2024. február 4., vasárnap

AZ ÚJ EMBER❣️

"💞Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki." (Lk 19,8)

Zákeus befogadta Jézust a házába, a szívébe, Jézus pedig feltétel nélkül bement egy ilyen bűnöshöz is. Ő nem azt mondja: szeretlek, ha megváltozol, hanem ezt: szeretlek, s majd meg fogsz változni.

A fővámszedő azonban kezdi rosszul érezni magát, mert Jézus és a lopott pénz nem fér meg egy fedél alatt. S mivel Zákeus döntött Jézus mellett, szabadulni akar a bűneitől. 
Nem törődik vele, ki mit szól hozzá, engedelmeskedik élete új Urának - anélkül, hogy Jézus parancsolná neki. 
Kilép a házából, és kárpótolja, akiket megkárosított. Mégpedig négyszeresen, mert ezt írja Mózes törvénye, a Szentírás (2Móz 21,37; Károli: 2Móz 22,1).

S mihelyt a Biblia szerint kezd cselekedni, Jézus kijelenti: belépett Isten országába, ma lett üdvössége. Tudom-e, mit ír a Szentírás szerelemről, házasságról, munkáról, pénzről, imádságról? 
Miben kellene Isten igéjéhez igazodnom?

Zákeus tehát látja a bűnét, megvallja azt, és igeszerűen kezd cselekedni. 
Ez mind a Szentlélek munkája. Ő teremti újjá azt, aki Jézust befogadta. Aki addig pénzt szedett, most pénzt osztogat, mégpedig a szegényeknek, s azoknak, akik miatta lettek szegényebbek. 
Egészen megváltozott a gondolkozása, hiszen „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az" (2Kor 5,17).

Ebben az egyetlen szóban benne van új hitvallása: Uram. A farizeusok soha nem szólították Jézust így, mindig csak ezt mondták: Mester, tanító.

Látom-e a bűneimet, kész vagyok-e néven nevezni és megvallani őket? S látom-e azokat, akik miattam lettek szegényebbek? Mit zsarolok ki szüleimtől, házastársamtól, munkatársaimtól? 
Kész vagyok-e pótolni, amit lehet, s kérni és hálásan komolyan venni Isten bocsánatát?

"Az Isten Bárányára 
Leteszem bűnöm én, 
És lelkem béke várja 
Ott a kereszt tövén. 
A szívem mindenestül 
Az Úr elé viszem, 
Megtisztul minden szennytül
 A Jézus vériben..."

(Bonar Horatius)


AZ ENGEDELMES EMBER❣️

"💞Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta" (Lk 19,6)

A keresztény hit nem az érzelmek mozdulása, nem is csupán értelmi belátás. 
Az igazi hit az akarat döntése, s ezért mindig engedelmesség is. Zákeus sok mindent nem értett még akkor, de amit megértett Jézus szavából, azt megtette.
Sokan mondják: én nem tudok hinni.
Tedd azt, amit Zákeus: vágyott Jézus után, kereste őt, jó helyen kereste, és amikor Jézus megszólította, ő komolyan vette azt és sietve megtette.
Olyan ez, mint a pilóta munkája. Tízezer méter magasan, felhők között nem lát semmit. 
De hallja az irányítóközpont utasításait. És célba ér, leteszi a gépet méternyi pontossággal.
Zákeusnak mindent Jézus készített elő, neki csak ezt a kis mozdulatot kellett megtennie: leszállni a fáról.
Nekünk is mindent Isten készített el kegyelemből, de ez hit által lesz a mienk. 
Aki hittel kinyújtja a kezét, megkapja az üdvösség ajándékát.
Mit jelent befogadni Jézust? Zákeus nem futott előre, hogy rendet tegyen és eltüntessen dolgokat Jézus elől.
Befogadta Jézust, és hagyta, hogy ő tegyen rendet az életében. Ez a hit magatartása ma is: gyere, Uram, nézz bele a szekrényünkbe, a pénztárcánkba, a konyhánkba és a hálószobánkba, mert mától kezdve te vagy itt az Úr!
Vezess, és én kész vagyok neked mindenben engedelmeskedni.
Ez az alázat és ez a bizalom jellemzi a Krisztusba vetett hitet.
„Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem!" (Zsolt 143,10)
Nekem vajon milyen „fáról" kellene leszállnom?
S ha Jézust már behívtam, minden kulcsot átadtam neki?