TARTÓS GONDOSKODÁS❣️

"💞Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta." -(Lk 10,34)

Gyönyörű ennek a samaritánusnak a példája! Az irgalmasság nem pillanatnyi lelkesedés, 

ezért tartósan, amíg csak szükség van rá, az áldozat mellett marad, utána is gondoskodik róla, 

nem sajnálja a pénzt sem, végül pedig csendben eltűnik.

Így kell segíteni. Pedig emiatt csak nagy késéssel tudta elintézni a saját programját. 

De nemcsak elsősegélyben részesítette, hiszen akkor bekötözve pusztul el a szerencsétlen, 

hanem felteszi a saját állatára, keres egy vendégfogadót, vele marad, ápolja, s amikor már mindenképpen tovább kell mennie, anyagilag és erkölcsileg is gondoskodik róla.

Ez hiányzik sokakból. Alkalmi felbuzdulásra sokan készek, de valakiről tartósan gondoskodni, csendben, észrevétlen hűséggel ápolni, időt, pénzt, figyelmet áldozni rá sokkal kevesebben hajlandók. Pedig az állhatatosság, a hűség, az önfeláldozás fontos tulajdonságai a keresztény jellemnek.

Ki képes erre? Tulajdonképpen csak egyvalaki volt rá igazán képes. 

Őt is félholtra verték, utána keresztre szögezték, s ott még gúnyolták is. 

Az ő sebeit nem mosta ki senki, nem kötözte be senki, de a Biblia ezt írja: az ő sebei árán gyógyultunk meg.

 (Ézs 53,5). 

Aki egyszer megérti, hogy Jézusnak miért kellett mindezt elszenvednie ártatlanul, úgy, 

hogy ő mindig mindenkihez irgalmas volt, aki előtt világossá válik, hogy a mi sokféle irgalmatlanságunk juttatta őt a keresztre, és az ő nagy irgalmát, bűnbocsátó szeretetét hittel megragadja, az kap Jézustól ilyen irgalmas természetet. 

S az ilyen ember meglátja majd a magukra hagyott sebesülteket, meg fog állni, kész lesz lehajolni, 

nem félti a kincseit, a kényelmét, de tud majd tartósan áldozatot hozni másokért, és nem feltűnni akar, hanem tud eltűnni is.

KÖNNYET TÖRÖLNI, SEBET KÖTÖZNI❣️

"💞...odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. "- (Lk 10,34)

Az irgalmatlanság mindig felfedi mások sebét. Élvezettel beszél mások hibáiról, mulasztásairól, gyengeségeiről, bűneiről. Az irgalmasság elfedezi, betakarja azokat. 

A példázatbeli samáriai elsősegélyben részesíti a sebesültet. 

Az azonban, hogy olajat és bort használ ehhez, arra is utal, hogy kész volt áldozatot hozni érte. 

Ugyanis ezek a legdrágább árucikkek közé tartoztak.

Olykor azért nem leszünk irgalmasak, mert féltjük azt, ami segíthetne. 

Pótszereket használunk, s közben szorítjuk a markunkban az értékeinket, aztán sokszor ott mennek tönkre, megsemmisülnek, mint gyerekek markában a hó, és végül senki nem veszi hasznát. 

Mennyire igaz: az marad a mienk igazán, amit továbbadtunk! 

Meg van írva: „Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét." (Péld 19,17)

A seb kitisztítása és bekötözése általában fájdalommal jár. 

Az irgalmasság nem riad vissza attól sem, hogy a gyógyulás érdekében átmenetileg akár fájdalmat is okozzon a másiknak. 

Az irgalmasság nem mindennel egyetértő elvtelenség, nem mindent helyeslő gyávaság, és nem mindent megengedő közömbösség, hanem valódi szeretetből fakad. 

A szeretet pedig néha a saját érzelmeit is elhallgattatja a másik érdekében.

Isten is így szeret minket. Ha a szép szó nem használ, megszorongat egy kicsit, hogy el ne vesszünk. 

Ha kell, próbatételekkel ment meg a végzetes bajtól.

Legyen csendes imádságom:
"Ha látok sírót, szenvedőt,
Te adj szívembe szent erőt
Könnyet törölni, sebet kötözni, Jézusom!"

(Dóka Zoltán)

AZ IRGALMASSÁG MOZDULATAI❣️

"💞 ...míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel..." (Gal 6,10)

Miután az irgalmas samáriai meglátta az összevert embert, megállt és lehajolt hozzá. 

Mindkét mozdulat nehezünkre esik.

Megállni azért nehéz, mert rohanunk. Szorítanak a határidők, nem akarunk lemaradni a versenyben, hajszol a kötelesség, a megélhetés, a munkaadónk. 

A samaritánus is sietett úti célja felé, s időt veszített azzal, hogy segít. Ráadásul megállni is veszélyes volt ott, mégis megtette, mert az irgalmas ember szán időt arra, akiért felelősséget érez. 

