AZ ELLENSÉG SZERETÉSE❣️

"💞Szeressétek ellenségeiteket..., hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai..". (Mt 5,44-45)

Jézus egy idézettel kezdi: „megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet." 

Ez azonban nem az Ószövetségből vett idézet, ott nincs ilyen gyűlöletre felszólító mondat, hanem az akkori torz gondolkozás szülötte. 

Ezzel szemben folytatja Jézus így: „Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket..." 

Az őszinte ember ezt kérdezi: szépen hangzik, de ki képes rá?

Kit tekintünk ellenségnek? Aki az életharcban szemben áll velünk, aki rossz szándékkal, ártó indulattal közeledik, aki akadályozza terveink megvalósulását, nehezíti érvényesülésünket, zavarja nyugalmunkat. Kinek vagyok én ellensége? Isten nemcsak a tetteink alapján minősít, hanem a szív szándékai alapján is!

És milyen szeretetről van itt szó? Nem arról, ahogyan az anya szereti gyermekét, egyik szerelmes a másikat, hanem ahogyan Isten szeret minket. 

Ennek az agapé szeretetnek a feltétele és forrása nem abban van, akit szeretnek, hanem abban, 

aki szeret. Oka csupán az, hogy a másiknál szüksége van rá. 

Ez nem a szív ösztönös mozdulata (mint a gyermek vagy a szerelmes iránti szeretet), hanem az akarat tudatos engedelmessége. Erre is érvényes Jézus szava: új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást (Jn 13,34).

És mégsem keserves parancsteljesítés az ellenség szeretése, hiszen az, aki már Isten szeretetét megtapasztalta és befogadta, mintegy átengedi magán ezt a szeretetet. 

Erre csak Isten újjászületett gyermekei képesek. 

Ezért ez nem az ő érdemük vagy teljesítményük, hanem kiváltságuk. 

Így olvassuk a folytatásban: „hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai".
Azért szerethetjük ellenségeinket, mert „szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által"

 (Róm 5,5).

KIDERÜL❣️

"💞Géhazi... ezt gondolta: Lám, az én uram... nem fogadta el tőle, amit hozott... 

Majd utánafutok, hogy kapjak tőle valamit! " (2Kir 5,20)

Géhazi Isten emberének, Elizeusnak a szolgája volt. Vele sem tesz kivételt Isten? 

Nem, mert ő nem azt nézi, hogy kik vagyunk, hanem hogy mi van a szívünkben. 

Sőt: akik hozzá közel vannak, azokat szigorúbban fogja, mert csak akkor használhatók az ő számára, ha tiszta az életük. 

S aki csak szájával tiszteli őt, de szíve távol van tőle, azt megítéli.

Azt szoktuk mondani, alkalom szüli a tolvajt. Ez nem igaz, emögött gyáva mentegetőzés van. 

Géhazi nem azért lett hazug és tolvaj, mert alkalma nyílt erre, hanem mivel szíve szerint az volt, most élt a kínálkozó alkalommal. Az alkalom csak leleplezi a bennünk lapuló tolvajt. 

Sose becsüljük le a bennünk lakozó bűnt!

Géhazi bűne azzal kezdődött, hogy „azt gondolta magában": 

Elizeus nem fogadott el ajándékot, majd én kérek tőle valamit. 

Még nem tett semmit, de a gondolatnak helyet adott magában. 

Az nem a mi felelősségünk, hogy mi jut eszünkbe, de az már igen, hogy miről kezdünk el gondolkozni. 

A gondolataink is kerüljenek Isten világosságába, s ami nem tőle való, vessük el minél előbb!

Elizeust is kényszeríteni akarta Naamán, hogy fogadjon el tőle ajándékot, de őt nem lehetett, mert eltökélte magában, hogy az nem lenne helyes. 

Géhazinak kétszer sem kell mondani, ő könnyen elfogadja. 

Sol gyengeség következik abból, ha a tetteink mögött nincs egyértelmű döntés, amihez a kísértés idején ragaszkodunk.

Megtévesztő, hogy Géhazi sötét vállalkozása során minden olyan simán ment. 

Az, hogy valami sikerül, még nem igazolja a tettet. Más a siker, és más az áldás. 

Ha valaki Isten nélkül megy egy úton, és nem akar megtérni, Isten megengedi, hogy végigjárja azt. 

A bűne lesz a büntetése. Ne akarjuk ilyenkor Istenre hárítani a felelősséget: miért engedte meg? 

Miért indultunk el olyan úton?