AZ IGAZI SZABADSÁG❣️

,,💞Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.,, (Róm 8,14)

A szolga külső parancsra engedelmeskedik urának. A gyermek belső indításra engedelmeskedik apjának. Ugyanaz a lélek, ugyanaz a lelkület van bennük, egyet akarnak. 

A hívő számára Isten törvénye nem külső kényszer már, hanem belső késztetés. 

Önként, meggyőződéssel teszi azt. Nem lázad ellene, nem engedményeket kér belőle, nem kibúvókat keres, hanem mivel teljes szívéből szereti az Urat, teljes szívvel törekszik az engedelmességre is.

Erre a szabadságra segíti el Isten azokat, akik hisznek benne. 

Amikor a tékozló fiú elment otthonról, szolgalélekkel távozott. 

Keserű kötelességnek találta a munkát, nyűgnek az apai ház rendjét. 

Amikor hazatér, ugyanazokat a parancsokat kell teljesítenie, csak most már szereti azt, aki parancsol, s tudja, hogy neki is az a jó, ha engedelmeskedik. Itt van a helyén, itt lehet azzá, akivé lennie kell: szabad gyermekké, gazdag örökössé.

Mert a szabadság nem az, bogy azt teszek, amit akarok, hiszen ilyen lehetőség nincs. 

Hanem az az igazi szabadság, hogy azzá válhatok, akinek Isten teremtett. 

Ez pedig csak az Atyával való közösségben lehetséges, amikor Isten az ő Szentlelkét adja az embernek, aki így képes is engedelmeskedni neki. A külső törvény bensővé válik, a hívő egyet akar Istennel.

Ágoston írta: az Istentől teremtett ember képes volt Istennek engedelmeskedni, és azt megtagadni is, tehát nem vétkezni, és vétkezni is. 

A tőle elszakadt ember nem tud nem vétkezni (mindig csak vétkezni képes). 

Az újjászületett hívő újra tud vétkezni, és nem vétkezni is. 

A mennyországban pedig már nem tud vétkezni többé.

Jézus Krisztus a vétkezés kényszere alól szabadít fel arra az állapotra, hogy tudjunk újra nem vétkezni is, vagyis örömmel engedelmeskedni Istennek, aki jobban tudja, mi jó nekünk, mint mi magunk.

Én már szabad vagyok erre?

ÚJ ÉLET OTTHON❣️

,,💞Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok..., hanem a fiúság Lelkét... örökösei Istennek...,, 

(Rom 8,15-17)

Arról nem szól Jézus példázata, hogy hogyan teltek a hazatért fiú hétköznapjai otthon, vagyis hogy milyen az újjászületett hívő élete. Az azonban kiderül, hogy az a fiú béresnek akart hazamenni, tehát arra vágyott, hogy újra az apját szolgálhassa. 

Addig azt hitte, a maga ura volt, de kiderült, hogy kényszerhelyzetbe került, sötét erők rabszolgája lett. 

Most nem ő akar már uralkodni önmagán, hanem átadja az uralmat apjának. 

A megtérés: uralomátadás.

Más kérdés, hogy az apja nem szolgaként fogadja vissza, hanem fiaként. Mi a különbség? 

Abban semmi, hogy a fiaknak is dolgozniuk kellett, és nekik is az apa, a gazda parancsolt. 

Csakhogy az egykori tékozló most már önként vállalta ezt a szolgaságot, örül ennek a lehetőségnek, s mint fiú, egészen más helyzetben volt.

A szolga bérért dolgozik, a fiú az apja iránti hálából és szeretetből. 

A szolga idegen, a fiú a sajátjában van. A szolga parancsot teljesít, a fiú érti is, mit miért kell végeznie. 

A szolga munkaviszonya bármikor megszűnhet, a fiú biztonságban van, tudja, hogy „el nem szakaszt tőle már sem élet, sem a halál".

Isten közel engedi magához gyermekeit, saját Lelkét adja nekik, megbeszéli velük terveit, kijelenti magát nekik.
Ezért vágyik Isten gyermeke megismerni a mennyei Atya gondolatait, ezért olvassa a Bibliát, így hallgatja az igehirdetést, ezért öröm neki az imádkozás, ezért kéri: taníts akaratod teljesítésére 

(Zsolt 143,10).

S a gyermek örökös is!
Isten gyermeke is vétkezhet szerető Atyja ellen, de nem ez a jellemző, és ő már észlel minden bűnt az életében, tudja, hogy „Jézusa kezében kész a kegyelem, 

/ Egyenest oda fog folyamodni" (Arany János).

A FOGADTATÁS❣️

"Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek." (Lk 15,21)

Izgalmas kérdés volt, hogy visszafogadja-e az apa ezt a fiút. Azok után, ahogyan elment, s ahogyan eltékozolta örökségét, mire számíthat?

„Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt." Ez a megbocsátás jele volt. A bocsánat előbb készen volt a számára, mint ahogyan bocsánatot tudott kérni. Ilyen az Isten szeretete.

Akkor most már nem is kell elmondani a bűnvallást, amelyet kigondolt? De igen. 

El is mondja: vétkeztem, nem érdemlek semmit, de ha lehet, szeretnék újra itthon szolgálni. 

Miért kell ezt elmondani? Mert a bűnvallás teszi szabaddá a kezünket, amellyel elfogadjuk, megragadjuk a bocsánatot. 

A bűntudat, a lelkifurdalás még nem bűnvallás. Azt nem követi felszabadulás és békesség. 

Ha világosságra hozzuk a bűnt, és elválunk tőle, akkor lesz miénk a feloldozás.

Ez nagyon fontos mozzanat a hívő életre vezető úton: amit Isten már bűnnek ítélt, azt néven nevezni, kimondani és elhagyni. 

A tékozló fiú éppen ebben példa: otthagyta a disznóságait, és újra alárendelte magát az apja akaratának (otthon akart dolgozni). 

Ez a megtérés: tudom, hogy miből, és tudom, hogy kihez térek meg.

Ekkor szólal meg az apja, ekkor áll helyre a megszakadt közösség vele, ekkor hangzik el: ez az én fiam, aki meghalt és feltámadott. Itt kezdődik az új élet.

Ezt is vegye komolyan minden hazatérő tékozló ember: ha megvallottuk, Isten megbocsátotta, és nem hivatkozik rá többé. 

Nem azért, mert elnéző, hanem azért, mert bűneink büntetését Jézus elszenvedte a kereszten. 

S a bűnvallás során mi erre való tekintettel kapunk bocsánatot. 

Ez tehát mindenestől Isten ajándéka. 

Mi csak felismerjük, hogy rászorulunk, és hittel komolyan vesszük.
Megtörtént már ez az életemben?

VISSZAMENT❣️

,,És útra kelve el is ment az apjához.,, (Lk 15,20)

Meddig tart a lejtő? Addig, amíg valaki rádöbben arra, hogy ha továbbcsúszik lefelé, elpusztul. 

A tékozló fiú a disznói között korgó gyomorral ezt ismerte fel: ha itt maradok, éhen halok.
„Ekkor magába szállt" - ezt így is lehet fordítani: magához tért. 

Egy szédült állapotból végre ráébredt a valóságra.
Eszébe jut az otthon, az apja, s arra gondol: mi lenne, ha hazamenne. 

Már keresi is a szavakat, amelyeket az apjának mondana.
Nagy eredmény, ha valaki eljut idáig. Ha végre gondolkozik, a valóság talaján áll, és józanul felméri helyzetét.
A Biblia ezt felébredésnek nevezi. De ha itt elakad, még elpusztul. 

Ezeket a gondolatokat tettnek kell követnie, a fiúnak valóban haza kell mennie.
Ez a lépés, amire mai igénk utal, elmarad sok jó szándékú, Istent kereső ember életében. 

Márpedig ha a lelki felébredést nem követi valóságos megtérés, visszatérés az Atyához, akkor a vágyak elhalnak, minden szép gondolat emlékké válik, s az illető csak a pokolban ébred rá arra, hogy Istentől most már véglegesen elszakadt, és ezen akkor már nem lehet segíteni.
Ez a fiú felismerte, hogy ha ott marad, meghal.
S eldöntötte: nem akar meghalni. Élni viszont csak otthon lehet. Akkor felkel és hazamegy, mégpedig most mindjárt. Nem találgatja, hogy ki mit szól hozzá, nem tartja vissza az sem, hogy mi lesz a disznókkal, indul az apjához.
A bűnnel csak ilyen radikálisan lehet szakítani.
Jézust nem lehet félig követni, mint ahogyan a Balatonból sem lehet egy fuldoklót félig kimenteni. És elméletben nem lehet senki keresztény.
A megtérés: elfordulás a bűneinktől és odafordulás Istenhez. Tettekben kivitelezve.

VISZZAMENT❣️

,,💞És útra kelve el is ment az apjához.,, (Lk 15,20)

Meddig tart a lejtő? Addig, amíg valaki rádöbben arra, hogy ha továbbcsúszik lefelé, elpusztul.
A tékozló fiú a disznói között korgó gyomorral ezt ismerte fel: ha itt maradok, éhen halok.
„Ekkor magába szállt" - ezt így is lehet fordítani: magához tért.

Egy szédült állapotból végre ráébredt a valóságra. Eszébe jut az otthon, az apja, s arra gondol: mi lenne, ha hazamenne. 

Már keresi is a szavakat, amelyeket az apjának mondana.

Nagy eredmény, ha valaki eljut idáig. Ha végre gondolkozik, a valóság talaján áll, és józanul felméri helyzetét. A Biblia ezt felébredésnek nevezi. De ha itt elakad, még elpusztul. 

Ezeket a gondolatokat tettnek kell követnie, a fiúnak valóban haza kell mennie.

Ez a lépés, amire mai igénk utal, elmarad sok jó szándékú, Istent kereső ember életében. 

Márpedig ha a lelki felébredést nem követi valóságos megtérés, visszatérés az Atyához, akkor a vágyak elhalnak, minden szép gondolat emlékké válik, s az illető csak a pokolban ébred rá arra, hogy Istentől most már véglegesen elszakadt, és ezen akkor már nem lehet segíteni.

Ez a fiú felismerte, hogy ha ott marad, meghal. S eldöntötte: nem akar meghalni. 

Élni viszont csak otthon lehet. Akkor felkel és hazamegy, mégpedig most mindjárt. 

Nem találgatja, hogy ki mit szól hozzá, nem tartja vissza az sem, hogy mi lesz a disznókkal, indul az apjához.

A bűnnel csak ilyen radikálisan lehet szakítani. Jézust nem lehet félig követni, mint ahogyan a Balatonból sem lehet egy fuldoklót félig kimenteni. És elméletben nem lehet senki keresztény. 

A megtérés: elfordulás a bűneinktől, és odafordulás Istenhez. Tettekben kivitelezve.

TÖNKREMENT❣️

"💞Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. " (Lk 15,16)

Ide jutott a tékozló fiú azon a „távoli vidéken". Nem ezt akarta, de ez lett belőle. 

Csak ezt a kísértő nem mondja meg előre, Isten pedig sok embernek hiába mondja, nem veszik komolyan. 

A példázat erre is figyelmeztet: nem lehet következmények nélkül vétkezni.

Ott tartott tehát, hogy elköltötte mindenét. A józan eszét sem tudja használni, csúszik le a lejtőn, sodródik az árral.

Ez után „nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett". 

Otthon ilyen nem volt, az atyától távol azonban ki van szolgálatva mindenki nála nagyobb erőknek.
Bekönyörögte hát magát a vidék egyik polgárához.

Ez az Istentől elszakadt ember tragikomédiája: szabad akar lenni mindentől, s a végen bekönyörgi magát, 

hogy szolga lehessen éhbérért. Ráadásul disznókat kell legeltetnie.
Ez egy zsidó fiú számára a legnagyobb szégyen.
Volt egy mondás: átkozott mindenki, aki disznót etet.
Azt azonban megtiltották, hogy ő is egyék a disznók eledeléből.

Ez a tékozló fiú útjának mélypontja. Beérné már moslékkal is, de abból sem ehet. 

Mindezt súlyosbítja a totális magánya. Csak a disznói röfögnek körülötte, mint bűneinek eleven jelképei.

Valaki, aki szintén szabadságra vágyott, és minden kötöttséggel szakított, keserűen ezt mondta: 

szabad lettem, mint a madár, melyet elkap a forgószél.

A mennyei Atya azonban még ezeket a nyomorúságokat is - amelyiket mi okoztunk magunknak 

- felhasználja arra, hogy megmentsen a pusztulástól. 

Eközben jut eszébe ennek a fiúnak az otthon és az apja. Ez az atya szeretete vonzani kezdi hazafelé. 

De vajon visszafogadjak e majd?

ELMENT❣️

,,💞Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét!,, (Lk 15,12)

A példázatbeli kisebb fiú odaállt az apja elé, elkérte az örökség őt illető részét, és elment otthonról.
Szabad akart lenni, s úgy gondolta, ez azt jelenti, hogy azt tehet majd, amit akar. 

Később látta csak, hogy az atyától függetlenül egy sötét erő rabságába került és azt kellett tennie, amit az diktált neki.

Távozása során három elgondolkoztató megállapítást olvasunk:

 „Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét!" 

Mintha az apja már nem élne, az ő számára meghalt, nem számít. Nem kér, hanem követel. 

Úgy érzi, az neki jár.
Így érezzük mi is sokszor. S még várni sem tudunk, azonnal kell minden, amire vágyunk.

Néhány nap múlva összeszedett mindent és messze vidékre költözött. 

Egy keveset még várt, tehát gondolkodott.
Nem az apja küldte el, ő döntött így. Nem Isten szakított velünk, mi hagytuk ott őt.

Sokak élete is abból áll, hogy összeszednek mindent, amit csak lehet. 

Közben ők maguk szétszóródnak, kapcsolataik fellazulnak. 

A sátán célja az, hogy szedjünk össze mindent, csak magunkat ne szedjük össze, el ne kezdjünk gondolkozni azon, hogy hova vezet ez. 

A fiú úti célja is bizonytalan, csak az a fontos, hogy minél messzebbre költözzön.

„...ott aztán eltékozolta vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott." 

Nem termelt, csak fogyasztott. 

Azt élte fel, amiért más dolgozott meg. De az apjától távol gazdálkodni sem tudott az apjától kapott értékekkel. Mint ahogyan mi sem tudunk a teremtett világ kincseivel. 

S még gondolkozni is elfelejtett: miért kellett mindent eltékozolnia? 

Nem lehetett volna egy idő után megállni?

Ez az a nagy szabadság, amit sok ember Isten nélkül elérni remél. Lejtő ez, amin csak külső erő állíthatja meg a zuhanót, ellenkező esetben elpusztul az alján..