Download:
1996_02_04_0.mp3
Zsolt 119,10-27.
Alapige
„Továbbá, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, arról gondolkozzatok! Amiket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok és láttatok is tőlem, azokat cselekedjétek, és a békesség Istene veletek lesz!”
Fil 4,8-9.
Imádkozzunk!
Mindenható Istenünk, kegyelmes Atyánk, magasztalunk, áldunk és dicsőítünk téged, és valljuk, egyedül te vagy Isten. Te teremtetted az eget és a földet, és mindent, ami azokban van.
Áldunk téged gondviselő szeretetedért, megváltó irgalmadért. Köszönjük, ahogy hordoztál minket az elmúlt héten is. Köszönjük, hogy nem fogyott el türelmed. Neked köszönjük a mindennapi kenyeret, a békességet, és a minden napra elkészített igét.
Bocsásd meg, Urunk, ha nem éltünk, vagy nem úgy éltünk azzal, ahogyan lehetett volna. Bocsásd meg, hogy sokan nem mondhatjuk el magunkról azt, amit most hallottunk, hogy szüntelen a te rendeléseidről gondolkozunk.
Kérünk, téged, hogy cselekedj velünk kegyelmesen, s ennek ellenére engedj közel most magadhoz. Urunk, olyan sok előítélet, indulat és a saját gondolataink akadályozzák azt, hogy igéd igazán átformálja az értelmünket és szívünket. Segíts most minden előítéletet levetni, a magunk gondolatait félretenni, és engedd megértenünk, befogadnunk a te gondolataidat és igent mondani azokra.
Könyörülj rajtunk, és szükségeinket elégítsd ki, döntéseinkhez adj tanácsot, segíts kilépni mindenféle sötétségből, és a világosságban járni. Könyörülj rajtunk, hogy ne csak hallgassuk beszédedet, hanem új életet támasszon az bennünk, és az új életben megerősítsen.
Köszönjük, hogy így szeretsz mindnyájunkat, ahogy vagyunk. Légy irgalmas nekünk, hogy ne maradjunk ilyenek. Szeretnénk változni, tisztulni, mélyülni és egyre inkább hozzád hasonlítani, Urunk, Jézus Krisztus. Végezd bennünk, rajtunk most is ezt a munkádat igéddel és Szentlelkeddel.
Ámen.
Egyik bibliaóránkon arról beszélgettünk, mit tanít a Szentírás a gondolkozásról. A gondolatok jelentőségéről, töltéséről, hatásáról. Így első hallásra elméleti, netalán felesleges kérdésnek tűnik ez, pedig ahogy azóta is utánanéztem a Szentírásban, kiderült, hogy olyan fontos összefüggésekre mutat rá Isten igéje, amik mindannyiunkat érintenek, és egészen gyakorlati módon befolyásolhatják az életünket.
Szeretném a legfontosabbakat, amiket a Szentírás erről mond, hét pontban összefoglalni most. Az első háromról rövidebben, a többiről kicsit részletesebben szólva.
1) Mindenekelőtt becsületesen tegyük fel a kérdést magunknak: valóban gondolatokat szoktunk-e egymással közölni, vagy csak szavakat mondunk. A gondol ige meghatározását az értelmező szótár ilyen egyszerűen adja: valami van az eszében. Az gondol valamit, akinek valami van az eszében. Csakugyan, van-e valami mindig az eszünkben, ha beszélünk, vagy csak szavak vannak a szánkban, üres szavak, amik aztán kongó mondatokká állnak össze? Van-e nekünk mondanivalónk, olyan, ami hasznos a másiknak? Szegényebb lenne-e ez a világ, ha mindig hallgatnánk? Hozzáadunk-e valamit gondolatainkkal, ha csakugyan azokat közöljük?
A gondolkozás a valóság megismerésére törekvő értelmi tevékenység, tehát munka. Aki szokta gyakorolni, az tudja, hogy néha nagyon nehéz munka. Ismerős-e ez a munka nekünk?
Egyszer egy hosszú, lapos előadás végén valaki csendesen ennyit mondott: ennyi gondolat nem bír el ilyen sok szót. Nem kellene-e néha ezt mondani a mi beszédünkre is? Esetleg egy-egy prédikációra is?
Tehát gondolatokat közlünk-e egymással, amik segítik a másikat, vagy csak szavakat?
2) Mire használjuk a szavakat: a gondolataink kifejezésére, vagy azok elleplezésére?
A közéletben, ahol sokszor felelős emberek is szenvedélyesen bújnak a felelősség elől, és nem vállalják kijelentéseiket, tetteiket és azok következményeit, elterjed a ködösítés. Homályosan beszélnek. Végül is nem lehet tudni, miről volt szó, mi a véleményük, mi a helyzet abban a kérdésben. Márpedig aki nem tudja világosan közölni a gondolatait, annak vagy nincsenek világos gondolatai, vagy valami miatt rejtegetni valója van, és azért bújik a sötétségbe.
A Szentírásból hadd idézzek egy mondatot: „Beszédével álcázza szándékát a gyűlölködő, míg magában alattomosságot gondol.” (Péld 26,24). Tehát beszél, de ezzel nem a gondolatait fejezi ki, hanem álcázza magát, és magában közben alattomosságot gondol. Nem jellemző-e olykor ez is reánk?
3) Ez is arra mutat, hogy a gondolkozásunk terén valami súlyos, alapvető nagy zavar van. Olyan nagy baj van a gondolatainkkal, hogy Isten már az özönvíz idején ezt a diagnózist állította fel az emberről: „Az ember szívének gondolata gonosz az ő ifjúságától fogva.” (1Móz 8,21). Nem sokkal előtte azt mondja az Úr: az ember szívének minden gondolata gonosz. A bűnesetben az ember gondolkodása zavarodott meg, és mivel a gyár elromlott, csak hibás terméket tud előállítani. Ezért van olyan sok baj a gondolatainkkal.
4) Ezt a bajt - és erről már részletesebben kell beszélni - csak fokozza az, hogy nem tulajdonítunk olyan jelentőséget a gondolatainknak, mint Isten. Éppen a bűneset miatt az egyik torzulás ott következett be szemléletünkben, hogy az a fontos, ami látszik. Sőt, vannak, akik úgy gondolkoznak: ami nem látszik, az nincs is. Vagy tegyünk úgy, mintha nem lenne.
Na már most: a tettek látszanak, a gondolatok nem. A cselekedeteinknek általában vannak következményeik, a gondolatainknak nem mindig. Sose tudják meg, mit gondoltam róla, miközben mosolyogva rázogattuk egymás kezét. S azt gondoljuk, valóban következmények nélkül lehet bármit gondolni, ezért nincs jelentősége annak, hogy kiről, mikor, mit gondolunk. Márpedig a Biblia határozottan és sok helyen hangsúlyozza azt: Isten a gondolatainkat is látja, azokat is minősíti, és azokat ugyanúgy megítéli, mint a cselekedeteinket.
Megint hadd említsek egy mondatot: „A balgatag dolog gondolása bűn.” (Péld 24,9) És még csak nem is valami égbekiáltó gonoszságról van szó. A balgatag dolog gondolása - nem kell elkövetni, a gondolása is már bűn Isten minősítése szerint. Ugyanolyan bűn, mintha elkövettem volna. Gyilkos gondolatért senkit sem ítél el a bíróság, csak ha végrehajtja a szörnyű tettet. Isten azonban azt mondja: a gyilkos gondolat is arra utal, hogy a szívem mélyén gyilkos vagyok. Éppen még nem valósítottam meg, vagy nem merem végrehajtani, vagy sokféle külső-belső akadálya lehet, de potenciálisan gyilkos vagyok, ha ilyen gondolatok foglalkoztatnak. Isten komolyan veszi a szívünk tartalmát. Miközben mi csak a láthatókat vesszük számításba.
Azt hiszem, aki csak egy kicsit is ismeri önmagát vagy másokat - van emberismerete, - annak nem kell bizonygatni azt, hogy a gondolataink kisugároznak. Egyáltalán nem mindegy, hogy valaki milyen gondolatokkal foglalkozik. Az meglátszik rajta: a tekintetén, a viselkedésén, az egész magatartásán. Kisugározza a környezetére és visszahat őreá is, hogy milyen gondolatokkal foglalkozik. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy mit tűrünk meg a szívünkben. Az ember felelős azért, hogy mivel foglalkozik.
Hogy Isten mennyire komolyan veszi azt, hogy nem semleges dolog, hogy milyen láthatatlan gondolatok vannak az agyunkban, arra nézve egy-két igét hadd említsek. Amikor Dávid felkészíti az uralkodásra fiát, Salamont, akkor egyebek közt ezt is mondja neki: „Te azért, fiam, Salamon, szolgálj az Úrnak tökéletes szívvel, mert az Úr minden szívbe belát, és minden gondolatot jól ért.” (1Krón 28,9)
Mi nem látunk be sokszor a hozzánk legközelebb állók szívébe sem, a saját szívünkbe sem. De az Úr minden szívbe belát, és minden gondolatot jól ért. És hogy milyen komolyan veszi Isten a szívben, a gondolatok síkján lezajló bűnöket is, arra utal ez a másik mondat a Szentírásból: „Utálatosak az Úrnak a gonosz gondolatok.” (Péld 15,26). Nemcsak a gonosz tettek, a gonosz gondolatok.
Az ember nagyon becsapja magát, ha komolyan gondolja, hogy csak az a bűn, ami látszik, vagy bűn az, ami kiderül. Isten igéje azt mondja: bűn az is, ami csak gondolatilag zajlik le valakiben.
És amikor Isten megtérésre hívja az Ő népét, akkor nemcsak azt mondja: hagyják abba a gonosz cselekedeteiket, hanem ezt olvassuk a Szentírásban: „Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfi gondolatait! Térjen az Úrhoz!” (Ézs 55,7). Hiszen a gondolat a tettnek a csírája, abból fejlődik ki, és sokszor észrevétlenül és nagyon gyorsan cselekedetté bokrosodik az, ami gondolatilag megszületik valakiben. Ennek az igének a folytatása kicsit később: „Én cselekedeteiket és gondolataikat megbüntetem.” Nemcsak a cselekedeteiket.
Ezért kell magától értetődőnek tekintenünk, hogy Jézus Krisztusról többször feljegyzik az evangéliumok, hogy amikor a hallgatói között többen nem értettek vele egyet, sőt kimondottan ellenséges indulattal, gyűlölettel jöttek oda, és magukban tiltakoztak az Ő tanítása ellen, akkor: „Jézus látván az ő gondolataikat ez mondta nekik...” Ő látja a ki nem mondott gondolatokat is, és felel azokra.
És látja a mi gondolatainkat is, akármilyenek azok. Látja azt, hogy miközben mosolygunk, magunkban elátkozzuk a másikat, látja, hogy amikor megdicsértük, a szívünkben mélyen megvetjük és lenézzük. Látja azt, amikor megígérünk valamit és már akkor tudjuk: nem fogjuk teljesíteni. És Ő ezeket is meg-ítéli, ami talán senkinek nem tűnik fel, senki nem veszi észre, és önmagunknak is azt hazudjuk, hogy következmények nélkül gondolhatunk, amit akarunk.
Jó lenne, ha ma mélyen megaláznánk magunkat Isten előtt és kérnénk, engednénk, hogy a gondolatainkat is tisztítsa meg. Még a tudatalattinkat is járja át az Ő szentsége, Szentlelke, és adjon nekünk olyan szívet, amiből tiszta gondolatok jönnek.
Gyakran szoktuk idézni azt a mondatot: „Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, elhat a szív mélyéig ...”, de a mondat végéig ritkán jutunk el. Pedig a mondat vége a legélesebb, s így hangzik: Isten igéje „megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12). Nagyon sokszor nem látnak mások, de Isten a szándékainkat is megítéli.
Nos, a gondolatoknak tehát sokkal nagyobb jelentőségük van, mint ahogy elképzeljük, és jó, ha azt a jelentőséget tulajdonítjuk nekik, amit Isten.
5) Mi az ember felelőssége? Valaki egyszer felháborodva mondta: kérem, mit tehetek arról, hogy átsuhan a fejemen egy gondolat? Erről nem tehetünk. Ez sem egészen véletlen, hogy kinek a fején milyen gondolatok suhannak át, de mondjuk azt: erről nem tehetünk. Innen kezdve azonban felelősek vagyunk: mit csinálok azzal a gondolattal, ami átsuhant a fejemen? Egyáltalán érzékelem-e az eredetét? Istentől való, tiszta, felülről való gondolat, vagy alulról jövő, ördögi, gonosz gondolat. És van-e bennem annyi bátorság, hogy azonnal határozott igent vagy határozott nemet mondok erre a gondolatra?
Ha valaki elkezd foglalkozni egy gondolattal, észre sem veszi, hogy a gondolat kezd foglalkozni vele. Szoktuk is mondani: foglalkoztat egy gondolat. Nem tudok szabadulni egy gondolattól. Könnyen egy-egy gondolat igézetébe kerülhet egy ember, ha nem tanulja meg ezt a határozott döntést, hogy azonnal felmérni: mi az eredete, mi a töltése ennek a gondolatnak. Mert minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való, és a világosság Atyjától száll alá. De vannak alulról való gondolatok is, amik a sötétség fejedelmétől jönnek, és az nem jó, nem tökéletes - az csak tönkretesz. Azokkal nem érdemes foglalkoznom. Kicsit sem, semmilyen szinten sem, ha az méreg és megront. Vagy ha igen, ez olyan felelőtlenség, aminek a következményeit nem háríthatja át az ember másra - ő kezdett foglalkozni a gondolattal, nem más! Miért nem ismerte fel, s miért nem dobta ki azonnal a szemétbe, mint mérget? Vagy miért nem ismerte fel, hogy az Istentől való gondolat - akkor is, ha nekem szokatlan. Akkor is, ha magamtól soha nem jutott volna eszembe. Éppen ez jellemző az Isten gondolataira, hogy azok sokkal magasabbak, mint a mieink, és magunktól nem jutna olyan eszünkbe. Ő segít, ajándékoz, ad olyan indításokat, útmutatást, olyan igazságok felismerésére vezet el, amit csak az Ő Szentlelke tehet. Ezeket drága kincsként féltsünk, mert meg fogják gazdagítani az életünket!
Nos, a felelősség kérdésében nem szabad elfelejtenünk, hogy a gondolkozás tudatos tevékenység. Azt végül is én, az ember döntöm el, hogy miről akarok gondolkozni és miről nem. Utána is eszembe juthatnak ezek, kóbor gondolatok rátámadhatnak az emberre nagyon sokszor, de aki megtanul igent vagy nemet mondani egy-egy ilyen gondolatra, azt Isten Szentlelke győzelemre segíti. Csak éppen ez a kérdés: ott van-e az emberben Isten Szentlelke, vagyis hogy újjászületett ember-e, és ha igen, engedelmeskedik-e Isten Szentlelkének a gondolkozás területén is mindenben. Függetlenül attól, hogy éppen mit sugall a korszellem, vagy éppen milyen irányzatot képviselnek legjobb barátai, vagy milyen könyvet olvasott legutóbb - mindent rátesz arra a mérlegre, ami nekünk Isten igéjében adatott, s amely mérleg pontosan méri a gondolatokat, azok eredetét, töltését, hatását, és ennek alapján mondhat az ember igent vagy nemet.
Félelmes, testvérek, az a felszínesség, sekélyesség, könnyed felelőtlenség, ahogyan a gondolatokkal, s a bennünket érő hatásokkal, információkkal bánunk. Kevés embernek működik intenzíven ez a belső műhelye, amit a Biblia úgy nevez: szív. A szív nemcsak az érzelmek központja az ókori szemlélet szerint, hanem az ember egész belső szellemi világának a központja. A szívből származnak a gondolatok.
Kié a szívem? Ez itt a döntő kérdés! Kinek az uralma érvényesül a szívemen? Ki inspirál, amikor gondolkozom? Kitől várok segítséget, amikor nincsenek épkézláb gondolataim? Kinek a tanácsát kérem és fogadom el, amikor tanácstalan vagyok egy nehéz helyzetben? Ez mindnyájunkkal előfordul.
Ó, de rászorulunk valakire, aki jó tanácsot ad, aki biztos, hogy megbízható, aki nem vezet félre, nem csap be, érdek nélkül szeret, és ez egyedül az élő Isten. Jézus Krisztus ezt az Istent hozta közel hozzánk, és ehhez az Istenhez akar közel vezetni, hogy felemeljen minket egy más minőségű gondolkozásra. Hogy az újjászületésben átéljük azt a csodát, amit Pál apostol nem nagyképű hencegésből írt a Korinthusi levélben, hanem tényként. „Bennünk pedig a Krisztus értelme van.” (1Kor 2,16).
Isten Lelke nélkül senki sem értheti meg az Isten gondolatait, mert csak a Lélek vizsgálja az Isten gondolatait. De Isten kínálja nekünk Szentlelkét, és ha valaki a Lélek vezetése szerint él, aki kész feltétel nélkül Isten tanácsa szerint dönteni, az Ő igéjéhez mérni, igazítani az életét - ahogy olvastuk a 119. zsoltárban, azt Ő vezeti, annak a gondolatait is irányítja, abban Isten Lelke minősíti az információkat, hatásokat, és ihleti a döntéseket. Ez azt jelenti, hogy az ember újra és újra átéli a maga kiszolgáltatottságát, sőt tudatosan kiszolgáltatja magát Istennek, de csak Istennek, és senki, semmi más befolyásának nem enged. Mindent meghallgat figyelmesen, s a mérlegre teszi: egyezik-e Isten igéjével? És Isten Szentlelke minősíti ezeket a hatásokat, és ad azután felülről való jó gondolatokat.
Ezért írja Pál: „Mi nem e világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket” és az Isten Lelke vezet és irányít bennünket. (1Kor 2,12). Itt van a nagy felelősségünk: kinek szolgáltatjuk ki magunkat? Ki parancsol a belső műhelyben, kié a szívünk? Ebből most az következik: milyen gondolatok jutnak uralomra bennünk, mely gondolatokhoz adjuk hozzá magunkat? Az egyik zsoltár így mondja: „hozzá adod magad”. Hozzá adom, vagy nem adom - ez a döntés a mi felelősségünk.
6) Itt jutunk el alapigénkhez. Ha irányíthatjuk a gondolkozásunkat és a gondolatainkat, hát akkor irányítsuk! Nem véletlenül adja itt Pál egyenesen parancsba, hogy miről gondolkozzanak a Filippi gyülekezetben levő hívők: „ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, erről gondolkozzatok!”
Hogy jön ő ahhoz, hogy megszabja az embereknek, miről gondolkozzanak? Nem megszabja, csak megmondja: így jól járnak. Ezekről érdemes, ez előbbre viszi őket, és így használni tudnak másoknak is. Aztán lehet gondolkozni hiábavalóságokról, hitványságokról, hazugságokról, meg belegabalyodhat valaki a saját gondolataiba, azokat mindenkiénél értékesebbnek tartva. Úgy kell neki! Akkor nem tud használni sem magának, sem másnak, és Isten sem tudja használni őt. De ha valaki azt mondja: én ezekről akarok gondolkozni, ami pedig nem ilyen, arról nem akarok gondolkozni, az ilyen ember szellemi világa gazdagodik, mélyül, tisztul, és az élet kritikus, váratlan, nehéz helyzeteiben olyan gyümölcsöket terem, amikre maga sem gondolt. Egy kétségbeesett embernek - talán aki idegen is a számára - egy váratlan találkozás során tud mondani egyetlen mondatot, amitől az magához tér, megvigasztalódik, s újra van értelme az életének. De ezt megelőzte az, hogy hosszú ideig azon gondolkozott, ami igaz, ami tiszta, ami szent, ami nemes. S egyszer csak, amikor jó gyümölcsöt kellett adni neki, volt olyan gyümölcse. A másik összebeszél hetet-havat, mindenfélét, mondja a magáét, s nem segít rajta. Ő meg egy mondatot tudott mondani de nem magából préselte ki, ez gyümölcs volt, ami megtermett a Szentlélek szerinti gondolkozás fáján. A meg-újított értelem, a Krisztustól kapott lélek termett ilyen gyümölcsöt. Sok más hasonló példát lehetne erről említeni. Így lesz gazdag, termékeny, másokat is meggazdagító élete annak, aki Isten igéjéből táplálkozik, és engedi, hogy az ige ihlesse gondolatait. Mert az ige szerinti gondolkozás ige szerinti cselekvéshez vezet.
Nem véletlenül mondta Isten Józsuénak, aki meg volt rémülve a feladat nagyságától, hogy a nagy Mózesnek ő legyen az utóda: „Légy erős és bátor, és ne hagyd abba a törvénykönyv olvasását - vagyis a Biblia olvasását - hanem gondolkozz arról éjjel és nappal.” (Jós 1,6-8). Ez a legfontosabb egy föld visszafoglalásának küszöbén, amikor a reá váró nehéz csatáktól is félt ez a fiatalember? Isten ezt tartja a legfontosabbnak: „Gondolkozz az igéről éjjel-nappal”. Aztán majd fogod tudni, mikor mit kell csinálni, és mit nem. Mikor minek van az ideje, és így tovább ...
Újra és újra erre bátorít minket Isten. A Zsoltárok könyvének, ennek a terjedelmes, gazdag bibliai könyvnek a nyitánya, az első mondata ez: „Boldog ember az, aki az Úr törvényéről gondolkozik éjjel és nappal.” (Zsolt 1,2). Ez nem azt jelenti, hogy nem csinál semmit, vagy munkakerülő. Munka közben is az Isten törvénye, igéje inspirálja és mozog benne. Mint ahogy Máriáról, Jézus anyjáról olvassuk: amit nem értett is, a szívében forgatta. Mint jelenthet ez, amit a bölcsek mondtak, amit a pásztorok mondtak, amit az angyalok üzentek, amit a tizenkét éves Jézus mondott ott a templomban? Nem értem. Felét értem, felét nem. Szívében forgatta ... és egyre többet ért meg intellektuálisan is Isten igazságaiból, de ami ennél több, egyre jobban áthatja az egész gondolkozását, és megtanul igeszerűen gondolkozni. Isten szerint gondolkozni.
Amikor Péter apostol a nagy hitvallást elmondta: te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia, és közvetlenül utána kiderül: nem érti Jézusnak a küldetését, s amikor Jézus beavatja titkába, hogy Őt megkínozzák, szenvedni fog, megölik, és harmadnapon feltámad, ugyanez a Péter azonnal kész a hozzászólásra: „Nem eshet meg veled ilyen, Uram!” S mit mond neki Jézus? „Távozz, tőlem sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” Pedig milyen nemesen gondolkodott. Aggódik a Mester életéért, szereti, tiszteli Jézust. S azt mondja Jézus: ez ember szerinti gondolkozás. Ennek itt most semmi helye nincs, a lényeget nem érted, Péter. Azért jöttem, hogy meghaljak, és a harmadik napon feltámadjak. Érted is, helyetted is, meg az egész világért. Hogy hogy nem eshetik meg ilyen veled? Ez az ember aggódása. Nagyon kedves, tiszteletreméltó, csak éppen az igazságból semmit nem ért.
Nos, Isten minket oda akar elsegíteni, hogy Őszerinte gondolkozzunk. Kicsi féreg létünkre is, az Ő bennünk lakozó Szentlelke felemeljen a dolgok fölé, és valóban a teljes valóságot lássuk meg, ha már a gondolkozás a valóság megismerésére törekvő értelmi tevékenység. A teljes valóságot, és ne csak egy szeletét annak. Legyen rálátásunk, és így tudjunk mindent értékelni, megítélni. Így tudjunk élni.
Itt kell észrevennünk azt, ami sértő lehet sokak számára, hogy az emberi gondolkozás a legtöbb esetben válasz valamire. Reflexió. Tükröz valamit. Nagyon kevés igazán eredeti gondolat van ezen a világon. Az ember olvas, lát, hall valamit, és az tükröződik benne. Az egészen kicsi gyerekekre azt szoktuk mondani: szajkózza a felnőtteket. Elismétli, mondja azt, amit sokszor nem is ért, amit hallott. Aztán idővel annak egy része a sajátjává válik, és azt már úgy adja tovább másoknak, mintha saját gondolata lenne. Pedig ő is úgy vette valahonnan ... Jobb lenne ezt alázatosan belátni. Ezért nem mindegy, hogy mi tükröződik bennünk. Ha a gondolataim tükrözése valaminek, akkor nyilván az tükröződhet, ami meglátszik benne, ami fölé odahajolok, ami előtt kitárulkozom. Itt van nagy jelentősége annak, hogy Isten igéjével ilyen intenzíven foglalkozhatunk, ahogyan az említett igék is bátorítanak rá bennünket.
