2024. március 13., szerda

MEZITLÁBAS KERESZTÉNYEK❣️

"💞..felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével." (Ef 6,15)

A saru fontos kelléke az engedelmes szolgának.
Csak az tud az elveszett után menni, járatlan úton, úttalan utakon is bátran vinni az evangéliumot, aki felvette ezt a sarut. Mit jelent ezt felölteni? Ebben a mondatban a leghangsúlyosabb szó a készség. 
Az vette magára ezt a sarut, aki eldöntötte: bárhova kész elmenni, ahova Jézus küldi, bármilyen üzenetet kész átadni, amit ő rábíz, bárkivel kész együtt szolgálni, akit ő ad mellé.
Aki nem sebezhető, nem sértődékeny, nem magával van elfoglalva, hanem önfeledten Jézusnak engedelmeskedik és másokért él, az hordja ezt a sarut.

És mit jelent a békesség evangéliumának hirdetése? Azt, hogy teljes meggyőződéssel valljuk:
„Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket... Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!" (2Kor 5,19-20)

Isten nem haragszik ránk, mert Jézus eleget tett a bűneinkért.
Ne féljünk tőle, hanem tiszteljük, imádjuk, béküljünk meg Istennel!
Éljünk egymással is békességben, és így lesz bennünk is igazi békesség. 

Beteljesedett az ember ősi vágya:
„Békíts ki Magaddal s magammal, /
Hiszen Te vagy a Béke."
(Ady Endre)

Hordom-e örömmel ezt a „sarut"? Hiszem és hirdetem-e ezt a jó hírt?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése