A PÁSZTOROK ÚTJA❣️

,,💞A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.,, (Lk 2,20)

Jézus születésének hírét legelőször a pásztorok hallották meg, mégpedig egy angyaltól.
Miért éppen ők? Mert Isten a megvetett, lenézett embereket gyakran különös szeretettel részesíti előnyben.
Mert ők az általános felfordulás közepette is csendben voltak, és akkor is ébren őrködtek, amikor a világ aludt.
Ma nagy altatás folyik, boldog, aki éberen figyel Isten kijelentésére, sok mindent idejében meg fog hallani és érteni.
A karácsonyi prédikáció így szól: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában (Betlehemben).
Ennek minden szava külön és így együtt is nagyon sokat jelent. Nem hiába lett ez nagy öröme az egész népnek. Nekünk az-e?
Már a gyermek Jézus Szabadító, Úr, Messiás. Ő nekünk született, s meg lehet találni őt egy konkrét helyen.
A pásztorok hitték is, meg nem is. Mi is így vagyunk olykor Isten igéjével. Ők azonban nem érték be ezzel, felkerekedtek, és meg akartak győződni a valóságról.
S meg is találták a gyermeket pontosan ott és úgy, ahogyan Isten küldötte mondta.
Ez a becsületes magatartás: teljes bizonyosságra vágyom, elmegyek hát egészen Jézusig. 

Ott a tények meggyőzik a kételkedőt is.
És visszafelé már ezzel a meggyőződéssel lesznek ők is „angyalok", Isten követei, akik dicsőítik az Urat nagy tetteiért, és maguk is hirdetik a karácsonyi örömhírt. Teljes bizonyossággal tanúskodnak arról, hogy mi az igazság.
Mi tehát a pásztorok útja? Az éjszaka csendjében igét hallottak. 

Nem egészen értették, de aszerint cselekedtek, elmentek és megnézték, igaz-e. Minden tekintetben igaznak bizonyult. Így ők is hirdették azt másoknak.
Ma is az ige hallgatása vezet el Jézushoz.
De a templomtól el kell jutni őhozzá, személyesen meg kell ismernünk őt a hit által.
Ez változtatja meg minden ember életét, betölti örömmel, és hiteles tanúvá teszi.

A kegyelem harmatja - A pásztorok útja

"A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik." (Lk 2,20)

Jézus születésének hírét legelőször a pásztorok hallották meg, mégpedig egy angyaltól. Miért éppen ők? Mert Isten a megvetett, lenézett embereket gyakran különös szeretettel részesíti előnyben. Mert ők az általános felfordulás közepette is csendben voltak, és akkor is ébren őrködtek, amikor a világ aludt. Ma nagy altatás folyik, boldog, aki éberen figyel Isten kijelentésére, sok mindent idejében meg fog hallani és érteni.

A karácsonyi prédikáció így szól: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában (Betlehemben). Ennek minden szava külön és így együtt is nagyon sokat jelent. Nem hiába lett ez nagy öröme az egész népnek. Nekünk az-e? Már a gyermek Jézus Szabadító, Úr, Messiás. Ő nekünk született, s meg lehet találni őt egy konkrét helyen.

A pásztorok hitték is, meg nem is. Mi is így vagyunk olykor Isten igéjével. Ők azonban nem érték be ezzel, felkerekedtek, és meg akartak győződni a valóságról. S meg is találták a gyermeket pontosan ott és úgy, ahogyan Isten küldötte mondta. Ez a becsületes magatartás: teljes bizonyosságra vágyom, elmegyek hát egészen Jézusig. Ott a tények meggyőzik a kételkedőt is.

És visszafelé már ezzel a meggyőződéssel lesznek ők is „angyalok", Isten követei, akik dicsőítik az Urat nagy tetteiért, és maguk is hirdetik a karácsonyi örömhírt. Teljes bizonyossággal tanúskodnak arról, hogy mi az igazság.

