A MEGTARTÓ HIT❣️

,,💞Jézus ekkor így szólt hozzá: „Menj el, a hited megtartott téged." (Mk 10,52)

Bartimeust nem a hite gyógyította meg, hanem Jézus, de az Úr külön megemlíti Bartimeus hitét. 

Jelzőt is tesz elé: megtartó hit.
Van másmilyen is? Van, sokféle hit van, szinte minden ember hisz valamiben.
De a hitet a tartalma minősíti: mit hisz, kiben hisz valaki.
Jézus szerint Bartimeusnak megtartó, üdvözítő hite volt.
Azt mi jellemzi? Az, hogy mindig Isten igéjére épül, és Jézus Krisztussal kapcsol össze.
Tehát a hívő nemcsak bizonyos hitigazságokat fogad el, hanem a feltámadott, élő Krisztussal kerül kapcsolatba. Nyugodtan mondhatjuk: a hit az a kinyújtott kéz, amellyel Jézust megragadjuk, 

s utána az ő ajándékait átvesszük. Ebben kifejeződik mindig a benne való bizalom is.
Ezért veszélyes a jóslás és varázslás minden formája, mert az viszont az ördöggel kapcsolja össze az embert, mert tőle kér és fogad el „ajándékokat".
Hogyan lehet valaki hitetlenből hívővé? Hogyan tett szert Bartimeus erre a megtartó hitre?
Hallott Jézusról, komolyan vette, amit hallott, és ennek megfelelően viszonyult hozzá: bízott benne, 

tőle kért segítséget.
Vannak, akik panaszkodnak: ők keresik Istent, de nem tudnak benne hinni. 

Spurgeon a maga stílusában ezt írja: hagyd abba a keresést, mert ő itt van melletted, és kezdj el hinni benne!

Az Istent kereső József Attila írta:
„Az Isten itt állt a hátam mögött, S én megkerültem érte a világot."
Nem kell semmit megkerülni, csak meg kell fordulni, mert mi állunk háttal Istennek, azért nem látjuk.
Bartimeus elhitte, hogy Jézus az, aki, és azonnal így is szólította meg. És Isten Fiától isteni ajándékot kért: élete teljes megoldását.
Nyújtom-e én a hitem kezét Isten felé?
Üres a kezem, vagy tele van kacatokkal?
Bízom abban, hogy amit ő ad, az mind jó, és csak az a jó?
S tudom-e utána őt dicsőíteni szabadításáért?

MIT KÉRSZ JÉZUSTÓL❓

,,💞Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?" 

A vak ezt mondta: „Mester, hogy újra lássak!" (Mk 10,51)

Bartimeus ott áll Jézus előtt, és egyelőre nem történik semmi. 

Azaz mégis: Jézus beszélgetni kezd vele. 

És ez igen jelentős dolog volt. Egy ilyen emberrel, aki ennyire a társadalom peremére került, 

egy országos hírű rabbi külön beszélget. Jézus nem tett különbséget ember és ember között.

Jézus kérdése nyilván vizsgáztatja Bartimeus hitét: kinek tartja őt valóban, mire tartja képesnek? 

De ennél fontosabb, hogy ezzel a kérdéssel kinyitja előtte Isten gazdagságának az ajtaját: bármit kívánhat.

És kitűnik ebből a kérdésből az is, hogy itt Jézusnak kell tennie valamit. 

Bartimeus semmit sem tehet magáért - mint ahogyan mi sem tehetünk semmit az üdvösségünkért. 

De nem is kell erőlködni. Hiszen nem Bartimeus kereste fel Jézust, ő jött oda, ahol a vak koldult. 

Nem Bartimeus találta ki, hogy Jézushoz kellene fordulnia, ő csak hallott a Megváltó tetteiről, és eközben született hit a szívében. 

És az említett akadályokon sem magától lépett át, Isten szeretete vonzotta őt.

És most mit kíván Jézustól? Kérhetne egy kicsit több adományt, mint amennyit az emberek adni szoktak. Ő azonban nem komfortosabb vakságot kér, hanem látást. 

