Timóteus édesanyja nem félt attól, hogy gyermeke egészen Jézus Krisztus szolgálatára szánta magát. Tudta, hogy Jézus közelében van a legjobb helyen. Nem magának akarta nevelni és megtartani, hanem örült, hogy Istent, és így sok ember javát szolgálja.
Vannak szülők, akik megijednek, ha gyermekük komolyan veszi a Szentírást, és Istennek engedelmes életet kezd élni. Féltik őt a „túlzásoktól", ha mindennap olvas Bibliát, minden vasárnap elmegy istentiszteletre, amit ott hall, azt meg is akarja valósítani a hétköznapokban, sőt másokat is hívogat erre az útra. Valaki ezt mondta: én csak azt akartam, hogy tanítsák egy kis erkölcsre, hogy könnyebben bírjak vele itthon. A gyermek azonban megismerte Jézus Krisztust, és elkezdett az ő tanítása szerint élni. Ezt túlzásnak tekintették, és el akarták őt szakítani Jézustól.
Amikor a Mester itt járt a földön, akkor is voltak már ilyen emberek. Szokás volt, hogy édesanyák oda vitték gyermekeiket egy rabbihoz, hogy áldja meg őket. A tanítványok akadályozták ezt.
Akkor mondta Jézus: engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket!
Ne féltsük Jézustól a gyermekeinket és magunkat se!
Ne féltsük Jézustól a gyermekeinket és magunkat se!
Egyedül ő tud minden gyermeket (a nehéz természetűeket is) formálni.
Egyedül ő az, akitől csak jót kapnak. Egyedül ő tudja minden helyzetben megőrizni őket, a szülő keze sok helyre nem ér el, s ha jelen van is, gyakran tehetetlen.
Egyedül Jézus tud nekik tartalmas és örök életet, üdvösséget adni.
Mert ennek az árát egyedül ő fizette meg. Tőle eltiltani egy gyermeket: lélekgyilkosság.
Menjünk hát el mi is egészen Jézusig (ne csak a templomig vagy a Bibliáig)!
Menjünk hát el mi is egészen Jézusig (ne csak a templomig vagy a Bibliáig)!
És engedjük gyermekeinket is ővele találkozni, őt követni, neki élni!
