Vannak emberek, akik nem találják a helyüket, sehol sem érzik igazán jól magukat, s mindig valamilyen környezetváltozástól remélik a boldogságukat. Részben ilyen volt Hágár is, aki elfutott úrnője elől, a pusztában azonban a biztos pusztulás várt volna rá. Isten utánaküldött egy angyalt, és ezt üzente neki: „Térj vissza úrnődhöz, és alázkodj meg előtte", és utódaira nézve nagy ígéretet adott neki.
Ebben a történetben benne van az egész emberiség történelme. Mi is megszöktünk otthonról, pedig velünk jól bánt mennyei Atyánk. Ma a puszta nyomorúságait éljük át, keressük a helyünket, sokan menekülnek valami elől vagy valamibe. A világ tele van menekülő emberekkel munkába, tanulásba, szenvedélyekbe, újabb és újabb kapcsolatokba futnak sokan, miközben már el is felejtették, honnan jönnek, és egyáltalán nem tudják, hova tartanak vagy hova fognak megérkezni ennek az útnak a végén.
Isten azonban utánunk is küldött valakit, aki által eszméltet és hív vissza magához. Jézus Krisztus eljött ebbe a pusztaságba, ahova kerültünk, és kérdezi: honnan jössz, és hova mész? Kiderül, hogy Istennek terve van velünk, feladatokat készített számunkra (mint Hágárnak is), jövőt és életet tartogat még. Ezt azonban csak otthon, vele közösségben tudjuk megvalósítani. A bűn pusztájában nem lehet más célja az embernek, csal a puszta lét, a túlélés. Igazán emberré válni, kibontakozni, a helyére zökkenni „otthon" tud, Istennel közösségben.
Hágár így válaszolt erre: láttam azt, aki engem sokkal előbb látott. Átéli Isten jelenlétét és örökkévaló szeretetét, és visszamegy oda, ahonnan elmenekült.
