ISTEN MINDENHATÓ❣️

,,💞Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei,... és nem féltek a király parancsától.,, (Zsid 11,23)

A nép még szolgasorban szenvedett, de Isten már készítette a szabadítást, és annak emberi eszközét is, Mózest.

A kis Mózesnek meg kellett volna halnia, mihelyt megszületett, mert a fáraó parancsára minden fiúgyermeket meg kellett ölni. Csakhogy Isten olyan hatalmas, hogy akivel ő jót akar, annak az ellenségeit is jóakaróivá teszi (Péld 16,7).
Mózes szülei hittek a mindenható Istenben, ezért vállalták gyermeküket, Isten pedig úgy irányította az eseményeket s az embereket, hogy Mózes éppen az oroszlán barlangjában, a fáraó udvarában nevelkedjék, mert ott volt a legnagyobb biztonságban.

 (Ennek a részleteit érdemes elolvasnunk a 2Móz 2. fejezetéből, megfigyelve, hogyan időzít és rendez Isten mindent az ő jó célja érdekében.

Minden éppen akkor és éppen úgy történik, hogy ez a cél megvalósuljon. 

Ennyi „véletlenre" nincs más magyarázat, mint az ő mindenhatósága.)

Mózes szülei nem féltek, a mindenható Istenre bízták gyermeküket, amikor megtartották, amikor kitették a sásba, elengedték az ellenség udvarába, s nem voltak tele aggodalommal, mint mi gyakran.
Pedig minden bizonytalan volt vele kapcsolatban.
Abban azonban bizonyosak voltak, hogy Isten kezében jó helyen van Mózes, és Isten megbízható.
Ők megtették, ami az ő feladatuk volt, s tudták, hogy Isten is megteszi, amit akar.

Amikor minket is sok bizonytalanság vesz körül, merjük-e hinni, hogy Isten ma is mindenható?
Ő ura a történelemnek, úr minden ember érzelmei, gondolatai, akarata felett, s a benne bízók életét végtelen bölcsességgel, másnál nem tapasztalható szeretettel, ellenállhatatlan hatalommal irányítja, s hatalmát mindig jóra, a mi javukra használja.

Boldog az az ember, aki egészen rá meri bízni magát, szeretteit, népét, egyházát a mindenható Istenre.

ISTEN NEM FELEJTI EL NÉPÉT❣️

,,💞Kemény munkával keserítették az életüket..., kegyetlenül dolgoztatták őket.,,
(2Móz 1,14)

Sokan tiltakoznak az ellen, hogy Isten nélkül kényszerpályára került az emberiség. 

A tudomány és technika nagyszerű eredményeinek birtokában egyre büszkébbek leszünk.
Pedig ugyanaz a helyzetünk, mint Isten népének volt Egyiptomban: 

láthatatlan hajcsárok állnak mögöttünk, és hajszolnak bennünket. 

Mi pedig tehetetlen rabszolgák vagyunk, nem tudjuk kiszabadítani magunkat.

Dolgozunk, hogy legyen mit ennünk, és eszünk, hogy tudjunk dolgozni. 

Csakhogy egyre gyakrabban munkalehetőség sincs, és egészséges élelem sem jut sokaknak. 

Tudjuk, hogy mi lenne jó, s tesszük mégis azt, ami árt - magunknak is, másoknak is. 

Mennyi pénzt elköltenek sokan arra, hogy tönkretegyék az egészségüket, s utána mindent megadnának,

hogy valaki helyreállítsa azt.

Igyekeznek leszoktatni bennünket a gondolkozásról, olcsó élvezetekkel elvonják figyelmünket a valóban fontos igazságokról, rablógazdálkodással feléljük a tartalékainkat, mérhetetlen önzésünk felborítja a biológiai egyensúlyt, tönkretesszük az Istentől kapott védőernyőt, az ózonpajzsot, és sem egységes akarat, sem erő nincs arra, hogy megálljunk ezen a lejtőn.

Ilyen reménytelen volt Isten népének a helyzete is Egyiptomban.
De ő nem felejtette el népét: „Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségére.

,,Rátekintett Isten Izrael fiaira, és gondja volt rájuk Istennek." (2Móz 2,24-25)

Ilyen Istenünk van. Ő nem felejti, amit megígért, egyoldalúan is megtartja szövetségét, 

s nem hagyja népét még abban a nyomorúságban sem, amibe az önmagát sodorta.
Sőt még azt is arra használja fel, hogy emlékeztesse népét az elfelejtett Istenre, 

hogy újra imádkozzanak.
Ő pedig kegyelmesen meghallgatja imádságukat.

KIÁLTOTTAK❣️

,,Kiáltottak, és a szolgaság miatt való jajgatásuk feljutott Istenhez.,, (2Móz 2,23)

Istenről mi annyit tudunk, amennyit kijelentett magáról a Bibliában. 

Nagyon fontos, hogy helyes ismeretünk legyen róla, mert ettől függ földi életünk minősége és az örök életünk is. (Jn 17,3). 

Életkérdés, hogy a valóban létező, egyetlen igazi Istenben higgyünk, és ne valami elképzelt, nem létező fantáziaképben. Nézzük meg néhány ószövetségi történeten keresztül, melyek az élő Isten legfőbb tulajdonságai, ki a mi Istenünk!

Kr. e. 1600 táján, a nagy éhínség idején, Jákób fia, József Egyiptomba hívta családját, mert ott volt kenyér. Később az ott megszaporodott nép rabszolgasorba került, és keményen dolgoztatták őket. Négyszáz év alatt lassan elfelejtették Istent, aki annak idején szövetséget kötött ősatyjukkal, Ábrahámmal. Isten azonban nem felejtette el az ő népét és ígéretét.
A nép még szolgaságban szenvedett, de Isten már készítette a szabadulást.
Lényegében így járt az egész emberiség is: amikor szembefordultunk Istennel, az ellene való lázadás 

(a bűn) szolgaságába kerültünk, és azóta is kényszerpályán vagyunk. 

Eközben egyre kevésbé ismerjük és tiszteljük Istent.
Az emberiség nagyobb része szinte semmit vagy semmi hiteleset nem tud az élő Istenről. 

Pedig ő a szabadulást is elkészítette nekünk Jézus Krisztus váltsághalála által, „...mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által..." (Róm 5,10)

Mikor fordult meg a rabszolga nép sorsa?
Amikor eszükbe jutott az elfelejtett Isten, és kiáltani kezdtek hozzá. 

A segítséget Isten elkészíti, de csak a kiáltás során végre kinyújtott kezünkbe teheti azt ajándékként.
Kiáltsak én is bizalommal Istenhez!
Tehozzád teljes szívből Kiáltok szüntelen: E siralmas mélységből Hallgass meg, Úr Isten!
Nyisd meg te füleidet, Midőn téged hívlak, Tekintsd meg én ügyemet, Mert régen óhajtlak.
(Marot K., 130. genfi zsoltár)
Jn. 17.3 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.

EGYMÁS TERHE ÉS A MAGUNK TERHE❣️

,,💞Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét... mindenki a maga terhét hordozza.,, (Gal 6,2.5)

A felületes bibliaolvasó azt mondja: ez ellentmondás a Bibliában.
Először azt írja, hogy egymás terhét hordozzuk, utána meg ezt: ki-ki a maga terhét hordozza.
Csakhogy itt az eredeti szövegben két különböző kifejezés van.
Amikor egymás terhét említi az apostol, akkor valami nagyon nehéz, erőnket meghaladó teherre gondol, a hajóteher szót használja. Az utóbbi esetben pedig azt a hátizsákot, személyes poggyászt, amit minden római katonának magának kellett vinnie.
Ha váratlan, nagy terhek zuhannak a vállunkra: betegség, gyász, munkanélküliség, anyagi gondok, megaláztatás, kudarcok, hitbeli kételyek..., olyankor a családban, a gyülekezetben, a hívők közösségében legyen természetes, hogy odaállunk egymás mellé, és segítünk a roskadozónak a terhek cipelésében, és nem mondjuk azt, hogy nekem is megvan a magam baja, vigye mindenki a magáét.
Persze tudni kell elfogadni is a testvéri segítséget, le kell vetni minden büszkeséget. 

És nem szabad visszaélni ezzel, mert a teher attól még az enyém marad, csak most segítségre szorultam.
A személyes, megszokott, mindenkire jellemző terheimet viszont hordjam szép csendesen, zúgolódás és dicsekedés nélkül, nem terhelve meg vele feleslegesen másokat!
Kérjek erőt Uramtól, aki megígérte:
„Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi." (Ézs 40,29)
Közben pedig legyen nyitva a szemem, és legyen kész a szívem észrevenni, ha valaki mellettem roskadozik!
Mert az Isten országában van ilyen különös törvényszerűség is: ha nehéz a magad terhe, vedd fel a másikét is, és könnyebb lesz!

Minden gondom, keservem
Az Úrnak átadom,
Ő hordja minden terhem,
Eltörli bánatom...
(Bonar Horatius, ford. Vargha Gyuláné és Vargha Tamás)

IGYEKEZZETEK❣️

„Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?"... „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun..." (Lk 13,23-24)

Mi mindnyájan az Istennel való közösségen, az üdvösségen kívül születünk. Innen lehet bejutni az ő országába.
Aki itt Jézust kérdezi, elvileg már érdeklődik, hogy vajon hány embernek sikerül ez. 

Erre az Úr így válaszolt: ne elmélkedj ezen, hanem lépj be!
Megszólal ebben az örömhír: be lehet lépni. Jézus Krisztus kinyitotta előttünk az üdvösség kapuját, s akik benne hisznek, őt követik, azok vele együtt bemehetnek oda.
Már itt, nemcsak a halálunk után.

De megmondja azt is, hogy szoros kapun át lehet oda bejutni. Vagyis nem vihetünk magunkkal semmit.
Az érdemeink, teljesítményeink, sérelmeink olyan batyuk, amiket kívül kell hagyni.
A bűneink olyan terhek, amelyeket már most le lehet tenni! 

A belépés az őszinte bűnvallás és a bűnök elhagyása után lehetséges.

Ezt azonban nem érdemes halogatni, mert el lehet késni. 

Több olyan példát is említ Jézus, amikor emberek tétováztak, és elkéstek ezzel az életmentő lépéssel.
Ugyanilyen veszélyes az is, ha a kapu előtt elmélkedik valaki, hogy milyen jó lenne bemenni.
Az ilyen embernek azt mondja: nem vagy messze az Isten országától.

De még kívül vagy rajta!
A legfontosabb, hogy igyekezzünk. Ez a szó ezt jelenti: valaki valamit feltétlenül meg akar valósítani, mindenáron és most, kerül, amibe kerül, mert az mindennél fontosabb neki.
Míg a másik szó: „sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak", a bizonytalan, tétova, halogató emberi akarás.

Isten igéje figyelmeztet: „Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!" (Zsid 4,7)

RUTH❣️

,,Mert ahová te mégy, odamegyek... Néped az én népem, és Istened az én Istenem... csak a halál választ el engem tőled!,, (Ruth 1,16-17)

Ezt Ruth mondta az anyósának, amikor azt a tanácsot kapta tőle, hogy ne menjen el vele idegenbe. 

Ruth azonban eldöntötte, hogy vele marad, nem fordult vissza, mint a társa.
Naomi mindenekelőtt Ruth irgalmas szívét említi. Irgalmas volt a férjéhez, míg az élt, és irgalmas idős özvegy anyósához is. Nem a maga boldogulását keresi, hanem neki akar segíteni. 

A Biblia szerint az irgalmasság nagy érték, az emberi együttélés olaja. Irgalmas az, aki akkor is segít, ha nem fogják megfizetni, elég neki az, hogy szüksége van rá a másiknak. 

Az irgalmas ember megértő, türelmes, tud elengedni, megbocsátani, áldozatot hozni. 

Ahonnan kivész az irgalom, ott elviselhetetlen lesz az együttélés.
De Ruth hűséges is. Hű akar maradni az élő Istenhez, akit anyósán keresztül valamennyire már megismert, de a magára maradt idős rokonához is. És ettől nem lehet eltántorítani. 

Orpá visszafordult, mert csak sodródott.
Ruth kitart, mert döntött, és ő tudja, hova akar megérkezni, és miért oda. 

Nagy erőt ad a HŰSÉG: a hitben, házasságban, hivatásban, hazaszeretetben egyaránt.
Hűsége a bizalomból táplálkozott. Bízott Naomiban, és bízott Istenben. 

A jövőjük teljesen kilátástalan. Mennek a semmire, ő idegenbe, fiatal özvegyként, mi lesz belőle - anyósa betegápolója? 

De ez nem rettenti, hanem az élő Istenbe vetett bizalom bátorítja.
Megérkezve pedig alázatos, enged mindenben anyósának, tudva, hogy ő ismeri az ottani viszonyokat. Közben pedig keményen dolgozik, kettőjük helyett is.
Isten nem feledkezik el róluk.
Ruth csak Istent és anyósát tartotta szem előtt, de kapott társat, otthont, kenyeret, békességet is.
Sőt az Úr Jézus egyik ősanyjává vált.
Ki sejtette ezt előre?

FÉLUTAS HÍVŐK❣️

,,💞Orpá megcsókolta az anyósát,... visszatért népéhez és isteneihez.,,(Ruth 1,14-15)

Naomi azt tanácsolta özvegyen maradt menyeinek, hogy maradjanak otthon, ő pedig visszamegy elhagyott hazájába egyedül. Ők azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy együtt menjenek.
Útközben ismét emlékeztette őket arra, hogy számukra előnyösebb lenne népük körében maradni.
Ekkor egyikük, Orpá, visszafordult, Ruth azonban azt kérte, 

hogy többé ne unszolja erre, mert ő már eldöntötte, hogy anyósa népét és Istenét választja.
Mindketten Naomitól hallottak az élő Istenről. 

Amikor mind a hárman megözvegyültek, feltűnt nekik, mennyire másként gyászol az, aki hisz Istenben. 

Megkívánták ezt az életet, és egyébként is szerették anyósukat.

Ruth el is döntötte, hogy ezen az úton akar járni, Orpá azonban megingott, és félútról visszafordult.
Ő is elindult a pogányságból Istenhez, de nem érkezett meg hozzá.
Ráébredt bálványainak hiábavalóságára, de nem merte rábízni magát az élő Istenre.
Heisenberg, a jeles fizikus és filozófus írja, hogy életünk legtöbb gyengeségének az az oka, hogy a cselekedeteink mögött nincsenek döntések.

Nem tudunk elengedni és elfogadni. Márpedig az artisták azt mondják, hogy a legtöbb baleset akkor történik, 

ha nem merik határozottan elengedni az egyik trapézt, és úgy átlendülni a másikra.

Aki úgy akarja Krisztust követni, hogy közben ragaszkodik a világhoz is, soha nem ér célba, félútról vissza fog fordulni. Aki csak félszívvel hízza Istenre magát, nem tapasztalja meg az ő mindenek feletti gazdagságát, hűségét, szeretetét. És aki csak a hívő élet előnyeit szeretné, de nem vállalja a nehézségeket is, csak egy ideig fog hinni. 

(Lk 8,13).

Engedjünk a bíztatásnak:
Testvérek, menjünk bátran,
Hamar leszáll az éj,
E földi pusztaságban
Megállni nagy veszély.
Hát merítsünk erőt
A menny felé sietni,
Nem állva megpihenni
A boldog cél előtt.

(Tersteegen Gellért, ford. Vargha Gyuláné)