Ha tudatosítottuk magunkban, hogy kihez imádkozunk, ha hálát adtunk Isten sok jótettéért, amelyeket eddig tapasztaltunk, akkor elé tárhatjuk kéréseinket.
Nincs olyan jelentéktelen ügyünk, ami neki ne lenne fontos, mert ő szerető Atyánk, és nincs olyan nagy kérés, amit ne tudna megadni, mert mindenható Úr.
Aki így ismeri Istent, az azt is el tudja fogadni, ha nem teljesíti a kéréseinket, hiszen ő jobban tudja, mire van valóban szükségünk, mint mi magunk.
Ha azonban Isten jól tudja, mire van szükségünk, miért kérjük tőle?
Ha azonban Isten jól tudja, mire van szükségünk, miért kérjük tőle?
Azért, hogy mi is megtudjuk, mert gyakran éppen imádkozás közben lesz világossá a számunkra, hogy kéréseink jók-e.
Mindig hasznos, ha előbb mások szükségeit visszük Isten elé, és nem mindjárt a magunkét.
Sok ígéretünk van arra, hogy a másokért elmondott imádság kedves Isten előtt, és meghallgatja azt.
Sok esetben nincs is más módunk embereken segíteni, csak közbenjáró imádság által.
Az imádság előtt sem a térbeli távolság, sem a másik ember elzárkózása nem jelent akadályt.
Másként fogunk beszélni Istenről az embereknek, ha közben Istennek beszélünk róluk imádságban.
Még az ellenségeinkkel való kapcsolatunk is megváltozik, ha tudunk imádkozni értük (Mt 5,44).
Józsué harcolt a völgyben az ellenséggel, s a csata kimenetele attól függött, hogy az idős Mózes közben imádkozott a hegyen (2Móz 17,11). Mi gyakran már el is felejtjük, mit kértünk Istentől, de az ige azt mondja: megvannak a kéréseink őelőtte (1Jn 5,15).
Jézus Krisztus arra tanít, hogy a könyörgésben állhatatosak legyünk, s hogy tudjuk mindig őszintén így befejezni: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te" (Mt 26,39).
Legyen a te akaratod; Ami jó s rendes, te tudod; Azért mi akaratunkat Tetszésed szerint hordozzad, Hogy amit szeretsz: szeressük, Amit te gyűlölsz: gyűlöljük.
(XVI. századi német ének nyomán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése