A kegyelem harmatja - Dávid ás Góliát

,,...az Úr kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket.,,
(1Sám 17,47)

A filiszteusok állandóan támadták Izraelt, mindig újra védekezésre kényszerítették őket. Egyik alkalommal úgy akarták eldönteni a csatát, hogy egy óriás harcosuk, Góliát, párbajra hívott valakit Saul király seregéből. Naponta kétszer kiállt, szidta a sereget és Istenüket, és dicsekedett. A filiszteusoknak sokkal fejlettebb haditechnikájuk volt. Senki nem merte vállalni, hogy megvív vele.

Akkor ment oda Dávid, aki élelem-utánpótlást vitt a bátyjainak. Hallotta, hogy Góliát káromolja Istent. Csodálkozott, hogy senki nem áll ki ellene, hiszen Dávid hite szerint ez a párbaj már eldőlt: aki Istent káromolja, az vele találja szemben magát, és Isten ellen nem győzhet.

Éppen ezért jelentkezett a viadalra. Túl fiatalnak és gyakorlatlannak találták, de beleegyeztek. Dávid mint pásztorfiú bottal járt és parittyát használt. Góliát gyalázni kezdte őt is, ő azonban kilőtt egy kövecskét, ami a páncélba öltözött óriást ott találta el, ahol a sisakrostély mellett egy kis rés volt a halánték táján. Góliát megszédült, a földre esett, Dávid pedig saját kardjával vágta le a fejét.

A filiszteusok megfutamodtak, s évekig nem támadták meg Izraelt.

A katonák így látták: Góliát olyan nagy, hogy lehetetlen legyőzni. Dávid így: Góliát olyan nagy, hogy lehetetlen nem eltalálni. Ő nemcsak a látható erőviszonyokkal számolt, hanem számolt Isten mindenek feletti erejével, és számított rá. Ezt jelenti hinni. Nem ő akarta legyőzni az óriást, csak azt akarta, hogy derüljön ki: Istent gyalázva nem lehet győztes senki.
Merek én így számolni Istennel?

EGYIKÜK VISSZATÉRT

,,Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki.,, (Lk 17,16)

Amikor egyszer Jézus úton volt, tisztes távolból tíz leprás kiáltott neki: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!
Ő elküldte őket a papokhoz, akkoriban ők igazolhatták, hogy nem fertőző betegek, közösségbe mehetnek.
Mire odaértek, mind meggyógyult. Kilenc boldogan sietett haza, egy azonban visszament Jézushoz, és dicsőítette Istent.

Palesztinában akkor ezen kívül még sok leprás élt.
A legtöbben egyedül hordozták a betegség, kiközösítettség és reménytelenség terhét. 

Ez a tíz messziről kiáltott Jézushoz, s ő meggyógyította őket. De személyes kapcsolatba csak az került vele, aki visszament megköszönni.
Ma is sok ember hordoz sokféle nyomorúságot.
Vannak köztük, akik a bajból Jézushoz kiáltanak, s tőle remélnek valamilyen segítséget.
És sokan kapnak is. De kevesen vannak, akik ezért hálásak, ezt ki is mondják, visszamennek, megköszönik.
Ők már egészen közel kerülnek Jézushoz („arcra borult Jézus lábánál"), ők felismerik és elismerik benne Istent, így dicsőítik őt. S hozzájuk az Úrnak személyes szava is van.
Csak ennek az embernek mondta: Kelj fel, hited megtartott téged!

A hála jelentőségéről a Biblia sok fontos igazságot említ. Hálás az, aki az ajándékról feltekint az Ajándékozóra.
Csak a hálás ember ismeri fel, hogy a Krisztussal való közösség mérhetetlenül több, mint az ő ajándékai.
Hogy amit kapott, az csak töredéke annak, ami el van készítve neki. 

Hogy a gyógyulás csak kezdet, ezentúl ezzel a gazdag Úrral együtt élhet. 

Visszakerül az ilyen ember eredeti helyzetébe: ismeri Istent, tudja őt dicsőíteni, akár így egyedül is vállalja őt, mert ő jelenti neki az igazi társaságot.

Ne csak a bajban kiálts Jézushoz, hanem légy vele folyamatos közösségben! S ne csak ajándékait igényeld, hanem őt magát keresd, szeresd, kövesd!
Ez az igazi gazdagság.

IMÁDSÁG és ÚTMUTATÁS❣️

,,Tőlem is távol legyen, hogy vétkezzem az Úr ellen, és ne imádkozzam többé értetek.,,
(1Sám 12,23)

Sámuel búcsúbeszédének a végén elmondja, mi lesz az új feladata. 

