MINDKÉT FIÚ❣️

,,💞Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút.,, (Lk 15,30)

Milyen fiúk voltak ezek? Az egyik rossz, a másik jó.
Ó, de felszínes gyakran a mi ítéletünk, és mennyire csak a látszat alapján mondunk véleményt!
Jézus éppen azt szemlélteti itt, hogy a példás viselkedés olykor milyen gonosz szívet rejt.

Elég egy váratlan lökés, amitől kiborul az ember szíve, és szörnyű dolgok gurulnak szét belőle.
Ennek az idősebb fiúnak az jelentette ezt a lökést, hogy állt a vidám családi ünnep, amikor hazajött a munkából.
Erre a bezzeg-gyerekről azonnal kiderül, hogy ugyanolyan távol áll az apjától, mint a másik, ugyanúgy lázad ellene, szemben áll vele, ellensége.
Az apjukhoz való viszonyukat és a szív minőségét tekintve nincs különbség a két fiú között.
Jézus tanítása: emberi megítélés szerint vannak jobb és gonoszabb emberek. 

De isteni megítélés szerint mindnyájan egyformán lázadunk Isten ellen, mert mindnyájan tőle elszakadt bűnösök vagyunk. 

A Biblia szerint a bűn nem erkölcsi fogalom, nem cselekedetek sokasága, hanem lelkiállapot. 

Az, amibe beleszületünk mindnyájan. Ezért születik bűnben a csecsemő is. 

Ebben az állapotban pedig minden ember csak bűnöket tud termelni.
Isten úgy segít rajtunk, hogy ezt a bűngyárat cseréli ki: új szívet ad a benne hívőknek. 

S aki őbenne hisz, nem lázad többé ellene, tehát képes szerinte való jót is tenni.

**Egyébként pedig a jó emberek is elkárhoznak, mert nem az erkölcsi teljesítményeink, hanem az Istenhez való visszatérés alapján lehet üdvözülni.**

Akár két centiméterre van valakinek az orra a víz szintje alatt, akár egy méterre, ha ott marad, megfullad.
De bármilyen mélyre is süllyedt valaki, Isten kegyelme ki tudja emelni. 

Aki nincs olyan mélyen, annak is erre a kegyelemre van szüksége.
Hisszük-e ezt, és így keressük-e az Atyához való visszatérést?

ELŐLEGEZETT BOCSÁNAT❣️

,,💞Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá...,, (Lk 15,22)

A harmadik, amivel Jézus folytatja a mennyei Atya arcképének megrajzolását, az, 

ahogyan a példázatbeli apa mozgósítja a házat.
Egészen eddig hallgatott, most azonban mindent megtesz, hogy visszatért fiát megvédje a szégyentől.
A hosszú fehér ruha tiszteletet parancsolt, a gyűrű és a saru a fiúság jele volt, s a jogi formula rehabilitálta a tékozlót: ez az én fiam.
Nem csavargó, nem gazember, még csak nem is béres, hanem a fiam. így nézzetek rá, 

így beszéljetek vele és róla!
Ennek a gyereknek nincs múltja, tiszta lappal indul, csak jövője van.
Isten irántunk való szeretetében mérhetetlenül sok gyengédség van, s ugyanakkor az ő visszafogadó kegyelme radikális, megfellebbezhetetlen.
Jó lenne, ha mi is ezt a radikális bocsánatot kérnénk el tőle nagy alázattal, és így tudnánk megbocsátani egymásnak is.

Elkezdődik az örömlakoma, és akkor ér haza az idősebb testvér.
Őt felháborítja ez az egész, amit az apja művel.
Ő, a jó fiú, csak öccse viselt dolgait látja, és elképzelhetetlennek tartja, hogy ezt meg lehet bocsátani, 

és azok után újat lehet kezdenie otthon. Durván rátámad az apjára.
Az apa azonban őt is ugyanazzal a szeretettel veszi körül, mint másik fiát.
Annak elébe futott, ennek utánamegy, és hívja a közös örömbe.
„Örülnöd kellene, hogy a testvéred megjött." Ő azonban nem tud örülni.
Isten szereti a bűnbánattal megtérőt is, és az önelégülten duzzogót is.
Egyiket a messzeségből vonzotta szeretete, másikat a közelből hívja magához, mert mindkettőnek őrá van szüksége. Ismerjük mi már ezt az Istent?

 
A valódi, az élő Istent, akit Jézus Krisztus jelentett ki nekünk és élt elénk.
„Aki engem lát, látja az Atyát." (Jn 14,9)

AZ ATYA❣️

,,💞Egy embernek volt két fia.,, (Lk 15,11)

http://biblia.hu/biblia_k/k_42_15.htm

Így kezdődik Jézus legismertebb példázata, amiről Dickens azt mondta, hogy kellene egy templom, 

ahol reggeltől estig ezt olvassák fel újra meg újra. 

Ma csak a benne szereplő apára figyeljünk, aki a mi mennyei Atyánkat, Istent példázza!
Négy meglepő dolgot cselekszik, ami mind jellemző Istenre.

Amikor a kisebbik fia elég szemtelenül eléje áll, elkéri az örökségét, és bejelenti, hogy elmegy otthonról - elengedi. Isten nem kötöz magához, azt akarja, hogy önként vállalt szeretetkapcsolatban éljünk vele. 

Aki már tudja, hogy ki és milyen az ő Istene, és úgy ragaszkodik hozzá, hogy el sem lehetne kergetni otthonról, azt engedi ő egészen közel magához, annak jelent mindennél többet a vele való közösség. 

Aki nélküle akar élni teheti. Nem zárja be előtte az ajtót.

De nem zárja be mögötte sem! Visszavárja az elbitangoltat. 

Ez az apa is várta a fiát, s amikor sok idő múltán meglátta, hogy közeledik, „elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta". 

Pedig még nem is kért bocsánatot a gyerek.
És tulajdonképpen azért indult haza, mert éhes volt, s rájött, hogy ha ott marad, éhen hal. 

Így is megbocsátott neki?
El kell majd hangoznia a fiú bűnvallásának is.
De Isten megbocsátó kegyelme nem a mi bűnbánatunk következménye. 

A bocsánat már készen van, ő már akkor megbocsátotta minden vétkünket, amikor Jézus meghalt a kereszten helyettünk.

„Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen" - ezt mondja az Úr (Jer 31,3).
Ha csupán a nyomorúságunk hoz Istenhez, jöjjünk akkor is bátran, ő megelőlegezett szeretettel és kegyelemmel fogad. Csak ne feledjük: magunk miatt kerültünk abba a nyomorúságba.

KISKORÚ és ÉRETT KERESZTÉNYEK❣️

,,💞...arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire...,, (Zsid 5,12)

A lelki kiskorúság jele az is, hogy nem tanulékony, olykor nem is tanítható valaki. 

Már neki kellene tanítania másokat, és még mindig újra ugyanazt kell magyarázni neki.
Neki kellene utat mutatnia másoknak, de még mindig járatlan maga is az igazság igéjében.

Milyen a mi szellemi étvágyunk? Mennyire törekszünk a passzív ismereteket aktív, saját, továbbadható ismeretté alakítani? 

Van-e bennünk elég alázat ahhoz, hogy növekedjünk a mi Urunk, Jézus Krisztus megismerésében (2Pt 3,18)?

A kiskorú tejjel él, a nagykorúaknak pedig kemény eledel való - olvassuk mai igénk folytatásában.
A tej az egyszerű evangélium: Isten szeret téged, neked is kész a bocsánat, gyere haza, mennyei Atyád vár. 

A kemény eledel: menjetek és hirdessétek ezt, éljetek is eszerint, vállaljátok Krisztusért a szenvedést is, „álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!" (1Kor 16,13).
Az érett korúak is isznak tejet, de nem csak azt, mert azon nem tudnának dolgozni.

Fontos különbség még: a nagykorú keresztény „érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére". 

A kisgyerek nem tudja, mi az ékszer, és mi a bizsu, mi értékes, és mi csak mutatós. 

Mi eredeti, és mi hamisítvány. Ezért kérte Salamon király az Urat: Adj szolgádnak bölcs szívet, hogy tudjon különbséget tenni jó és rossz között (1Kir 3,9). 

Mert ezt nem mi akarjuk megállapítani, ezt Isten határozza meg, csak az érett hívő felismeri és elfogadja Isten minősítését.

A lelki érettség nem az életkortól függ, nem is mindig a hitben eltöltött időtől. 

De az engedelmességre való készség, a megszentelt életben való járás, az Úr Jézussal való állandó közösség segíti. 

HELYÉN MONDOTT IGE❣️

,,💞Láttál-e már elhamarkodott beszédű embert? Több reményt fűzhetsz az ostobához, mint hozzá.,, 

(Péld 29,20)

Van, aki tudja, mit beszél, s van, aki csak beszél, amit tud. 

Akiknek eltompult a hallásuk, azok általában könnyen beszélnek, fecsegnek, akkor is, ha nincs mondanivalójuk.

 
Ez a kiskorúság jele. Ők gyakran meg sem várják, hogy befejezze a másik, nekik mindegy, mi a kérdése, kész válaszaik vannak. 

Így aztán nem a valódi kérdésre felelnek, csak beszélnek, amit tudnak. 

És beszélnek, kibeszélnek mindent.
Az érett korú keresztény előbb igyekszik megérteni a problémát, világosan látni a kérdést, 

és utána válaszol arra. 

Ha pedig nem tudja a választ, azt is bevallja, vagy kérdez. 

Legfőképpen pedig az jellemzi, hogy Istent kéri, adjon szót a szájába, hogy igaz, helyes beszéd hangozzék el, így lesz a szava „aranyalma ezüsttányéron", helyén mondott ige. (Péld 25,11).

Pál apostol az ilyen beszéd ismérveit így sorolja fel:

 „jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják." (Ef 4,29) Hasznos, szükséges, építő.
Akinek nincs füle a hallásra, az könnyen, sokat, feleslegesen és ártó módon is beszél. 

Aki tud figyelni másokra, az akkor szól, ha van mondanivalója, tud hallgatni, ha az a hasznos, 

és semmiképpen nem fecsegi ki mások bizalmas közléseit, „...a más titkát ne fedd föl..." (Péld 25,9)

 
Semmiképpen nem mond olyat, ami bárkinek árthatna.
A kiskorú kifárasztja a másik embert a beszéddel.
Az érett korú tudja erősíteni a megfáradtat a beszéddel (Ézs 50,4)

VAN FÜLE A HALLÁSRA❣️

,,💞...legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra...,, (Jak 1,19)

Ezekben a napokban sok diák eggyel magasabb osztályban vagy évfolyamon folytatja a tanulását.

Jó látni ebben a növekedést, előrehaladást.

A Biblia azt tanítja, hogy a hívő ember lelki életében is folyamatos fejlődésnek, gyarapodásnak kell lennie. 

A keresztény élet, a Krisztus-követés dinamikus életforma, Jézus nem azt mondta, hogy elmélkedjünk az ő gondolatain, vagy hogy nézzünk őutána, hanem ezt: Aki utánam akar jönni, kövessen!

Akinek a lelki életében nincs egészséges növekedés, aki az idő múlásával is kiskorú marad, az beteg, meg kell gyógyulnia. Mi a különbség kiskorú és érett korú keresztények között?
Ezt vizsgáljuk meg most néhány alkalommal. A Zsid 5,11-14 több különbséget is felsorol.

A kiskorú keresztényeknek „eltompult a hallásuk", restek lettek a hallásra. 

Aki önmagával van tele, az nem nagyon érdeklődik mások sorsa iránt. 

Aki mindig csak saját bajaival foglalkozik, annak nincs figyelme más emberek nehézségeire. 

Lehet az ok fizikai fáradtság is, de gyakrabban lelki közöny. 

Vagy egyszerűen éretlenség: képtelen igazán figyelni másokra, érdeklődéssel kérdezni, végighallgatni embereket.

A nagykorú keresztény Istenre is éberen figyel (Hab 2,1!), és másokat is szeretettel, türelmesen, megértően tud hallgatni. Ahogyan Jézus Krisztus így tette ezt mindenkivel.
Ő még segített is, hogy a nehezen kimondható is elhangozzék, és jó kérdésekkel bátorította azokat, akik hozzá fordultak.

Kérjünk Istentől ilyen nyitott szívet és fület, hogy érdemes legyen szeretteinknek is megnyílniuk előttünk, 

és hallgatásunkban is megérezzék az őszinte szeretetet és elfogadást!

Zsid. 5.

11 A kiről nekünk sok és nehezen megmagyarázható mondani valónk van, mivel restek lettetek a hallásra.
12 Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, a kiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre.
13 Mert mindaz, a ki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédiben, mivelhogy kiskorú:
14 Az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint a kiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.

VÉGET ÉRT A NYÁR❣️

,,💞Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és mi nem szabadultunk meg!,, (Jer 8,20)

Az a nyár, amiről itt Jeremiás ír, a Kr. e. 587. év nyara volt.
Ezt követően Nebukadneccar babiloni király hadai a földdel tették egyenlővé Júda városait, köztük Jeruzsálemet és a templomot is.
Az előző fejezetben Isten részletesen elmondja, hogy miért. 

„Loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök", pogány környezetetek hatására az ég királynőjének és egyéb bálványoknak áldoztok, asztrologiát és más sötét babonaságot gyakoroltok, mindezt leöntitek vallásos mázzal, és úgy vélitek, minden rendben van. 

Változni senki sem akar, „már pirulni sem tudnak".
Pedig az egyetlen menekvés az őszinte bűnbánat lenne, s akkor Islen nem hajtaná végre a kilátásba helyezett ítéletet.
Az a nyár még a kegyelmi idő meghosszabbítása volt.
De hiába, az emberek nem arra használták, amire Isten adta.
Így bekövetkezett az ítélet.
Komolyan vesszük-e, hogy minden bűnnek következménye van? 

Hisszük-e igazán, hogy minden megbánt és abbahagyott bűnre Isten bocsánatot ad? 

És arra használjuk-e a kegyelemből kapott időt, hogy megragadjuk az elkészített kegyelmet?
Arra használjuk-e az alkalmakat, amire Isten adta?
Így a nyár végén, tanév elején mindig feltűnik: milyen gyorsan megnőnek a gyerekek. 

Amit nem adtunk meg nekik kiskorukban, talán soha nem lehet pótolni.
S milyen hamar elmennek az öregjeink - s mi itt maradunk sok lelkiismeret-furdalással a mulasztásaink miatt. És váratlanul távoznak sokan a derékhadból is.
Egyszer pedig elmúlik nemcsak egy nyár, hanem az életünk is.
Mit kell majd mondani: sajnos nem szabadult meg, vagy ezt: idejében megragadta Isten szabadító kegyelmét, s most hazament hozzá a mennyei dicsőségbe?