2023. december 9., szombat

BIZONYTALANSÁGBAN❣️

Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? (Mt 11,3)

Galilea kiskirálya, Heródes Antipász, összeköltözött testvére fiatal feleségével, Heródiással.
Keresztelő János emiatt megfeddte őt. Heródiás annyira megharagudott Jánosra, hogy börtönbe csukatta. Jánost a börtönben nagy lelki támadás érte, kérdésessé vált számára, hogy vajon Jézus-e az igazi Messiás, akit ő is sokakkal együtt várt, vagy pedig még ezután jön el a Messiás (görögül: Krisztus). 
Ő a Messiás útkészítője volt. Befejeződött a munkája, vagy még el kell végeznie valamit?

Nem tudja, mi lesz vele, meddig tartják börtönben, életben hagyják-e egyáltalán.
Minden bizonytalan. Gyötrik a kételyek, és megkéri tanítványait, kérdezzék meg Jézust.
Jézus ezt üzeni neki: „mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak..., leprások tisztulnak meg..., halottak támadnak fel..., és boldog, aki nem botránkozik meg bennem."

Nem szégyen, hogy egy ilyen komoly hívő ember is kételkedni kezd?
Az a tapasztalat, hogy az ördög Isten gyermekeit is megkísérti ezzel, amikor fizikailag vagy lelkileg erőtlenek lesznek, vagy közvetlenül haláluk előtt is igyekszik mindent bizonytalanná tenni számukra.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése