Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene...,, (2Móz 3,4.6)
Az emberek által kitalált úgynevezett istenek, a bálványok, némák. Az élő Isten viszont beszél. Mózes meg akarja nézni, hogyan lehetséges, hogy a csipkebokor ég, de nem ég el.
S amikor közeledik hozzá, a saját nevét hallja.
Ki van ott a pusztában rajta kívül? Akkor még nem ismerte Istent, csak sok mindent hallott róla.
Isten bemutatkozik: én vagyok atyáid Istene.
Mózes átéli életében először a hatalmas Isten jelenlétét, s eltakarja a szemét. Isten pedig folytatja: láttam népem nyomorúságát, és kimentem őket rabszolga helyzetükből. Isten beavatja Mózest terveibe, részletesen tájékoztatja arról, hogy mit fog tenni.
S már kapja is a feladatot: elküldelek a fáraóhoz, vezesd ki népemet Egyiptomból!
Ijesztően nagy feladat, Mózes tiltakozik. Mire Isten: én veled leszek. De mit mondjak, ki küld engem?
Vagyok, aki vagyok - vagyis mindig ott leszek, ahol ott leszek.
Rendkívül izgalmas párbeszéd. Megszólítás a puszta csendjében, bemutatkozás, feladat, ígéret - ki tudja ezt így egyszerre felfogni és feldolgozni?
Mindenesetre az egyértelmű Mózesnek, hogy ez az Isten létezik, mert beszél. Ismeri őt, kijelenti magát neki, eszerint ő a történelem ura, ő irányítja az eseményeket, hallotta és számon tartotta népe segélykiáltását, teljesen biztos a dolgában (kihozom népemet), és máris rendelkezik Mózessel, bevonja őt munkájába.
De nem bábként rángatja, hanem megbeszéli vele feladatát, meggyőzi arról, hogy merjen engedelmeskedni, állandó jelenlétét ígéri neki - s mindezt úgy, hogy valami módon Mózes megértheti őt.
Beszélgetnek. Micsoda kiváltság ez!
Isten szava helyreállítja az édenkerti állapotot: az ember újra közösségben van Teremtőjével, s hasznos eszköz lesz az ő kezében. Ismerős ez nekem?