Mi tehát a pásztorok útja? Az éjszaka csendjében igét hallottak. Nem egészen értették, de aszerint cselekedtek, elmentek és megnézték, igaz-e. Minden tekintetben igaznak bizonyult. így ők is hirdették azt másoknak.

Ma is az ige hallgatása vezet el Jézushoz. De a templomtól el kell jutni őhozzá, személyesen meg kell ismernünk őt a hit által. Ez változtatja meg minden ember életét, betölti örömmel, és hiteles tanúvá teszi.

A kegyelem harmatja- Van hely?

"Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely." (Lk 2,7)

Az a népszámlálás, amit Augustus császár akkor elrendelt, tulajdonképpen az adóköteles polgárok összeírása volt, s egyben alkalom az adó emelésére is. Mindenkinek a származási helyén kellett jelentkeznie. Ezért volt kénytelen József is Názáretből Betlehembe gyalogolni a várandós feleségével mintegy százhúsz kilométert. Ott már nem éltek rokonaik, így az egyetlen karavánszerájban kerestek szállást. Ennek ajtajában hangzott el a karácsonyi történet két sötét szava: nincs hely. Aztán végül valaki mégis befogadta őket a ház alatti birkaistállóba, ott szülte meg Mária első gyermekét - ki tudja, milyen segédlettel vagy anélkül.

Ez a karácsony igaz története, minden ráaggatott díszítés nélkül. Miért nem volt hely nekik? Mert a fél ország úton volt, s lehet, hogy valóban megtelt a fogadó. És mert József és Mária nem ígérhetett nagy bevételt a fogadósnak, inkább csak gondot, ha ott születik meg a kisbaba.

A mi életünk ajtajára nem ugyanez van kiírva: nincs hely? Tele vagyunk tennivalókkal, gondokkal, félelmekkel, nincs hely Jézus számára az időnkben. Reggel sem és este sem. Talán még ma sem fér bele az esti programunkba. Vagy legfeljebb így karácsony este meghívjuk vendégnek, remélve, hogy utána hamar távozik. - De nincs hely számára a költségvetésünkben sem. így is nehéz beosztani, Jézus ügyére, Jézus kicsinyeinek már nem jut semmi.

De nem lehetne helyet szorítani neki? Ha ez a fogadós mégis befogadja őket, búcsújáró hellyé lett volna a háza, még anyagilag is jól járt volna. De ki hitte ezt erről az elcsigázott fiatal házaspárról?

Nagyon megszegényíti magát, aki kizárja életéből a világ Megváltóját. Ezzel kizárja önmagát az Isten országából, ahol csak azoknak lesz helyük, akik itt befogadták Jézust az életükbe.

A kegyelem harmatja- Szépségéről híres királyné

"Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled - így szól az én Uram, az Úr -, és az enyém lettél." (Ez 16,8)

Isten mentő munkája folytatódik: életben maradt a gyermek, felserdül, érett ember lesz, kibontakozik. Nem önmagát valósította meg, hanem azzá lett, akinek Isten teremtette.

De még „meztelen" - vagyis még nincstelen, védtelen, kiszolgáltatott. Még nem tudja, mivégre van a világon (7. v.).

Ekkor Isten szövetséget köt vele. „...rád terítettem ruhám szárnyát" -ez azt jelenti, hogy vállallak, számíthatsz rám, összetartozunk, gondoskodom rólad. Ennek a feltétele megint nem bennünk van, hanem Isten kiválasztó kegyelme, meg nem érdemelt szeretete, elfogadó irgalma cselekszi ezt. 

- Igazi fordulatot ez a szövetség hoz egy ember életébe. Itt kap küldetést, itt telik meg tartalommal az élete, ezen belül ismeri meg igazán Istent, az ő hűségét és gazdagságát, ebben lesz hozzá tartozó gyermekévé (8. v.).

Isten szeretetének a közegében pedig teljesen átformálódik a hívő. Elfelejtheti a múltját, Isten bebiztosította a jövőjét, és boldog, tartalmas jelennel ajándékozza meg. El egészen odáig, hogy „a királyságot is elérted" (9-14. v.). Ez lett a mezőre kidobott, halálra szánt csecsemőből.

