A kegyelem harmatja - A két gonosztevő

"Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba." (Lk 23,42)

Amikor Jézus Krisztust nagypénteken keresztre feszítették, vele együtt két gonosztevőt is kivégeztek. Először mindketten csúfolták őt, azonban egyikük figyelni kezdte a Megváltót. Hallotta, amint imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Ez megrendítette, ilyet még nem hallott. Akkor felhangzott lentről a gúnyolás: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni." Kik azok a mások? Esetleg ő is? Feje felett három nyelven ott volt: Jézus, a zsidók királya. Ő lenne a Király? „Én Istenem, miért hagytál el?" Hogyan beszél a Mindenhatóhoz! - S amit hall ez az ember, igévé válik számára, és hitet ébreszt a szívében. Jézus titka megnyílik előtte, és utolsó erejével még segítségét kéri: Jézus, emlékezz meg rólam, amikor eljössz királyságodba!

Ez egy tömör hitvallás. Szerinte Jézus király, aki túléli halálát, élni fog örökké, s őrajta is segíthet. A keresztre feszítés az ő trónfoglalásának előjátéka. Ez az ember már hisz, és így kér kegyelmet. És kap: „Még ma velem leszel a paradicsomban" - mondja a Király.

Nem különös, szinte botrányos? Ez a gonosztevő nem járt templomba, nem élt erkölcsös életet, nem hivatkozhat jó cselekedeteire, és mégis üdvösséget kap. 
Miért? Mert Jézushoz fordult. Látta a maga helyzetét „tetteink méltó büntetését kapjuk", és elhitte, hogy Jézus az, aki. Ő rászorul a kegyelemre, Jézus pedig képes megadni - el kell fogadnia. „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Ef 2,8-9)

A másik ugyanolyan helyzetben volt, de sem a bűneit nem látta, sem Jézusban nem hitt. Keserűségében csak káromolta őt.

Jézus mondta: „Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el..." (Jn 6,37)