2024. március 28., csütörtök

MEG LEHET EZT TANULNI❓

"💞Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az." (Jn 3,6)

Egyesek megtanulják a vallásos szóhasználatot és viselkedést, de ettől még nem születtek újonnan. Ügyesen forgolódnak ilyen közegben, de hamar meg lehet állapítani, hogy nincs bennük „rendkívüli lélek", csak vallásos álarc van rajtuk. 

Attól, hogy valaki magára ölt egy Ronaldo feliratú mezt, még nem lesz világhírű futballista.
Mások őszinte elszánással nekiveselkednek, hogy keresztények lesznek0. 

Önfegyelemmel, olykor önsanyargatással fékezik ösztöneiket és indulataikat, pallérozzák beszédüket, segítenek, akinek csak tudnak, de egy váratlan helyzetben előbukkan igazi természetük, és szégyenkezniük kell.

Aztán vagy lemondanak az erőlködésről, vagy megpróbálnak fenntartani egy kegyes látszatot, és képmutatók lesznek.
És vannak, akiket Isten Szentlelke újjászült, és új természetet kaptak.
Sajnos mindig megmarad a régi is, de nem az uralkodik. S a cél, hogy az új természet, „a hit által bennünk lakó Krisztus" erősödjék, a mi régi természetünk pedig ne kapjon szerepet, és egyre kisebb legyen. Ne mi takarjuk el Krisztust, hanem ő fedezze el sok hibánkat, gyengeségünket.
Az igazi kegyességet, istenfélő életet, jézusi jellemet tehát nem lehet megtanulni, és nem lehet magunkat ilyenné nevelni. Arra csak újjászületni lehet. 

Egy kis csiga szeretett volna átmenni az autópálya túlsó szélére.
Anyukája azonban ezt mondta neki: nem, nem, oda csak születni lehet.
De Jézus szava: szükséges újjászületnünk, magában hordja a jó hírt is: lehetséges újjászületnünk.

 „Isten élő igéje által" szül minket újjá (1Pt 1,23). 
Dániel is ehhez az igéhez ragaszkodott gyerekkorától kezdve, és ez formálta őt erős jellemmé.