Az Újszövetség erről úgy ír, hogy „Jézus Krisztus vére megtisztít minket minden bűntől", hogy a vele való szövetségben isteni természet részeseivé leszünk, Jézusra jellemző tulajdonságok jelennek meg gyarló életünkben, és aki őhozzá mindvégig ragaszkodik, az vele együtt ül az ő trónján (Jel 3,21).

Hol tartunk ezen az úton? Az indulásunk egyforma, esélyeink azonosak. 

De az ő kegyelme is készen van a benne hívőknek.Köszönöm, Uram, hogy

Igazságod palástját
Reám kiterjesztetted,
Szentlelkednek áldását
Bennem felgerjesztetted,
Hogy megújulást vegyek:
Hozzád hasonló legyek.
(Losontzi István)

A kegyelem harmatja- Honnan - hová?

"Hágár...! Honnan jössz és hová mégy?... Térj vissza úrnődhöz..." (1Móz 16,8-9)

Vannak emberek, akik nem találják a helyüket, sehol sem érzik igazán jól magukat, s mindig valamilyen környezetváltozástól remélik a boldogságukat. Részben ilyen volt Hágár is, aki elfutott úrnője elől, a pusztában azonban a biztos pusztulás várt volna rá. Isten utánaküldött egy angyalt, és ezt üzente neki: „Térj vissza úrnődhöz, és alázkodj meg előtte", és utódaira nézve nagy ígéretet adott neki.

Ebben a történetben benne van az egész emberiség történelme. Mi is megszöktünk otthonról, pedig velünk jól bánt mennyei Atyánk. Ma a puszta nyomorúságait éljük át, keressük a helyünket, sokan menekülnek valami elől vagy valamibe. A világ tele van menekülő emberekkel munkába, tanulásba, szenvedélyekbe, újabb és újabb kapcsolatokba futnak sokan, miközben már el is felejtették, honnan jönnek, és egyáltalán nem tudják, hova tartanak vagy hova fognak megérkezni ennek az útnak a végén.

Isten azonban utánunk is küldött valakit, aki által eszméltet és hív vissza magához. Jézus Krisztus eljött ebbe a pusztaságba, ahova kerültünk, és kérdezi: honnan jössz, és hova mész? Kiderül, hogy Istennek terve van velünk, feladatokat készített számunkra (mint Hágárnak is), jövőt és életet tartogat még. Ezt azonban csak otthon, vele közösségben tudjuk megvalósítani. A bűn pusztájában nem lehet más célja az embernek, csal a puszta lét, a túlélés. Igazán emberré válni, kibontakozni, a helyére zökkenni „otthon" tud, Istennel közösségben.

Hágár így válaszolt erre: láttam azt, aki engem sokkal előbb látott. Átéli Isten jelenlétét és örökkévaló szeretetét, és visszamegy oda, ahonnan elmenekült.

A kegyelem harmatja- Nem süllyed el

"..ő pedig levágott egy darab fát, és odadobta. A fejszevas ekkor úszni kezdett... és kivette. "

(2Kir 6,1-7)

Egy egészen hétköznapi történetről van itt szó, de sok lelki üzenettel. Elizeus próféta körül egy egyre bővülő tanítványi kör alakult ki. Abban a lelki sivatagban, amely akkor ott volt, ez oázisnak számított. Kinőtték a szálláshelyet, úgy akarták bővíteni, hogy kivágnak fákat. Olyan szegények voltak, hogy szerszámot is kölcsön kellett kérni. Munka közben az egyik fejsze beleesett a folyóba. Elizeus bedobott oda egy fadarabot, s Isten ereje felhozta a vasat a víz színére, ki lehetett venni.

