ADJON BÉKESSÉGET❣️

,,Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!,, (4Móz 6,26)

Ez a mondat tulajdonképpen az előbbi fokozása.
Ott arról volt szó, hogy Isten ránéz, mintegy rámosolyog megbocsátóan az emberre, itt pedig arról, hogy állandóan ránéz, szemmel tartja, folyamatosan egymás színe előtt élnek, együtt élnek. 

Az Isten és a kegyelmet nyert ember tartós közösségét fejezi ki. 

Isten azt ígéri itt, hogy a benne hívők soha nem a háta mögött, hanem színe előtt élhetnek, és ebben az állapotban békességük lesz.

A békesség a Bibliában nemcsak a háborúság hiányát jelenti, hanem olyan közeget, amelyben az élet feltételei gazdagon megvannak. A halnak a vízben van békessége, nem a parton.
Az embernek az Istennel való közösségben vannak meg az életfeltételei.
Ott válhat azzá, akinek a Teremtő szánta, ott kerül a helyére, ott érzi magát jól - még esetleg nehéz körülmények közt is.

Persze nemcsak Istennek kell felénk fordulnia, hanem nekünk is keresnünk kell az ő orcáját. Isten többször panaszolta, hogy „hátukat fordították felém, nem arcukat" (pl. Jer 2,27), és ezért lett a nép kiszolgáltatottá az ellenség számára.
Az is előfordul, hogy az ember akar valamit Isten háta mögött cselekedni, vagy valamit előle elrejteni. Ebből soha nem fakad békesség.

Az ároni áldás tehát ezt a három nagy értéket kéri: biztonság, bocsánat, békesség.
Mindhármat Jézus Krisztus szerezte vissza nekünk. „Mert ő a mi békességünk" (Ef 2,14), ő szerzett nekünk békességet a kereszten kiontott vére által (Kol 1,20) és ő adja a maga saját békességét a benne hívőknek
(Jn 14,27), amit nem vehet el tőlünk senki. Ő maga és a vele való közösség minden isteni áldás foglalata.

Jer. 2.27 Mert ezt mondják a fának: Te vagy az apám! - a kőnek pedig: Te szültél engem!
A hátukat fordítják felém, és nem az arcukat, de majd ha baj éri őket, így szólnak: Kelj föl, segíts rajtunk!
Ef. 2.14 Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést,
Jn. 14.27 Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja.
Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.

KÖNYÖRÜLJÖN RAJTAD❣️

,,💞Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!,, (4Móz 6,25)

Az ároni áldás három ikerkérésből áll, amelyeknek első fele arról szól, mit tegyen veled Isten, a másik fele, hogy mit adjon.Istennek nincs olyan orcája, arca, mint a mienk, de a szentíró csak ilyen emberszabású képpel tudja kifejezni, amit akar.

Itt arra utal, hogy akkor szokott felragyogni egy ember arca, ha megpillant valakit, akit szeret, és rámosolyog.
Tudjuk a Szentírásból, hogy bennünk semmi nincs, amiben Isten gyönyörködhetne, ami őt „mosolyra deríthetné". Egyvalakiben gyönyörködik Isten, az ő szent Fiában, Jézusban (Mt 3,17)

Ahhoz viszont, hogy Krisztus bennünk éljen, kegyelmet, bűnbocsánatot kapott embernek kell lennünk. 

Ezért kapcsolja össze ezt a két kifejezést: ragyogtassa rád orcáját, és könyörüljön rajtad.

Akin ő könyörül, aki az ő bűnbocsátó kegyelmét hittel megragadta, azon felragyog Isten arca, mert már az ő ismerőse, sőt gyermeke lett.

Ír a Biblia arról is, hogy az ellene lázadó emberre haraggal néz Isten, vagy elrejti előle az arcát (Ézs 54,8)

A könyörülni szó az Ószövetség eredeti nyelvén azt is jelenti: lehajolni.
A szent Isten Jézus Krisztus személyében hajolt le hozzánk, ő engesztelte ki Isten jogos haragját, amikor önmagát áldozta fel a keresztfán. Őérette könyörül rajtunk Isten. Jézus Krisztus tette lehetővé ennek az áldásnak a beteljesedését is rajtunk.

Mt. 3.17 És hang hallatszott a mennyből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm."

Ézs. 54.8 Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked - mondja megváltó Urad.

AZ ÁRONI ÁLDÁS❣️

,,💞Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!,, (4Móz 6,24)

Isten megparancsolta Áronnak, hogy mint főpap, ezekkel a szavakkal áldja meg a népet. 

Ez az áldás csaknem minden istentisztelet végén elhangzik, egy-egy sora azonban nehezen érthető.
Mi az áldás? A Biblia szerint minden testi és lelki jónak a foglalata, amit Isten az embernek adhat. 

Nem azért adja, mert az megérdemli, meghálálja, hanem mert szüksége van rá.

 
Az áldás ajándék, amit Isten szeretetből ad, ha akar.
Tehát nem Áron áldotta meg a népet, hanem Isten.

 
És nem a lelkész áldja meg a gyülekezetet, ő csak hirdeti ennek a lehetőségét, és kívánja, 

kéri azt az emberek számára. 

Ugyanígy egy szülő is megáldhatja gyermekét, vagy bárki kívánhatja hittel Isten áldását másokra.

Mit jelent az első mondat: áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged?
Ez az áldás először a pusztai vándorlás során hangzott el, ahol ezer veszély leselkedett az emberekre. 

Isten ezekkel a szavakkal azt ígéri
(mert ez a kérés egyben ígéret is), hogy mint jó pásztor őrizni fogja népét.
Amikor a babiloni fogságból hazatért a nép, szintén nagyon kiszolgáltatott helyzetben volt.

 Isten ezt ígérte: „Én magam oltalmazom mindenfelől... mint egy tüzes fal" (Zak 2,9).

A zsoltáríró ezt a képet használja: szárnyainak árnyékában biztonságban leszünk.
Isten tehát mindenekelőtt biztonságot, védelmet ígér népének. Nagy szükségünk van erre ma is. 

A romló közbiztonság, a közlekedésben rejlő sok veszély, a különféle fertőzések, de a saját indulataink vagy félelmeink miatt is nagyon rászorulunk Isten védelmére. 

Bízzuk rá nyugodt hittel szeretteinket, egzisztenciánkat, egyházunk és népünk jövőjét, és kívánjuk egymásnak hittel: az Úr áldjon és őrizzen meg téged!

ÍTÉLKEZÉS❣️

,,💞A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok... ne ítélkezzünk egymás felett...,, (Róm 14,1.13)

Gyakori bűnünk, hogy az illető távollétében megtárgyaljuk hibáit, gyengeségeit, és elítéljük. 

Isten ezt nagyon rossznak tartja.

Miért bűn ez? Azért, mert gőg van mögötte, magamat különbnek tartom, őt megbélyegzem. 

A másik felett ítélkezünk, tehát fölé emeljük magunkat.
Mentegetőzés és dicsekvés is lehet emögött. Hallgatólagosan azt bizonygatjuk, hogy mi jobban tudunk, helyesebben gyakorolunk valamit.
Pedig gyakran éppen azt a hibát ítéljük el másokban, ami bennünk is megvan. Így ítélgették egymást már az első gyülekezetekben is az erősebb hitűek és a bizonytalan kezdők. 

Pál apostol őket inti ebben az igében.

Mi ennek a káros gyakorlatnak a gyógyszere?
Nem kell mindent kicsinyesen észrevenni és szóvá tenni.
Ha valami nagyon helytelent látunk a másik ember életében, neki kell megmondanunk szeretettel. 

Szabad érte imádkozni, Isten sok mindent közvetlenül elrendez a benne hívőkkel.

 És törekednünk kell arra, hogy minél több jót mondjunk egymásról. Isten egyenesen arra biztat, hogy aki rosszat mond rólunk, azt is áldjuk - ami azt jelenti: jót mondunk róla.

És akkor egyáltalán nem szabad ítéletet mondanunk senkiről és semmiről? Dehogynem.
Csak más dolog Isten igéje alapján megítélni valamiről, hogy helyes-e, vagy pedig elítélni valakit a segítés szándéka nélkül.

 Tudnunk kell, hogy Isten szerint mi jó és mi nem, de egymás felett öncélúan, szeretetlenül nem szabad ítélkezni.

Ne mi üljünk a bírói székbe, ahonnan ítéletet hirdetünk mások felett, hanem üljünk csak alázatosan a vádlottak padjára, és engedjük, hogy az igaz Bíró ítéljen el és mentsen fel!
Aki ilyen lelkülettel néz másokra, az nem ítélkezni fog felettük a kárukra, hanem inteni fogja őket, és imádkozni fog értük épülésükre.

IGEN és NEM❣️

,,Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod.,, (Mt 26,42)

Jézus nemcsak másoknak mondta, hogy „a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem", hanem őt is az jellemezte, hogy egyszer s mindenkorra igent mondott az Atya akaratára, s ami attól kicsit is el akarta téríteni, arra újra és újra határozott nem volt a válasza.

Minket állandóan kísért hitbeli kérdésekben is az, hogy engedményeket teszünk, kivételeket nevezünk meg, csak egyszer, csak egy kicsit engedetlenek leszünk Istennel szemben. 

Alkottunk egy gyengeségünkre jellemző szót: nemigen. Ma így mondják: nem igazán.

 Nem egyértelmű a gondolkozásunk, a beszédünk, a cselekvésünk, és ebből sok bűn és baj származik.

Egy jegyespárral beszélgetve hangzott el a következő: mivel a vőlegény igent mondott a menyasszonyának, ez a világ összes többi nőjének ilyen minőségében nemet jelent. 

A fiatalember felháborodott, ő erre nem gondolt. Ilyen sarkosan kell ezt nézni? - kérdezte.

Jézusnak a nagypéntek előtti éjszakán a Gecsemáné-kertben végigvitt imaharca jól szemlélteti az ő határozott, egyértelmű, következetes magatartását. Először azt kéri, hogy ha lehet, ne kelljen kiinnia a szenvedések keserű poharát.
De hozzáteszi: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te." Másodszor már csak az igen hangzik el: Atyám, legyen meg a te akaratod!
És harmadszor is. Így teljesen megerősödött az igen az Atya akaratára, a nem a test félelmére, amit az ördög fel akart használni az engedetlenségre való csábításra.

Készek vagyunk-e eltökélten újra és újra nemet mondani minden hiúságra, büszkeségre, kényelemszeretetre, hatalomvágyra, anyagiasságra, önzésre, minden tisztátalan, babonás, ördögi ajánlatra, hogy teljes meggyőződéssel és örömmel mondjuk és tegyük: Igen, Atyám, mert így láttad jónak (Mt 11,26).

JÉZUS HARAGJA❣️

,,💞...ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!,, (Jn 2,16)

Sokan szeretnek hivatkozni arra, hogy virágvasárnap még Jézus is méregbe gurult, és haragjában ostorral verte ki a templomból a kereskedőket és pénzváltókat.
Íme - mondják -, mennyivel érthetőbb és megbocsáthatóbb, ha mi valami hasonlót teszünk.
Közben pedig ezek az emberek nem tudják, mi is történt akkor Jeruzsálemben. 

Hogyan kerültek állatkereskedők a templomba? Az áldozatok miatt sok állatra volt szükség egy-egy nagy ünnepen. Megvolt az arra kijelölt hely, ahol árulni lehetett őket: a templomon kívül. 

Az üzlet azonban jól ment, és némi összegért megengedték a templom felelősei, hogy a pogányok udvarán is lehessen kereskedni.

A pogányok udvara arra szolgált, hogy ha eljött egy Istent kereső, nem zsidó zarándok, az hallhassa ott Isten igéjét, és csendben imádkozhasson és elmélkedhessen.
Ez volt Izrael missziójának egyik formája, amivel Isten bízta meg népét.
Ezt tette lehetetlenné, hogy az anyagi haszon fejében ide is beengedték az üzletelést.

Jézus szemében ez olyan szemérmetlen Isten elleni lázadás, az ő igéjének, rendjének, szentségének semmibevétele volt, amit nem hagyhatott következmények nélkül.
Ő nem személyes sérelmet torolt meg, nem dühbe gurult, ahogyan mi szoktunk, hanem idézi az igét, ami ellen vétettek, tanítványai pedig idézik a zsoltárt, ami Jézus haragjának az oka:
„A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem." 

Messiási tett volt a templom megtisztítása, Isten rendjének a helyreállítása. 

Ezért nem mert tiltakozni ellene senki.

A mi életünkben vajon minden az Isten által kijelölt helyen van? 

Mi szorítja ki például a vasárnapjainkból Isten igaz tisztelését? 

Melyik világos isteni rendelkezést kellene komolyan vennünk, hogy rend legyen az életünkben?
Nem áldozunk fel anyagi előnyökért lelki értékeket?

JÉZUS HAZASZERETETE❣️

,,💞Amikor közelebb ért és meglátta a várost, megsiratta...Bár felismerted volna... a békességre vezető utat!,,(Lk 19,41-42)

Jézus Krisztus személyválogatás nélkül minden embert nagyon szeretett, de azt a népet, amelyből emberi eredetét tekintve származott, különösen is.
Ez megkülönböztetés? Igen, de olyan, amiből soha senkinek nem származik hátránya. 

Elsősorban „Izrael házának elveszett juhaihoz" jött, de meggyógyította a római százados szolgáját is, sőt az ő hitét példaként állította honfitársai elé, és meghallgatta a pogány kánaáni asszony könyörgését is.

 
Nem tett különbséget a maga népe és a többi nép közt, de sorrendben saját népe volt az első helyen.
Még sírni is tudott miattuk.

Jézus tanítványainak ma is mindenkit őszintén szeretniük kell.

De természetes, hogy ezek közt elsősorban a maga népét szereti mindenki. 

Ahogyan Pál apostol is írja: „tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben." (Gal 6,10) 

Leginkább azokkal, de soha nem mások rovására. 

Aztán ha nem ilyenek vannak bajban, és segíteni kell, a testvéreinket hanyagoljuk el átmenetileg, de mégis van egy alapvető sorrend.
Miért? Mert nem véletlen az, hogy melyik család és melyik nép tagjává születtünk. 

Hisszük, hogy Isten jelölte ki „lakóhelyünk határait" (ApCsel 17,26), s amelyik közösségbe belehelyezett, azért felelősek vagyunk.

 
Nemcsak élvezni kell annak a működését, hanem munkálni is, hogy minél jobban működjék. 

Ez a keresztény ember politikai felelőssége, nem lehet közömbös a polisz, a város sorsát illetően.
Ezt Isten még a babiloni fogságba hurcolt népnek is megparancsolta (Jer 29,7)

Ennek a felelősségnek része a becsületes munka, az állandó imádkozás, a megszentelt élet, s állásfoglalás minden Isten szerinti rosszal szemben, minden Biblia szerinti jó mellett.