2023. szeptember 26., kedd

HOGYAN KELL ÁTÖLTÖZNI?

,,💞Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.,, 
(Fil 3,8)

A mi életünket egyedül Isten tudja újjáteremteni. Utólag látják a hívők, hogy mindent Isten végzett el megváltozásunk, új életre támadásunk érdekében. Mégis jogos a kérdés: milyen feladatot jelent ez annak, akiben már felébresztette Isten Lelke a vágyat ez után?
Azzal kezdődik, hogy az ember meglátja magát olyannak, amilyen valójában. 

Aki belenéz az ige tükrébe, annak a Szentlélek megmutatja igazi arcát. 
Mi folyamatosan áltatjuk magunkat, szeretnénk szebbnek látszani. Azt gondoljuk, olyanok vagyunk, amilyenek szeretnénk lenni.
Ha valaki meglátta a maga igazi képét, és nem akar olyan maradni, akkor ezt elmondhatja Istennek. 
A bűnlátást bűnvallásnak kell követnie. Nevén kell nevezni a bűneinket, és kérni Isten bocsánatát. 
Ezzel lerakjuk elé régi, fertőzött ruhadarabjainkat.

Azt viszont hittel komolyan kell vennünk, hogy „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól" (1Jn 1,9). Legyünk bizonyosak abban, hogy Jézus Krisztus golgotai kereszthaláláért Isten teljes bocsánatot ad!
Ennek jeleként ezt köszönjük is meg, és hálából kezdjünk el Isten akarata szerint élni! 
Eközben megtapasztaljuk majd, hogy egészen más gondolataink, indítékaink lesznek, mint addig voltak, kezdjük felöltözni Jézus Krisztus tulajdonságait.

Mindezt röviden így mondjuk: Krisztust kell befogadni és engedni, hogy érvényesüljön bennünk.
Fontos azonban, hogy ne akarjunk átmenteni semmit a régiből. 
Amikor Pál apostol erről vall, hangsúlyozza, hogy mindent kárnak ítélt, minden régit levetett, és így igyekszik felöltözni Krisztust.

Nem feltétlenül rossz minden, ami a neveltetésünkből, múltunkból következik, de minden kerüljön oda Krisztus elé, mert csak amit ő ad, vagy megszentelve visszaad, azzal tudjuk őt helyesen szolgálni.