A Szentírás a gyermekek lelki nevelését elsősorban az apák feladatává teszi. Fontos igazság: a család papja a család apja. Nagy lehetőség és nagy felelősség is kicsi kortól tanítani a gyermekeket Isten igazságaira, felvértezni őket a rájuk váró küzdelmekre, és felkészíteni a győzelmekre.
A komolyan végzett lelki nevelés azonban ránk is visszahat, mi is nevelődünk közben. Mert az ige, amit másnak mondunk, számunkra is igévé lesz, Isten hozzánk is szól általa.
S a szavainkat kísérnie kell a tetteinknek is, egész magatartásunkat kötelezi, amit a gyerekeknek mondunk.
A tanítás csődje, ha mást lát a gyerek, mint amit hallott. Miközben tehát a gyermekek lelki nevelése folyik, maga Jézus Krisztus neveli az egész családot - és ennek nagyon sok áldása van. Természetesen ez érvényes az úgynevezett csonka családokra, meg azokra is, ahol csak az egyik szülő hívő.
Nyilvánvaló, hogy nem mi üdvözítjük a ránk bízottakat.
De mutathatjuk nekik az üdvözítő Jézushoz vezető utat.
Úgy is, mint egy útjelző tábla, de ennél sokkal hitelesebb, ha úgy, ahogyan Pál apostol írta: legyetek követőim, mint ahogy én is a Krisztusé.
Ez nem nagyképű kijelentés, hanem a Krisztus-követés komolyan vétele.
Akinek pedig nincsenek vér szerinti gyermekei, követheti szintén az apostol példáját, aki ezt írta: „gyermekeim, akiket újra meg újra fájdalmak között szülök meg" (Gal 4,19).
Mert ő mindenkit Jézushoz akart vezetni, és úgy tekintett mindenkire, mint akiért Isten felelőssé tette.
Így mutatta az utat, így imádkozott hűségesen, néha nagy távolságból is értük, tudván, hogy közben Jézus Krisztus munkálkodik bennük.
Akkor is, ha ő erről nem hall, vagy majd csak az örökkévalóságban tudja meg az eredményét.
