FÉLUTAS HÍVŐK❣️

,,💞Orpá megcsókolta az anyósát,... visszatért népéhez és isteneihez.,,(Ruth 1,14-15)

Naomi azt tanácsolta özvegyen maradt menyeinek, hogy maradjanak otthon, ő pedig visszamegy elhagyott hazájába egyedül.
Ők azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy együtt menjenek.
Útközben ismét emlékeztette őket arra, hogy számukra előnyösebb lenne népük körében maradni.
Ekkor egyikük, Orpá, visszafordult, Ruth azonban azt kérte, hogy többé ne unszolja erre, mert ő már eldöntötte, hogy anyósa népét és Istenét választja.
Mindketten Naomitól hallottak az élő Istenről. Amikor mind a hárman megözvegyültek, feltűnt nekik, mennyire másként gyászol az, aki hisz Istenben. Megkívánták ezt az életet, és egyébként is szerették anyósukat.
Ruth el is döntötte, hogy ezen az úton akar járni, Orpá azonban megingott, és félútról visszafordult.
Ő is elindult a pogányságból Istenhez, de nem érkezett meg hozzá.
Ráébredt bálványainak hiábavalóságára, de nem merte rábízni magát az élő Istenre.
Heisenberg, a jeles fizikus és filozófus írja, hogy életünk legtöbb gyengeségének az az oka, hogy a cselekedeteink mögött nincsenek döntések.
Nem tudunk elengedni és elfogadni. Márpedig az artisták azt mondják, hogy a legtöbb baleset akkor történik, ha nem merik határozottan elengedni az egyik trapézt, és úgy átlendülni a másikra.
Aki úgy akarja Krisztust követni, hogy közben ragaszkodik a világhoz is, soha nem ér célba, félútról vissza fog fordulni.
Aki csak félszívvel hízza Istenre magát, nem tapasztalja meg az ő mindenek feletti gazdagságát, hűségét, szeretetét.
És aki csak a hívő élet előnyeit szeretné, de nem vállalja a nehézségeket is, csak egy ideig fog hinni. (Lk 8,13).

Engedjünk a bíztatásnak:
Testvérek, menjünk bátran,
Hamar leszáll az éj,
E földi pusztaságban
Megállni nagy veszély.
Hát merítsünk erőt
A menny felé sietni,
Nem állva megpihenni
A boldog cél előtt.

(Tersteegen Gellért, ford. Vargha Gyuláné)

AZ ÉLETNÉL IS FONTOSABB KÜLDETÉS!

,,...Az életem sem drága, csak hogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet... kaptam...,, (ApCsel 20,24)

Hogyan valósult meg a búzaszem sorsa Pál apostol életében?
Felsorolja fiatalkorának minden értékét, s így folytatja: „azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért.
Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért." (Fil 3,7-8)
Később pedig megjelöli a célt: „hogy Krisztust megnyerjem." Nem sok mindent, hanem mindent odaadott azért, hogy Krisztus gazdagsága az övé lehessen, s így legyen mit adnia másoknak.
A korinthusiaknak ezt írja: „De mi nem éltünk ezzel a szabadsággal (hogy eltartsák őket), hanem mindent elviselünk, hogy semmi akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangéliuma elé." (1Kor 9,12)
Lemond olyan lehetőségről, amivel mindenki más természetes módon él, és amiben semmi rossz nincs, csak azért, hogy minél többekhez eljusson az életet mentő evangélium. Vállalja, hogy nehezebb legyen az ő élete, ha ezáltal könnyebb lesz másoké.
Ő örömmel szegényebb marad, ha ezáltal mások élete gazdagodik. Ugyanúgy, ahogyan Krisztus tette.
„De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csak hogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról."
Ő sem a saját életét félti, hanem másokét.
Világos célja van az életének, amit Jézus tűzött ki eléje.
Küldetésben jár, tudja, ki küldte, kikhez és miért, és ezt akarja végezni utolsó leheletéig - örömmel.
Nagy kísértés, hogy féltjük magunkat, hogy saját céljaink fontosabbak lesznek, mint a kapott küldetésünk, vagy hogy egyáltalán nincs is világos cél előttünk.
Boldog ember az, aki eljut erre a nagy szabadságra: mindennél fontosabb lett nekem az, hogy Isten mire akar használni, s emellett minden egyéb szempont eltörpül.