ISTENTISZTELET a HÉTKÖZNAPOKRA❣️

,,💞...fölállította az Úr énekeseit, akik szent öltözetben dicsérték őt, és az arcvonal előtt vonulva így énekeltek...,, (2Krón 20,21)

Ez alkalommal egészen szokatlan módon adott győzelmet Isten az ő népének. 

Miután böjtöltek és imádkoztak, Jósáfát „seregei" előtt mentek az énekes léviták „szent öltözetben", és dicsőítették az Urat, utánuk a nép. Velük szemben az ellenség. Jósáfát bátorította az embereket: higgyetek az Úrban, és higgyetek az ő prófétáinak! - akik ugye azt mondták, hogy ez az Úr harca lesz.
S akkor valami viszály támadt a szövetségesek seregében, váratlanul egymásnak estek, és lekaszabolták egymást.

 „Senki sem menekült meg." Jósáfát emberei összegyűjtötték a zsákmányt, és utána megint hálaadó istentiszteletre gyűltek össze.

A nem hívő ember ezt mondja: ilyen esetben nem imádkozgatni kell, hanem rendbe hozni a fegyvereket, haditervet készíteni és küzdeni. Imádsággal még senki sem nyert meg csatát, az csak a kegyesek pótcselekvése.
A vallásos ember így szól: az imádság a papok dolga, azt a templomban kell gyakorolni ünnepi istentiszteletek alkalmával. Más az ünnep, és mások a profán hétköznapok.
Jósáfát szerint a hívő ember élete egységes, nem válik így ketté. 

Ő az istentiszteletet is behozza a hétköznapokba. Nem száműzi az imádságot a templomba, hanem templommá lesz még a harctér is: ott is hangzott a léviták Istent magasztaló éneke. S hangzott az imádság ütközet előtt, a győzelem után - mindig.

Ez nem azt jelenti, hogy a hívő ember tétlen, és várja a sült galambot. 

Hanem hogy mindig azt igyekszik tenni, aminek Istentől rendelt ideje van, s amit Isten parancsol neki. 

Van, amikor erejét megfeszítve dolgozik s van, amikor hittel várja, hogyan teljesíti Isten az ígéreteit. Sok erőlködéstől, kudarctól és mulasztástól megmenekülnénk, ha ezt gyakorolnánk.

OTT ÁLLTAK AZ ŐR ELŐTT❣️

,,💞Ne félj, és ne rettegj..., mert veletek lesz az Úr!,, (2Krón 20,13-19)

Elhangzott Jósáfát király imádsága, a nagy gyülekezet csendben áll és vár. Mire?
Az ellenség rohamosan közeledik. Nem kellene most már tenni valamit? Mégis mit?
Akármit, de cselekedni kell. - Mi a hit magatartása?

„...a júdaiak valamennyien ott álltak az Úr színe előtt gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt." És várták, hogy Isten válaszol az imádságra. Mert ő hallotta azt, és ő fogja megmondani, mit tegyenek most. Nem akármit akarnak tenni, csak amit az Úr mond.

- Ez hiányzik sokszor a mi életünkből.
A beteges tevékenység és a tétova semmittevés közt hányódik sok ember élete. 

Nem szánunk időt arra, hogy Isten előtt állva megértsük az ő tanácsát, világosságába kerülve helyesen értékeljük a magunk szerepét, s merjük kivárni, míg ő indít valamire. A hit mindezt vállalja.

Ezt érdemes vállalni, mert a csendben megszólalt valaki, és elmondta Isten válaszát:
„Ne féljetek, ez nem a ti háborútok, hanem Istené. Nem kell harcolnotok, csak nézzétek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr!"

Ilyen is van. Meg olyan is, hogy harcba küld és győzelemre segít, máskor csak nézzük az Úr szabadítását. 

A legnagyobb szabadításokat egyedül szokta elvégezni az Úr. A Golgotán is egyedül győzött.

Ezt hallva a király is, a nép is „arccal a földig hajolt", és dicsőítették az Urat.
Ez a hit magatartása: tud várni Isten szavára, képes meghallani és megérteni azt, elhiszi, hogy valóban ő szólt, s amit mondott, igaz. Annyira komolyan veszi Isten ígéretét, mintha már be is következett volna, és hálát ad érte, dicsőíti Istent.

Aki az ellenségre néz, az fél. Aki a mindenható Istenre, az bízik benne. 

Tőle vár segítséget, és neki köszöni meg azt. Ez nem felelőtlen tétlenség, hanem felelős engedelmesség.

Cselekszik, de csak azt, amit Isten parancsol neki.

https://www.facebook.com/CseriKalmantanitasai/videos/101661293000007/

JÓSÁFÁT IMÁDSÁG❣️

,,💞Mert nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad... csak rád tekintünk.,,

(2Krón 20,5-12) 

Az ellenség tehát köz eledik, védekezésre nincs se idő, se mód. Mit tesz ilyenkor egy felelős vezető és a nép?

A nép összegyülekezett a jeruzsálemi templomba, a király pedig mindenki füle hallatára elmondott ott egy megrendítő imádságot. Mert sem a hívő hite, sem imaélete nem magánügy. 

Ebben az esetben a legteljesebb mértékben közügy volt.
Ez nem mutatvány, nem zavarában tesz valami rendkívülit, hanem mindig így szokta. 

Beszélget mennyei Atyjával. Ha öröme van, akkor is, ha bánat éri, akkor is, jóban, rosszban - mindig.

Kinek vallja Istent? „Te vagy Isten a mennyben, aki uralkodsz a népek minden királyságán!
A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben."
Aztán emlékezik Isten nagy tetteire és igéreteire, s máris biztos talajt érez a lába alatt.
Kinek látja az ellenséget? Onnan akarják kiűzni Jósáfát népét, ahova Isten helyezte őket.
Tehát így Istennel kerültek szembe. Akkor pedig nem nekik kell legyőzniük őket, ez az Úr harca.
Máris oldódik a szív szorongása, s egyre nagyobb kíváncsisággal várja, mit fog cselekedni Isten.
És kinek látja önmagát? „...nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben.

 
Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk." Az igazi imádság ilyen őszinte.
Jézus így tanított erről a hegyi beszédben: úgy imádkozzatok, ahogyan a kisgyerek beszél apjához, akiben bízik, 

és akiről tudja, hogy szereti őt!
Ilyen természetes-e számunkra az imádság, hogy nemcsak baj esetén, hanem folyamatosan kapcsolatban vagyunk Istennel? Hisszük-e, hogy a ma is cselekvő Úr, aki ki tud szabadítani emberileg reménytelen helyzetből is?  

Szoktunk-e imádkozni ilyen hittel népünkért?

Gyakoroljuk saját hitünk erősítésére, hogy elsoroljuk hálával Isten tulajdonságait és nagy tetteit!

Ő ígérte: 

„ Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." (Zsolt 50,15)

A HIT VIZSGÁJA❣️

,,Történt ezek után, hogy hadba vonultak Jósáfát ellen a móábiak és az ammóniak..,, 

(2Krón 20,1-4)

Ez derült égből villámcsapás volt. A felderítők hozták a vészhírt, ráadásul olyan közel járt az ellenség, hogy már felkészülni sem lehetett a védekezésre, nem beszélve a nagy túlerőről.
Mit tesz most Jósáfát? „...megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában."
Milyen őszinte könyv a Biblia! Mennyivel szebb lenne, ha azt olvasnánk, hogy a hívők mindig bátrak és okosak, első nekifutásra mindent jól megoldanak stb. De nem ez a valóság.
A valóság az, hogy ők is ismerik a félelmet, s képesek megijedni is, ha váratlanul valami szörnyű hírt hallanak.
Csak nem állnak meg itt. Hanem ez a különös kifejezés így fordítható: a maga arcát az Úr arcára irányította.
Először csak önmagára és népére nézett, s látta, milyen gyengék. 

Aztán az ellenségre, s látta, milyen erősek.
De utána az Úrra nézett, mert látni akarta, hogy ő nemcsak még erősebb, hanem Mindenható.
Csak az első válasza volt a rémület, a második már a bizalom.
Ez a hit győzelme. „Ha félek is, benned bízom" - írta Jósáfát egyik elődje, Dávid király.
És most érik be a jó magvetés, a korábbi alapos igehirdetés gyümölcse: amikor felszólítja a népet böjtre és imádkozásra, az emberek értik, miről van szó.
Nem esnek pánikba, nem kapkodnak szövetségesek után, tudják, hogy az élő Isten az ő hatalmas szövetségesük, s ha őt hívják segítségül, számíthatnak rá.
De nagy dolog, ha egy közösségben ez természetes!
A váratlanul támadó nehézségek mindig vizsgáztatják a hitünket. 

Könnyű nyugodt időkben tisztelni az Urat, de merünk-e bízni benne, amikor hirtelen történik valami baj, s nyilvánvaló a tehetetlenségünk?
Hisszük-e, hogy Istennek valóban minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen?

ÚJ KEZDÉS❣️

,,💞Ezután Jósáfát Jeruzsálemben maradt. De újra meg újra kiment a nép közé,... és megtérítette őket őseik Istenéhez, az Úrhoz.,, (2Krón 19,1-7)

Jósáfát épségben tért vissza Jeruzsálembe. Isten nagy csodája volt ez, ő mentette meg az életét. 

És mi fogadja? Eléje ment Jéhú próféta, és ezt mondta: az istentelennek kellett segítened? 

Nagyon haragszik rád az Úr!
Úgy, mint Nátán Dávidnak, szemébe mondja bűnét.
Szép kis fogadtatás a nagy sokk után.
Jósáfát azonban nem sértődik meg, nem csukatja börtönbe a prófétát, mint sokan mások, hanem hálás. Miért? Azért, hogy Isten újra szól hozzá. Az után, hogy nem hallgatott az igére, Isten nem mondott le róla. Még, ha ítéletes igét küld is, de emögött is az ő el nem fogyó szeretete van.

Legyen áldott érte!
Minden hívő ember tudja, milyen nagy ajándék, ha Isten személyesen beszél velünk. 

Ő megsebez, de be is kötöz. Bűneinket leleplező szavaiban benne van a bocsánat ígérete is.
Mit tesz Jósáfát? Egy ideig Jeruzsálemben marad.
Csend következik. Magába száll, kiértékeli a múltat, emészti Isten üzenetét, amit a próféta mondott, lelkileg rendbe szedi magát. A Biblia gyakran így írja: az Úr előtt áll. 

Mindnyájunknak nagy szükségünk van erre.
Hadd dolgozzék az Ige bennünk, hadd menjen mélyre, amit hallottunk, hadd kerüljön Isten világosságába minden tettünk, jók és rosszak egyaránt!
Utána azonban kiment a nép közé, és megtérítette őket az Úrhoz. Uralkodása elején egy kis csapat bejárta az országot, és megismertette az emberekkel a Bibliát.
Azóta sok minden történt, és ellaposodott a hitélet.
Most újra indul ő maga is, mert az ország jövője a nép lelkiállapotától függ. 

Hisszük-e, hogy ez ma is így van?
És nemcsak hitébresztés történik, hanem utána bírákat rendel, akik tanítják az embereket, hogy új erkölcsiség is fakadjon a hitbeli megújulásból. Isten gyermeke is eltévelyedhet, mint Jósáfát.
De Isten ad lehetőséget új kezdésre.

KIÁLTOTT JOSÁFÁT❣️

,,...körülfogták... Jósáfát azonban kiáltozni kezdett, és az Úr megsegítette; Isten másfelé terelte őket.,,

(2Krón 18,28-34)

Lezajlott hát a csata, amitől Isten óvta a királyokat.
Szörnyű vereség lett a vége, Aháb ottmaradt a harcmezőn, és Jósáfát is csak isteni csoda révén menekült meg.
Ennyire igaz az, hogy Isten az ő beszédével meg akar menteni minket. 