Miért alakult ki ez az oázis a lelki sivatagban? Mert ott volt víz: Elizeuson keresztül Isten élő igéje hangzott, s ez vonzotta az embereket. Isten igéje mindig életet támaszt, és növekedést ad. Semmi mással nem érhető el, és nem pótolható az, amit Isten beszéde elvégez az emberek életében. Rajtam keresztül árad-e Isten éltető igéje? Bízzunk az ige erejében!

Ez a kis gyülekezet nem mástól várt támogatást, hanem maga látott munkához, hogy bővítse épületét. Mindenki megfogta a szerszámot, és dolgozott. Menjünk, készítsünk, magunknak! - ez volt a jelszó. A lelki ébredések idején ez mindig így történt.

De Isten embere nélkül nem akartak elindulni. Mózes is ezt mondta az Úrnak: ha a te arcod nem jön velünk, ne vigyél ki innen! A hívő ember minden dolgát Istenre figyelve, vele közösségben akarja végezni.

Baj azonban így is történhet. De az is arra volt jó, hogy láthassák Isten hatalmát és szeretetét.

Ma sokan elmerülnek a túlhajszoltság, csüggedés, depresszió, reménytelenség folyójában. Sokakat beszippant egy-egy szenvedély örvénye. Az a „fadarab", amelyet Isten beledobott ebbe a folyóba, Jézus Krisztus keresztje.
Aki őt segítségül hívja, megmenekül, új életlehetőséget kap. Mondjuk ezt el másoknak is!

A kegyelem harmatja - A Pásztor hangja

"Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját.

 (Jn 10,4)

A jó pásztorról szóló példázatban Jézus Krisztus fontos igazságokat mondott arról, hogy ki és hogyan értheti meg az ő tanácsait.

1. A Biblia ritkán ír vezetésről, de gyakran a vezetőről. Vagyis arról, hogy milyen fontos, hogy újra Isten vezetése alá rendeljük az életünket. Mert más megrendelni a vezetést, vagy alárendelni magunkat feltétel nélkül Isten vezetésének. Mi az előbbit szeretnénk, Isten viszont csak az utóbbira hajlandó. Nem elveket taníttat meg velünk, hanem a vele való személyes közösséget kínálja fel. Eközben megismerjük őt, együtt él vele a hívő, nem „probléma" lesz a vezetés, hanem napi gyakorlat.

2. Isten csak a maga útján vezet, és nem ahhoz szolgáltat tanácsokat, hogy a magunk útján hogyan juthatunk előre. Az ókori pásztor nem terelgette nyáját, hanem hívogatta. Nem ő követte a nyájat, hanem előttük járt, és mutatta az utat. Az vezethető és az érti Istent, aki előtt ő, az ő akarata és igéje feltétlen tekintély. Aki bízik benne, bizonyos abban, hogy Isten jobban tudja, mi jó nekünk, mint mi magunk. Ezért meggyőződéssel követjük. A vezetés tehát azzal kezdődik, hogy a magunk útjáról megtérünk Isten útjára.

3. A pásztor egy sajátos sípoló hangon hívta mindig a juhokat. Azok megismerték a hangját, és így követték. Mivel egész nap együtt voltak, megtanulták, és idegent nem követtek. A Jézussal való állandó együttlét a hívő ember életformája. És a naponkénti bibliatanulmányozás, rendszeres igehallgatás során megszokja a lelki fülünk a Pásztor hangját. Így tudunk majd igeszerűen gondolkozni, dönteni és cselekedni.

Ő egyenként, név szerint ismeri a juhait, de mint nyájat gondozza őket. Én magamban is fontos vagyok neki, de a hívők közösségében lehet fejlődni, és ott vagyunk védve is.

A kegyelem harmatja - Dávid ás Góliát

,,...az Úr kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket.,,
(1Sám 17,47)

A filiszteusok állandóan támadták Izraelt, mindig újra védekezésre kényszerítették őket. Egyik alkalommal úgy akarták eldönteni a csatát, hogy egy óriás harcosuk, Góliát, párbajra hívott valakit Saul király seregéből. Naponta kétszer kiállt, szidta a sereget és Istenüket, és dicsekedett. A filiszteusoknak sokkal fejlettebb haditechnikájuk volt. Senki nem merte vállalni, hogy megvív vele.

Akkor ment oda Dávid, aki élelem-utánpótlást vitt a bátyjainak. Hallotta, hogy Góliát káromolja Istent. Csodálkozott, hogy senki nem áll ki ellene, hiszen Dávid hite szerint ez a párbaj már eldőlt: aki Istent káromolja, az vele találja szemben magát, és Isten ellen nem győzhet.

Éppen ezért jelentkezett a viadalra. Túl fiatalnak és gyakorlatlannak találták, de beleegyeztek. Dávid mint pásztorfiú bottal járt és parittyát használt. Góliát gyalázni kezdte őt is, ő azonban kilőtt egy kövecskét, ami a páncélba öltözött óriást ott találta el, ahol a sisakrostély mellett egy kis rés volt a halánték táján. Góliát megszédült, a földre esett, Dávid pedig saját kardjával vágta le a fejét.

A filiszteusok megfutamodtak, s évekig nem támadták meg Izraelt.

A katonák így látták: Góliát olyan nagy, hogy lehetetlen legyőzni. Dávid így: Góliát olyan nagy, hogy lehetetlen nem eltalálni. Ő nemcsak a látható erőviszonyokkal számolt, hanem számolt Isten mindenek feletti erejével, és számított rá. Ezt jelenti hinni. Nem ő akarta legyőzni az óriást, csak azt akarta, hogy derüljön ki: Istent gyalázva nem lehet győztes senki.
Merek én így számolni Istennel?

VISZZAMENT❣️

,,💞És útra kelve el is ment az apjához.,, (Lk 15,20)

Meddig tart a lejtő? Addig, amíg valaki rádöbben arra, hogy ha továbbcsúszik lefelé, elpusztul.
A tékozló fiú a disznói között korgó gyomorral ezt ismerte fel: ha itt maradok, éhen halok.
„Ekkor magába szállt" - ezt így is lehet fordítani: magához tért.

Egy szédült állapotból végre ráébredt a valóságra. Eszébe jut az otthon, az apja, s arra gondol: mi lenne, ha hazamenne. 

Már keresi is a szavakat, amelyeket az apjának mondana.

Nagy eredmény, ha valaki eljut idáig. Ha végre gondolkozik, a valóság talaján áll, és józanul felméri helyzetét. A Biblia ezt felébredésnek nevezi. De ha itt elakad, még elpusztul. 

Ezeket a gondolatokat tettnek kell követnie, a fiúnak valóban haza kell mennie.

Ez a lépés, amire mai igénk utal, elmarad sok jó szándékú, Istent kereső ember életében. 

Márpedig ha a lelki felébredést nem követi valóságos megtérés, visszatérés az Atyához, akkor a vágyak elhalnak, minden szép gondolat emlékké válik, s az illető csak a pokolban ébred rá arra, hogy Istentől most már véglegesen elszakadt, és ezen akkor már nem lehet segíteni.

Ez a fiú felismerte, hogy ha ott marad, meghal. S eldöntötte: nem akar meghalni. 

Élni viszont csak otthon lehet. Akkor felkel és hazamegy, mégpedig most mindjárt. 

Nem találgatja, hogy ki mit szól hozzá, nem tartja vissza az sem, hogy mi lesz a disznókkal, indul az apjához.

A bűnnel csak ilyen radikálisan lehet szakítani. Jézust nem lehet félig követni, mint ahogyan a Balatonból sem lehet egy fuldoklót félig kimenteni. És elméletben nem lehet senki keresztény. 

A megtérés: elfordulás a bűneinktől, és odafordulás Istenhez. Tettekben kivitelezve.

EMLÉKEZÉS❣️

,,💞Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére...,,(Jer 2,2)

Mindenkire jellemző, hogy mire emlékszik és mit felejt el (illetve mit szeretne elfelejteni) a múltjából.
A legtöbben emlékeznek az elszenvedett sérelmeikre és a véghezvitt hőstetteikre.
Ezeket aztán többféle változatban adják elő, s lassan maguk sem tudják, hogy pontosan mi hogyan is történt.

