A helyesen imádkozó hívő Isten imádása után még mindig nem a kéréseit sorolja, hanem hálát ad: „hálaadással tárjátok fel kéréseiteket..."
Miért van erre szükség? Azért, hogy lássuk, mi mindent kaptunk már eddig Istentől, mi mindent cselekedett ő a világ teremtésétől máig, milyen gazdagon ajándékozott meg minket is minden érdem nélkül. Aki hálát ad, az feltekint az ajándékokról az ajándékozóra.
Miért van erre szükség? Azért, hogy lássuk, mi mindent kaptunk már eddig Istentől, mi mindent cselekedett ő a világ teremtésétől máig, milyen gazdagon ajándékozott meg minket is minden érdem nélkül. Aki hálát ad, az feltekint az ajándékokról az ajándékozóra.
Annak megnyílik a szeme, és tud számolni a cselekvő Istennel.
Annak Isten maga lesz fontossá, nemcsak ajándékai, s felismeri, hogy az ajándékozó több, mint ajándékainak összessége.
A hálaadás megerősíti azt a bizonyosságunkat is, hogy az az Isten, aki eddig ennyi jót tett velünk, ezután is meg tud tenni és adni bármit.
Hiszen ő a mi szerető Atyánk, aki jól tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk tőle (Mt 6,8).
A hitünket erősíti, ha nem unjuk meg megköszönni újra és újra a legnagyobb ajándékát, azt, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3,16); ha megköszönjük, hogy „aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?"
(Róm 8,32).
Egészen másként fogjuk a kéréseinket Isten elé terjeszteni, és egészen más kéréseket fogunk megfogalmazni, ha bővölködünk a hálaadásban.
Nem véletlenül buzdít a zsoltáros:
„Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!" (Zsolt 103,2)
Imádkozzunk ma úgy, hogy csak a köszönetünket mondjuk el Istennek!
A hálaadás megerősíti azt a bizonyosságunkat is, hogy az az Isten, aki eddig ennyi jót tett velünk, ezután is meg tud tenni és adni bármit.
Hiszen ő a mi szerető Atyánk, aki jól tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk tőle (Mt 6,8).
A hitünket erősíti, ha nem unjuk meg megköszönni újra és újra a legnagyobb ajándékát, azt, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3,16); ha megköszönjük, hogy „aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?"
(Róm 8,32).
Egészen másként fogjuk a kéréseinket Isten elé terjeszteni, és egészen más kéréseket fogunk megfogalmazni, ha bővölködünk a hálaadásban.
Nem véletlenül buzdít a zsoltáros:
„Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!" (Zsolt 103,2)
Imádkozzunk ma úgy, hogy csak a köszönetünket mondjuk el Istennek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése