CSERI KÁLMÁN Igehirdetés- ÉLET ÉS BŐSÉG

"... A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek."

HANGFELVÉTEL- MP3 2004-01-18vas18h.mp3
Alapige:Jn 10,10

Imádkozzunk!
Köszönjük, szerető mennyei Édesatyánk, hogy ezt az éneket is imádságként mondhattuk el most neked. Egyedül te tudod, mekkora hit van a szívünkben. Mi azt mondtuk: oly kicsiny, mint mustármag. De ez a kis hit is hozzád vonzott most minket. És ezzel a kicsi hitünkkel szeretnénk kiönteni most a szívünket előtted.

Így kérjük, hogy hozd világosságra életünkben a titkos bűnöket. Kérünk tőled bocsánatot a nyilvánvalókra is. Kérünk tőled szabadulást mindattól, ami megkötöz. Minden rossz szokástól, szenvedélytől, szorongató emléktől. Mindattól, ami bénít, altat, lehúz. Segíts el minket az Isten fiainak a szabadságára. Arra a békességre és örömre, amit te adsz a gyermekeidnek.

Könyörülj rajtunk, hogy ne csak elvileg adjunk neked igazat, hanem tanuljunk meg a te kegyelmedből élni. A veled való szoros közösségben hadd teljenek a hétköznapjaink is.

Kérünk, szólíts meg minket, hogy a te szavad győzzön meg arról az örök szeretetről, amivel szeretsz minket, amivel kiterjesztetted reánk is a te irgalmasságodat.

Legyen ez a csendes óra most a veled való beszédünknek az alkalma. A tőled átvett ajándékoknak a nagy lehetősége. Ezzel az akármilyen kicsi vagy nagyobb hitünkkel imádunk most téged, és kérünk, ne engedd, hogy ilyenek maradjunk, amilyenek vagyunk. Hadd ábrázolódjék ki rajtunk a Krisztus.
Ámen.

Igehirdetés

Az a feladatunk, hogy folytassuk a karácsonyi prédikációt. Azért éppen azt, mert másokkal együtt én is úgy éreztem, hogy olyan ponton hagytuk abba, ahonnan mindenképpen tovább kell mutatni az utat.

Ott hagytuk abba, hogy karácsonykor Jézus Krisztussal mintegy mentőcsónak érkezett erre a halálszigetre, amin élünk, és be lehet szállni ebbe a csónakba. Aki beszállt, megmenekült. Aki tétovázik, vagy marad a halálszigeten, az egészen bizonyos, hogy elpusztul.

Erre a kérdések így hangzottak el: rendben van, de mi történik tovább azokkal, akik beszálltak a csónakba? Hogyan alakul a sorsuk azoknak, akik hisznek Jézus Krisztusban? Mi vár rájuk, mire számíthatnak még?

Mivel erről a Szentírás sok fontos igazságot mond és nekünk ezt valóban tudnunk kell, ezekre a jogos kérdésekre próbálunk majd a hó végi evangélizációs alkalmakon a Szentírásból válaszokat találni. Először arra gondoltam: gyűjtsük össze mindet, de nincs értelme felszínesen, elnagyoltan beszélni ilyen fontos üzenetekről. Inkább egyesével, kettesével vegyük sorba.

Miről is volt szó karácsonykor? Goldingnak egy regénye alapján próbáltuk - kicsit nagyképűen - feltérképezni az emberiség lelki helyzetét. Így ragyogott fel számunkra a testté lételnek a jelentősége, így láttuk meg azt, hogy - mint ahogy abban a regényben, úgy a mi helyzetünkben is - csak kívülről érkezhet segítség. Ez a segítség megérkezett, amikor az Ige testté lett, amikor Jézus személyében maga Isten jött utánunk. Ezért volt az alapigénk Jézusnak ez a mondata: "Azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa (megmentse, üdvözítse) azt, aki elveszett."

Annak a bizonyos regénynek a cselekménye röviden az: hat-tizenkét év közötti gyerekek valami szerencsétlenség miatt egy lakatlan szigetre vetődtek, és ott sehogy sem tudtak berendezkedni. Nem volt emberhez méltó ennivalójuk. Valami titokzatos szörnytől való félelem gyötörte a kis szívüket. Aztán egymás ellen fordultak kínjukban. Többeket megöltek maguk közül szinte úgy, hogy észre sem vették, és amikor a vezetőjük ellen indítottak hajtóvadászatot, akkor érkezett meg váratlanul a segítség. Egy arra járó hajó észrevette a füstjelet. A hajó a szigettől egy kicsit távolabb lehorgonyzott, és onnan egy mentőcsónakon egy tengerésztiszt meg néhány matróz kievezett a szigetre, hogy kik vannak ott, és miért kérnek segítséget.

Azt mondtuk: ez történt karácsonykor. Mi is elszakadtunk Istentől. Ezzel olyan körülmények közé kerültünk, ahol nincs életlehetőségünk. Nem tudunk igazán emberhez méltóan gondolkozni, és együtt élni. Elvegetálgatunk egy ideig, úgy az élethez hasonló formában, de végül is a biztos halál vár mindannyiunkra, és nem tudunk segíteni magunkon. Nem tudjuk megmenteni egymást, sőt pusztítjuk egymást - most ennek a számtalan formáját nem is kezdem el sorolni.

Csal kívülről, felülről érkezhet nekünk is segítség. De érkezett, mert Jézusnak a neve is arra emlékeztet minket, hogy Ő szabadító. Aki Őbenne hisz, azzal az történik, mint ezekkel a gyerekekkel, amikor beleléptek a mentőcsónakba. Elhangzott a hívás: Jézus hív minket. Gyertek, meg lehet menekülni: Azért jött az Emberfia, hogy megmentse azt, aki elveszett. Ez nagy evangélium, és ezt csakugyan folytatni kell, mert ennek folytatása van. Ez a kezdete az életnek, az igazi életnek, az új életnek annak, amit Jézus tett hozzáférhetővé a számunkra.

Úgy folytassuk, hogy szem előtt tartjuk továbbra is a gyerekeknek a történetét, de most már ne velük foglalkozzunk, hanem magunkról beszéljünk, és a feltett kérdésekre a Szentírásból keressünk választ.

Ma két, egyszerű, de sorsdöntő bibliai választ szeretnék erre mondani, hogy mi lesz azokkal, akik beléptek a mentőcsónakba, vagyis mi lesz azokkal, akik hisznek Jézusban. Egyrészt megmenekülnek a biztos pusztulástól, másrészt, ahogy azokat a gyerekeket visszavitték a családjukhoz, a Jézusban hívő ember is visszakerül mennyei Atyjához, Istenhez. Péter levelében olvassuk: Jézus egyenesen azért jött, hogy minket Istenhez visszavezessen (1Pt 3,18). Tehát aki Őbenne hisz, az megmenekült - majd látjuk, mit jelent ez -, és visszakerül Istenhez.

Miért mondhatjuk azt a gyerekek esetében, hogy ez volt az egyetlen módja az ő megmenekülésüknek? Ha nem jön az a csónak, akkor ott pusztulnak el a szigeten. Egyrészt azért, mert talán emlékszünk arra, hogy gyilkos dühükben, hogy elpusztítsák egyik társukat, felgyújtották az erdőt, és az erdőnek az a része is leégett, ahol azok a gyümölcsfák voltak, amik az egyetlen táplálékot biztosították nekik ott a szigeten. Ezenkívül még kergethettek falándzsákkal vadmalacokat, de nem sokáig tudtak volna élni ebből a szánalmas vadászatból. Tehát ha tovább is ott kell maradniuk, előbb-utóbb éhen halnak.

Aztán előbb-utóbb agyongyötörte volna őket az a félelem, hogy ki ellen fordul legközelebb a népharag, mert kialakult ez a tragikus gyakorlat, hogy valakit célba vettek, és annak mindenki más ellensége lett, mint ahogy a csirkék teszik, ha az egyiknek sikerül megsérteni a fejét, az összes többi a vérző fejűt kezdi kopogtatni a csőrével addig, amíg el nem pusztul a szerencsétlen. Mi sem vagyunk ezeknél különbek. Mi is így szoktuk: valakire rászállunk, akire lehet, és ezt tették ezek a gyerekek is. Ki lesz a következő? Kisgyerekek voltak ezek, és ott volt a szívükben a félelem: egyikünk sincs biztonságban. Átélték, mit jelent az, amikor "fortélyos félelem igazgat" egy közösséget.

Aztán egyre elhatalmasodott bennük attól a bizonyos ismeretlen szörnytől való félelem is. Ez meg azoknak az embereknek a vallásos félelme, akik nem ismerik Istent, de a szívük mélyén tudják, hogy valaki, valami létezik, aki sokkal hatalmasabb, mint ők, és ettől félni kell, mert ismeretlen, kiszámíthatatlan. Nem lehet tudni, hogy a vele való találkozás mivel jár. - Elveszítették a békességüket is, és a körülményeiket nem tudták megváltoztatni. Gyerekek voltak, tehetetlenek, és ha egyszeriben hirtelen felnőttekké váltak volna, akkor is ugyanolyan tehetetlenek és kiszolgáltatottak maradtak volna, mert azon a szigeten nem voltak meg az emberi élet alapvető feltételei sem.

Mi hiányzott nekik? - mert ugyanaz hiányzik nekünk is. Az, amiről a Biblia a teremtéssel kapcsolatban beszél, amiből Isten bőségesen adott az Édenkertben az első embernek: a bőség, biztonság és a békesség. És mindez bizalomba ágyazva. Isten és egymás iránti bizalomba. Ennek a végeredménye: boldogság. Csupa B betűs szó: bőség, biztonság, békesség, bizalomba ágyazva keresztbe-kasul. Mindenki bízhat a másikban nyugodtan, nem kell félni senkitől. Senki nem akar ártani a másiknak. Senki nem vetélytárs, ellenfél, ellenség... és ebből lesz a boldogság.

Elveszítettük a bőséget, amikor otthagytuk Istent. Kiestünk a biztonságból, és keresztbe-kasul mindenkitől és sok mindentől félünk. Elveszett a békesség is, az a közeg, amiben igazán kibontakozhat valaki és egyre gazdagabb életre juthat el. És elveszett a bizalom is. Isten ezt adja vissza a benne hívőknek. Amikor az ember újra jól érzi magát a bőrében, amikor a helyén érzi magát, és amikor értelmes életet él, mert Istentől kapott feladatát tudja végezni.

Így értjük azt, hogy aki a mentőcsónakba belépett, megmenekült a biztos pusztulástól. Aki Jézus Krisztusban hisz, megmenekül attól a biztos pusztulástól, amit ezeknek a nyomorúságoknak a kiteljesedése fog jelenteni mindenkinek a számára, aki Jézus nélkül él és hal meg.

A másik áldása az volt a gyerekek megmentésének, hogy visszakerültek az apjukhoz. Újra otthon voltak, újra kaptak enni. Nem volt probléma, hogy mivel táplálkoznak. Biztonságba kerültek, és a kis szívük is megnyugodhatott: újra békességben éltek. Ilyen elemi dolgokra is gondoljunk, hogy újra megtanultak beszélni. A szigeten már csak üvöltözni, ordítozni tudtak. Öld meg, fojtsd meg, ontsd ki a vérét! - Ettől visszhangzott a sziget a regény leírása szerint. Lassan elveszítették a normális emberi kommunikációra való készséget és képességet. Kezdtek elvadulni, elállatiasodni. Otthon újra lehet beszélni. Aztán megmosdatták őket. Megtanultak újra tisztálkodni, mert nemcsak különböző szenny tapadt rájuk ott a szigeten, hanem egymást is bemázolták mindenféle színes agyaggal, meg egyébbel. Nem lehetett már rájuk ismerni. Aztán újra megtanulták, milyen az, hogy szeretnek, hogy fontos vagyok valakinek, hogy értékes vagyok.

Ugyanez történik azokkal, akik visszatalálnak Istenhez, akik Jézus Krisztusban hisznek. Olyan szépen vall erről Isten. - Bocsánat, hogy ezt mondom, de nagyon szentül és mély alázattal mondom, mert van a Bibliában egy szerelmi vallomása Istennek, amit annak a népnek mond, amelyik pedig szembefordult vele, pontosabban elszakadt tőle, és nem bízott benne sokáig> De most... így kezdődik. Ez az Isten kegyelme, ez a de..., hogy annak ellenére, hogy te olyan vagy, most mégis...

Így szól az Úr, a te teremtőd és a te formálód: "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az Úr, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te Szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. Mert drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, ezért embereket adok helyetted, életedért nemzeteket. Ne félj, mert én veled vagyok!" (Ézs 43,1-5).

És ennek nincsenek feltételei. Egyetlen indokolása van az egész vallomássorozatnak: mert én szeretlek. Ez a feltétel nélküli, annak ellenére való isteni szeretet, amelyik azt mondja: megváltottalak, kimentettelek abból az állapotból, amelyikben menthetetlenül elpusztultál volna. Amelyikbe mindnyájan bele születtünk. Amelyik beletorkollik az örök kárhozatba a Biblia tanítása szerint. Ebből kimentettelek - azt mondja Isten. És én drágának tartalak. Nem azt mondja: sok drága érték van benned, hanem: annak tartalak. Mi lehet az, ami bennem Isten számára érték? Ő annak tart. Miért? Mert szeret. Biztosít arról, hogy soha nem hagy egyedül, velem lesz.

Nem tudom, hogy igazán komolyan végiggondoltuk-e már egyszer, és igaznak tartjuk-e a Bibliának ezt az éles tanítását, hogy a Jézusba vetett hit nélkül elveszünk? Ezt azért nehéz komolyan venni, mert olyan betegségről van szó, aminek hosszú a lappangási ideje. A lappangási idő alatt majdnem teljesen egészségesnek érzi magát az ember. Illetve azt hiszi, hogy ez az egészség, ez a normális, ahogy itt együtt élünk a társadalomban, a világban. És közben valóban sok mindent alkotunk, eredményeket érünk el, és úgy gondoljuk, hogy ez az igazi. A Biblia azonban azt mondja: ha így maradunk, akkor egyszer visszafordíthatatlanná válik már a betegség, és utána a biztos pusztulás jön. Csak erre nem gondol az ember, ezzel nem számol.

Azért vannak kinn a Niagarán is a hatalmas táblák egymás után sokszor, hogy ha életben akarsz maradni, innen fordulj vissza! Még egy kicsit megy a kíváncsi ember, de ott van egy újabb figyelmeztetés, aztán egy utolsó figyelmeztetés, és ha tovább is megy, menthetetlenül elpusztul. Vissza kell fordulni. Az egy olyan folyó, amin nem lehet végig csónakázni. Onnan mindenképpen vissza kell fordulni, ha nem, akkor a pusztulás következik. De nem azonnal következik. Sokáig lehet büntetlenül csónakázni. Ni, milyen szép! Még egy kicsit menjünk.

Sokáig lehet Isten nélkül létezni és a Jézusba vetett hit nélkül élni. A Sátán gondoskodik arról, hogy elterelje a figyelmünket az út végéről. Egyáltalán ne gondoljunk arra, hogy ennek az útnak is lesz egyszer vége, és hogy ennek az útnak az lesz a vége, amit nekünk Isten nagy szeretetből megmondott. Egészen bizonyos, hogy az lesz. Az Ő szeretetének a másik bizonysága, hogy lehetővé tette, hogy most még visszaforduljunk. Na, de ki ér rá effélével foglalkozni? Minden egyéb sürgős, fontos tennivalónk van.

Azt hiszem sokan ismerjük Jézusnak a tékozló fiúkról mondott példázatát. Annak a példázatnak egy része szomorúan jól szemlélteti ezt az igazságot. Egy kicsit elevenítsük fel ezt az ismereteinkben (Lk 15,11-31).

Ez az egyik fiú elment otthonról. Elege volt az apjából. Kikérte az örökségét és eltávozott úgy, hogy a zsebe tele volt pénzzel, a szíve pedig szabadságvággyal és nagy öntudattal. Aztán elkezdett "élni". Az apja nélkül végre olyanokat cselekedni, amiket otthon tiltottak vagy nem helyeseltek. S már nem veszi észre, hogy nem a saját döntései alapján cselekszik. Kényszerpályára került. Attól a pillanattól kezdve, hogy becsapta maga mögött az atyai ház kapuját, egy idegen hatalom hatása alá került, és az irányítja őt, és a szó szoros értelmében elveszi az eszét.

Miből lehet ezt látni? Abból, ahogyan viselkedik. Egyelőre telik neki. Van pénz. Amíg van pénz, vannak haverok. Mulat, nőzik, szórakozik, éli világát. Egyszer sem gondol arra, hogy nincs az a sok, ami egyszer ne fogyna el. Egyszer sem gondol arra: hova vezet ez, ha mindvégig ezt akarom folytatni? Egyáltalán nem gondol semmire. Nem gondolkozik, csak arra gondol, hogy most jól érezzem magamat. Mint ahogy ma tömegek. Egyszer csak ezt a meglepő megállapítást olvassuk: "amikor pedig mindent elköltött..."

Itt mindig meghökkenek. Hogy lehet odáig jutni, hogy mindent elköltött? Hát nem látta, hogy vészesen fogy? Nem lehetett változtatni az életstílusán? Nem számolt soha, hogy mennyi van még? Nem! Ez a Sátánnak a munkája. Most érezd jól magad! Ne gondolj arra, hogy mit hoz a jövő, meg ez hova vezet, meg minek mi a következménye. Most érezd jól magad! Lejtőre került, és tudjuk, hogy lejtőn a testek egyenletesen gyorsuló mozgással közlekednek, mégpedig mindig lefelé. Hacsak külső erő meg nem állítja őket. De ilyen külső erő nem volt.

Vagy mégis volt? Itt jön egy meglepő mondat a tékozló fiú példázatából. Azt olvassuk a 17. versben: "Amikor pedig magába szállt." Ott ül a disznók között mint disznópásztor. Ez volt a legmegalázóbb foglalkozás egy zsidó férfi számára, és ott egyszer csak eszébe jut a megdöbbentő felismerés: ha itt maradok, éhen halok meg. - Éppen ideje, hogy erre gondolt. Most ne firtassuk, hogy miért nem gondolt rá előbb. Most végre eszébe jut. És eszébe jut ott a disznók között az otthona. Az atyai ház: a02z én apámnak minden bérese bővölködik kenyérben. Otthon bőség volt, itt meg éhen halok meg. Otthon megvoltak az élet feltételei, itt meg nincsenek meg az élet feltételei. És elkezd vágyakozni haza. És nemcsak vágyakozik, hanem hazamegy! És kimondja a nagy mondatot: Apám, vétkeztem. Nem vagyok méltó, hogy a fiadnak tekints, de ha lehet, béresként hadd maradjak itthon, és engedelmeskedni akarok neked. És akkor az apa is kimondja a nagy mondatot: Nem béres vagy. Ez az én fiam. - És itt jön egy talányos kifejezés. "Ez az én fiam, aki meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott."

Ez, hogy elveszett és megtaláltatott, egyértelmű. De mi az, hogy meghalt. Dehogy halt meg! Élte világát. Ott élte csak igazán, attól kezdve, hogy otthonról eltávozott. És Jézus azt mondja: attól kezdve lett halottá, hogy otthonról eltávozott. Mert minden embergyermeknek is csak a mennyei Atyával való tényleges lelki közösségben van élete és életlehetősége. Isten nélkül minden ember potenciális halott. Most még nem gondol rá. Most még azt hiszi, hogy él, de Jézus ezeknek mondja: csak az a neved, hogy élsz, de halott vagy (Jel 3,1).

Isten szeretete egyebek között ebben is megmutatkozik, hogy erre rá akar vezetni, és rá akar döbbenteni bennünket. Ha a tékozló fiú még tovább vár, akkor úgy lesz, ahogy felismerte: éhen hal meg. Ha azok a gyerekek még tovább ott kell, hogy maradjanak a szigeten, éhen halnak meg, vagy egymást lekaszabolják, amihez már nagy buzgalommal hozzá is láttak. Ha valaki Jézus nélkül éli le az életét, az a biztos pusztulásba megy. Újra életlehetőséget nekünk egyedül az Istennel való közösségünk ad. Ő viszont olyan életet ad, ami akkor is megmarad, ha meghalunk.

Aki hisz énbennem - mondja Jézus -, ha meghal is, él az (Jn 11,25.

Az a nagy veszedelmünk, hogy amíg ez be nem következik, hogy valaki hisz Jézusban, addig roppant veszélyes a helyzetünk, mert azt gondoljuk, hogy élünk. Mert olyan életjelenségekhez hasonlókat produkálunk. Amíg nem ismeri valaki az igazi életet, azt hiszi, ez az, ezt hívják életnek. Pedig ez ahhoz képest csak vegetálás és kínlódás. Az életnek a látszatát próbáljuk fenntartani.

Ezeknek a gyerekeknek meg voltak számlálva a napjaik, csak éppen ők nem számoltak ezzel. Amikor a Biblia ezekről a dolgokról beszél, erre hívja fel a figyelmünket is, hogy meg vannak számlálva a napjaink, és egyre kevesebb lehetőségünk van arra, hogy visszaforduljunk.

Egyre vadabbá válunk mi is, mint ahogy ők ott a szigeten. Egy tavalyról készült statisztika mondja, hogy kevesebb betörés volt a fővárosban, mint tavaly, de több gyilkosságot követtek el. A gyermektársadalomban is rohamosan nő a durvaság, a kegyetlenkedés, annak olyan megnyilvánulásai is, amikkel még a közelmúltban sem találkoztunk. De aki közelről bepillanthat egy-egy családba, házasságba, rémülten látja, hogy az erőszakosság, a kegyetlenség, az életellenes cselekedetek szinte napirenden vannak úgynevezett jó családokban is. Aztán megvan a mi ideológiánk erre, hogy mert kikészültek az idegeim, mert ebben a hajszában stb., stb., de ez a tényeken nem változtat: egyre vadabbak leszünk. Ahogy távolodik az emberiség Istentől, úgy vadul el.

Jézus Krisztus azt mondja: nem kell így élni! Nem kell elembertelenedni. Nem kell elállatiasodni. Nem kell démonizálódnunk, hanem kiábrázolódhat rajtunk a Krisztus. Ez az evangélium lényege. Van Szabadítónk! Nem kell a szigeten elpusztulni. Be lehet szállni a mentőcsónakba. Aki abba beszállt, az újra életlehetőséget kap, és visszakerül az apjához. Visszakerülünk Istenhez. És ebben a visszakapott új életben begyógyulnak a sebek, helyreáll az egyensúly. Megszűnik sok gyötrő szükség. Megtalálja az ember önmagát, a másikat, a küldetését, mert megtalálta Istent. Vagyis pontosan: mert megtalálta őt Isten. Mert azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Én azért jöttem - mondja itt Jézus -, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.

Hadd fejezzem be azzal, ahogy egy közismert ébredési ének megfogalmazza ezt az evangéliumot:

Vár Atyád szerelme,
Vár rád vigasza.
Jöjj a messze tájról,
Ó, jöjj haza!

Imádkozzunk!

Köszönjük, Atyánk, hogy nem nekünk kell csónakot barkácsolni a szigeten, hiszen szerszámaink sincsenek. Köszönjük, hogy nem kell beletörődve a biztos halálba, leülve gubbasztani és várni a kimúlást. Köszönjük, hogy utánunk jöttél, Jézus Krisztus.

Áldunk téged a te Jézus nevedért. Magasztalunk, mert szabadítóul jöttél. Köszönjük, hogy nincs az a nyomorúság, sötétség, mélység, megkötözöttség, bénultság, amiből ne tudnál adni tényleges és végérvényes szabadulást.

Erősítsd meg a mustármagnyi hitünket, hogy komolyan tudjuk ezt venni. Hadd tudjuk komolyan venni azt is, hogy nélküled a biztos pusztulás vár ránk. De mi nem akarunk nélküled élni, sem nélküled meghalni. Ezért vagyunk itt, és hisszük, hogy ezért hívtál ide.

Kérünk, ajándékozz meg mindnyájunkat azzal, amire most a legnagyobb szükségünk van. Hisszük, hogy a te mérhetetlen gazdagságodból ez telik.

Köszönjük, hogy minden velünk való törődésednek az oka, indítéka az, hogy szeretsz minket feltétel nélkül. Szeretnénk ebben a te szeretetedben meggyógyulni. És kérünk, hogy az Isten szeretete töltessék ki a mi szívünkbe a Szentlélek által, hogy tudjunk mi is teljes szívünkből szeretni téged, és ezzel a tőled kapott szeretettel szeretni egymást.

Szeretnénk ebben a csendben eléd hozni most a gondjainkat, terheinket, örömeinket, hálánkat. Köszönjük, hogy hallod és meghallgatod a mi kiáltásunkat.
Ámen.