És itt nagy a felelősség, testvérek, hogy például a gyerekeinket mivel engedjük foglalkozni, és mivel nem. Semmi nem múlik el következmények nélkül az életükben. Megnéztek egy filmet, meghallgattak egy rémtörténetet, átéltek egy családi hazugságsorozatot ... minden nyomot hagy bennük, és tükröződni fog a gondolataikban. S ha Isten újjászüli őket, akkor kemény harcot kell folytatniok az ellen, hogy ami addig már nyomot hagyott bennük, attól megszabaduljanak. Nagy jelentőségük van a gondolatoknak. - Ha viszont így tükröződhet, akkor annál komolyabban kell venni ezt: ami csak tiszta, ami nemes, ami jó hírű, ami dicséretes, arról gondolkozzatok! És az hadd tükröződjék majd a gondolatotokban.
7) S legvégül csak megemlítek egy igét, ami ellen tiltakozott egy alkalommal valaki. „Egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt!” (Zak 7,10). Amikor egy beszélgetés során ez elhangzott, valaki indulatosan az asztalra csapott és azt mondta: ilyen nincs. Ez lehetetlen, hogy még a szívemben se gondoljak gonoszt.
Nos, éppen itt derül ki, milyen óriási lehetőség, amit Jézus Krisztus mindannyiunk számára hozzáférhetővé tett, hogy új szívet teremt bennünk Isten. Mert ha a szívből származnak a gonosz gondolatok, akkor a szívből származnak az igaz és jó gondolatok is, de ahhoz egy másik szívre van szükség. „Tiszta szívet teremts bennem, ó Isten.” - Ezért könyörög a zsoltáros is. És Isten ilyen új szívet kínál nekünk, ami még arra is képes lehet, hogy a szívünkben sem gondolunk gonoszt. Megmarad a régi természet is, a régi gondolkozás is, csak éppen nem juthat szóhoz.
Pál apostol írja a Római levélben: a bűn megvan énbennem, csak nem uralkodik többé. Ez nagy különbség. Belebeszélne a döntéseimbe, de nem engedem érvényesülni, mert Isten Lelkét akarom érvényesülni engedni az életemben. És ha mégis gondolok gonoszt a szívemben, odamehetek Őhozzá, és Ő ad új tartalmat a szívembe.
Tavaly beszéltünk a megújult gondolkozásról, és hogy mit tanít arról a Szentírás. A 73. zsoltár alapján tanulmányoztuk ezt. Most csak egyetlen mondatára szeretnék emlékeztetni. A zsoltáros elkeseredik és felháborodik azon, hogy a gonoszok, a tisztátalan kezűek milyen vagyonokhoz jutnak, neki pedig milyen sok keserűségben, nélkülözésben, nehézségben van része. Mintha ma írná valaki. És azt mondja: gondolkoztam ezen, hogy megértsem, de nehéz ez nekem. Akkor bementem az Isten szent helyébe, és megértettem azoknak a sorsát. (Zsolt 73,16-17).
Gondolkoztam, de rájöttem: a magam értelme kevés ehhez. Nem értem. Csak háborogni tudok. De odaálltam Isten elé, és az Isten előtti csendben egyszer csak megértettem. Isten mintegy fölé emelt ennek a problémának, és azt mondja: megláttam azok sorsának a végét is. Mert most csak amiatt háborgok, hogy jobban élnek, mint én, pedig gazemberek. De akkor megláttam a végét is, hova vezet ez. Azt mondtam: nem kérek belőle! Inkább legyenek most filléres gondjaim, de az Úrral való közösséget nem adom fel, és azt a békességet, amit Ő ad nekem itt és a mennyben.
Amíg magában gondolkozik, nem érti, de akkor odaáll Isten elé és elmondja: Uram, nem értem és felháborítónak tartom. S egyszer csak Isten kezdi emelni őt, és felülről - amikor az összefüggések is kirajzolódnak, - az útnak a végét is látja, mind a két végét, akkor azt mondja: most már értem, s nem cserélnék velük.
Nos, így akar Isten formálni minket belülről, a szellemi műhelyünket, a gondolkozásunkat is. De ehhez az az út vezet, úgy gondolom, hogy el kell kezdeni ezzel: csakugyan gondolataink vannak-e, vagy szavaink? Meg kell vizsgálnunk, mire használjuk a szavakat: közlünk valamit, vagy sokszor rejtegetni akarunk valamit. Igazat kell adnunk Isten igéjének: az alapvető zavar amiatt történt, hogy tőle elszakadtunk, azért nincsenek Isten szerinti gondolataink. Nem igaz az, hogy mindegy, mire gondolok, mert az nem látszik. Annak igenis következménye van itt is, meg Isten színe előtt is. Nem igaz: nem tehetek arról, mi jut eszembe, mert ez úgy folytatódik, hogy foglalkozom-e vele vagy nem, és nagy a felelősségünk. Ezért örüljünk, hogy ilyen segítséget is kapunk, hogy mikről gondolkozzunk. Nyilván, ami nem az, arról meg ne. És ne mondjunk le arról, hogy Isten annyira megtisztíthat és átformálhat minket, hogy eljuthatunk oda, hogy még szívünkben sem gondolunk gonoszt egymás ellen.
Amíg pedig újra és újra találkozunk a magunk gonosz vagy értetlen gondolataival, kérjük Őt:
Elménket, értelmünket lelki sötétség fogta bé,
De szent Lelked szívünket tiszta fénnyel úgy töltse bé,
Hogy jót gondoljunk és szóljunk,
Mert csak tőled kell azt várnunk.
(164,2)
Imádkozzunk!
Istenünk, bocsásd meg, hogy sokszor könnyelműen gondolunk tisztátalan dolgokat egymásról és még terólad is, s úgy véljük, hogy azt soha senki nem tudja meg.
Köszönjük, hogy most világosan a tudomásunkra hoztad, hogy a gondolatainkat is jól látod. Mindannyiunk szívében olvasol, és előtted utálatos az is, ami gondolatilag bűn, és megítéled a bűnt.
Ó, Urunk, annyira rászorulunk bűnbocsátó irgalmadra! Könyörülj rajtunk, és légy kegyelmes nekünk a gondolati bűnökért is!
Megvalljuk bűnbánattal azt is, hogy sokszor csak a gondolatokig jut el egy-egy jó elhatározás vagy szándék bennünk, és nem lesz belőle tett, cselekedet, szolgálat, engedelmesség. Bocsáss meg mindenért, ami félbemaradt, vagy mindjárt az indulásnál elhalt bennünk, pedig te ihletted azt. Segíts végigjárni ezen az úton. Hadd legyünk boldog emberek, akik a Törvényről gondolkozunk, és ténylegesen is ahhoz szabjuk az életünket.
Kérünk, Urunk, bocsásd meg, amikor helyet adtunk alulról jövő, tisztátalan gondolatoknak. Bocsásd meg, amikor nem is mérlegeljük a hatásokat, a felénk áradó igényeket. Bocsásd meg, amikor félelemből, meggondolatlanságból, hitetlenségből cselekedtünk. Bocsásd meg, hogy néha olyan leleményesek vagyunk a gonoszságban, és tanácstalanok a jóban.
Könyörülj rajtunk, és sokkal inkább tégy minket rendkívül találékonyakká a szeretetben, ötletesekké a szolgálatban, és segíts, sose hallgassunk olyan tanácsra, ami nem tőled jön, vagy tőled akar eltávolítani. Adj nekünk felülről való gondolatokat. Engedd, hogy igédet is egyre világosabban értsük. Őrizz meg attól, hogy összetévesszük a magunk akarását a te útmutatásoddal. Szülj újjá minket Szentlelkeddel. Hadd legyen bennünk is a Krisztus értelme. Hadd tudjunk Isten szerint gondolkozni, és így dönteni, vezetni a reánk bízott kisebb-nagyobb közösséget. S ha majd egyszer meg kell állnunk előtted, és számot adni, akkor hadd mondhasd rólunk: Isten szerint gondolkodó sáfárok voltunk.
Rád bízzuk a jövő hetünket. Köszönjük, hogy hűségedben nem kell kételkednünk. Segíts minket, hogy hűségesen ragaszkodjunk hozzád.
Könyörgünk hozzád népünkért, annak vezetőiért. Eléd hozzuk azt a temérdek nyomorúságot, ami körülvesz minket, és amivel szemben tehetetlenek vagyunk. Könyörgünk hozzád az evangélium terjedéséért, iskoláinkért, s kérünk, használj minket is abban, hogy a tőled kapott jó gondolatok gyümölcsével szolgáljunk másoknak a most következő napokban.
