2024. február 8., csütörtök

EL LEHET KÉSNI❣️

"💞Amikor útnak indult (Jézus), odafutott hozzá egy ember..." (Mk 10,17)

Mivel volt tele a gazdag ember keze, ami miatt nem tudta elfogadni az örök élet ajándékát Jézustól? Tennivalókkal, feladatokkal, intéznivalóval.

Akkor futott már Jézus után, amikor Jézus elindult onnan, ahol tanított. 
Késve ért oda, mert előbb még el akart intézni valamit. 
Nem ez az „előbb" az oka annak, hogy lemaradunk sok jóról, amit Jézus az őt keresőknek kínál?

Mivel késve érkezett, nem hallotta azt, amire a legnagyobb szüksége lett volna, amivel Jézus befejezte tanítását: „aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." (Mk 10,15) Éppen ez volt ennek az embernek a kérdése: ki mehet be Isten országába? 
Éppen ezt magyarázta Jézus: az örök élet ajándék, azt nem lehet sem kiérdemelni, sem megfizetni, csak alázatos hittel elfogadni, „...mit tegyek, hogy elnyerjem...?" 
Azt tedd, hogy tartsd a kezed, és hálásan fogadd el!

Ezt azonban nem lehet így futtában, mellesleg, minden dolgunk után. Ez vagy fontos neked valóban, és akkor minden elé helyezed, vagy csak utólag hallod, hogy ilyen is van, de nem lesz a tied.

Egyre jobban felgyorsul körülöttünk az élet, egyre több feladat terhel, és számos lehetőség csábít, túlterhelt emberek vagyunk, akiknek tele van a fejük gonddal, a naptáruk tennivalókkal, és sok fontos dologra nem szánunk időt. Még a vasárnap is úgy telik gyakran, mint a többi nap. 
A sürgős gyakran kiszorítja azt, ami igazán fontos lenne. 
Nehogy úgy járjunk, mint Jézus példázatában azok, akik késve érkeztek a menyegzőre, s már bezárták előttük az ajtót (Mt 25,10)!

Csendesedjünk el, s inkább mást hagyjunk el, de törődjünk a lelkünkkel és egymással, amíg lehet!

"Siessetek, hamar lejár! / Kegyelme már régóta vár. / Ma még lehet, ma még szabad, / borulj le a kereszt alatt!"

(Füle Lajos)