 

De szeretjük elfelejteni a kellemetlen emlékeket, kudarcokat, hibákat, bűnöket.
Ezek aztán néha előtörnek egy-egy álomban vagy váratlan pillanatban, de újra lenyomjuk őket a tudatalattiba.
És mire emlékszik Isten? Emlékszik népe hűségére.
Amikor szövetséget kötött Izraellel, az örült ennek, és ragaszkodott Istenhez. 

Olyan volt ez, mint a jegyesség, az egymás iránti szeretet jellemezte.
- Aztán elromlott a kapcsolat, mert Isten népe a pogány népek bálványait is kezdte tisztelni.
Ezzel megcsalták az Urat, hűtlenné váltak hozzá.
Ez fájdalmas emlék, ami Isten ítéletét hívja ki. - Isten azonban kész megbocsátani a hűtlenséget. 

És a megbánt és elhagyott bűnre nem akar többé emlékezni.
Amit ő megbocsátott, arra nem hivatkozik, az nem választ el tőle, „nem gondolok többé vétkeikre" - ígéri (Jer 31,34).

Isten nem felejt, csak nem említi többé.
A Biblia minket is erre bátorít. Először is arra, hogy Isten jótetteit, csodáit ne feledjük el. „...ne feledd el, mennyi jót tett veled!" (Zsolt 103,2) 

Tartsa frissen a hálaadásunkat és Istent magasztaló imáinkat az emlékezés! 

Ez egyben bátorít arra, hogy bízzuk rá nyugodtan a jövőnket is.
Felejtsünk el viszont minden ellenünk elkövetett bűnt!
Ezeket a tartozásokat el lehet engedni, ahogyan Isten is eltörölte az ellenünk szóló adóslevelet, amikor Jézus meghalt értünk (Kol 2,14)

A megbocsátott, elrendezett vétkeket pedig nem szabad többé felemlegetni, családon belül sem, ahogyan Isten is a tenger mélyére veti a mi megbánt vétkeinket.

https://www.facebook.com/CseriKalmantanitasai/videos/666657322040795/

AZ ÉLETNÉL IS FONTOSABB KÜLDETÉS!

,,...Az életem sem drága, csak hogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet... kaptam...,, (ApCsel 20,24)

Hogyan valósult meg a búzaszem sorsa Pál apostol életében?
Felsorolja fiatalkorának minden értékét, s így folytatja: „azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért.
Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért." (Fil 3,7-8)
Később pedig megjelöli a célt: „hogy Krisztust megnyerjem." Nem sok mindent, hanem mindent odaadott azért, hogy Krisztus gazdagsága az övé lehessen, s így legyen mit adnia másoknak.
A korinthusiaknak ezt írja: „De mi nem éltünk ezzel a szabadsággal (hogy eltartsák őket), hanem mindent elviselünk, hogy semmi akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangéliuma elé." (1Kor 9,12)
Lemond olyan lehetőségről, amivel mindenki más természetes módon él, és amiben semmi rossz nincs, csak azért, hogy minél többekhez eljusson az életet mentő evangélium. Vállalja, hogy nehezebb legyen az ő élete, ha ezáltal könnyebb lesz másoké.
Ő örömmel szegényebb marad, ha ezáltal mások élete gazdagodik. Ugyanúgy, ahogyan Krisztus tette.
„De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csak hogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról."
Ő sem a saját életét félti, hanem másokét.
Világos célja van az életének, amit Jézus tűzött ki eléje.
Küldetésben jár, tudja, ki küldte, kikhez és miért, és ezt akarja végezni utolsó leheletéig - örömmel.
Nagy kísértés, hogy féltjük magunkat, hogy saját céljaink fontosabbak lesznek, mint a kapott küldetésünk, vagy hogy egyáltalán nincs is világos cél előttünk.
Boldog ember az, aki eljut erre a nagy szabadságra: mindennél fontosabb lett nekem az, hogy Isten mire akar használni, s emellett minden egyéb szempont eltörpül.