Nem tüneti kezelést, mint mi gyakran, hanem nyomorúsága okának a megszüntetését.

Lelki kérdésekben ne legyünk kis igényűek! Az egész életünk gyökeresen megromlott, Isten azt gyökeresen (radikálisan) újjá akarja és tudja teremteni. 

Ne érjük be annyival, hogy pénzt, egészséget és sikert többet adjál, Uram, hanem jussunk el ide:

 „Csak te kellesz, én Uram, benned mindent meglelek". 

Mert Isten mindent nekünk akar ajándékozni, de mivel legfőbb ajándéka Jézus, ezt csak vele együtt kaphatjuk meg (Róm 8,32).

 Keressük hát mindenekelőtt Isten királyi uralmát, és ez után minden megadatik nekünk (Mt 6,33)

AKADÁLYOK A HIT ÚTJÁN❣️

,,💞Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott... ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz.,, (Mk 10,48-50)

Bartimeus tudta, hogy ez soha vissza nem térő alkalom, neki Jézushoz kell most jutnia.
Ez tette olyan eltökéltté, hogy minden akadályt legyőzve találkozott vele. 

Mert akadályok mindig vannak a hit útján.
Az ördög azt akarja, hogy lehetőleg el se induljunk Jézushoz, de ha már valaki elindult, útközben álljon meg, ne találkozzék a Szabadítóval.
Az első akadály az volt, hogy Jézus nem válaszolt azonnal a kiáltására. Vajon hallotta? 

Szóba áll ő egy ilyen senkivel? Érdemes tovább imádkozni?
- Aztán az emberek rászólnak, le akarják beszélni arról, hogy Jézushoz jusson. 

Veszélyes is volt már akkor Jézust Messiásnak nevezni, a hatósággal gyűlik meg a baja annak, 

aki ezt teszi.

Sokan elakadnak ott, hogy vannak Jézus körül szeretetlen, hitetlen, képmutató emberek is. 

Ne feledjük: ez semmit nem változtat azon, hogy Jézusra van szükségünk, s ő kész és tud segíteni.
Aztán jön a biztató üzenet: hívjátok ide!
Most higgyen azoknak, akik az előbb még letámadták?
Csakugyan Jézus üzeni ezt neki? Induljon vagy várjon még? Vagy ha ez annyira nehéz, hagyja abba?
- Nem! Bartimeus nem találgat feleslegesen, ledobja hosszú felsőruháját, és ahogyan egy vak arra képes, odasiet Jézushoz.
Legyen példa számunkra ez a magatartás!
Ő meg akart gyógyulni, s ezért mindenképpen találkozni akart Jézussal. 

Még nem ismerte őt, csak hallott róla, de azt komolyan vette.

Mondhatott bárki amit akart, megnehezíthette a dolgát sok minden, az ő egész tehetetlen, kiszolgáltatott helyzete is, de ő minden akadályt félretett, a ruhát is ledobta magáról, csak Jézussal találkozhasson.
Kész vagyok-e én is minden akadályon át, minden visszatartó bűnt ledobva (megvallva) közvetlenül Jézushoz menni? Ott vár a teljes gyógyulás.

KIÁLTS, MERT VAN KIHEZ!

,,Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!" (Mk 10,47)

Honnan ismerte Bartimeus Jézust? Minden bizonnyal sok mindent hallott róla az úton a járókelőktől. Tele volt akkor az a kis ország Jézus tanításával és csodatetteivel. 

Talán még azt is hallotta, hogy vakon születettnek is megadta Jézus a látását.
Ez a jó hír hitet ébresztett benne, s várni kezdte, hátha egyszer ott megy el Jézus. 

A hit valóban hallásból születik.

Ezért fontos, hogy hallgassuk Isten igéjét.
Két tényt kellett komolyan vennie ahhoz, hogy hittel tudjon kiáltani: azt, hogy ő vak, és nem tud magán segíteni, és azt, hogy Jézus valóban az, akinek mondta magát, Dávid Fia, a megígért Messiás, Isten teljhatalmú küldöttje.

Amíg valakinek nincs betegségtudata, nem lehet rajta segíteni. 

S amíg valaki nincs meggyőződve arról, hogy Jézus Krisztus tud segíteni rajta, nem tud hozzá hittel kiáltani. 

Ez a kiáltás, ez az életre-halálra hangzó imádság hiányzik sok szenvedő emberből. 

Isten panaszolja ezt a hitetlen népről: „Ahelyett, hogy szívből kiáltanának hozzám, csak jajgatnak fekvőhelyükön, keseregnek a gabona és a must hiánya miatt" (Hós 7,14).

Bartimeus tudta: segítségre szorul, és Jézustól várt segítséget. A Bibliában háromszor is meg van írva: mindenki megmenekül, aki segítségül hívja az Úr nevét (Jóel 3,5; ApCsel 2,21; Róm 10,13).
Lelki vakságunkon, egész elrontott, Istentől elszakadt életünkön egyedül Jézus Krisztus tud segíteni. 

Ne csak elmélkedjünk ezen, hanem ténylegesen kiáltsunk hozzá, tudva, hogy
Csak Jézus az, aki segíthet,
Üdvöt nem ad más, csakis ő.
Itt áll, és türelmes, vár még.
Mit késel ? Nincs már sok idő!
Ó, bízd magad e kegyelemre,
Mely gazdagon árad feléd,
Váltságát tedd a magadévá,
Hidd, az számodra is elég!
(F. J. Crosby)

EGY NÉVTELEN KOLDUS❣️

,,💞Jerikóba értek..., egy vak koldus, Bartimeus, a Timeus fia ült az út mellett.,, (Mk 10,46)

Bartimeus története az Úr Jézus szívébe enged bepillantást. Ki volt ő?
A leírás első mondata egy rövid életrajz. A neve?

Kiderül, hogy nincs is saját neve, csak az apja után hívják így: a Timeus fia (bar = fia). 

Egy névtelen senki. Lakhelye Jerikó, foglalkozása koldus, munkahelye az út széle. 

Ide botorkál ki vagy vezetik ki mindennap, s ha annyi adomány összejön, amiből ehet valamit, legyen boldog!

Az úton jönnek-mennek az emberek, elkap egy-egy mondatfoszlányt, abból próbál tájékozódni. 

Néhány méternyi hallótávolság - ide zsugorodott az élete. 

Pedig csak egyetlen érzékszervét veszítette el.
A haszonelvű világ ezt mondja: értéktelen ember, semmit nem tud termelni, csak terhére van másoknak. 

Jerikóban pezseg az élet, kortársai építik a maguk világát, ő pedig csak tengődik egyik napról a másikra, minden távlat nélkül.

Az egész emberiség képe ez. Mi is csak egy „érzékszervünket" veszítettük el, az Istennel összekötő hitünket, és mennyire összezsugorodott a világunk! 

A valóság csak hittel érzékelhető részét nem ismerjük, s emiatt sok téves következtetésre jutunk. 

És nem látjuk sokszor önmagunkat sem helyesen, nem találjuk a helyünket, a feladatunkat, nem vagyunk tekintettel egymásra, nem látjuk a bűneinket és azok megoldását, nem érzékeljük Isten valóságát.
Bartimeus azonban egyvalakinek nagyon fontos: Jézus ismeri őt és számon tartja. 

És a keresztre vezető utolsó útján megáll mellette, és meggyógyítja.

Ma pedig nekem üzeni: én nem feledkezem meg rólad (Ézs 49,15). 

És bátorít: végy tőlem szemgyógyító írt, hogy láss (Jel 3,18).
Ésa.49.15 Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? 

És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem.

Jel.3.18 Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.

A KERESZTÉNY SZABADSÁG❣️

,,💞...többé ne emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralevő idejét.,, 

(1Pt 4,2)

A kereszténységet kezdettől fenyegette két végletes gondolkozás: a törvényeskedés és a szabadosság. 

A törvényeskedés azt vallja, hogy ha bizonyos előírásokat megtartunk, kapjuk érte az üdvösséget.
A szabadosság ennek az ellenkezője: senki ne írjon elő semmit, mi szabjuk a normákat, és megoldjuk az életünket egyedül is. Mindkettő mögött az ember gőgje van. 

Az egyik így szól: én teljesítek, Isten fizet, a másik: nekem senki se parancsoljon!
Közben pedig észre sem vesszük, mennyire az emberi vágyak, szokások, igények szerint élünk: megmondják, mi illik, hogyan kell viselkedni, beszélni, öltözködni, boldogulni és ezt gyakran gondolkozás nélkül áthagyományozzuk a gyerekeinkre is.

A keresztény szabadság ott kezdődik, amikor valaki felismeri: egyedül Isten tudja, hogyan lehetek azzá, akinek ő teremtett.
S ebből a bizalomból az következik, hogy az illető önként elkezdi cselekedni Isten akaratát. 

Már nem mások befolyása, az események kényszere vagy saját romlott szíve diktál neki, hanem arra hallgat, aki neki mindig jót akar. Nem sodródik, hanem céltudatosan él. 

Szabaddá vált az Isten nélküli gondolkozás minden kényszerétől, s szabaddá vált az Istennek való következetes engedelmességre. 

Ez így paradox fogalmazás, de aki így él, tapasztalja, hogy szabad, s minden korábbi kísérlete egyfajta rabság volt ehhez képest.

Ugyanakkor tudja, hogy ez nem olyan teljesítmény, amiért neki Istentől bármi járna. 

Ez nem megelőzi az üdvösséget, hanem követi azok életében, akik már előbb Isten kegyelmét hittel megragadták. 

Ez a szabadság, az Isten akaratának felismerése és boldog cselekvése már gyümölcs, következmény. 

Pál apostol így nevezi: az Isten gyermekeinek dicsőséges szabadsága (Róm 8,21).

HŰTLENNÉ LETT ASSZONY❣️

"💞...megszegted a szövetséget. De én emlékszem szövetségemre, amelyet ifjúkorodban kötöttem veled, és örök szövetségre lépek veled. " - (Ez 16,59-60)

A szép történetnek szomorú folytatása van. 

A királynévá lett szépasszony elbízta magát, elfelejtette, honnan emelte ki, mentette meg jótevője, magának tulajdonította azt, amit Istentől kapott ajándékba, és megszegte vele kötött szövetségét.

Itt már egyértelmű, hogy Isten választott népéről, azon keresztül mindnyájunkról szól a leírás. Mindnyájunkat kísért, hogy elfelejtjük, honnan szabadított ki az Úr, nem neki adunk dicsőséget életünk eredményeiért, a tőle kapott áldásokért, egy idő után úgy gondoljuk, boldogulunk mi már nélküle is. 

S ami a legrosszabb: mástól vagy mástól is várunk segítséget, megvonjuk tőle kizárólagos bizalmunkat, ami Izrael esetében a környező pogány népek bálványainak tisztelését jelentette. 

Ez a legdurvább istengyalázás, a szabadító Isten megcsúfolása. 

(A Biblia ezt lelki paráznaságnak, házasságtörésnek nevezi.)

Ennek mindig súlyos következményei vannak, mert aki ezt teszi, kilép Isten szövetségéből, 

s így egyedül marad. Isten nélkül pedig mindenféle bűn és baj áldozata lesz az ember.
A kérdés az, hogy mit tesz ebben a helyzetben. 

Ha rádöbben bűnére, kertelés nélkül megvallja azt, és bocsánatot kér, Isten kész visszafogadni a szövetségszegőt. 

Ha azonban megkeményedik hűtlenségében, halálra ítélte önmagát.

Óvakodjunk az ilyen szövetségszegéstől! Mert ha van is kegyelem a bűnbánónak, és ez óriási lehetőség, utólag mindig keservesen bánja a megtérő az elrontott, eltékozolt időt.