2022. augusztus 12., péntek

EMLÉKEZÉS❣️

,,💞Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére...,,(Jer 2,2)

Mindenkire jellemző, hogy mire emlékszik és mit felejt el (illetve mit szeretne elfelejteni) a múltjából.
A legtöbben emlékeznek az elszenvedett sérelmeikre és a véghezvitt hőstetteikre.
Ezeket aztán többféle változatban adják elő, s lassan maguk sem tudják, hogy pontosan mi hogyan is történt.
 
De szeretjük elfelejteni a kellemetlen emlékeket, kudarcokat, hibákat, bűnöket.
Ezek aztán néha előtörnek egy-egy álomban vagy váratlan pillanatban, de újra lenyomjuk őket a tudatalattiba.
És mire emlékszik Isten? Emlékszik népe hűségére.
Amikor szövetséget kötött Izraellel, az örült ennek, és ragaszkodott Istenhez. 
Olyan volt ez, mint a jegyesség, az egymás iránti szeretet jellemezte.
- Aztán elromlott a kapcsolat, mert Isten népe a pogány népek bálványait is kezdte tisztelni.
Ezzel megcsalták az Urat, hűtlenné váltak hozzá.
Ez fájdalmas emlék, ami Isten ítéletét hívja ki. - Isten azonban kész megbocsátani a hűtlenséget. 
És a megbánt és elhagyott bűnre nem akar többé emlékezni.
Amit ő megbocsátott, arra nem hivatkozik, az nem választ el tőle, „nem gondolok többé vétkeikre" - ígéri (Jer 31,34).

Isten nem felejt, csak nem említi többé.
A Biblia minket is erre bátorít. Először is arra, hogy Isten jótetteit, csodáit ne feledjük el. „...ne feledd el, mennyi jót tett veled!" (Zsolt 103,2) 

Tartsa frissen a hálaadásunkat és Istent magasztaló imáinkat az emlékezés! 
Ez egyben bátorít arra, hogy bízzuk rá nyugodtan a jövőnket is.
Felejtsünk el viszont minden ellenünk elkövetett bűnt!
Ezeket a tartozásokat el lehet engedni, ahogyan Isten is eltörölte az ellenünk szóló adóslevelet, amikor Jézus meghalt értünk (Kol 2,14)

A megbocsátott, elrendezett vétkeket pedig nem szabad többé felemlegetni, családon belül sem, ahogyan Isten is a tenger mélyére veti a mi megbánt vétkeinket.



2022. augusztus 9., kedd

FOGÓDZÓ a VIHARBAN❣️

,,Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.,, (ApCsel 27,25)

Pál apostol hogy megmeneküljön népe vezetőinek halálos gyűlöletétől, a császárhoz fellebbezett. 
Ezért mint foglyot Rómába kellett őt szállítani. Nem hallgattak rá, hogy kicsit később induljanak el, így olyan viharba kerültek, hogy kétheti hánykolódás után „elveszett megmenekülésünk minden reménye".
Ekkor megszólalt a fogoly Pál: „bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó." 
Honnan veszi ezt?
Isten azt mondta neki: császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón...
Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. 
Egy szigetre kell kivetődnünk."
Nem tudták, hova sodródtak, végül Málta szigetére kerültek, s megmenekültek.
Ez a hívők szerepe a világban. Ők mindig kapcsolatban maradnak Krisztussal. 
Krisztus szól hozzájuk az igén keresztül, s ők értik, amit mond. Nemcsak értik, hanem biztosra veszik, hogy az ige igaz, hittel megkapaszkodnak benne, s így tudják a többiekben is tartani a lelket.
Nem szégyellik az igét vállalni mások előtt sem.
De közben Pál észrevette, hogy a matrózok meg akarnak szökni, és megakadályozta ezt. 
Gondja volt arra is, hogy egyenek az emberek, mert az úszáshoz erő kell, s maga adott jó példát erre. 
Ő fogolyként is Krisztus szolgája volt - mindenki javára. 
Nincs identitászavara, a gyilkos viharban is hivatása magaslatán áll. Két lábbal ebben a világban, de nem e világból való erőkkel tud szolgálni másoknak.
Nem sértődött meg, hogy először nem hallgattak rá, nem volt közönyös, hogy neki már üdvössége van, a többi elveszhet, nem szégyellte a Krisztus evangéliumát, de tudott egészen gyakorlati segítséget is adni.
Így használhat-e minket is Urunk azok javára, akik közt élünk?