Ha azt komolyan veszik, elkerülték volna ezt a tragédiát.
De Ahábot nem is érdekelte, Jósáfát pedig nem mert hallgatni Isten világos intésére.
Szívszorító jelenet: két felelős vezető ott tántorog a szakadék szélén, ha belezuhannak, magukkal rántják a népet is, s Isten nyújtja feléjük a kezét, de ők ellökik maguktól.
Háromszáz évvel később ugyanez történt, megvetették Isten igéjét, és bekövetkezett a babiloni fogság.
És mi mit teszünk Isten életmentő igéjével?
Aki nem engedi, hogy Isten szava bölccsé tegye, az egyre balgább lesz. 

Aháb azt javasolja, hogy Jósáfát maradjon királyi ruhájában, ő pedig páncélba öltözik. 

És Jósáfát nem lát át a szitán!
Persze hogy őt támadják a csatában, s csak az menti meg, hogy végre Istenhez kiált, és az Úr elviszi onnan támadóit. Előbb is kiálthatott volna, de eddig nem volt szava Istenhez. 

Ő azonban olyan kegyelmes, hogy az ilyen segélykiáltást is meghallgatja. 

Így hallotta meg Jézus a vele együtt megfeszített lator kiáltását is. 

Mert „mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik" (ApCsel 2,21 - Károli).
De aki nem hívja segítségül, hanem magában bízik, az elvész, mint Aháb. 

Ha páncél van rajta, akkor is. Így van ez a mi örök sorsunkkal is. 

Kilátástalan helyzetbe kerültünk, ahol nem tudunk magunkon segíteni, mint Jósáfát. 

De aki Isten kegyelméért kiált, üdvösséget kap. 

Aki pedig a maga álruhás huncutkodásában reménykedik, elpusztul.
Hisszük-e mind a két megállapítást?

AZ ÚR TRÓNJA❣️

,,💞Láttam az Urat trónján ülve, és az egész mennyei sereg ott állt a jobbján és balján.,, 

(2Krón 18,18-27)

Ez a szakasz a korábbi események hátterébe enged bepillantást. Isten itt mintegy felemeli a függönyt, és beláthatunk a mennybe. Kitűnik, hogy Mikeás valóban nem magától jövendölte, hogy elvesztik a háborút, hanem Isten döntött így, és ő adta tudtára ezt a prófétának.
S most Mikeás elmondja, hogyan is tudta ezt meg.

Nekünk nem látomásokban adja tudtul Isten a végzéseit és igazságait, hanem írott igéjéből, a Bibliából tudhatjuk meg. Kérdés, hogy merjük-e komolyan venni mindazt, ami meg van írva, és aszerint rendezzük-e be vagy át az életünket.
A Biblia azt tanítja, hogy a valóságnak két része van: a láthatók és a láthatatlanok. 

Az előbbit érzékszerveinkkel fogjuk föl, az utóbbit hitünkkel érzékeljük valóságnak.

Mai igénk a láthatatlanokról szól. Istent trónján ülve látja a próféta, és az egész mennyei sereg szolgálatkészen áll körülötte. A Mindenható egyedülálló hatalmát, fenségét fejezi ki ez a kép. Az Úr uralkodik, a földi események a mennyben dőlnek el. Ehhez képest nevetséges, ahogy a két kiskirály feszít a trónján Samária főterén, és azt gondolják, ők irányítják a történelmet. 

A mindenható Isten kezében van az, beleértve a mi kis életünk történetét is.

Mennyire másként értékelnénk mindent, ha ezt komolyan vennénk! 

Milyen nagy kiváltság e hatalmas Isten gyermekének lenni! Aki ezt hiszi, megszabadul minden felesleges félelemtől, türelmetlenségtől, értetlenségtől, és megtapasztalja, hogy ez valóban igaz: minden hatalom az Úré. 

S milyen nagy kegyelem, hogy ő idejében tanácsolja a benne bízókat, nekünk is adja szent igéjét!
Boldog, aki mer aszerint élni, akkor is, ha esetleg egyedül van ezzel, és megpofozzák miatta, mint itt Mikeást.