Ámen.
Fil 4,8-9.
Imádkozzunk!
Mindenható Istenünk, kegyelmes Atyánk, magasztalunk, áldunk és dicsőítünk téged, és valljuk, egyedül te vagy Isten. Te teremtetted az eget és a földet, és mindent, ami azokban van.
Áldunk téged gondviselő szeretetedért, megváltó irgalmadért. Köszönjük, ahogy hordoztál minket az elmúlt héten is. Köszönjük, hogy nem fogyott el türelmed. Neked köszönjük a mindennapi kenyeret, a békességet, és a minden napra elkészített igét.
Bocsásd meg, Urunk, ha nem éltünk, vagy nem úgy éltünk azzal, ahogyan lehetett volna. Bocsásd meg, hogy sokan nem mondhatjuk el magunkról azt, amit most hallottunk, hogy szüntelen a te rendeléseidről gondolkozunk.
Kérünk, téged, hogy cselekedj velünk kegyelmesen, s ennek ellenére engedj közel most magadhoz. Urunk, olyan sok előítélet, indulat és a saját gondolataink akadályozzák azt, hogy igéd igazán átformálja az értelmünket és szívünket. Segíts most minden előítéletet levetni, a magunk gondolatait félretenni, és engedd megértenünk, befogadnunk a te gondolataidat és igent mondani azokra.
Könyörülj rajtunk, és szükségeinket elégítsd ki, döntéseinkhez adj tanácsot, segíts kilépni mindenféle sötétségből, és a világosságban járni. Könyörülj rajtunk, hogy ne csak hallgassuk beszédedet, hanem új életet támasszon az bennünk, és az új életben megerősítsen.
Köszönjük, hogy így szeretsz mindnyájunkat, ahogy vagyunk. Légy irgalmas nekünk, hogy ne maradjunk ilyenek. Szeretnénk változni, tisztulni, mélyülni és egyre inkább hozzád hasonlítani, Urunk, Jézus Krisztus. Végezd bennünk, rajtunk most is ezt a munkádat igéddel és Szentlelkeddel.
Ámen.
Egyik bibliaóránkon arról beszélgettünk, mit tanít a Szentírás a gondolkozásról. A gondolatok jelentőségéről, töltéséről, hatásáról. Így első hallásra elméleti, netalán felesleges kérdésnek tűnik ez, pedig ahogy azóta is utánanéztem a Szentírásban, kiderült, hogy olyan fontos összefüggésekre mutat rá Isten igéje, amik mindannyiunkat érintenek, és egészen gyakorlati módon befolyásolhatják az életünket.
Szeretném a legfontosabbakat, amiket a Szentírás erről mond, hét pontban összefoglalni most. Az első háromról rövidebben, a többiről kicsit részletesebben szólva.
1) Mindenekelőtt becsületesen tegyük fel a kérdést magunknak: valóban gondolatokat szoktunk-e egymással közölni, vagy csak szavakat mondunk. A gondol ige meghatározását az értelmező szótár ilyen egyszerűen adja: valami van az eszében. Az gondol valamit, akinek valami van az eszében. Csakugyan, van-e valami mindig az eszünkben, ha beszélünk, vagy csak szavak vannak a szánkban, üres szavak, amik aztán kongó mondatokká állnak össze? Van-e nekünk mondanivalónk, olyan, ami hasznos a másiknak? Szegényebb lenne-e ez a világ, ha mindig hallgatnánk? Hozzáadunk-e valamit gondolatainkkal, ha csakugyan azokat közöljük?
A gondolkozás a valóság megismerésére törekvő értelmi tevékenység, tehát munka. Aki szokta gyakorolni, az tudja, hogy néha nagyon nehéz munka. Ismerős-e ez a munka nekünk?
Egyszer egy hosszú, lapos előadás végén valaki csendesen ennyit mondott: ennyi gondolat nem bír el ilyen sok szót. Nem kellene-e néha ezt mondani a mi beszédünkre is? Esetleg egy-egy prédikációra is?
Tehát gondolatokat közlünk-e egymással, amik segítik a másikat, vagy csak szavakat?
2) Mire használjuk a szavakat: a gondolataink kifejezésére, vagy azok elleplezésére?
A közéletben, ahol sokszor felelős emberek is szenvedélyesen bújnak a felelősség elől, és nem vállalják kijelentéseiket, tetteiket és azok következményeit, elterjed a ködösítés. Homályosan beszélnek. Végül is nem lehet tudni, miről volt szó, mi a véleményük, mi a helyzet abban a kérdésben. Márpedig aki nem tudja világosan közölni a gondolatait, annak vagy nincsenek világos gondolatai, vagy valami miatt rejtegetni valója van, és azért bújik a sötétségbe.
A Szentírásból hadd idézzek egy mondatot: „Beszédével álcázza szándékát a gyűlölködő, míg magában alattomosságot gondol.” (Péld 26,24). Tehát beszél, de ezzel nem a gondolatait fejezi ki, hanem álcázza magát, és magában közben alattomosságot gondol. Nem jellemző-e olykor ez is reánk?
3) Ez is arra mutat, hogy a gondolkozásunk terén valami súlyos, alapvető nagy zavar van. Olyan nagy baj van a gondolatainkkal, hogy Isten már az özönvíz idején ezt a diagnózist állította fel az emberről: „Az ember szívének gondolata gonosz az ő ifjúságától fogva.” (1Móz 8,21). Nem sokkal előtte azt mondja az Úr: az ember szívének minden gondolata gonosz. A bűnesetben az ember gondolkodása zavarodott meg, és mivel a gyár elromlott, csak hibás terméket tud előállítani. Ezért van olyan sok baj a gondolatainkkal.
4) Ezt a bajt - és erről már részletesebben kell beszélni - csak fokozza az, hogy nem tulajdonítunk olyan jelentőséget a gondolatainknak, mint Isten. Éppen a bűneset miatt az egyik torzulás ott következett be szemléletünkben, hogy az a fontos, ami látszik. Sőt, vannak, akik úgy gondolkoznak: ami nem látszik, az nincs is. Vagy tegyünk úgy, mintha nem lenne.
Na már most: a tettek látszanak, a gondolatok nem. A cselekedeteinknek általában vannak következményeik, a gondolatainknak nem mindig. Sose tudják meg, mit gondoltam róla, miközben mosolyogva rázogattuk egymás kezét. S azt gondoljuk, valóban következmények nélkül lehet bármit gondolni, ezért nincs jelentősége annak, hogy kiről, mikor, mit gondolunk. Márpedig a Biblia határozottan és sok helyen hangsúlyozza azt: Isten a gondolatainkat is látja, azokat is minősíti, és azokat ugyanúgy megítéli, mint a cselekedeteinket.
Megint hadd említsek egy mondatot: „A balgatag dolog gondolása bűn.” (Péld 24,9) És még csak nem is valami égbekiáltó gonoszságról van szó. A balgatag dolog gondolása - nem kell elkövetni, a gondolása is már bűn Isten minősítése szerint. Ugyanolyan bűn, mintha elkövettem volna. Gyilkos gondolatért senkit sem ítél el a bíróság, csak ha végrehajtja a szörnyű tettet. Isten azonban azt mondja: a gyilkos gondolat is arra utal, hogy a szívem mélyén gyilkos vagyok. Éppen még nem valósítottam meg, vagy nem merem végrehajtani, vagy sokféle külső-belső akadálya lehet, de potenciálisan gyilkos vagyok, ha ilyen gondolatok foglalkoztatnak. Isten komolyan veszi a szívünk tartalmát. Miközben mi csak a láthatókat vesszük számításba.
Azt hiszem, aki csak egy kicsit is ismeri önmagát vagy másokat - van emberismerete, - annak nem kell bizonygatni azt, hogy a gondolataink kisugároznak. Egyáltalán nem mindegy, hogy valaki milyen gondolatokkal foglalkozik. Az meglátszik rajta: a tekintetén, a viselkedésén, az egész magatartásán. Kisugározza a környezetére és visszahat őreá is, hogy milyen gondolatokkal foglalkozik. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy mit tűrünk meg a szívünkben. Az ember felelős azért, hogy mivel foglalkozik.
Hogy Isten mennyire komolyan veszi azt, hogy nem semleges dolog, hogy milyen láthatatlan gondolatok vannak az agyunkban, arra nézve egy-két igét hadd említsek. Amikor Dávid felkészíti az uralkodásra fiát, Salamont, akkor egyebek közt ezt is mondja neki: „Te azért, fiam, Salamon, szolgálj az Úrnak tökéletes szívvel, mert az Úr minden szívbe belát, és minden gondolatot jól ért.” (1Krón 28,9)
Mi nem látunk be sokszor a hozzánk legközelebb állók szívébe sem, a saját szívünkbe sem. De az Úr minden szívbe belát, és minden gondolatot jól ért. És hogy milyen komolyan veszi Isten a szívben, a gondolatok síkján lezajló bűnöket is, arra utal ez a másik mondat a Szentírásból: „Utálatosak az Úrnak a gonosz gondolatok.” (Péld 15,26). Nemcsak a gonosz tettek, a gonosz gondolatok.
Az ember nagyon becsapja magát, ha komolyan gondolja, hogy csak az a bűn, ami látszik, vagy bűn az, ami kiderül. Isten igéje azt mondja: bűn az is, ami csak gondolatilag zajlik le valakiben.
És amikor Isten megtérésre hívja az Ő népét, akkor nemcsak azt mondja: hagyják abba a gonosz cselekedeteiket, hanem ezt olvassuk a Szentírásban: „Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfi gondolatait! Térjen az Úrhoz!” (Ézs 55,7). Hiszen a gondolat a tettnek a csírája, abból fejlődik ki, és sokszor észrevétlenül és nagyon gyorsan cselekedetté bokrosodik az, ami gondolatilag megszületik valakiben. Ennek az igének a folytatása kicsit később: „Én cselekedeteiket és gondolataikat megbüntetem.” Nemcsak a cselekedeteiket.
Ezért kell magától értetődőnek tekintenünk, hogy Jézus Krisztusról többször feljegyzik az evangéliumok, hogy amikor a hallgatói között többen nem értettek vele egyet, sőt kimondottan ellenséges indulattal, gyűlölettel jöttek oda, és magukban tiltakoztak az Ő tanítása ellen, akkor: „Jézus látván az ő gondolataikat ez mondta nekik...” Ő látja a ki nem mondott gondolatokat is, és felel azokra.
És látja a mi gondolatainkat is, akármilyenek azok. Látja azt, hogy miközben mosolygunk, magunkban elátkozzuk a másikat, látja, hogy amikor megdicsértük, a szívünkben mélyen megvetjük és lenézzük. Látja azt, amikor megígérünk valamit és már akkor tudjuk: nem fogjuk teljesíteni. És Ő ezeket is meg-ítéli, ami talán senkinek nem tűnik fel, senki nem veszi észre, és önmagunknak is azt hazudjuk, hogy következmények nélkül gondolhatunk, amit akarunk.
Jó lenne, ha ma mélyen megaláznánk magunkat Isten előtt és kérnénk, engednénk, hogy a gondolatainkat is tisztítsa meg. Még a tudatalattinkat is járja át az Ő szentsége, Szentlelke, és adjon nekünk olyan szívet, amiből tiszta gondolatok jönnek.
Gyakran szoktuk idézni azt a mondatot: „Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, elhat a szív mélyéig ...”, de a mondat végéig ritkán jutunk el. Pedig a mondat vége a legélesebb, s így hangzik: Isten igéje „megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12). Nagyon sokszor nem látnak mások, de Isten a szándékainkat is megítéli.
Nos, a gondolatoknak tehát sokkal nagyobb jelentőségük van, mint ahogy elképzeljük, és jó, ha azt a jelentőséget tulajdonítjuk nekik, amit Isten.
5) Mi az ember felelőssége? Valaki egyszer felháborodva mondta: kérem, mit tehetek arról, hogy átsuhan a fejemen egy gondolat? Erről nem tehetünk. Ez sem egészen véletlen, hogy kinek a fején milyen gondolatok suhannak át, de mondjuk azt: erről nem tehetünk. Innen kezdve azonban felelősek vagyunk: mit csinálok azzal a gondolattal, ami átsuhant a fejemen? Egyáltalán érzékelem-e az eredetét? Istentől való, tiszta, felülről való gondolat, vagy alulról jövő, ördögi, gonosz gondolat. És van-e bennem annyi bátorság, hogy azonnal határozott igent vagy határozott nemet mondok erre a gondolatra?
Ha valaki elkezd foglalkozni egy gondolattal, észre sem veszi, hogy a gondolat kezd foglalkozni vele. Szoktuk is mondani: foglalkoztat egy gondolat. Nem tudok szabadulni egy gondolattól. Könnyen egy-egy gondolat igézetébe kerülhet egy ember, ha nem tanulja meg ezt a határozott döntést, hogy azonnal felmérni: mi az eredete, mi a töltése ennek a gondolatnak. Mert minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való, és a világosság Atyjától száll alá. De vannak alulról való gondolatok is, amik a sötétség fejedelmétől jönnek, és az nem jó, nem tökéletes - az csak tönkretesz. Azokkal nem érdemes foglalkoznom. Kicsit sem, semmilyen szinten sem, ha az méreg és megront. Vagy ha igen, ez olyan felelőtlenség, aminek a következményeit nem háríthatja át az ember másra - ő kezdett foglalkozni a gondolattal, nem más! Miért nem ismerte fel, s miért nem dobta ki azonnal a szemétbe, mint mérget? Vagy miért nem ismerte fel, hogy az Istentől való gondolat - akkor is, ha nekem szokatlan. Akkor is, ha magamtól soha nem jutott volna eszembe. Éppen ez jellemző az Isten gondolataira, hogy azok sokkal magasabbak, mint a mieink, és magunktól nem jutna olyan eszünkbe. Ő segít, ajándékoz, ad olyan indításokat, útmutatást, olyan igazságok felismerésére vezet el, amit csak az Ő Szentlelke tehet. Ezeket drága kincsként féltsünk, mert meg fogják gazdagítani az életünket!
Nos, a felelősség kérdésében nem szabad elfelejtenünk, hogy a gondolkozás tudatos tevékenység. Azt végül is én, az ember döntöm el, hogy miről akarok gondolkozni és miről nem. Utána is eszembe juthatnak ezek, kóbor gondolatok rátámadhatnak az emberre nagyon sokszor, de aki megtanul igent vagy nemet mondani egy-egy ilyen gondolatra, azt Isten Szentlelke győzelemre segíti. Csak éppen ez a kérdés: ott van-e az emberben Isten Szentlelke, vagyis hogy újjászületett ember-e, és ha igen, engedelmeskedik-e Isten Szentlelkének a gondolkozás területén is mindenben. Függetlenül attól, hogy éppen mit sugall a korszellem, vagy éppen milyen irányzatot képviselnek legjobb barátai, vagy milyen könyvet olvasott legutóbb - mindent rátesz arra a mérlegre, ami nekünk Isten igéjében adatott, s amely mérleg pontosan méri a gondolatokat, azok eredetét, töltését, hatását, és ennek alapján mondhat az ember igent vagy nemet.
Félelmes, testvérek, az a felszínesség, sekélyesség, könnyed felelőtlenség, ahogyan a gondolatokkal, s a bennünket érő hatásokkal, információkkal bánunk. Kevés embernek működik intenzíven ez a belső műhelye, amit a Biblia úgy nevez: szív. A szív nemcsak az érzelmek központja az ókori szemlélet szerint, hanem az ember egész belső szellemi világának a központja. A szívből származnak a gondolatok.
Kié a szívem? Ez itt a döntő kérdés! Kinek az uralma érvényesül a szívemen? Ki inspirál, amikor gondolkozom? Kitől várok segítséget, amikor nincsenek épkézláb gondolataim? Kinek a tanácsát kérem és fogadom el, amikor tanácstalan vagyok egy nehéz helyzetben? Ez mindnyájunkkal előfordul.
Ó, de rászorulunk valakire, aki jó tanácsot ad, aki biztos, hogy megbízható, aki nem vezet félre, nem csap be, érdek nélkül szeret, és ez egyedül az élő Isten. Jézus Krisztus ezt az Istent hozta közel hozzánk, és ehhez az Istenhez akar közel vezetni, hogy felemeljen minket egy más minőségű gondolkozásra. Hogy az újjászületésben átéljük azt a csodát, amit Pál apostol nem nagyképű hencegésből írt a Korinthusi levélben, hanem tényként. „Bennünk pedig a Krisztus értelme van.” (1Kor 2,16).
Isten Lelke nélkül senki sem értheti meg az Isten gondolatait, mert csak a Lélek vizsgálja az Isten gondolatait. De Isten kínálja nekünk Szentlelkét, és ha valaki a Lélek vezetése szerint él, aki kész feltétel nélkül Isten tanácsa szerint dönteni, az Ő igéjéhez mérni, igazítani az életét - ahogy olvastuk a 119. zsoltárban, azt Ő vezeti, annak a gondolatait is irányítja, abban Isten Lelke minősíti az információkat, hatásokat, és ihleti a döntéseket. Ez azt jelenti, hogy az ember újra és újra átéli a maga kiszolgáltatottságát, sőt tudatosan kiszolgáltatja magát Istennek, de csak Istennek, és senki, semmi más befolyásának nem enged. Mindent meghallgat figyelmesen, s a mérlegre teszi: egyezik-e Isten igéjével? És Isten Szentlelke minősíti ezeket a hatásokat, és ad azután felülről való jó gondolatokat.
Ezért írja Pál: „Mi nem e világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket” és az Isten Lelke vezet és irányít bennünket. (1Kor 2,12). Itt van a nagy felelősségünk: kinek szolgáltatjuk ki magunkat? Ki parancsol a belső műhelyben, kié a szívünk? Ebből most az következik: milyen gondolatok jutnak uralomra bennünk, mely gondolatokhoz adjuk hozzá magunkat? Az egyik zsoltár így mondja: „hozzá adod magad”. Hozzá adom, vagy nem adom - ez a döntés a mi felelősségünk.
6) Itt jutunk el alapigénkhez. Ha irányíthatjuk a gondolkozásunkat és a gondolatainkat, hát akkor irányítsuk! Nem véletlenül adja itt Pál egyenesen parancsba, hogy miről gondolkozzanak a Filippi gyülekezetben levő hívők: „ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, erről gondolkozzatok!”
Hogy jön ő ahhoz, hogy megszabja az embereknek, miről gondolkozzanak? Nem megszabja, csak megmondja: így jól járnak. Ezekről érdemes, ez előbbre viszi őket, és így használni tudnak másoknak is. Aztán lehet gondolkozni hiábavalóságokról, hitványságokról, hazugságokról, meg belegabalyodhat valaki a saját gondolataiba, azokat mindenkiénél értékesebbnek tartva. Úgy kell neki! Akkor nem tud használni sem magának, sem másnak, és Isten sem tudja használni őt. De ha valaki azt mondja: én ezekről akarok gondolkozni, ami pedig nem ilyen, arról nem akarok gondolkozni, az ilyen ember szellemi világa gazdagodik, mélyül, tisztul, és az élet kritikus, váratlan, nehéz helyzeteiben olyan gyümölcsöket terem, amikre maga sem gondolt. Egy kétségbeesett embernek - talán aki idegen is a számára - egy váratlan találkozás során tud mondani egyetlen mondatot, amitől az magához tér, megvigasztalódik, s újra van értelme az életének. De ezt megelőzte az, hogy hosszú ideig azon gondolkozott, ami igaz, ami tiszta, ami szent, ami nemes. S egyszer csak, amikor jó gyümölcsöt kellett adni neki, volt olyan gyümölcse. A másik összebeszél hetet-havat, mindenfélét, mondja a magáét, s nem segít rajta. Ő meg egy mondatot tudott mondani de nem magából préselte ki, ez gyümölcs volt, ami megtermett a Szentlélek szerinti gondolkozás fáján. A meg-újított értelem, a Krisztustól kapott lélek termett ilyen gyümölcsöt. Sok más hasonló példát lehetne erről említeni. Így lesz gazdag, termékeny, másokat is meggazdagító élete annak, aki Isten igéjéből táplálkozik, és engedi, hogy az ige ihlesse gondolatait. Mert az ige szerinti gondolkozás ige szerinti cselekvéshez vezet.
Nem véletlenül mondta Isten Józsuénak, aki meg volt rémülve a feladat nagyságától, hogy a nagy Mózesnek ő legyen az utóda: „Légy erős és bátor, és ne hagyd abba a törvénykönyv olvasását - vagyis a Biblia olvasását - hanem gondolkozz arról éjjel és nappal.” (Jós 1,6-8). Ez a legfontosabb egy föld visszafoglalásának küszöbén, amikor a reá váró nehéz csatáktól is félt ez a fiatalember? Isten ezt tartja a legfontosabbnak: „Gondolkozz az igéről éjjel-nappal”. Aztán majd fogod tudni, mikor mit kell csinálni, és mit nem. Mikor minek van az ideje, és így tovább ...
Újra és újra erre bátorít minket Isten. A Zsoltárok könyvének, ennek a terjedelmes, gazdag bibliai könyvnek a nyitánya, az első mondata ez: „Boldog ember az, aki az Úr törvényéről gondolkozik éjjel és nappal.” (Zsolt 1,2). Ez nem azt jelenti, hogy nem csinál semmit, vagy munkakerülő. Munka közben is az Isten törvénye, igéje inspirálja és mozog benne. Mint ahogy Máriáról, Jézus anyjáról olvassuk: amit nem értett is, a szívében forgatta. Mint jelenthet ez, amit a bölcsek mondtak, amit a pásztorok mondtak, amit az angyalok üzentek, amit a tizenkét éves Jézus mondott ott a templomban? Nem értem. Felét értem, felét nem. Szívében forgatta ... és egyre többet ért meg intellektuálisan is Isten igazságaiból, de ami ennél több, egyre jobban áthatja az egész gondolkozását, és megtanul igeszerűen gondolkozni. Isten szerint gondolkozni.
Amikor Péter apostol a nagy hitvallást elmondta: te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia, és közvetlenül utána kiderül: nem érti Jézusnak a küldetését, s amikor Jézus beavatja titkába, hogy Őt megkínozzák, szenvedni fog, megölik, és harmadnapon feltámad, ugyanez a Péter azonnal kész a hozzászólásra: „Nem eshet meg veled ilyen, Uram!” S mit mond neki Jézus? „Távozz, tőlem sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” Pedig milyen nemesen gondolkodott. Aggódik a Mester életéért, szereti, tiszteli Jézust. S azt mondja Jézus: ez ember szerinti gondolkozás. Ennek itt most semmi helye nincs, a lényeget nem érted, Péter. Azért jöttem, hogy meghaljak, és a harmadik napon feltámadjak. Érted is, helyetted is, meg az egész világért. Hogy hogy nem eshetik meg ilyen veled? Ez az ember aggódása. Nagyon kedves, tiszteletreméltó, csak éppen az igazságból semmit nem ért.
Nos, Isten minket oda akar elsegíteni, hogy Őszerinte gondolkozzunk. Kicsi féreg létünkre is, az Ő bennünk lakozó Szentlelke felemeljen a dolgok fölé, és valóban a teljes valóságot lássuk meg, ha már a gondolkozás a valóság megismerésére törekvő értelmi tevékenység. A teljes valóságot, és ne csak egy szeletét annak. Legyen rálátásunk, és így tudjunk mindent értékelni, megítélni. Így tudjunk élni.
Itt kell észrevennünk azt, ami sértő lehet sokak számára, hogy az emberi gondolkozás a legtöbb esetben válasz valamire. Reflexió. Tükröz valamit. Nagyon kevés igazán eredeti gondolat van ezen a világon. Az ember olvas, lát, hall valamit, és az tükröződik benne. Az egészen kicsi gyerekekre azt szoktuk mondani: szajkózza a felnőtteket. Elismétli, mondja azt, amit sokszor nem is ért, amit hallott. Aztán idővel annak egy része a sajátjává válik, és azt már úgy adja tovább másoknak, mintha saját gondolata lenne. Pedig ő is úgy vette valahonnan ... Jobb lenne ezt alázatosan belátni. Ezért nem mindegy, hogy mi tükröződik bennünk. Ha a gondolataim tükrözése valaminek, akkor nyilván az tükröződhet, ami meglátszik benne, ami fölé odahajolok, ami előtt kitárulkozom. Itt van nagy jelentősége annak, hogy Isten igéjével ilyen intenzíven foglalkozhatunk, ahogyan az említett igék is bátorítanak rá bennünket.
