A kegyelem harmatja- Honnan - hová?

"Hágár...! Honnan jössz és hová mégy?... Térj vissza úrnődhöz..." (1Móz 16,8-9)

Vannak emberek, akik nem találják a helyüket, sehol sem érzik igazán jól magukat, s mindig valamilyen környezetváltozástól remélik a boldogságukat. Részben ilyen volt Hágár is, aki elfutott úrnője elől, a pusztában azonban a biztos pusztulás várt volna rá. Isten utánaküldött egy angyalt, és ezt üzente neki: „Térj vissza úrnődhöz, és alázkodj meg előtte", és utódaira nézve nagy ígéretet adott neki.

Ebben a történetben benne van az egész emberiség történelme. Mi is megszöktünk otthonról, pedig velünk jól bánt mennyei Atyánk. Ma a puszta nyomorúságait éljük át, keressük a helyünket, sokan menekülnek valami elől vagy valamibe. A világ tele van menekülő emberekkel munkába, tanulásba, szenvedélyekbe, újabb és újabb kapcsolatokba futnak sokan, miközben már el is felejtették, honnan jönnek, és egyáltalán nem tudják, hova tartanak vagy hova fognak megérkezni ennek az útnak a végén.

Isten azonban utánunk is küldött valakit, aki által eszméltet és hív vissza magához. Jézus Krisztus eljött ebbe a pusztaságba, ahova kerültünk, és kérdezi: honnan jössz, és hova mész? Kiderül, hogy Istennek terve van velünk, feladatokat készített számunkra (mint Hágárnak is), jövőt és életet tartogat még. Ezt azonban csak otthon, vele közösségben tudjuk megvalósítani. A bűn pusztájában nem lehet más célja az embernek, csal a puszta lét, a túlélés. Igazán emberré válni, kibontakozni, a helyére zökkenni „otthon" tud, Istennel közösségben.

Hágár így válaszolt erre: láttam azt, aki engem sokkal előbb látott. Átéli Isten jelenlétét és örökkévaló szeretetét, és visszamegy oda, ahonnan elmenekült.

A kegyelem harmatja- Nem süllyed el

"..ő pedig levágott egy darab fát, és odadobta. A fejszevas ekkor úszni kezdett... és kivette. "

(2Kir 6,1-7)

Egy egészen hétköznapi történetről van itt szó, de sok lelki üzenettel. Elizeus próféta körül egy egyre bővülő tanítványi kör alakult ki. Abban a lelki sivatagban, amely akkor ott volt, ez oázisnak számított. Kinőtték a szálláshelyet, úgy akarták bővíteni, hogy kivágnak fákat. Olyan szegények voltak, hogy szerszámot is kölcsön kellett kérni. Munka közben az egyik fejsze beleesett a folyóba. Elizeus bedobott oda egy fadarabot, s Isten ereje felhozta a vasat a víz színére, ki lehetett venni.

Miért alakult ki ez az oázis a lelki sivatagban? Mert ott volt víz: Elizeuson keresztül Isten élő igéje hangzott, s ez vonzotta az embereket. Isten igéje mindig életet támaszt, és növekedést ad. Semmi mással nem érhető el, és nem pótolható az, amit Isten beszéde elvégez az emberek életében. Rajtam keresztül árad-e Isten éltető igéje? Bízzunk az ige erejében!

Ez a kis gyülekezet nem mástól várt támogatást, hanem maga látott munkához, hogy bővítse épületét. Mindenki megfogta a szerszámot, és dolgozott. Menjünk, készítsünk, magunknak! - ez volt a jelszó. A lelki ébredések idején ez mindig így történt.

De Isten embere nélkül nem akartak elindulni. Mózes is ezt mondta az Úrnak: ha a te arcod nem jön velünk, ne vigyél ki innen! A hívő ember minden dolgát Istenre figyelve, vele közösségben akarja végezni.

Baj azonban így is történhet. De az is arra volt jó, hogy láthassák Isten hatalmát és szeretetét.

Ma sokan elmerülnek a túlhajszoltság, csüggedés, depresszió, reménytelenség folyójában. Sokakat beszippant egy-egy szenvedély örvénye. Az a „fadarab", amelyet Isten beledobott ebbe a folyóba, Jézus Krisztus keresztje.
Aki őt segítségül hívja, megmenekül, új életlehetőséget kap. Mondjuk ezt el másoknak is!

A kegyelem harmatja - A Pásztor hangja

"Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját.

 (Jn 10,4)

A jó pásztorról szóló példázatban Jézus Krisztus fontos igazságokat mondott arról, hogy ki és hogyan értheti meg az ő tanácsait.

1. A Biblia ritkán ír vezetésről, de gyakran a vezetőről. Vagyis arról, hogy milyen fontos, hogy újra Isten vezetése alá rendeljük az életünket. Mert más megrendelni a vezetést, vagy alárendelni magunkat feltétel nélkül Isten vezetésének. Mi az előbbit szeretnénk, Isten viszont csak az utóbbira hajlandó. Nem elveket taníttat meg velünk, hanem a vele való személyes közösséget kínálja fel. Eközben megismerjük őt, együtt él vele a hívő, nem „probléma" lesz a vezetés, hanem napi gyakorlat.

2. Isten csak a maga útján vezet, és nem ahhoz szolgáltat tanácsokat, hogy a magunk útján hogyan juthatunk előre. Az ókori pásztor nem terelgette nyáját, hanem hívogatta. Nem ő követte a nyájat, hanem előttük járt, és mutatta az utat. Az vezethető és az érti Istent, aki előtt ő, az ő akarata és igéje feltétlen tekintély. Aki bízik benne, bizonyos abban, hogy Isten jobban tudja, mi jó nekünk, mint mi magunk. Ezért meggyőződéssel követjük. A vezetés tehát azzal kezdődik, hogy a magunk útjáról megtérünk Isten útjára.

3. A pásztor egy sajátos sípoló hangon hívta mindig a juhokat. Azok megismerték a hangját, és így követték. Mivel egész nap együtt voltak, megtanulták, és idegent nem követtek. A Jézussal való állandó együttlét a hívő ember életformája. És a naponkénti bibliatanulmányozás, rendszeres igehallgatás során megszokja a lelki fülünk a Pásztor hangját. Így tudunk majd igeszerűen gondolkozni, dönteni és cselekedni.

Ő egyenként, név szerint ismeri a juhait, de mint nyájat gondozza őket. Én magamban is fontos vagyok neki, de a hívők közösségében lehet fejlődni, és ott vagyunk védve is.