2023. április 23., vasárnap

IRÁNYVÁLTÁS❣️


,,Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet...,, (Lk 24,33)

Ez a két tanítvány tehát még abban az órában indult vissza Emmausból Jeruzsálembe, hogy vigye az örömhírt: Krisztus feltámadt. Néhány óra különbséggel ugyanazon az úton, ugyanaz a két ember - de mennyire más lélekkel!

Mi a különbség? Akkor tele volt a szívük keserűséggel, a szájuk panasszal. 
Most tele vannak örömmel, a szájuk örömhírrel. Akkor önmagukat sajnálták, most másokért éreznek felelősséget. 
Akkor arról beszéltek, mit tettek az emberek Jézussal, most arról, hogy mit tett Jézus az emberekért. 
Ahogyan megváltozott a haladásuk iránya, úgy megváltozott az egész gondolkozásuk, életük tartalma, célja is.

Az is mindig a Szentlélek munkája, hogy két ember ennyire egyetért, egy irányba fordul, ugyanazt akarja. Otthagytak vacsorát, vetett ágyat, minden kényelmet, és fáradtan, sötétben azonnal indultak vissza, mert nem akarták, hogy mások is olyan letargiába süllyedjenek, mint amiben ők voltak. 
S erre nem kellett nógatni őket, Jézus Lelke indította mindkettőjüket, s ők készséggel engedtek neki. 
Küldetést kaptak, s nagyon szeretik Küldőjüket is, azokat is, akikhez küldi őket, s minden áldozatra készek, hogy elvégezzék feladatukat.

Amikor megérkeztek, az a hír fogadja őket, hogy feltámadott az Úr.
 „Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt..." 
Egymás hitét erősítik a gyülekezetben, ahogyan ezt Isten Lelke ma is teszi.

Ha esetleg rossz irányba halad az életünk, lehet irányt váltani ma is.

2023. április 9., vasárnap

PILÁTUS KIBUVÓI❣️

,,💞Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit..., vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: „Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől." (Mt 27,24)


Pilátus több kísérletet tett arra, hogy megmentse Jézust, de ezért ne neki kelljen vállalni a felelősséget.
Először megpróbál úgy kitérni a döntés elől, hogy átküldi őt Heródeshez, mint aki szintén illetékes ítélkezni Jézus felett. Ő azonban visszaküldi Pilátushoz.
 
Aki hallott már Jézusról, nem térhet ki a döntés elől: vele vagy ellene.
Azután visszadobja az ügyet a zsidóknak, mondván: ez vallási kérdés, ő nem ért ehhez. 
Igen ám, csak hamar kiderül, hogy Jézus királyi igénye nem csupán vallási jellegű, hanem az ember egész életével kapcsolatos, és Pilátusnak érinti már a házasságát is (felesége üzen neki), karrierjét is.

Akkor vitázni kezd Jézussal. Ebben viszont Jézus minden szelídsége ellenére is Pilátus marad alul, és kiderül: semmi hatalma nem lenne Jézus felett, ha nem Istentől kapta volna azt.
A népre bízná a döntést: kit választanak, Jézust vagy Barabbást? 
De a nép mindig Barabbást választja.
És ha megostoroztatja Jézust, megesik-e vádlói szíve rajta? „Íme az ember..." 
Az értelmetlen gyűlölet azonban nem ismer szánalmat.
Végül mossa kezeit, s hangoztatja ártatlanságát és Jézus bűntelenségét is. 

Ez azonban már senkit nem érdekel, és semmin nem segít, örülnek, hogy vihetik Jézust a vesztőhelyre.
Pilátus valóban ártatlan? Ő is tudja, hogy nem.
Mert Jézus ügyében senki sem maradhat semleges. Vagy mellette, vagy ellene dönt mindenki. 

Sose tegyünk erőszakot a lelkiismeretünkön, mert ezért mindig nagyobb árat kell fizetnünk, mint ha hallgatunk rá! S ha hallgattunk rá, békességünk lesz.

2023. április 3., hétfő

A BÖJT MINT FELLÉLEGZÉS❣️

,,💞Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok..., és én megnyugvást adok nektek.,, 
(Mt 11,28)

Pörgünk, mint a búgócsiga - mondta valaki -, azután felborulunk. Mert az is csak addig áll, míg pörög. Valóban ez jellemzi sokak életét: pörgés és kiborulás.

Nagyon felgyorsult az életünk. Szorít a megélhetés, sodornak az események, csábítanak a lehetőségek, s közben szétzilálódnak a kapcsolataink, elveszítjük egymást a nagy rohanásban, s megeshet, hogy útközben valahol elmarad a lelkünk is.

Jézus nagyon sokat dolgozott. Előfordult, hogy enni sem volt ideje (Mk 6,31). 
De amikor csak tehette, visszavonult az Atyával való csendes beszélgetésre, és elment egy-egy napra tanítványaival, hogy csak a lelkükkel és egymással foglalkozzanak.

Ebben a böjti időben ezt kellene megtanulnunk. Legyen mindennap egy kis idő, amikor nem mi tevékenykedünk, hanem Isten munkálkodik bennünk! Legyen minden héten egy nap, ami valóban az Úr napja! Engedjünk Jézus hívásának, aki ma is a megfáradtakat hívja magához, és megnyugvást, szó szerint: fellélegzést kínál nekik.

A böjt lényege, hogy valamilyen földi célt félretesz az ember egy időre, hogy a mennyeiekre figyeljen. Az ideig valót feladja az örökkévalóért. 
A test követelőzését figyelmen kívül hagyja, és a lelkével foglalkozik. Önmagát megtagadja, és másokkal törődik. S miközben így valamiről lemarad, sokkal többet kap, Istenben lesz gazdag, ahogy Jézus mondta, és utána mindent jobban bír, többet tud adni másoknak, mert ő maga lesz mássá.

A bibliai böjt áldásosan kihat a házasságra, családra, az egészségre, a teljesítményünkre - az egész társadalomra. Ez nem alkalmi akció, hanem egy sajátos gondolkozás és életmód. 
Érdemes már ma elkezdenünk.

A videóban egyben van négy nap!
04.01 - MI A BÖJT CÉLJA?
04.02 - VÁNDOROK BÖJTJE -
04.03 - A BÖJT MINT FELLÉLEGZÉS -