TESTVÉR vagy VETÉLYTÁRS?

,,💞Ó, mily szép és gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor.,, (Zsolt 133,1)

Áldást és életet csak Istentől kaphatunk mindnyájan.
A feltétele azonban az, ha egyetértésben élünk. Miért nehéz a testvéreknek így élniük?
Egyrészt mert a testvérét nem maga választja meg az ember, hanem kapja. 

Másrészt mert ahelyett, hogy saját érdekünkben is egyetértésben élnénk, vetélytársnak tekintjük egymást.

Mikor kezdődött ez? Amikor az első ember szembefordult Istennel, azonnal szembehelyezkedett embertársával is. Az első házaspár egymást vádolja, az első gyermekük agyonüti az öccsét.
Nem tudunk egyetérteni, mert mindnyájan ugyanazt akarjuk: minél többet birtokolni, és uralkodni egymáson. Az emberi együttélés: királyok párbaja.

Az egyetértés akadálya, hogy úgy érezzük, a másik tartozik nekünk. Állandóan követelünk valamit.
A nemzetek területet követelnek egymástól, a házastársak egy kis figyelmességet, törődést, gyengédséget, egymás testét, pénzét. 

Várunk elismerést, hogy vegyék észre, mit teszünk egymásért. 

Számon tartjuk mások adósságát, s közben nő a keserűség a szívünkben, egyre messzebb kerülünk egymástól, sőt egyre inkább szembekerülünk egymással. És elmarad az áldás, és egyre szegényebb lesz az élet.

Mi a megoldás? Ha a baj oka az Istentől való elszakadás volt, akkor vissza kellene találnunk hozzá. 

Jézus Krisztus lehetővé tette ezt. Isten nem követel tőlünk semmit, mert Jézus kifizette az adósságunkat. 

Aki ezt a szíve mélyéig átéli, és hittel komolyan veszi, felszabadul arra, hogv megadja másoknak, amivel tartozik, és ne követelje senkitől az adósságát.
Az ilyen ember lelkileg gazdag lesz arra, hogy adjon és elengedjen. 

Ő érzi magát adósnak, aki tartozik: Istennek hálával, testvéreinek szeretettel. 

Akinek atyja lesz Isten, annak testvére lesz a másik ember.

AZ ÁLLAM❣️

,,💞Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak..., mert Isten szolgája az a te javadra.,, (Róm 13,1.4)

Amikor az ország az államalapításra emlékezik, akkor jó, ha megnézzük, mit tanít a Szentírás az államról, a hatóságról, a hatalomról, a felsőségnek való engedelmességről.
A Biblia szerint az állam léte Isten gondviselő szeretetében gyökerezik. 

Isten adott hatalmat a hatóság kezébe, hogy a rosszat fékezze, és a jót védje, erősítse. 

Sajnos ez is a bűneset miatt vált szükségessé, mert amikor az emberek fellázadtak Isten ellen, egymásnak is ellenségévé lettek. 

Az elszabadult bűn fékezésére, az igazság valamelyest érvényesítésére jött létre az állam. 

Az önkényes önbíráskodás, az ököljog lehetetlenné tenné az emberi együttélést.

Ennek érdekében viszont kénytelen néha erőszakot is alkalmazni.

 „Nem ok nélkül viseli a kardot" - írja tovább alapigénk. A hatalmat azonban mindenkinek Isten iránti felelősséggel kell használnia, mert ő adja azt. Ezért kell a hatóságnak engedelmeskednünk. 

Viszont ha a hatóság nem arra használja a hatalmát, amire kapta, Isten visszaveszi tőle, és megítéli. 

Sem a totális állam, sem a népszuverenitás nem Istentől adott rend. A nép szava nem Isten szava.

A hívő ember feladata az, hogy engedelmeskedjék a hatóságnak mint Istentől rendelt felsőségnek, imádkozzék a hatalmon levőkért (1Tim 2,1-3!), ha pedig a hatóság Isten parancsaival ellenkező utasítást ad, akkor merje mondani: Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek (ApCsel 5,29). 

A keresztény ember Istentől kapott hatalmával a családban és a munkahelyén is felelősen él, nem hatalmaskodik, nem nézi tétlenül a bűn rombolását, hanem tevékenyen részt vesz a jó előmozdításában. 

Mindebből következik az egymás iránti tisztelet, a ránk bízottakról való gondoskodás, a közös értékek védelme - egyszóval az Isten előtti felelősséggel folytatott élet.

Legyek én is Isten szolgája - mások javára!

Róm 13.
3 ,,Mert a hatóságok nem a jó, hanem a rossz cselekedetek büntetésére vannak. 

Akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicsérni fog téged,
4 mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt teszed, félj, mert nem ok nélkül viseli a fegyvert, mert Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki gonoszt cselekszik.
5 De nemcsak a büntetés miatt, hanem a lelkiismeretért is engedelmeskedni kell. 

6 Azért fizettek adót is, mert ők Isten szolgái, akik éppen ebben a tisztükben fáradoznak.
7 Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek a tisztelettel, annak a tiszteletet.

1Tim 2.
1 Mindenekelőtt arra kérlek, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért,
2 a királyokért és minden fölöttesért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk, teljes istenfélelemben és tisztességben. 

3 Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt,

AKI a HIT SZEMÉVEL LÁT❣️

,,💞És megtudja mindenki a földön, hogy van Isten Izraelben.,, (1Sám 17,46)

Dávid és Góliát története nagyon fontos igazságokra hívja fel a figyelmünket:
Aki a hit szemével nézi a valóságot, az a teljes valóságot látja. 

A rettegett óriást azonnal lefokozza: ez egy körülmetéletlen pogány, mi pedig Isten szövetséges népe vagyunk.
Nemcsak a túlerő és a technikai fölény számít, hanem hogy kinek az oldalán van Isten!
Aki látja Isten páratlan nagyságát, az nem kerül a félelem igézetébe. 

Saul seregét az jellemezte, hogy „megrettentek és igen féltek". Ez már fél vereség.
Ők csak Góliát méreteit és fegyverzetét látták, Dávid viszont elmondta neki:

 „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek Urának, Izrael csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál. Még ma kezembe ad az Úr..."

Mivel így bízik Istenben, ezért mer a hívő ember más eszközökkel harcolni. 

Dávid egyszerű parittyával, amit azonban Isten irányít majd. És az ilyen ember jobban bírja idegekkel is. 

A győzelemhez vezető legbiztosabb út Isten nevének komolyan vétele. 

A bukáshoz vezető út: Isten nevének gyalázása.
Dávid emlékezett arra, hogyan szabadította meg őt Isten már a vadállatok karmai közül is.
Ezzel a nagy hittel bírja az ember a magányt is - milyen egyedül van ott, még a testvérei is csak csúfolják!
Akinek azonban Istennel ilyen közössége van, az soha nem lesz magányos.
Még ő bátorítja a királyt és a harcosokat: „Senki se csüggedjen el emiatt, elmegy a te szolgád, és megvív ezzel a filiszteussal."
Merünk-e mi hasonló éles helyzetekben ilyen életveszélyesen is bízni Istenben? 

Nem a szerencsében vagy a magunk rátermettségében, hanem a személyes, élő Istenben, akiről sok mindent tudunk, s akinek a szabadítására hittel várunk.
Aki valóban bízik benne, azt nem hagyja megszégyenülni.

DÁVID és GÓLIÁT❣️

,,💞..az Úr kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket.,, (1Sám 17,47)

A filiszteusok állandóan támadták Izraelt, mindig újra védekezésre kényszerítették őket.
Egyik alkalommal úgy akarták eldönteni a csatát, hogy egy óriás harcosuk, Góliát, 

párbajra hívott valakit Saul király seregéből. Naponta kétszer kiállt, szidta a sereget és Istenüket, és dicsekedett.
A filiszteusoknak sokkal fejlettebb haditechnikájuk volt. Senki nem merte vállalni, hogy megvív vele.

Akkor ment oda Dávid, aki élelem-utánpótlást vitt a bátyjainak. 

Hallotta, hogy Góliát káromolja Istent.
Csodálkozott, hogy senki nem áll ki ellene, hiszen Dávid hite szerint ez a párbaj már eldőlt: 

aki Istent káromolja, az vele találja szemben magát, és Isten ellen nem győzhet.
Éppen ezért jelentkezett a viadalra. Túl fiatalnak és gyakorlatlannak találták, de beleegyeztek.
Dávid mint pásztorfiú bottal járt és parittyát használt.
Góliát gyalázni kezdte őt is, ő azonban kilőtt egy kövecskét, ami a páncélba öltözött óriást ott találta el, 

ahol a sisakrostély mellett egy kis rés volt a halánték táján.
Góliát megszédült, a földre esett, Dávid pedig saját kardjával vágta le a fejét.

A filiszteusok megfutamodtak, s évekig nem támadták meg Izraelt.
A katonák így látták: Góliát olyan nagy, hogy lehetetlen legyőzni. 

Dávid így: Góliát olyan nagy, hogy lehetetlen nem eltalálni.
Ő nemcsak a látható erőviszonyokkal számolt, hanem számolt Isten mindenek feletti erejével, és számított rá. 

Ezt jelenti hinni!

Nem ő akarta legyőzni az óriást, csak azt akarta, hogy derüljön ki: 

Istent gyalázva nem lehet győztes senki. Merek én így számolni Istennel?

A SÚNÉMI FIÚ❣️

,,💞Ekkor Elizeus bement a házba, ahol a fiú holtan feküdt..., és imádkozott az Úrhoz.,, 

(2Kir 4,32-33)

Ez a történet arról szól, hogy Isten emberileg reménytelen helyzetben is tud segíteni. 

Az, hogy ő mindenható, nem azt jelenti, hogy több lehetősége van, mint nekünk, hanem hogy neki minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen.

Názáret mellett egy Súném nevű faluban élt egy házaspár, akik mindig nagy szeretettel fogadták Elizeus prófétát. Többször meg is szállt náluk, de soha nem fogadtak el tőle semmit. 

Amikor Elizeus megtudta milyen nagy bánatuk az, hogy nincs gyermekük, Istentől indíttatva megjövendölte, hogy lesz. Született is egy év múlva egy kisfiúk. 

Amikor felcseperedett, egyszer rosszul lett és meghalt. 

Ekkor az édesanya azonnal felkereste Elizeust, és kérte, hogy jöjjön el. 

Elizeus könyörgött Istenhez, és ő visszaadta a gyermek életét.

Önmagában is tanulságos ez, mert jól szemlélteti Isten mindenek feletti hatalmát és gyengéd szeretetét is. Ugyanakkor a hit erejét, amivel egy ember képes elfogadni Isten nagy tetteit. 

Ez az anya nem törődött bele gyermeke elvesztésébe. Így gondolkozott: az az Isten, aki tudott nekünk adni gyermeket, vissza is tudja adni őt, ha akarja. Elizeus pedig, életre-halálra tudott imádkozni azért, hogy Isten cselekedjék.

Az egész emberiséggel ez történt: Isten életet adott nekünk, amit aztán elveszítettünk, amikor ellene fellázadtunk. 

De nem kellene ebbe beletörődnünk, ő szabadítást is ígért. 

Sokan azonban csak ímmel-ámmal gondolnak erre, nem úgy, mint a súnémi asszony, aki azonnal kérte a segítséget, és jó helyen kérte, és hittel kérte azt Istentől.

Jézus Krisztus hozta el nekünk ezt az életet, aki őbenne hisz, új élete támad.

Kérjük ezt ilyen szent komolysággal, mint Elizeus! Ő ma is imádságot meghallgató, mindenható Isten.

NEM RÓJA FEL❣️

,,💞A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,,
(1Kor 13,4-5)

Mindnyájunkat érnek sérelmek. Akarva-akaratlanul bántjuk egymást.
Olyan ez, mintha egy kis (néha nagyobb) követ dobnánk egymáshoz. 

Rosszulesik, fáj, esetleg maradandó sérülést is okoz. Hogyan fogadjuk a sértést, bántást? 

Vannak, akik azonnal visszadobják a követ.
Ők nem hagynak megtorlás nélkül semmilyen sérelmet.
Általában nagyobbat ütnek vissza, mint amekkorát kaptak, nagyobb kő repül, mint ami őket érte el. 

És így tartják helyesnek, kölcsönkenyér visszajár, ha megdobnak kővel, dobd vissza mennykővel - mondogatják.

A történelem olyan háborúk sora, amelyek gyakran így robbantak ki.
A félénkebb, csendesebb emberek elteszik emlékbe ezeket a köveket. 

Egész gyűjteményük van már, és évek, évtizedek múlva is számon tartják, hogy kitől mit szenvedtek el.
Ők nem állnak bosszút, de tartják a haragot, és ez sok keserűséget halmoz fel a szívükben. 

Gondosan felróják, emlékezetbe vésik a sérelmeket.

Mai igénk azt mondja, van egy harmadik lehetőség is: a szeretet nem rója fel a rosszat.
Van, aki nem dobja vissza, és nem is tartja számon. Miért?
Mert nem ér rá, feladata, küldetése van, és tudja, hogy menet közben kap az ember ütéseket, de azokon túl kell tennie magát, fontosabb dolga van, mint a sérelmeivel foglalkozni.
Sőt: van, akinek arra is van ereje, hogy a gonoszra jóval válaszoljon. 

Neki is fáj, ha megdobták, de telik arra, hogy jóval viszonozza a rosszat Is. 

Mentegeti még az ellenségét is. Jézus a kereszten ezt tette. 

Az tudja az ő példáját követni, aki rádöbbent, hogy ő is megdobálta Jézust, de őérte is imádkozott, amikor haldoklott.

S akinek megbocsáttattak a bűnei, az tud megbocsátani másoknak. 

Ez nem csupán az értelem belátása, végképp nem az érzelmek feladata, mert lehet, hogy így is fáj a sérelem, ez akarat döntése.
És nagy felszabaduláshoz és békességhez vezet.

BETEGHORDOZÓ❣️

,,Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, megbocsáttattak a bűneid." (Mk 2,5)

Volt egy agyvérzés után lebénult ember. Amikor Jézus ott járt abban a városban, négy barátja megfogta, és minden akadályon át Jézushoz viszik őt. Jézus először a bűneit bocsátotta meg, majd meggyógyította. 

Néhány egyszerű megfigyelés segíthet abban, hogy mi is hasonlót tegyünk.
Ezek a barátok szerették a beteget. Ő már kiesett az élet pezsgéséből, magától nem tudott elmenni sehova, inkább csak teher volt, ha gondoskodni kellett róla, de számon tartották, nem voltak közönyösek elesett állapotával szemben.
Ugyanakkor hittek Jézusban. Tudták, hogy hozzá érdemes elvinni, csak ő segíthet rajta. 

Jézus az ő hitüket látta, és a másikon könyörült meg.
Kihasználták az alkalmas időt. Sem előbb, sem később nem lehetett volna ezt megtenni. 

Amikor Isten Lelke indít, amikor a másiknak a legjobb, amikor egyáltalán van rá lehetőség, akkor kell segíteni.
Összefogtak négyen. Néha nem könnyű ezt megszervezni, de közösségben mindig könnyebb valakinek a terhét, gondját hordozni.
És végül: nem fordultak vissza az akadályok láttán, hanem mindent elkövettek, hogy Jézus segítségét megkapják. Vállalták a nézők esetleges megjegyzéseit is.
A farizeusok természetesen háborogtak, hogy Jézus bűnbocsánatot hirdetett. 

Ő azonban ezt mondta: azt nem lehet látni, hogy valóban megbocsáttattak a bűnei. 

Pedig ez ugyanolyan valóságosan megtörtént, mint az, hogy meggyógyul - s akkor meggyógyította.

Szoktunk-e mi így Jézushoz vinni másokat? 

Imádkozunk-e azért, aki még nem tud imádkozni, hívjuk-e igét hallgatni azt, aki nem szokott? 

Egyáltalán fontos-e nekünk valaki, aki bajban van és tehetetlen? 

Szeretni az elesetteket, hinni Jézusban, vállalni az áldozatot is másokért: ez a mai program.