Mit tesz az idős ember üres kezeivel? Ha Isten üresíti meg a kezünket, akkor az a kéz sohasem csupán üres, hanem szabad is. 

S az ilyen ember élete nem üressé válik, hanem szabaddá egy másik küldetés végzésére.

a.) Egyik feladatát abban látja Sámuel, hogy az eddiginél is többet, mélyebben, gyakrabban imádkozzék. Aktív korában mindenki amiatt panaszkodik, hogy nincs elég ideje az Isten előtti elcsendesedésre. Mindig tenni kell valamit, s alig van lehetősége csak lenni, Isten előtt állni. 

Most már nem tudja járni az országot az idős próféta, ezért az emberek gondját viszi Isten elé. 

A körülményei miatt nem tud másoknak Istenről beszélni, de annál inkább akar másokról Istennek beszélni.

Az ilyen imádkozó öregek benne maradnak az élet pezsgésében, mindig friss információik vannak, láthatják Isten tetteit az emberek életében, fontos szereplőivé válnak Isten országa építésének, és áldássá azok életében, akiket imádságban hordoznak.

b.) A másik feladat: „tanítalak majd benneteket a jó és egyenes útra". Szabaddá vált kezét útjelzőként használja. Aki ismeri a helyes utat, annak kötelessége megőrizni másokat az eltévelyedéstől. 

Sámuel már nem közlekedik, de segíti a közlekedőket. Mint egy tapasztalt révkalauz, óvja a veszélyektől a többieket. S úgy látja, ha ezt nem tenné, vétkezne Isten ellen.

S mit tegyen az az idős ember, aki még nem ismeri a helyes utat, amely az életre vezet? 

Ismerje meg, amíg arra ideje van, s ugyanígy áldássá lesz szerettei és mások számára.
S mit tegyen, aki még nem öreg?

„Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok..." (Préd 12,1)
Mindenki fiatalon készíti elő az öregségét. Ez a két feladat mindnyájunk nagy lehetősége, minden életkorban!

MIT ÉR AZ EMBER, HA VÉN?

,,💞Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között...,, (2Kor 2,15)

Egy idős férfi ezt mondta egyszer: tudja, mit ér az ember, ha vén? Semmit.
A nagy akaraterőmből megmaradt az akarat, és elszállt az erő.
Így pedig nem érdemes élni.
Igaz ez? Valóban annyit ér egy ember, amennyit teljesít?
Akkor egy csecsemő sem ér semmit, csak gond és munka van vele. És csak fizikai teljesítménnyel gazdagíthatjuk magunk körül az életet?
Akkor miért mondta egy sokat dolgozó férfi az évek óta ágyban fekvő beteg anyósának egy este: Mama, ha maga nem lenne, nem bírnánk ki az életet.

Mert annak az idős asszonynak a szíve tele volt derűvel, szeretettel, megértéssel, hálával, mert tele volt Krisztussal. Jézus Krisztussal töltötte a napjait otthon egyedül, és Krisztus jó illata áradt belőle este, amikor hazajött a család.
Ezt lehet betegen és időskorban is „teljesíteni".
Mit ér az ember, ha vén? Nagyon sokat érhet, ha nem a maga keserűsége, hanem Krisztus illata árad belőle.
Azt a fontos szolgálatot végzik az ilyen öregek, amit a nagyvárosban a parkok.
Kémények ezreiből dől a füst, de a fák oxigénnel tisztítják a levegőt.
A füstöt mindenki látja, a fákból áradó oxigént nem.
Ők úgy vannak jelen, hogy hatnak, áldásukat érzi a környezetük. 

Akkor derül ki, mit jelentettek, amikor már nincsenek.
Egy erőtlen, magatehetetlen idős ember is sokat jelenthet a környezetének, ha olyan lelki kincseket tud adni, amelyekre nekik szükségük van, de nem tudnak hozzájutni.
Egy Jézusban hívő, vele lelki közösségben élő, az ő igéjével táplálkozó, az imádság csendjében formálódó idős ember kimondhatatlan áldássá lesz mások számára.
Sáfár lesz, közvetít Isten és a hajszában őrlődök között.
Ha nem önmagával van tele, hanem Isten szeretetével, nem a magáét mondja, hanem helyén mondott igét.

 

Legyünk hálásak az ilyen öregeknek, s készüljünk magunk is ilyen öregségre!