EMELKEDETT ÉLET!

,,Emeleti szobájának ablakai nyitva voltak Jeruzsálem felé..,(Dán 6,11)

Dániel szakmai megbízhatósága és erkölcsi tisztasága egyre nagyobb tekintélyt adott neki, és Dárius alkirállyá akarta kinevezni. Korrupt ellenségei régóta irigyen nézték őt, de most elhatározták, hogy elteszik láb alól. Összeesküdtek ellene, kiagyaltak egy törvényjavaslatot, jóváhagyatták a mit sem sejtő királlyal, s mivel tudták, hogy Dániel a tilalom ellenére is fog imádkozni, biztosra mentek: büntetésül az oroszlánok vermébe kellett őt dobni.

Milyen nagy különbség! Dániel emeleti szobájában dolgozik és imádkozik, ellenségei a földszinten (olykor a sötét alagsorban) főzik ki gyilkos tervüket. 

Dániel a birodalom érdekében fáradozik, ők a saját karrierjüket építgetik. Dániel Isten kezében vált áldott eszközzé mások javára, ellenségei az ördög kezében lettek gyilkos eszközzé mások megrontására. 

Dániel nyitott ablakai mutatják: Istentől kap világosságot, bölcsességet, vezetést, ellenségei pedig, mint a pincebogarak, szaladgálnak lenn, és keresik szennyes eszközökkel a maguk hasznát és érvényesülését.

Más síkon folyt az életük. Dánielt Isten felülemelte minden kicsinyes szemponton, alantas célon és saját magán is. Nem akart ő senki fölé kerekedni, nem lett fölényes, csak emelkedetten gondolkozott és cselekedett. Tudta, hogy nincs magára utalva, Isten irányítja életét.

A Biblia azt tanítja, hogy mindnyájan a „földszintre" születünk. S magunkban „belenehezülünk a sárba". Isten tud kiemelni innen, gyermekévé fogad, s boldogan vallhatjuk:

„Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm... Lenyúlt a magasból, és fölvett" (Zsolt 18,3.17)

https://www.facebook.com/CseriKalmantanitasai/videos/680810639965586/

MEZITLÁBAS KERESZTÉNYSÉG!

"..felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével." (Ef 6,15)

A saru fontos kelléke az engedelmes szolgának.
Csak az tud az elveszett után menni, járatlan úton, úttalan utakon is bátran vinni az evangéliumot, aki felvette ezt a sarut.
Mit jelent ezt felölteni? Ebben a mondatban a leghangsúlyosabb szó a készség. Az vette magára ezt a sarut, aki eldöntötte: bárhova kész elmenni, ahova Jézus küldi, bármilyen üzenetet kész átadni, amit ő rábíz, bárkivel kész együtt szolgálni, akit ő ad mellé.
Aki nem sebezhető, nem sértődékeny, nem magával van elfoglalva, hanem önfeledten Jézusnak engedelmeskedik és másokért él, az hordja ezt a sarut.
És mit jelent a békesség evangéliumának hirdetése?
Azt, hogy teljes meggyőződéssel valljuk:
„Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket... Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!"
(2Kor 5,19-20)
Isten nem haragszik ránk, mert Jézus eleget tett a bűneinkért.
Ne féljünk tőle, hanem tiszteljük, imádjuk, béküljünk meg Istennel!
Éljünk egymással is békességben, és így lesz bennünk is igazi békesség. Beteljesedett az ember ősi vágya:
„Békíts ki Magaddal s magammal, /
Hiszen Te vagy a Béke."
(Ady Endre)
Hordom-e örömmel ezt a „sarut"?

Hiszem és hirdetem-e ezt a jó hírt?

https://www.facebook.com/CseriKalmantanitasai/videos/1265660143947789/