maga életét akarja élni, abban nem élheti Krisztus a magáét.
Amilyen távol áll tőlünk ez a készség: leteszem az életemet másokért, olyan távol állunk mi Jézustól.
Aki ragaszkodik a magáéhoz, el fogja veszíteni.
Aki átadja neki, többet kap helyette: örök életre tartja meg azt (Jn 12,25)

https://www.facebook.com/CseriKalmantanitasai/videos/227690479804653/