Szán időt a házastársára, a gyerekeire, idős szüleire, beosztottjára, és a lelke, a hite táplálására is. 

És ezt soha nem bánja meg.

Mivel a sebesült a földön feküdt, le kellett hajolni hozzá. 

Az irgalmas ember nem leereszkedik, hanem lehajol. 

Aki leereszkedik, az a másikat alázza meg, aki lehajol, önmagát. 

De esetleg piszkos lesz a ruhája, véres lesz a keze, s ha az áldozat már halott, vallásilag is tisztátalanná válik. Ez azonban együtt sem nyom annyit a mérlegen, mint az, hogy életmentő segítségre van szükség. Ő nem önmagáért aggódott, hanem a másikért.

Az tud lehajolni, aki nem tartja magát különbnek másoknál. 

Aki tudja, hogy adósa lett Istennek, és mindenkire úgy néz: én tartozom neki, nem ő nekem. 

Aki le szokott térdelni Isten előtt, annak könnyebb letérdelnie sebesült felebarátja mellé is.

Mire van időm? Mire szánok időt? Mire nem lenne szabad időt áldoznom, hogy a fontosabbakra jusson? Kész vagyok-e lehajolni? Kit féltek ilyenkor: magamat vagy a másikat?

Jézus olyan mélyre hajolt utánunk, hogy két rablógyilkos között végezték ki a kereszten.
De utolsó perceit is másokra áldozta: a gyilkosaiért imádkozott, s az egyik rablót beutalta a mennyországba. Irgalmasságot is tőle tanulhatunk igazán.

ÉSZREVESZEM- E A BAJBAN LEVŐT?

"💞Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta..." (Lk 10,33)

Az irgalmas samáriai példázatában (Lk 10,25-37) Jézus egészen gyakorlati módon tanít minket az irgalmasság mozdulataira. Vegyük ezeket sorra!

A Jeruzsálem-Jerikó útvonalon sok természetes barlang volt, ahol útonállók rejtőzhettek és magányos járókelőket támadhattak meg. Így történt ez a példázatban szereplő emberrel is. 

Őt is kifosztották és félholtra verve otthagyták az úton. Többen elhaladtak mellette, de nem segítettek. Arra ment egy samáriai, és noha az ő népe és a zsidók akkor gyűlölték egymást, mégis segített rajta.

Miért? Azért, mert a másiknak szüksége volt rá. Ez elég volt számára ahhoz, hogy minden más szempont mellékes legyen, és ne tanúsítson irgalmatlanságot. Az irgalmas szívű embernek ennyi elég: valaki segítségre szorul, én pedig segíthetek. A hívő ember tudja, hogy ezeket a feladatokat Isten készíti el számára (Ef 2,10).

Hogyan segített? Meglátta és megszánta. Gyakran meg sem látjuk azokat, akik a segítségünkre szorulnak. Vagy azért, mert túlságosan el vagyunk foglalva önmagunkkal, saját gondjainkkal, vagy azért, mert meg sem akarjuk látni a segítségre szorulót, és eszünk ágában sincs segíteni. 

Pedig azt olvassuk: „Az irgalmas szemű ember megáldatik" (Péld 22,9 - Károli). 

Milyen sok hiábavalóságot és rosszat észreveszünk, mennyi mindenen legeltetjük a szemünket! 

Meglátjuk-e azokat - akár a családunkban -, akik bajban vannak és ránk várnak?

Minden ember nyomorúságán nem tudunk segíteni, de akit Isten elénk vezet, azért már felelősek vagyunk. Észreveszem-e azokat, akiken nekem kell segítenem?

Jézus mondta: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek." (Mt 5,7)

MENNYIRE IRGALMAS ISTEN?

"💞..Elengedtem minden tartozásodat... Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? " (Mt 18,32-33)

Milyen irgalmas az az Isten, akinek az irgalmából élünk, és aki minket is irgalmasokká tehet egy durva világban? Olyan, hogy mi hagytuk ott őt, és mégis ő jött utánunk Jézus Krisztus személyében, hogy ne pusztuljunk el. 

Ahogyan Paul Gerhardt éneke vallja: "Irgalommal szánva minket / Nagy jósága ránk tekintett."

Isten olyan irgalmas, hogy amit megbocsátott, arra soha többé nem hivatkozik.

Dávid így vall Isten irgalmáról: „Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy... nem tart haragja örökké. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk." (Zsolt 103,8-10)

"Isten olyan irgalmas, hogy „tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" (Róm 8,32).

Jézus pedig olyan irgalmas volt, hogy „gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok" (2Kor 8,9). 

Hogy ő, „aki nem ismert bűnt, bűnné lett értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne" (2Kor 5,21). 

Bűn nélküli életét áldozta fel értünk, akik akkor még ellenségei voltunk.

Nagy irgalmából elszenvedte vétkeink ítéletét, kifizette adósságunkat.

 „Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára." (Kol 2,14)

Aki ezt a nagy isteni irgalmat hittel magáévá teszi, az képes lesz irgalmasan viszonyulni másokhoz. Akinek ilyen nagy tartozását elengedték, engedje el ő is másokét, és legyen kész mindig áldozatot hozni, ha azzal valakin segíthet! 

A fent idézett példázatban erre mutat rá Jézus. Én mennyire vagyok irgalmas?

MI AZ IRGALOM?

„💞...Ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?" Ő így felelt: „Az, aki irgalmas volt hozzá." (Lk 10,36-37)

Egyre több jele van annak, hogy irgalmatlan világban élünk. Már az óvodában tapasztalható ez, de a közéletet is jellemzi a durvaság, a kíméletlenség, a közöny terjedése.

Ki irgalmas? Aki nem azt adja, amit megérdemelnénk, de ad sok olyan jót, amit nem érdemlünk meg. Isten ilyen, „...nem bűneink szerint fizet nekünk." (Zsolt 103,10) 

Jézus Krisztus nem tudott közönyösen elmenni az emberek nyomorúsága, szenvedése mellett. 

Többször olvassuk, hogy megszánta őket, és segített. Függetlenül az illető személyétől.

Az irgalmas ember nem személyválogató. Egyetlen motivációja, hogy szükség van rá. 

És soha nem mérlegeli, megéri-e. Azt sem, hogy visszakapja-e, amit adott. 

Az tud igazán irgalmas lenni másokhoz, aki tudja, milyen sok irgalmasságot kapott Istentől. 

Nem önmagától nagylelkű és áldozatkész, csak továbbadja, amit kapott.

Az Újszövetség eredeti görög szövegében az irgalom szó azt jelenti: megmozdulnak a belső részei. 

Szép magyar kifejezéssel: összeszorul a szíve. Tehát van érző és együtt érző szíve, s ennek következtében mozdul a keze és a lába is, és segít.

A fenti példázatban szereplő samáriai nem azt magyarázta, hogy miért nem segít, hanem kockázatot és áldozatot vállalva is cselekedett. Mondhatta volna, hogy ellenséges nép fiának nem segítek, miért indult el egyedül, minden tapasztalt utazó csak csoportosan közlekedett azon a veszélyes úton, ő maga is bajba kerülhet, ha megáll és foglalkozik egy sebesülttel. Talán már meg is halt! 

Az irgalmas ember azonban nem azt keresi, mivel tudja felmenteni magát, hanem segít.

Bárcsak természetünkké válna a figyelmesség, tapintat, gyengédség! 

Egészen más lenne sok házasság, család, lakóközösség s az egész társadalom is! 

Merjünk szakítani az irgalmatlanság lelkületével, és legyen bátorságunk jó szívvel, segítőkészséggel válaszolni a világ sok kegyetlenségére is!

VAN ÖNMEGVÁLTÁS?

"💞Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. "(Mk 10,20)

Mivel volt még tele a gazdag ember keze? A teljesítményeivel. Jó nevelést kapott, gyerekkorától komolyan vette a tízparancsolatot. Vallásos családban nőtt fel, ismeri a Szentírást, és erkölcsös életet él.

És még sincs üdvössége? Nem meglepő ez? Márpedig ez gyakran előfordul. 

Ne becsüljük le azt, ha valaki ismeri a Bibliát, igyekszik megtartani a parancsolatokat, szokott imádkozni, és erkölcsösen él! 

Az Ige azonban arra figyelmeztet, hogy ez kevés az üdvösséghez.

Mint ahogyan annak az írástudónak is kevés volt, aki egyetértett Jézussal a parancsolatok kérdésében, Jézus mégis ezzel zárta beszélgetésüket: nem vagy messze az Isten országától. 

Közelebb vagy hozzá, mint akik semmit sem tudnak róla, de ugyanúgy kívül vagy rajta, mint ők. Miért? Mert minden emberi és vallásos jó teljesítményhez feltétlenül szükséges a Krisztussal való személyes összetartozás. 

Az, hogy összeköltözzön a hívő Krisztussal, ahogyan azt Zákeus tette.

Ez a gazdag ember Krisztus nélkül szeretné az örök életet. Zákeus befogadta Krisztust, s utána rádöbbent, hogy az örök életet is megnyerte. Úrnak vallotta Jézust, s ezért engedelmeskedett is neki.

Ez hiányzott ennek az embernek az életéből. Neki Jézus csak Mester, akitől szívesen hallgatja a tanítást. De arra nem hajlandó, hogy elkötelezze magát mellette, hogy sorsközösséget vállaljon vele, hogy tegye is azt, amit Jézus mondott neki: hogy kövesse őt. Semmit nem hajlandó letenni a kezéből, s így hiába nyújtja felé Jézus az örök élet ajándékát.

Ki nekem Jézus: Úr vagy csak Mester? Csak hallgatni szoktam őt, vagy teszem is azonnal, amit mond? Engedelmesség nélkül csak ítélet lesz rajtunk mindaz, amit tudunk róla.