És itt nagy a felelősség, testvérek, hogy például a gyerekeinket mivel engedjük foglalkozni, és mivel nem. Semmi nem múlik el következmények nélkül az életükben. Megnéztek egy filmet, meghallgattak egy rémtörténetet, átéltek egy családi hazugságsorozatot ... minden nyomot hagy bennük, és tükröződni fog a gondolataikban. S ha Isten újjászüli őket, akkor kemény harcot kell folytatniok az ellen, hogy ami addig már nyomot hagyott bennük, attól megszabaduljanak. Nagy jelentőségük van a gondolatoknak. - Ha viszont így tükröződhet, akkor annál komolyabban kell venni ezt: ami csak tiszta, ami nemes, ami jó hírű, ami dicséretes, arról gondolkozzatok! És az hadd tükröződjék majd a gondolatotokban.
7) S legvégül csak megemlítek egy igét, ami ellen tiltakozott egy alkalommal valaki. „Egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt!” (Zak 7,10). Amikor egy beszélgetés során ez elhangzott, valaki indulatosan az asztalra csapott és azt mondta: ilyen nincs. Ez lehetetlen, hogy még a szívemben se gondoljak gonoszt.
Nos, éppen itt derül ki, milyen óriási lehetőség, amit Jézus Krisztus mindannyiunk számára hozzáférhetővé tett, hogy új szívet teremt bennünk Isten. Mert ha a szívből származnak a gonosz gondolatok, akkor a szívből származnak az igaz és jó gondolatok is, de ahhoz egy másik szívre van szükség. „Tiszta szívet teremts bennem, ó Isten.” - Ezért könyörög a zsoltáros is. És Isten ilyen új szívet kínál nekünk, ami még arra is képes lehet, hogy a szívünkben sem gondolunk gonoszt. Megmarad a régi természet is, a régi gondolkozás is, csak éppen nem juthat szóhoz.
Pál apostol írja a Római levélben: a bűn megvan énbennem, csak nem uralkodik többé. Ez nagy különbség. Belebeszélne a döntéseimbe, de nem engedem érvényesülni, mert Isten Lelkét akarom érvényesülni engedni az életemben. És ha mégis gondolok gonoszt a szívemben, odamehetek Őhozzá, és Ő ad új tartalmat a szívembe.
Tavaly beszéltünk a megújult gondolkozásról, és hogy mit tanít arról a Szentírás. A 73. zsoltár alapján tanulmányoztuk ezt. Most csak egyetlen mondatára szeretnék emlékeztetni. A zsoltáros elkeseredik és felháborodik azon, hogy a gonoszok, a tisztátalan kezűek milyen vagyonokhoz jutnak, neki pedig milyen sok keserűségben, nélkülözésben, nehézségben van része. Mintha ma írná valaki. És azt mondja: gondolkoztam ezen, hogy megértsem, de nehéz ez nekem. Akkor bementem az Isten szent helyébe, és megértettem azoknak a sorsát. (Zsolt 73,16-17).
Gondolkoztam, de rájöttem: a magam értelme kevés ehhez. Nem értem. Csak háborogni tudok. De odaálltam Isten elé, és az Isten előtti csendben egyszer csak megértettem. Isten mintegy fölé emelt ennek a problémának, és azt mondja: megláttam azok sorsának a végét is. Mert most csak amiatt háborgok, hogy jobban élnek, mint én, pedig gazemberek. De akkor megláttam a végét is, hova vezet ez. Azt mondtam: nem kérek belőle! Inkább legyenek most filléres gondjaim, de az Úrral való közösséget nem adom fel, és azt a békességet, amit Ő ad nekem itt és a mennyben.
Amíg magában gondolkozik, nem érti, de akkor odaáll Isten elé és elmondja: Uram, nem értem és felháborítónak tartom. S egyszer csak Isten kezdi emelni őt, és felülről - amikor az összefüggések is kirajzolódnak, - az útnak a végét is látja, mind a két végét, akkor azt mondja: most már értem, s nem cserélnék velük.
Nos, így akar Isten formálni minket belülről, a szellemi műhelyünket, a gondolkozásunkat is. De ehhez az az út vezet, úgy gondolom, hogy el kell kezdeni ezzel: csakugyan gondolataink vannak-e, vagy szavaink? Meg kell vizsgálnunk, mire használjuk a szavakat: közlünk valamit, vagy sokszor rejtegetni akarunk valamit. Igazat kell adnunk Isten igéjének: az alapvető zavar amiatt történt, hogy tőle elszakadtunk, azért nincsenek Isten szerinti gondolataink. Nem igaz az, hogy mindegy, mire gondolok, mert az nem látszik. Annak igenis következménye van itt is, meg Isten színe előtt is. Nem igaz: nem tehetek arról, mi jut eszembe, mert ez úgy folytatódik, hogy foglalkozom-e vele vagy nem, és nagy a felelősségünk. Ezért örüljünk, hogy ilyen segítséget is kapunk, hogy mikről gondolkozzunk. Nyilván, ami nem az, arról meg ne. És ne mondjunk le arról, hogy Isten annyira megtisztíthat és átformálhat minket, hogy eljuthatunk oda, hogy még szívünkben sem gondolunk gonoszt egymás ellen.
Amíg pedig újra és újra találkozunk a magunk gonosz vagy értetlen gondolataival, kérjük Őt:
Elménket, értelmünket lelki sötétség fogta bé,
De szent Lelked szívünket tiszta fénnyel úgy töltse bé,
Hogy jót gondoljunk és szóljunk,
Mert csak tőled kell azt várnunk.
(164,2)
Imádkozzunk!
Istenünk, bocsásd meg, hogy sokszor könnyelműen gondolunk tisztátalan dolgokat egymásról és még terólad is, s úgy véljük, hogy azt soha senki nem tudja meg.
Köszönjük, hogy most világosan a tudomásunkra hoztad, hogy a gondolatainkat is jól látod. Mindannyiunk szívében olvasol, és előtted utálatos az is, ami gondolatilag bűn, és megítéled a bűnt.
Ó, Urunk, annyira rászorulunk bűnbocsátó irgalmadra! Könyörülj rajtunk, és légy kegyelmes nekünk a gondolati bűnökért is!
Megvalljuk bűnbánattal azt is, hogy sokszor csak a gondolatokig jut el egy-egy jó elhatározás vagy szándék bennünk, és nem lesz belőle tett, cselekedet, szolgálat, engedelmesség. Bocsáss meg mindenért, ami félbemaradt, vagy mindjárt az indulásnál elhalt bennünk, pedig te ihletted azt. Segíts végigjárni ezen az úton. Hadd legyünk boldog emberek, akik a Törvényről gondolkozunk, és ténylegesen is ahhoz szabjuk az életünket.
Kérünk, Urunk, bocsásd meg, amikor helyet adtunk alulról jövő, tisztátalan gondolatoknak. Bocsásd meg, amikor nem is mérlegeljük a hatásokat, a felénk áradó igényeket. Bocsásd meg, amikor félelemből, meggondolatlanságból, hitetlenségből cselekedtünk. Bocsásd meg, hogy néha olyan leleményesek vagyunk a gonoszságban, és tanácstalanok a jóban.
Könyörülj rajtunk, és sokkal inkább tégy minket rendkívül találékonyakká a szeretetben, ötletesekké a szolgálatban, és segíts, sose hallgassunk olyan tanácsra, ami nem tőled jön, vagy tőled akar eltávolítani. Adj nekünk felülről való gondolatokat. Engedd, hogy igédet is egyre világosabban értsük. Őrizz meg attól, hogy összetévesszük a magunk akarását a te útmutatásoddal. Szülj újjá minket Szentlelkeddel. Hadd legyen bennünk is a Krisztus értelme. Hadd tudjunk Isten szerint gondolkozni, és így dönteni, vezetni a reánk bízott kisebb-nagyobb közösséget. S ha majd egyszer meg kell állnunk előtted, és számot adni, akkor hadd mondhasd rólunk: Isten szerint gondolkodó sáfárok voltunk.
Rád bízzuk a jövő hetünket. Köszönjük, hogy hűségedben nem kell kételkednünk. Segíts minket, hogy hűségesen ragaszkodjunk hozzád.
Könyörgünk hozzád népünkért, annak vezetőiért. Eléd hozzuk azt a temérdek nyomorúságot, ami körülvesz minket, és amivel szemben tehetetlenek vagyunk. Könyörgünk hozzád az evangélium terjedéséért, iskoláinkért, s kérünk, használj minket is abban, hogy a tőled kapott jó gondolatok gyümölcsével szolgáljunk másoknak a most következő napokban.
Ámen.
