2024. március 18., hétfő

ENGEDELMES SZÍV❣️

,,💞Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet..." (1Kir 3,9)

Salamon fiatalon lett Izrael királya. Uralkodása elején Isten ezt mondta neki: 
Kérj valamit, megadom neked. Tanulságos, hogy nem a kérésével kezdi válaszát.
Előbb hálát ad Isten addigi nagy tetteiért, azután utal arra, hogy Isten tette őt királlyá, nem ő akart az lenni.
Majd alázatosan bevallja, hogy alkalmatlannak érzi magát erre a felelős posztra.
Ezért azt kéri, hogy képes legyen mindig megérteni, mit akar Isten a néppel. 
Kormányozza őt mindig Isten, hogy ő is jól tudja kormányozni a népet.
Az a jelző, ami a szív előtt van, ezt jelenti: halló, értő, értelmes, engedelmes. 
Isten uralja az ő szívét, vagyis egész benső világát, hogy ő Isten utasításait tudja továbbadni a népnek - ez a vágya Salamonnak. Odaül a maga vevőkészüléke elé, Isten hullámhosszára állítja azt, és feszülten figyeli, mit mond az adó, mert enélkül elvéti a feladatát, tanácstalan lesz, csak így tud „különbséget tenni a jó és a rossz között".
A bűnesetben ennek épp a fordítottja történt: az ember függetlenné akart válni Istentől, és a saját akaratát igyekezett megvalósítani. Lassan el is veszítette ezt a lelki hallását és azt a bizalmat is, hogy Istentől mindig jó tanácsot kaphat, jobbat, mint amit saját szíve mond.
Vágyunk-e mi erre: „hogy halljam és kövessem szent igazságodat"? 
Ismerjük-e ennyire józanul a magunk korlátait, mint Salamon?
És számolunk-e Isten korlátlan lehetőségeivel? 
Bízunk-e az ő jóságában, hogy tud adni olyan képességet, olyan halló és engedelmes szívet, ami eligazít az élet útvesztőjében, és segít eligazítani másokat is, még családon belül is?
Kérjünk tőle ilyen szívet, és kérjünk tőle ilyen vezetőket népünk számára!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése