HÍVŐ és HITVALLÓ❣️

,,💞Tizenkettőt választott ki arra, hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az igét...,, 

 (Mk 3,14)

Jézus Krisztus nemcsak azért hív magához embereket, hogy üdvözüljenek, hanem azért is, hogy miután tőle bűnbocsánatot és örök életet kaptak, másokat is hívjanak őhozzá. Ennek célja, hogy minél többen kimeneküljenek az Isten nélküli állapotból.

Ő így fogalmazott: „Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket." (Mk 1,17)
Isten már az Ószövetségben ezt a célt tűzte ki a választott nép elé: „A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig." (Ézs 49,6) 

Péter apostol pedig így bátorítja erre a hívőket: „hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket" (1Pt 2,9).
A hívőnek tehát hitvallóvá kell válnia. Ami rajtunk segített, azt másoknak is fel kell kínálni. 

Aki a mi életünket megmentette és gazdaggá tette, azt másokkal is meg kell ismertetnünk. Ez minden hitre jutott keresztény nagy lehetősége és kötelessége.
Tesszük ezt szavak nélkül, a megváltozott, Jézusra mutató életünkkel is, de beszéljünk másoknak hittel és szeretettel Jézus Krisztusról, kereszthalálának és feltámadásának jelentőségéről is!
Az egyik németországi uszoda falán a következő felirat áll: Wer nicht rettet, tötet. 

Aki nem ment, az öl. Érvényes ez a lelki mentőszolgálatra is. 

Ezért mondta Pál apostol Efézusban: én nem lettem gyilkosa senkinek („mindenki vérétől tiszta vagyok"), hosszú időn át hirdettem nektek az Isten teljes akaratát (ApCsel 20,26-27).

Tudta, hogy az igehirdetés életmentő szolgálat, mert aki azt hittel befogadja, abban az ige új életet teremt és üdvözíti.
Készek vagyunk-e Jézustól kapott feladatunkként végezni ezt a mentőszolgálatot?

HALLGATÓ vagy TANÍTVÁNY❣️

"💞Tizenkettőt választott ki arra, hogy vele legyenek.. " (Mk 3,14)

Jézusnak sok hallgatója volt, de kevés tanítványa. Ma is viszonylag sokan hallanak róla, 

de kevesen ismerik őt. Gondolkodjunk el néhány napig arról, mit jelent ma Jézus Krisztus tanítványának lenni!

Egy mai tanuló és egy akkori tanítvány között jelentős különbségek vannak. 

Ma csupán bizonyos tananyagot kell elsajátítani, akkor a mester egész életszemléletével kellett azonosulni. 

Ma csupán bizonyos időt tölt együtt az ember tanítójával, akkor viszont évekig együtt élt vele, 

ahogyan Jézus a tizenkettővel. A folyamatos együttlét és a teljes belső azonosulás következtében a tanítvány hasonlóvá kezdett válni mesteréhez. 

Jézus emlékeztette is olykor tanítványait: ahogyan én cselekedtem, ti is úgy tegyetek, erről ismerik meg, hogy az én tanítványaim vagytok (Jn 13,34-35).

Éppen ez volt a tanítványság egyik célja. Amikor Jézus elhívta tanítványait, két célt jelölt meg: 

hogy vele legyenek, s hogy elmenjenek prédikálni és jót cselekedni másokkal. 

Ez a sorrend: előbb a vele való együttlét, a lelki egység kialakulása szükséges, hogy utána az ő erejével és szeretetével tudjanak szolgálni az embereknek.

A tanítvány vállalja mesterét, nem szégyelli őt, ha kell, viseli az ezzel járó szenvedést is. 

A hallgató megőrizheti függetlenségét, semlegességét vagy akár ellenkezését is. 

A tanítvány azonban elkötelezett ember. Ha ez mások szemében „nem éri meg", 

akkor is hű marad hozzá, mert neki mindennél többet ér a vele való közösség.

Ki vagyok én: hallgató vagy tanítvány? Csupán ismeretekkel rendelkezem Jézusról, vagy ismerem is őt? 

Csak időnként keresem a vele való találkozást, vagy együtt is élek vele? 

Kezd-e már hasonlítani az életem Jézuséra? 

Aki sorsközösséget vállal vele itt a földön, annak lesz majd sorsközössége vele a mennyei dicsőségében is. 

Uram, segíts, hogy ne csak hallgassalak, hanem kövesselek is!

KI A VILÁG VILÁGOSSÁGA❓

"💞Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága."- (Jn 8,12)

Ezt Jézus Krisztus mondta magáról. Szomorúan tapasztaljuk, hogy ezen a világon milyen sötétség uralkodik. 

Gyakran sötét erők irányítják az eseményeket, sötét szándékok húzódnak meg szépnek látszó törekvések mögött, sötétben tapogatnak tömegek - néha meglepően nagy önbizalommal -, és sokan élnek tudatlanságban Isten dolgait illetően. 

Aki őszinte, az magát is rajta kapja, hogy olykor milyen sötét indulatok és gondolatok mozdulnak meg benne, s néha olyan sötét cselekedeteken is tetten érjük magunkat, amelyeket nem szeretnénk világosságra hozni (Jn 3,19-21).

Jézusról azt írja a Biblia, hogy vele „az igazi világosság" jött el a világba. 

Az, ami leleplezi a sötét dolgokat, aminél lehet helyesen tájékozódni, ráadásul Jézus nem azt mondta, hogy van nála világosság, hanem hogy ő maga a világosság, tehát belőle árnyékmentes fény árad.

A hegyi beszédben azonban elhangzott egy másik állítása is. 

A benne hívőkről ezt mondta: „Ti vagytok a világ világossága." (Mt 5,14) 

Ez nem ellentmondás a Bibliában, hanem örömhír a számunkra. 

Jézus a világ világossága, de aki hisz benne, vagyis szoros lelki közösségben él vele, annak az életére kiárad Jézus világossága, s mint másodlagos fényforrás, tükrözi azt a világban.

Jézus pontosan ezt tette tanítványai küldetésévé. Aki enged az ő hívásának, az kilép a sötétségből, megtanul világosságban járni, elkezd világítani másoknak is. Isten országát képviseli ebben a világban, s mutatja az utat a világ világosságához: Jézushoz. 

Teszi ezt nemcsak szavakkal, hanem megszentelt, tiszta életével is. 

Az ilyenekről írja Pál apostol: „romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban" (Fil 2,15).
Világít-e így az életünk?

TARTÓS GONDOSKODÁS❣️

"💞Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta." -(Lk 10,34)

Gyönyörű ennek a samaritánusnak a példája! Az irgalmasság nem pillanatnyi lelkesedés, 

ezért tartósan, amíg csak szükség van rá, az áldozat mellett marad, utána is gondoskodik róla, 

nem sajnálja a pénzt sem, végül pedig csendben eltűnik.

Így kell segíteni. Pedig emiatt csak nagy késéssel tudta elintézni a saját programját. 

De nemcsak elsősegélyben részesítette, hiszen akkor bekötözve pusztul el a szerencsétlen, 

hanem felteszi a saját állatára, keres egy vendégfogadót, vele marad, ápolja, s amikor már mindenképpen tovább kell mennie, anyagilag és erkölcsileg is gondoskodik róla.

Ez hiányzik sokakból. Alkalmi felbuzdulásra sokan készek, de valakiről tartósan gondoskodni, csendben, észrevétlen hűséggel ápolni, időt, pénzt, figyelmet áldozni rá sokkal kevesebben hajlandók. Pedig az állhatatosság, a hűség, az önfeláldozás fontos tulajdonságai a keresztény jellemnek.

Ki képes erre? Tulajdonképpen csak egyvalaki volt rá igazán képes. 

Őt is félholtra verték, utána keresztre szögezték, s ott még gúnyolták is. 

Az ő sebeit nem mosta ki senki, nem kötözte be senki, de a Biblia ezt írja: az ő sebei árán gyógyultunk meg.

 (Ézs 53,5). 

Aki egyszer megérti, hogy Jézusnak miért kellett mindezt elszenvednie ártatlanul, úgy, 

hogy ő mindig mindenkihez irgalmas volt, aki előtt világossá válik, hogy a mi sokféle irgalmatlanságunk juttatta őt a keresztre, és az ő nagy irgalmát, bűnbocsátó szeretetét hittel megragadja, az kap Jézustól ilyen irgalmas természetet. 

S az ilyen ember meglátja majd a magukra hagyott sebesülteket, meg fog állni, kész lesz lehajolni, 

nem félti a kincseit, a kényelmét, de tud majd tartósan áldozatot hozni másokért, és nem feltűnni akar, hanem tud eltűnni is.

KÖNNYET TÖRÖLNI, SEBET KÖTÖZNI❣️

"💞...odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. "- (Lk 10,34)

Az irgalmatlanság mindig felfedi mások sebét. Élvezettel beszél mások hibáiról, mulasztásairól, gyengeségeiről, bűneiről. Az irgalmasság elfedezi, betakarja azokat. 

A példázatbeli samáriai elsősegélyben részesíti a sebesültet. 

Az azonban, hogy olajat és bort használ ehhez, arra is utal, hogy kész volt áldozatot hozni érte. 

Ugyanis ezek a legdrágább árucikkek közé tartoztak.

Olykor azért nem leszünk irgalmasak, mert féltjük azt, ami segíthetne. 

Pótszereket használunk, s közben szorítjuk a markunkban az értékeinket, aztán sokszor ott mennek tönkre, megsemmisülnek, mint gyerekek markában a hó, és végül senki nem veszi hasznát. 

Mennyire igaz: az marad a mienk igazán, amit továbbadtunk! 

Meg van írva: „Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét." (Péld 19,17)

A seb kitisztítása és bekötözése általában fájdalommal jár. 

Az irgalmasság nem riad vissza attól sem, hogy a gyógyulás érdekében átmenetileg akár fájdalmat is okozzon a másiknak. 

Az irgalmasság nem mindennel egyetértő elvtelenség, nem mindent helyeslő gyávaság, és nem mindent megengedő közömbösség, hanem valódi szeretetből fakad. 

A szeretet pedig néha a saját érzelmeit is elhallgattatja a másik érdekében.

Isten is így szeret minket. Ha a szép szó nem használ, megszorongat egy kicsit, hogy el ne vesszünk. 

Ha kell, próbatételekkel ment meg a végzetes bajtól.

Legyen csendes imádságom:
"Ha látok sírót, szenvedőt,
Te adj szívembe szent erőt
Könnyet törölni, sebet kötözni, Jézusom!"

(Dóka Zoltán)

AZ IRGALMASSÁG MOZDULATAI❣️

"💞 ...míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel..." (Gal 6,10)

Miután az irgalmas samáriai meglátta az összevert embert, megállt és lehajolt hozzá. 

Mindkét mozdulat nehezünkre esik.

Megállni azért nehéz, mert rohanunk. Szorítanak a határidők, nem akarunk lemaradni a versenyben, hajszol a kötelesség, a megélhetés, a munkaadónk. 

A samaritánus is sietett úti célja felé, s időt veszített azzal, hogy segít. Ráadásul megállni is veszélyes volt ott, mégis megtette, mert az irgalmas ember szán időt arra, akiért felelősséget érez. 

Szán időt a házastársára, a gyerekeire, idős szüleire, beosztottjára, és a lelke, a hite táplálására is. 

És ezt soha nem bánja meg.

Mivel a sebesült a földön feküdt, le kellett hajolni hozzá. 

Az irgalmas ember nem leereszkedik, hanem lehajol. 

Aki leereszkedik, az a másikat alázza meg, aki lehajol, önmagát. 

De esetleg piszkos lesz a ruhája, véres lesz a keze, s ha az áldozat már halott, vallásilag is tisztátalanná válik. Ez azonban együtt sem nyom annyit a mérlegen, mint az, hogy életmentő segítségre van szükség. Ő nem önmagáért aggódott, hanem a másikért.

Az tud lehajolni, aki nem tartja magát különbnek másoknál. 

Aki tudja, hogy adósa lett Istennek, és mindenkire úgy néz: én tartozom neki, nem ő nekem. 

Aki le szokott térdelni Isten előtt, annak könnyebb letérdelnie sebesült felebarátja mellé is.

Mire van időm? Mire szánok időt? Mire nem lenne szabad időt áldoznom, hogy a fontosabbakra jusson? Kész vagyok-e lehajolni? Kit féltek ilyenkor: magamat vagy a másikat?

Jézus olyan mélyre hajolt utánunk, hogy két rablógyilkos között végezték ki a kereszten.
De utolsó perceit is másokra áldozta: a gyilkosaiért imádkozott, s az egyik rablót beutalta a mennyországba. Irgalmasságot is tőle tanulhatunk igazán.

ÉSZREVESZEM- E A BAJBAN LEVŐT?

"💞Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta..." (Lk 10,33)

Az irgalmas samáriai példázatában (Lk 10,25-37) Jézus egészen gyakorlati módon tanít minket az irgalmasság mozdulataira. Vegyük ezeket sorra!

A Jeruzsálem-Jerikó útvonalon sok természetes barlang volt, ahol útonállók rejtőzhettek és magányos járókelőket támadhattak meg. Így történt ez a példázatban szereplő emberrel is. 

Őt is kifosztották és félholtra verve otthagyták az úton. Többen elhaladtak mellette, de nem segítettek. Arra ment egy samáriai, és noha az ő népe és a zsidók akkor gyűlölték egymást, mégis segített rajta.

Miért? Azért, mert a másiknak szüksége volt rá. Ez elég volt számára ahhoz, hogy minden más szempont mellékes legyen, és ne tanúsítson irgalmatlanságot. Az irgalmas szívű embernek ennyi elég: valaki segítségre szorul, én pedig segíthetek. A hívő ember tudja, hogy ezeket a feladatokat Isten készíti el számára (Ef 2,10).

Hogyan segített? Meglátta és megszánta. Gyakran meg sem látjuk azokat, akik a segítségünkre szorulnak. Vagy azért, mert túlságosan el vagyunk foglalva önmagunkkal, saját gondjainkkal, vagy azért, mert meg sem akarjuk látni a segítségre szorulót, és eszünk ágában sincs segíteni. 

Pedig azt olvassuk: „Az irgalmas szemű ember megáldatik" (Péld 22,9 - Károli). 

Milyen sok hiábavalóságot és rosszat észreveszünk, mennyi mindenen legeltetjük a szemünket! 

Meglátjuk-e azokat - akár a családunkban -, akik bajban vannak és ránk várnak?

Minden ember nyomorúságán nem tudunk segíteni, de akit Isten elénk vezet, azért már felelősek vagyunk. Észreveszem-e azokat, akiken nekem kell segítenem?

Jézus mondta: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek." (Mt 5,7)